Lexikonok - Személyiségek

Kulcsár Ferenc

Részletek

(* 1949. okt. 9. Bodrogszentes,  † 2018. márc. 22. Dunaszerdahely) Költő, szerkesztő, műfordító. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett (1968). Egyetemi tanulmányait félbehagyva, 1971-től újságíró (Új Ifjúság) lett, 1973–1991 között pedig a Madách Könyv- és Lapkiadó sajtóelőadója, szerkesztője, valamint az Irodalmi Szemle olvasószerkesztője, ill. szerkesztője volt. 1991-től a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadó vezetője, ill. szerkesztője (1995–1997 között a Katedra főszerkesztője is). Az Egyszemű éjszaka c. antológiában tűnt fel verseivel 1970-ben. Számos antológia összeállítója, szerkesztője. Esszéi mellett egy időben képzőművészeti tárgyú írásai is ismertek voltak. Főbb díjai: Dunaszerdahely Város Polgármesterének Emléklapja In memoriam (2022); Balassi Bálint-emlékkard (2014); Madách Imre nívódíj (2014); Forbáth Imre-díj (2006); Katedra-díj (1999); Madách-díj (1991); – Fm. Napkitörések (v., 1972); Krónikatöredék (v., 1979); Dióhintó (gyermekv., 1981); A kígyókő (mondafeldolgozások, 1984); A felkiáltójeles ember (v., 1987); Az idő hallgatása (vál. v., 1991); Imádságok (esszék, 1992); Mindig (v., 1993); Ördögszekér (mondafeldolgozások., 2003); Bálám szamara (v., 2005); Én nem tudom, talán… (v., 2006); Halottaim piros virága. Válogatott versek 1970–2010 (2010); Ámen és ómen (2012).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésBodrogszentes [Svätuše] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID375933
Módosítás dátuma2022. május 12.

Lanstyák István

Részletek

Lanstyák István
Lanstyák István (ST)

(* 1959. júl. 13. Losonc) Nyelvész, egyetemi tanár. A gimnáziumot Füleken, ill. Selmecbányán végezte (1978). A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK-án szerzett magyar–angol szakos tanári oklevelet (1983). 1983–1986-ban a selmecbányai előkészítő gimnázium tanára, 1986-tól a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelvi és Irodalomtudományi Tanszékének aspiránsa, adjunktusa (1989), docense (1999), majd egyetemi tanára (2011). 2001-től a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda munkatársa. A Fórum Társadalomtudományi Szemle szerkesztőbizottságának tagja (1999). Több kötet szerzője, ill. tanulmánykötet társszerzője. Kutatási területei: szociolingvisztika, kétnyelvűség-kutatás, kontaktológia, nyelvalakítás, nyelvi problémák, nyelvi ideológiák, lexikológia és lexikográfia, nyelvpolitika, anyanyelvi nevelés, dialektológia, bibliafordítás. – Díjak: Posonium Irodalmi Díj Fődíja (2001). – Fm. Nyelvünkben – otthon (tan., 1998); A magyar nyelv Szlovákiában (tan., 2000); Magyar nyelvhasználat – iskola – kétnyelvűség (tan., Szabómihály Gizellával, 1997); Magyar nyelvtervezés Szlovákiában (tan., dokumentumok, Szabómihály Gizellával, 2002). Nyelvből nyelvbe (tan., 2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLosonc [Lučenec] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID376062
Módosítás dátuma2019. december 10.

Lipcsey György

Részletek

Lipcsey György
Lipcsey György (FI)

(* 1955. jan. 5. Dunaszerdahely) Szobrász. A dunaszerdahelyi gimnáziumban érettségizett. Fafaragóként kezdte, néhány év alatt felzárkózott a hivatásos szobrászok közé. 1995–1998 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága (SZMKT) elnöke volt, több más szakmai szervezet tagja, tisztségviselője. 1998–2013 között működteti Dunaszerdahelyen az Art-Ma Galériát. Az 1990-es években tömbszerű figurális kompozíciókat alkotott, ezeket az évtized végén a nonfiguratív jelekre alapozott kompozíciók váltották fel. – Főbb díjai: SZMKT nívódíja (2002); Simsay Ildikó-díj (2004); Munkácsy-díj (2006); Posonium Művészeti Díj (2007). – Fm. 1992: Bartók Béla (Nagymegyer); 1993: Jedlik Ányos-mellszobor (Szímő); 1994: II. világháborús emlékmű (Negyed); 1995: az 1848–1849-es szabadságharc emlékműve (Dunaszerdahely); 1996: Mátyás király (Nagymegyer); 1998: Életfa (Ekecs); 2001: Vámbéry Ármin-mellszobor és -emlékfal (Dunaszerdahely); 2003: Szt. István-emlékmű (Dunaszerdahely); 2005: Bihari János-mellszobor (Dunaszerdahely); 2006: Janiga József-mellszobor (Nagymegyer); 2013: Életfa (Farkasd). – Ir. Fába vésett sorsok (Kubička Kucsera Klára szövegével, 1995); Jelek. Lipcsey György. (Pogány Gábor szövegével, 2004); Art-Ma Galéria 1998–2007 (Lóska Lajos szövegével, 2007); Szobrok (Wehner Tibor szövegével, 2011); Köztéri szobrok (Wehner Tibor szövegével, 2012).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID376215
Módosítás dátuma2019. december 10.

