Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb

irodalmi és művészeti díjak, kitüntetések

irodalmi és művészeti díjak, kitüntetések
Madách Imre-díj (FI)

1918 és 1945 között Csehszl.-ban nem alakultak ki a kisebbségi írók díjazásának intézményi keretei. Az évente kiosztott díjakból a magyar írók csak elvétve részesültek. Magyar író egyetlenegyszer kapott állami díjat: 1937-ben Darkó István az Égő csipkebokor c. regényéért. A pozsonyi Városi Tanács által 1936-ban alapított Madách-díjat először Vozári Dezső nyerte el (1937). – A Masaryk Akadémia először 1933-ban osztott ki díjakat. A nagydíjat Orbán Gábor kapta A finnugor nyelvek számnevei c. munkájáért. Az irodalmi osztály díját Győry Dezsőnek, a művészeti osztályét a Forum c. folyóiratnak ítélték oda. – 1945 után országos (állami) díjakkal jutalmazták a művészeket. Az Állami Díjat a magyar írók közül egyedül Egri Viktor kapta meg 1952-ben a Közös út c. iránydrámájáért. – A 60-as évek elején a Csehszlovák Írószövetség keretében hozták létre a Nemzetiségi Díjat, mellyel a magyar, ukrán és lengyel írók műveit jutalmazták. 1971-től a Szlovákiai Írók Szövetsége vette át a díjat; nem minden évben osztották ki. – A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Díja 2003-tól a Forbáth-díj, mellyel költő tüntethető ki. – A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Forbáth-díj mintájára 2006-ban kiemelkedő prózai munkásságért odaítélhető Talamon Alfonz-díjat alapított, eddigi díjazottak: Grendel Lajos (2006); Kovács Magda (2007); Duba Gyula (2008); N. Tóth Anikó (2009); Hunčík Péter (2010); Szalay Zoltán (2011); György Norbert (2012); Szászi Zoltán (2013); Pénzes Tímea (2014); Szalay Zoltán (2015); Gazdag József (2016). – A PEN Club Nívódíját Grendel Lajos (1998) kapta. – A Madách Imre-díjat a Szlovák Irodalmi Alap alapította 1967-ben. Kezdetben négy műfajban (költészet, széppróza, irodalomtudomány és kritika, műfordítás) adták ki, 1969-től két díjra csökkentették: az eredeti alkotásokat és a műfordításokat jutalmazták. – Posonium Irodalmi és Művészeti Díjak: A Posonium Irodalmi Díjat 2001-ben – a Madách Egyesület keretében – Lauer Edith és férje, John Lauer (Cleveland, USA) alapította. 2002-ben Művészeti Díjjal bővült az alapított díjak száma. – A legmagasabb csehszlovákiai művészi kitüntetést, a Nemzeti Művész címet magyar írónak nem ítélték oda (képzőművészként Lőrincz Gyula kapta meg). – Érdemes Művész címet az alábbi írók kaptak: Fábry Zoltán (1957), Egri Viktor (1974), Rácz Olivér (1980), Duba Gyula (1983), Tőzsér Árpád (1988), Grendel Lajos (1989). – A Szlovák Köztársaság Kulturális Miniszterének Díja: Mayer Judit (2003). – Pro Probitate – A Helytállásért Díj: Turczel Lajos (2004); Egressy Gábor-díj: Boráros Imre (2004). Mikola Anikó-díj: Écsi Gyöngyi (2007); Lacza Éva (2008); Fodor Kata (2009); Szabados Katalin (2010); Józsa Mónika (2011); Nagy Ilona (2013); Korpás Éva (2014). – Cseh-Szlovák állami kitüntetések – Munka Érdemrend: Fábry Zoltán (1967); Tomáš Garrigue Masaryk Érdemrend, I. fokozat (2003): Szigeti László (Kalligram). – Szlovák állami és művészeti kitüntetések – Pribina-kereszt II. fokozat: Turczel Lajos (2000); Pribina-kereszt I. fokozat: Grendel Lajos (2003); Pribina-kereszt II. fokozat: Ferenczy Anna (2002); Pribina-kereszt III. fokozat: Dobos László (2003); Ľudovít Štúr Érdemrend III. fokozat: Mayer Judit (2001), Tőzsér Árpád (2004); A Szlovák Kormány Aranyérme: Turczel Lajos, Erdélyi Géza (2002); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje: Dobos László, Duba Gyula, Fónod Zoltán, Szeberényi Zoltán, Török Elemér (2000); Gyüre Lajos, Mács József, Czagányné Hideghéty Erzsébet, Takács András, Nagy József (2001); Jakab István, Kopócs Tibor, Tóth Károly, Koncsol László, Gál Sándor, Mácza Mihály, Ozsvald Árpád, Csáky Károly, Kiss László (2002); Mayer Judit, Dénes György, B. Kovács István, Jarábik Imre, Lőrincz Katalin, Tóthpál Gyula, Zeman László (2003); Végh László (2004). – Magyarországi művészeti díjak – József Attila-díj: Grendel Lajos (1990), Tőzsér Árpád (1993), Gál Sándor (1994), Tóth László (1995), Hizsnyai Zoltán (2002), Cselényi László (2003), Duba Gyula (2004). – Kossuth-díj: Dobos László (1994), Grendel Lajos (1999), Tőzsér Árpád (2004). – Bethlen Gábor-díj: Duray Miklós (1988), Janics Kálmán (1989), Turczel Lajos (1990), Dobos László (1991), Koncsol László (1994), Vadkerty Katalin (2003). – A Magyar Művészetért Alapítvány Díját kapta: Dobos László (1988), Csáky Pál, Bauer Győző, id. Batta György, Grendel Lajos, B. Kovács István, Nagy János, Méry Margit, Jakab István, Ág Tibor, Turczel Lajos, Erdélyi Géza, Szeberényi Zoltán (2001), Duray Miklós (2002), Tőzsér Árpád (2004). – Ir. Sziklay László (szerk.): Kazinczy Évkönyv (1929); Tamás Lajos: A Toldy Kör története 1906–1935 (1938); Gömöry János: Emlékeim egy letűnt világról (1964); Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Fónod Zoltán (szerk.): Tájékoztató az SZMÍT tagjai számára (1990, 1992, 1993, 1997); Hodossy Gyula (szerk.): Tájékoztató az SZMÍT tagjai számára (1999, 2000); Balázs. F. Attila (szerk.): Tájékoztató az SZMÍT tagjai számára (2000); Csanda Gábor (szerk.): Tájékoztató az SZMÍT tagjai számára (2001, 2002); Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. Kultúra (2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID374517
Módosítás dátuma2021. április 19.

Hibát talált?

Üzenőfal