Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Haltenberger Szabó Kinga

(* 1944. jún. 26. Kassa) Művészeti író. 1966-ban filozófia–biológia szakot végzett a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án, 1986-ban uo. doktorált. 1966–1969 között filozófiát és esztétikát tanított egy pozsonyi szakközépiskolában. 1969 óta – Szabó Gyulával kötött házassága után – Losoncon él. 1980-tól az állami Nógrádi Galéria első igazgatója volt, ezt a tisztséget rövid megszakítással 2003 végéig töltötte be. Létrehozta az Akvarell Triennálét (1983) és a Nemzetközi Kerámia Szimpóziumot (1989), továbbá a Pro Arte Lossoncziensis Alapítványt (1994–1996), majd ennek felszámolása után a Szabó Gyula Barátainak Klubja polgári társulást (1997). Szabó Gyula halála után felvállalta a művész hagyatékának ápolását és feldolgozását. A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, ill. a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága alapító tagja, ez utóbbinak 2002–2009 között volt elnöke. Képzőművészeti kiállításokat rendezett, tanulmányai, cikkei különböző lapokban, katalógusokban, gyűjteményes kötetekben jelentek meg. – Fm. Szabó Gyula Breviárium (szerk. 2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice] / Losonc [Lučenec]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID373887
Módosítás dátuma2019. december 9.

Hibát talált?

Üzenőfal