Lukovics Mária

Részletek

Lukovics Mária
Lukovics Mária (csa)

(* 1968. jan. 27. Dunaszerdahely) Tanár, tankönyvszerző, kórusénekes. Általános és középiskolai tanulmányait Dunaszerdahelyen végezte, ugyanitt érettségizett a gimnáziumban, majd a Nyitrai Pedagógiai Főiskola orosz nyelv és irodalom − zenei nevelés szakán végzett (1991). 2012-ben kisdoktori fokozatot (PhDr.) szerzett a Diószegi Főiskola szociális tanulmányok karán. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola pedagógusa. Kórusénekesként 1992-től a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának tagja. 2002-től az alapiskolák számára készült zenei nevelési tankönyvcsalád létrehozásában szerzőként, társszerzőként és lektorként vett részt. – Fm. Zenei nevelés az alapiskola 5. évfolyama számára (2004); Zenei nevelés az alapiskola 6. évfolyama számára (2005); Zenei nevelés az alapiskola 9. évfolyama számára (2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494237
Módosítás dátuma2019. december 10.

Mag Gyula 1.

Részletek

(* 1932. szept. 28. Medveshidegkút, † 2016. márc. 14. Dunaszerdahely) Tanár, muzeológus. Komáromban érettségizett (1952), a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Karán kémia–biológia szakos tanári oklevelet szerzett (1955). 1955–1961 között a királyhelmeci gimnázium tanára, majd igazgatóhelyettese, 1961–1976-ban a bélyi alapiskola igazgatója, 1976–1992 között a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum igazgatója volt. Szerkesztette a Csallóközi Múzeum Híradóját.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésMedveshidegkút [Studená] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID376389
Módosítás dátuma2019. december 11.

Mag Gyula 2.

Részletek

Mag Gyula 2.
Mag Gyula (FI)

(* 1956. márc. 28. Vecseklő) Szobrász. 1977–1983-ban a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, azóta szabadfoglalkozású művész. Jelenleg Dunaszerdahelyen él. 1987–1989-ben Ľudovít Fulla-ösztöndíjas volt, többször elnyerte a Képzőművészeti Főiskola Díját (1981, 1983), 1980-ban az olaszországi Assisiban nyert díjat. Köztéri szobrai és kisplasztikái a tömbszerű anyagból kibontakozó alakok, formák. ~ a teljes formát tartja szem előtt, részletezés nélkül. Egyes munkái több anyag kombinációjával születtek: kő, bronz, márvány, fém, a kő-alap a szobor szerves része. Nagy Jánossal közösen restaurálta a komáromi Klapka-szobrot. Újabb munkáival történelmi témákra összpontosít. Számos csoportos kiállításon vett részt. – Fm. Főbb köztéri munkái: 1988: Csallóközi ballada (homokkő szökőkút, Gúta); 1989: Szökőkút (andezit, Komárom, Klapka tér); 1996: Szent István-emlékmű (bronz, kő, Nyékvárkony); 2001: Szent László életnagyságú szobra (műkő,, Komárom, Európa Udvar); 2003: Madách Imre-emléktábla (bronz, Alsósztregova); 2005: A Duna hullámai (mészkő, Dunamocs, 2005); A Holocaust áldozatainak emlékműve (Rimaszombat, a volt zsinagóga helyén); 2006: Király József püspök mellszobra (bronz, Dunamocs); Talamon Alfonz életnagyságú szobra (bronz, Diószeg); Petőfi Sándor mellszobra (bronz, Vecseklő). – Ir. Dusza I.: Helykeresés – szobrász a Medvesaljáról, Új Szó, 1983. júl.22; Kis-Szemán Zsófia: Bemutatjuk Mag Gyulát, Atelier, 2001, 1. sz.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésVecseklő [Večelkov] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőSzK - Szabó Kinga
Rövid URL
ID376386
Módosítás dátuma2019. december 11.

