Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
Hurbanovo
Az ógyallai csillagvizsgáló (GJ)

Város a Komáromi járásban, a Kisalföldön, a Zsitva folyó bal partján, Komárom és Érsekújvár között, Komáromtól É–ÉK-re. L: [1921] – 3025, ebből 2041 (67,5%) magyar, 765 (25,9%) szlovák, 78 (2,6%) roma; [2011] – 7751, ebből 3753 (48,4%) szlovák, 3196 (41,2%) magyar, 189 (2,4%) roma nemzetiségű. A: [2011] – 3688 (47,6%) magyar, 3113 (40,2%) szlovák, 284 (3,7%) roma. V: [2011] – 5329 r. k., 498 ref., 180 ev., 18 gör. kat. – 1960-ban városi címet kapott, korábbi járási székhely rangját azonban ugyanekkor elveszítette. A török háborúk pusztításait követően, a 18. sz.-ban főként szlovákokkal újranépesített ~ra a két vh. közötti földbirtokreform keretében zajló kolonizáció (Zöldállás puszta), majd a második vh. utáni belső telepítések során újabb szlovák telepesek költöztek. 1718-ban barokk stílusban emelt r. k. (Szt. László-) templomát 1912–13-ban szecessziós, 1796-ban épült ref. templomát 1913-ban neoklasszicista stílusban építették újjá. A Konkoly-Thege-kúria, valamint a Feszty-kastély a 19. sz. elején klasszicista, a Steiner-kastély 1901-ben szecessziós stílusban épült. Határában az 1951–52-ben végzett ásatások során neolitikum, bronz- és vaskori leleteket, kelta, 9. sz.-i szláv, valamint honfoglalás kori magyar temetkezési helyet tártak fel. A Konkoly-Thege Miklós által 1871-ben építtetett ~i csillagvizsgáló a történeti Mo. egyik legrégebbi csillagvizsgálója volt, jelenleg Szl. Központi Obszervatóriuma. Konkoly-Thege Miklós életnagyságú szobrát (Nagy János szobrászművész alkotása) 2007-ben leplezték le. Iparágai közül a már a 19. sz. óta híres dohánytermesztése, valamint 1969-ben alapított sörgyára a legjelentősebb. Az 1950-es években Nový roľník – Új Földműves címmel kétnyelvű járási hetilapja jelent meg. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Feszty Árpád Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola), magyar nyelven is oktató Építőipari Szakközépiskolával és Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézettel rendelkezett; az 1950-es években alapított gimnáziuma 1982-ben megszűnt. – 1971-ben közigazgatásilag ~hoz csatolták Bagotát. – Ir. Récka Bögi Adrianna: Hurbanovo – Ógyalla (2007)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID377985
Módosítás dátuma2015. január 23.

Hibát talált?

Üzenőfal