Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz

Felső-Csallóköz

Néprajzi tájegység. A Csallóköz nyugati, Főtájként is emlegetett területe. Nagy vonalakban az egykori Pozsony vármegye csallóközi területét foglalja magában. A térségre az Árpád-kori gyökerű aprófalvas megtelepülés a jellemző. A sok kishatárú falu gyakran olyan közel fekszik egymáshoz, hogy az idegen jószerével nem is tudja őket megkülönböztetni. E középkori településszerkezetre (amely minden bizonnyal az azonos nevet viselő nemzetség birtokainak osztódása révén jött létre) a legjobb példa a Karcsák esete. Tizenkét Karcsa-utótagú települést lehet ugyanis összeszámlálni a ~ben: Amadé-, Damazír-, Egyház-, Erdőhát-, Etre-, Göncöl-, Királyfia-, Kulcsár-, Mórocz-, Pinke-, Sipos- és Solymoskarcsa. Valamivel halványabb nyomokban, de hasonló folyamat mutatható ki a Patonyokról és az Étékről is (utóbbiak közül ismeretes Töbör-, Hegy-, Bene-, Enyed-, Csenkesz-, Balázs- és Pódaéte). Mindamellett a kétbeltelkes települési forma a ~ben is előfordul. Elsősorban a Duna menti településekben (Doborgaz, Keszölcés, Somorja, Tejfalu, Vajka) adatoltak a 17–19. sz.-ban folyamatosan az olyan külsőségek (szállások), amelyek a Duna-szigeteken, ill. a Duna jobb partján terültek el. Timaffy László kutatásaiból jól ismert a Doborgaz, Keszölcés, Tejfalu és Vajka települések Duna jobb parti tartozéktelepüléseinek 19. sz. végi, 20. sz. eleji fokozatos önállósodási folyamata. Egy 1686-ból származó térkép még nem jelzi emberi megtelepedés nyomát ezeken a szigeteken. A II. József korában, 1784-ben készült térkép viszont már mutatja a szállásokat a szétszórt szigetvilágban. A Duna mai főágának fokozatos kifejlődésével, megerősödésével ezek a szigetek a folyó jobb partjára kerültek, míg az említett községek a bal parton maradtak. Mivel a közlekedés a falvak és a szállások között egyre nehézkesebbé vált, örökösödések révén egyre többen költöztek ki és alakítottak ki állandó lakhelyet ezeken a szigeteken, szállásokon. Így jött létre Cikolasziget (Vajkából), Sérfenyősziget (Keszölcésből), valamint Doborgazsziget és Tejfalusziget (Doborgazból és Tejfaluból). – Ir. Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei. Hagyatéki leltárak a 17–19. századból (1997); Timaffy László: Szigetközi krónika (1976).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373038
Módosítás dátuma2014. november 26.

Hibát talált?

[gravityform id=”1″]