Marczell Béla

Részletek

(* 1924. okt. 14. Kisudvarnok † 2009. febr. 10. Dunaszerdahely) Néprajzi gyűjtő, muzeológus. Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban és Dunaszerdahelyen végezte, a magyarországi Komáromban érettségizett (1945). A budapesti Pázmány Péter Egyetemen szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet (1950). Dunaszerdahelyi középiskolákban tanított (1951–1960), majd nyugdíjba vonulásáig (1986) a Csallóközi Múzeumnéprajzos munkatársa, 1960–1976 között igazgatója volt. Létrehozta a múzeum első állandó kiállítását, és több csallóközi tájház berendezésében is közreműködött. A Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság (1969–1972) egyik megalapítója, majd elnöke. Számos ismeretterjesztő és adatközlő munkát publikált. – Fm. A Csallóköz hiedelemvilága (tan., 1994); Naptár és néphagyomány. Csallóközi népszokások (tan., 1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKisudvarnok [Malé Dvorníky] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376758
Módosítás dátuma2019. december 11.

Mészáros Károly

Részletek

Mészáros Károly
meszaros karoly (FI)

(* 1941. dec. 12. Felbár, † 2002. febr. 12. Dunaszerdahely) Író, költő, újságíró. Somorján érettségizett (1959). 1960–1964-ben a nyitrai Pedagógiai Főiskolán tanult, de államvizsgát nem tett. 1965–1967-ben szakiskolai tanár, 1970-től haláláig a Csallóköz c. hetilap szerkesztője, 1990–1995-ben főszerkesztő-helyettese. Első írásait az 1960-as évek elején publikálta, szerepelt a Fekete szél (1972) c. antológiában. Cikkei megjelentek az Alföld, a Csallóköz, a  , a Szabad Földműves, az Új Forrás, a Hét hasábjain. – Fm. Magánügyek (elb., 1983); Sötét verem (kisr., 1995); Megyek utánad (v., 2001); Nem tovább a halálnál (vál. írások, 2004); Hétmérföldes csizma nélkül (vál. írások, 2005). – Ir. Gál Sándor: Függőleges hullámzás. (1992); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945—1999) II. (2001); Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (Szekszárd, Babits Kiadó, 1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésFelbár [Horný Bar] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID376950
Módosítás dátuma2019. december 11.

Misad Katalin

Részletek

Misad Katalin
Misad Katalin (FI)

(* 1961. jan. 19., Dunaszerdahely) Nyelvész, egyetemi oktató, tanszékvezető. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte (1980). A pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett magyar–szlovák szakos tanári oklevelet (1985). 1986–1992-ben a Dióspatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolában tanított, 1992-től a Comenius Egyetem Magyar nyelv és irodalom tanszékének adjunktusa, 2011-től tanszékvezetője. Elsősorban leíró nyelvészeti tárgyakat és konfrontatív nyelvészetet oktat. Doktori értekezését magyar–szlovák összehasonlító nyelvészetből írta. 2001-től a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda belső munkatársa. Fő kutatási területe a szlovák–magyar konfrontatív nyelvészet és a nyelvi tervezés, a magyar nyelv idegen nyelvként történő oktatásának elméleti és módszertani vonatkozásai, de nyelvpolitikai, oktatási és helyesírási kérdésekkel is foglalkozik. 2006-tól az MTA köztestületének a tagja. Külső munkatársa az Országos Pedagógiai Intézetnek, módszertani tanácsadója a Kazinczy-verseny országos döntőjének. Tankönyvet is ír. 2010-ben megkapta a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj Különdíját. – Fm. Nyelvi kontaktusok (2009).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID494574
Módosítás dátuma2019. december 11.

Molnár Erzsébet; Nagy

Részletek

Molnár Erzsébet; Nagy
Molnár Erzsébet (csa)

(* 1933. jún. 26. Alistál) Karnagy, tankönyvíró. Alistálon járt alapiskolába (1939−1943). 1943-ban Kőszegen a gimnázium I. osztályába járt. 1945 után magántanuló, vizsgákat tesz Kecskeméten. A pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnáziumban érettségizett (1952). 1952−1956 között a Pozsonyi Pedagógiai Főiskolán végzett ének−zene−földrajz szakon levelezősként. 1952-től 1957-ig Csicsón tanított. 1957−1960 között Apácaszakállason és 1960−1990 között, nyugdíjazásig Dunaszerdahelyen, a mai Szabó Gyula Alapiskolában tanított. Az iskolában gyermekkórust vezetett. 1971−1981 között a dióspatonyi Barátság Kórus karnagya. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának alapító tagja, mezzoszoprán énekese, sok sikeres külföldi szereplés, versenyek résztvevője (Finnország, Írország, Nagy-Britannia stb.). 1962-től a Járási Pedagógiai Központ zenei nevelés módszertani csoport vezetője. – Fm. Zenei nevelés tankönyvek (Kovácsné Kállay Zsuzsannával): Zenei nevelés a 2., 3., és 4. osztályok számára (1986, 1987, 1988); Zenei nevelés a 7., és 8. osztályok számára (1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlistál [Dolný Štál] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494861
Módosítás dátuma2019. december 11.

Nagy Attila

Részletek

(* 1975. máj. 14. Tokaj) Szerkesztő, tördelőszerkesztő, helytörténész. A tokaji gimnáziumban érettségizett (1993), a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán történelem–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1997), majd elvégezte a Budapest Média Intézet és a Petit Press Nyomtatott sajtó tanfolyamát (2001). Dunaszerdahelyen él. 1999–2009 között a Katedra szerkesztője, ezután magánvállalkozó. Alapító szerkesztője az Apostol című dunaszerdahelyi katolikus lapnak. F. m.: Dunaszerdahely : Dunajská Streda (2019); Császári és királyi hadifogolytáborok a Csallóközben. (2015, társszerzőkkel);  Dunaszerdahely emlékhelyei és személyiségei (2015); Szerdahelyi séta régi képeslapokon. (2012, társszerzővel); Nyugat őrei. (2012); Szerdahely szíve. (2012); Dunaszerdahely.(2012, társszerzőkkel);  A csallóközkürti Szent István vértanú templom. (2012);  A bősi Antiochiai Szent Margit-templom. (2011); A nagyabonyi Szentháromság-templom. (2011); Lakóhelyismeret – Dunaszerdahely. (2011); A dunaszerdahelyi szent György-templom. (2010).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID377268
Módosítás dátuma2019. december 11.

Nagy Iván

Részletek

(* 1961. febr. 24. Dunaszerdahely) Népzenegyűjtő. A dunaszerdahelyi gimnáziumban érettségizett (1979), majd számítógép-programozásból tett érettségit Pozsonyban (1981). Ezt követően különféle dunaszerdahelyi vállalatok rendszerprogramozója (1981–2002), később a pozsonyi Pátria Rádió néprajzi műsorának szerkesztője (2002–2004) volt. 1997-től a dunaszerdahelyi Művészeti Iskola néptáncoktatója. 2019-től a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum igazgatója. Főképp a hangszeres népzenével foglalkozik (cimbalom, duda, furulya), ezen a területen végzett kutatásokat, és ezzel kapcsolatban jelentek meg publikációi is. – Fm. Erősíteni a szíveket. Balony község népzenei monográfiája (1998); A csallóközi dudáshagyomány (mon., 2002).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Balony [Baloň]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID377286
Módosítás dátuma2019. december 11.

Nagy József 2.

Részletek

(* 1968. márc. 11. Dunaszerdahely) politikus, közgazdász. A dunaszerdahelyi magyar gimnáziumban érettségizett, majd 1992-ben elvégezte a pozsonyi közgazdasági főiskolát. 2010-től a a Most–Híd párt tagjaként a szlovák parlament képviselője, a pénzügyi és költségvetési bizottság tagja. A mezőgazdasági, környezetvédelmi és területfejlesztési minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára, majd nov. 2-től 2012 ápr.-áig az újjáalakuló környezetvédelmi minisztérium vezetője. 2014-ben a Most–Híd európai parlamenti képviselőjévé választották.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőUZs - Urbán Zsolt
Rövid URL
ID488476
Módosítás dátuma2019. december 11.

Nagy László 2.

Részletek

Nagy László 2.
Nagy László segédszínész (SZM)

(* 1974. febr. 17. Dunaszerdahely) Segédszínész, ügyelő. Az általános iskolába és gimnáziumba szülővárosában járt. Segédszínészként, stúdiósként került a Komáromi Jókai Színházhoz 1995-ben. Az ügyelői munka mellett kisebb szerepekben is színpadra lép. Ügyelőként másfél évtizede közreműködik a Komáromi Jókai Színház produkcióinak létrehozásában, a komáromi és tájelőadások közreműködője. – Főbb színházi szerepei: Bokor (Kecskés Marika: Csepp mese); Buga Jóska (Rideg Sándor: Indul a bakterház); Hapci (Grimm-testvérek–Albert Péter–Barabás Árpád–Lőrinczy Attila: Hófehérke meg a törpék); Gácsér (Gárdonyi Géza: A bor); Zakariás (Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot); Ignác (Szép Ernő: Patika); kunz (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Közreműködő (Kálmán Imre–Stein Leó–Jenbach Béla–Gábor Andor–Békeffi István–Kellér Dezső: Csárdáskirálynő); II. diák (Kodály Zoltán–Paulini Béla–Harsányi Zsolt: Háry János); Szatír (Niccolo Machiavelli: Mandragora); Valaki (Tamási Áron: Énekes madár); II. kőtörő (Csukás István–Bergendy István: Süsü, a sárkány); Karmester (Vajda Katalin–Fábri Péter–Valló Péter: Anconai szerelmesek); Curio, nemes úr (William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok); Blaščák (Ladislav Ballek: A hentessegéd). – Film: Luisa San Felice, 2002, r. Taviani fivérek; Standard bastard, 2006, r. Milan Balogh; Marhuľový ostrov (Barackliget), 2011, r. Peter Bebjak. – Ir. Színházi évkönyvek (Budapest); Divadlá na Slovensku [Szlovákiai színházak]  (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Komárom [Komárno]
SzerzőKP - Kolár Péter
Rövid URL
ID493808
Módosítás dátuma2019. december 11.

Németh Ilona

Részletek

Németh Ilona
Németh Ilona (SZM)

(* 1963. jan. 28. Dunaszerdahely) Képzőművész, illusztrátor, egyetemi tanár. 1986-ban végzett a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola könyvművészeti és tipográfia szakán. Munkássága kezdetén több szlovákiai magyar lap grafikai tervezőjeként működött (Ifi, Irodalmi Szemle, Nap), 1987-ben alapító tagja volt az érsekújvári Studio Erté Kortárs Művészeti Társulásnak. Kezdetben festményeivel több csoportos kiállításon is részt vett, de már legelső egyéni kiállításán installációval jelentkezett (1990: Feljegyzések a labirintusból, Pozsony). Máig e műfaj jellemzi; kompozícióit építészeti elemekkel, műszaki megoldásokkal, multimedialitással gazdagítja. Hazai bemutatkozásain és magyarországi kiállításain túl Európa több városában és az Amerikai Egyesült Államokban is volt már kiállítása. 1998-ban elnyerte Az Év Szlovákiai Fiatal Művésze Díját. Külföldi tanulmányútjai: Bécs (1998, 2000), USA (1998, 2006, 2008), Párizs (1999); Berlin (2005). 2003-ban a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanított, 2002-ben, valamint 2004-től a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola intermediális műtermének tanára, itt habilitált (2013) és 2014-ben professzorrá nevezték ki. Számos könyv, tankönyv illusztrátora. Dunaszerdahelyen él. – Főbb díjak: Oszrák Köztársaság Érdemkeresztje Tudományért és Művészetért (2019); Pribina-kereszt 2. fokozata (2017); Kisebbségekért Díj (2008); Munkácsy-díj (2001); Nyitott Európáért Díj (1998). – Ir. Hushegyi Gábor: Németh Ilona (mon., angolul is, 2001); Hushegyi Gábor: Németh (mon., angol, magyar, szlovák nyelven, 2008); Dilemma (másokkal együtt, magyar, szlovák és angol nyelven, 2013).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID377619
Módosítás dátuma2019. december 12.

P. Vonyik Erzsébet

Részletek

P. Vonyik Erzsébet
P. Vonyik Erzsebet (FI)

(* 1950. júl. 29. Vajka) Újságíró. A somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. A pozsonyi Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát 1973-ban. Már az egyetemi tanulmányok alatt az utolsó két évben segédszerkesztőként dolgoztott, majd egészen 2000-ig a munkatársa maradt az Új Szó szerkesztőségének. A külpolitikai rovat szerkesztője, majd a Vasárnap munkatársa volt. 2000–től a Dunaszerdahelyi Hírnök című városi újság főszerkesztője.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésVajka [Vojka nad Dunajom] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID495700
Módosítás dátuma2019. december 12.

Paulický Péter

Részletek

(* 1948. jún. 30. Lelesz) Politológus, parlamenti képviselő. A homonnai vegyipari technikumban érettségizett (1967). 1970–1971-ben a moszkvai Komszomol Főiskolán tanult. A prágai Politikai Főiskolán 1981-ben politológusi oklevelet, 1983-ban doktori címet szerzett. 1988–1990-ben a pozsonyi Politikai Főiskola aspiránsa, 1990-től a történelemtudomány kandidátusa. Ekkortól a Demokratikus Baloldal Pártjának Dunaszerdahelyi járási vezetője; 1990–1994 között a Demokratikus Baloldal Pártjának parlamenti képviselője a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLelesz [Leles] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378297
Módosítás dátuma2019. december 12.

Polgár Anikó

Részletek

Polgár Anikó
Polgár Anikó (FI)

(* 1975. okt. 2. Vágsellye) Költő, műfordító, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet (1998). 2004-ben az ELTE BTK-án megvédte doktori értekezését. 2003-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, majd 2013-tól a pozsonyi Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója. 1992-től publikál. Latin, újgörög, szlovák, cseh, finn irodalmat fordít. Dunaszerdahelyen él. – Főbb díjak: Tokaji Írótábor Díja (2000); a Madách Imre-díj (2003); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2003); Forbáth Imre-díj (2010); Déry Tibor-díj (2020)– Fm. Trója, te feltört dió (v., 1998); Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben (tan., 2003); Ráfogások Ovidiusra. Fejezetek az antik költészet magyar fordítás- és hatástörténetéből (tan., 2011). .

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésVágsellye [Šaľa] / Pozsony [Bratislava] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőCsG - Csanda Gábor
Rövid URL
ID378498
Módosítás dátuma2020. november 2.

Prandl Sándor

Részletek

Prandl Sándor
Prandl Sándor (FI)

(* 1925. szept. 17., Dunaszerdahely, † 1995. jan.) A szlovákiai magyar országos sajtó első hivatásos fotósa volt. Alkotó tevékenységének négy évtizede összefonódik az ötvenes évek elején újrainduló szlovákiai magyar sajtóval. Akkoriban több magyar és szlovák lap munkatársa. 1961-től nyugdíjba vonulásáig a Csemadok hetilapja – a Hét fotóriportere. Sok ezer fekete-fehér, később színes felvételen is megörökítette a főképp Dél-Szlovákiában zajló eseményeket, illetve a legkülönbözőbb rendezvények megannyi mozzanatát (népművészeti fesztiválok, Gombaszög, Zselíz, Jókai Napok, Kodály Napok, valamint portréképei közéleti személyekről, művészekről, írókról, népművelőkről). Számos kiállításon szerepelt fényképeivel, s hat alkalommal önálló kiállítása is volt.  Fotó-hagyatékát a somorjai Bibliotheca Hungarica  őrzi.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID495046
Módosítás dátuma2019. december 16.

Rácz Tibor

Részletek

Rácz Tibor
Rácz Tibor (csa)

(* 1953. ápr. 7. Dunaszerdahely) Akkordeonművész, zeneszerző, tanár. A pozsonyi Konzervatóriumban érettségizett (1974), a pozsonyi Szépművészeti Akadémián harmonika szakot (1978), a Comenius Egyetem BTK-án esztétika–kultúrpolitika szakot (1984) végzett. 1984-től a pozsonyi Zeneakadémián tanít, de nemzetközi mesterkurzusokon is oktat. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, tisztségviselője. Több nemzetközi akkordeon- és harmonikaverseny nyertese, díjazottja. 2006-ban a Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettjével tüntették ki. – Fm. Az akkordeonjáték módszertana (szlovákul, 1980); 3 Szvit és Toccata Cors (1989); Barokk táncok (átiratok akkordeonra, 1990); Romantikus szerzők művei (Salzburg, 1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378732
Módosítás dátuma2019. december 12.

Ravasz Ábel

Részletek

Ravasz Ábel
Ravasz Abel (Somogyi foto)

(*1986. jan. 14., Dunaszerdahely) Politológus, államtitkár. A szülővárosában végzett gimnáziumi tanulmányokat követően, az ELTÉ-n, a Corvinus Egyetemen és a Columbia Egyetemen folytatott szociológiai és politológiai tanulmányokat. 2007–2009 között a Demos Hungary elemzője, 2010-től a Publicus Slovensko vezető elemzője volt. 2011-től a Most-Híd párt tanácsadójaként dolgozott. 2015-től a Bél Mátyás Intézet igazgatója volt. 2016-tól a SZK kormányának romaügyi kormánybiztosa.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID519416
Módosítás dátuma2019. december 12.

Ravasz József

Részletek

Ravasz József
Ravasz József (ST)

(* 1949. nov. 23. Apácaszakállas) Költő, szerkesztő, romológus. Dunaszerdahelyen érettségizett (1967). A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Szociáltudományi Karán szerzett oklevelet (2003). 1991-ben elindította a rövid életű Déli Hírlapot, 2002-től a roma kormánybiztos tanácsadói testületének tagja, 2004-től a Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetője Dunaszerdahelyen. Versei, cikkei az 1980-as évektől jelennek meg, szerepelt a Próbaút (1986) c. antológiában. – Fm. Idegen kézműves (v., 1990); Jileskero Kheroro / Domček v srdci / Szívházikó (mesék roma, szlovák és magyar nyelven, 1992); Fakt / Čačikamiben / Tény (v., szlovák, roma és magyar nyelven, 2004); Vágy (v., 2004); Cigányország (mesék, 2005); A csallóközi romák identitástudata (tan., 2006); Dunaszerdahelyi prímások és zenészdinasztiák (tan., 2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésApácaszakállas [Opatovský Sokolec] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID378816
Módosítás dátuma2019. december 12.

Ravasz Marián

Részletek

(* 1963. nov. 4. Dunaszerdahely) Építész. 1982–1988-ban a pozsonyi Műegyetem Műépítészeti Karán végezte tanulmányait. 1987– 1991-ben belsőtértervező; 1991-ben saját tervezőirodát nyitott Dunaszerdahelyen. 1992-ben a MAKONA tervezőirodában dolgozott Budapesten. Főleg Dunaszerdahelyen, de Ny-Szl. más városaiban is épít lakóházakat, irodaépületeket, áruházakat. Formavilága a szerves építészetből indul ki, épületei összhangban vannak környezetükkel.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID378819
Módosítás dátuma2019. december 12.

Rigó Konrád

Részletek

Rigó Konrád
Rigo Konrad (Somogyi fot.)

(*1979. máj. 18., Dunaszerdahely) Alap- és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd a pozsonyi Közgazdasági egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett egyetemi diplomát. Egy ideig az Ifjú Szívek Táncszínház gazdasági és marketingigazgatója volt, amely mellett a kreatív kultúra területén tevékenykedett, és online ügynökséget vezetett. 2016-tól a Híd-Most párt jelöltjeként a SZK kulturális minisztériumának az államtitkára.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID519414
Módosítás dátuma2019. december 12.

Somogyi Tibor

Részletek

Somogyi Tibor
Somogyi Tibor (csa)

(* 1969. márc. 17. Dunaszerdahely) Fotóriporter. 1988-tól 1991-ig elektroműszerészként dolgozott. 1992-ben jelentek meg az első fotói a szlovákiai magyar folyóiratokban. 1995-től szabadfoglalkozású fényképész a somorjai zsinagóga At Home Gallery rendezvényeinek állandó „krónikása”. 1996-tól az Új Szó fotóriportere. 1999–2000 között a Magyar Újságíró Szövetség fotóriporteri szakosztálya által szervezett szakmai szeminárium hallgatója. 2010-ben a Szlovák Újságíró Szindikátus (SNN) sajtófotó kategóriájában meghirdetett verseny harmadik helyezettje és különdíjasa lett. Munkáit több közép-európai napi- és hetilap, könyv, ill. különböző folyóirat közli folyamatosan. Családjával Dunaszerdahelyen él.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID495604
Módosítás dátuma2019. december 13.

Szalay Zoltán

Részletek

Szalay Zoltán
Szalay Zoltán (ST)

(* 1985. jún. 30. Dunaszerdahely) Prózaíró. Pozsonyban érettségizett (2004), a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán szerzett diplomát (2009). 2003-tól publikál. 2013–2016 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője. 2015–2018 között az Új Szó szerkesztője, majd főszerkesztője. A Denník N-be 2019 óta ír, 2020-tól a szerkesztőség tagja, 2022 májusától a Napunk vezető szerkesztője. Főbb díjak: Madách-nívódíj (2022); Arany Opus Díj (2013); Talamon Alfonz-díjat (2011); (2015); Posonium Irodalmi Díj Elsőkötetes Szerzői Díja (2007). – Fm. Ártatlanság (elb., 2006); Nyelvjárás (r., 2007); A kormányzó könyvtára (nov., 2010); Drága vendelinek (elb., 2014);  Felföld végnapjai (elb., 2018); Faustus kisöccse (r., 2019); Rómer Flóris, a mesék megmentője (meser. 2019); Senki háza (elb., 2021).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID379644
Módosítás dátuma2022. november 22.

Szigeti László 1.

Részletek

Szigeti László 1.
Szigeti László − publicista (FI)

(* 1949. máj. 26. Dunaszerdahely) Író, publicista, szerkesztő, kiadói igazgató. Pozsonyban vendéglátóipari szakiskolát végzett (1967), a komáromi gimnáziumban levelező tagozaton érettségizett (1972). 1973-tól a Csallóköz, 1975–1980-ban az Új Szó munkatársa, 1981–1982-ben a kassai Thália Színpad dramaturgja és művészeti vezetője, 1983–1989-ben a szerkesztője. 1989–1990-ben aktív politikai szerepet vállalt; 1992-ben megalapította és azóta is vezeti a Kalligram Könyvkiadót. Elbeszéléseivel, irodalom- és színikritikáival, interjúival az 1970-es években jelentkezett. A Kalligram igazgatójaként jelentős szerepet vállal a közép-európai nemzetek közötti szellemi, kulturális és irodalmi kapcsolatok elmélyítésében. Főbb díjai, kitüntetései: Szabad Sajtó Díj (1999); A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2001); A Tomáš Garrigue Masaryk Érdemrend I. fokozata (2003); A Lengyel Köztársaság Lovagi Keresztje (2006); Ľudovít Štúr Érdemrend I. fokozata (2018). Dunaszerdahelyen él. – Fm. Csendek útjain (publicisztika, 1990); Zsebcselek (interjú Hraballal, 1992, 1995, 2004; cseh nyelven 1990); Párbeszédkísérlet (interjú Mészöly Miklóssal, 1999); Olyan országban élek… (interjú Bugár Bélával, 2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID379830
Módosítás dátuma2019. december 16.

Takács János

Részletek

(* 1966. jan. 9. Dunaszerdahely) Filmanimátor, grafikus, illusztrátor. A pozsonyi Elektrotechnikai Szakközépiskola (1982–1986) elvégzése után 1991-ig rajzfilmkészítést tanult Pozsonyban, közben 1989-től animátorasszisztensként dolgozott. Később budapesti, berlini, párizsi filmstúdiókban folytatott tanulmányokat. Könyvillusztrátorként a rajzfilm világából, eszköztárárából merít.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda]
SzerzőSzK - Szabó Kinga
Rövid URL
ID380283
Módosítás dátuma2019. december 16.

Talamon Alfonz

Részletek

Talamon Alfonz
Talamon Alfonz (FI)

(* 1966. máj. 14. Dunaszerdahely, † 1996. szept. 8. Galánta) Író. Galántán érettségizett (1984), a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1988-ban a Csemadok KB szakelőadója, 1992-től a Szabad Újság szerkesztője. 1996. febr. 9-én baleset érte, és haláláig kómában volt. Az Iródia mozgalom nemzedékének és a Próbaút (1986) c. antológiának egyik meghatározó egyénisége volt. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban róla elnevezett prózaírói díjat alapított; diószegi szobrát Mag Gyula készítette (2006). 1996-ban Madách Imre-díjat kapott.  – Fm. A képzelet szertartásai (elb., 1988); Gályák Imbrium tengerén (r., 1992); Az álomkereskedő utazásai (elb., 1995); Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából (r., 1998); Talamon Alfonz művei (2001). – Ir. Németh Zoltán: Talamon Alfonz (mon., 2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Diószeg [Sládkovičovo]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID380292
Módosítás dátuma2019. december 16.

Tölgyessy György

Részletek

(* 1931. jan. 27. Dunaszerdahely – † 2014. dec. 25., Vereknye) Radiokémikus, egyetemi oktató. 1949-ben Komáromban érettségizett. 1949–1953-ban a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészmérnöki Karának hallgatója volt. 1952-től itt tanított az analitikai kémiai tanszéken. 1962-ben docenssé habilitálták. A kémiai tudomány doktora címet 1968-ban a moszkvai Lomonoszov Egyetemen szerezte meg. 1959– 1978 között a Vegyészmérnöki Kar radiokémiai tanszékének oktatója volt. 1978-ban megalapította és 1996-ig vezette a Szlovák Műszaki Főiskola (később Szlovák Műszaki Egyetem) Környezetkémiai és technológiai tanszékét. 1996–2005 között a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Természettudományi Karán a kémiai tanszéken oktatott, közben 1997–2002-ben a mosonmagyaróvári Pannon Egyetem kémiai tanszékén is előadott. A világ számos országában volt vendégtanár (Albániától kezdve Franciaországon és Németországon át egészen Thaiföldig és az USA-ig). 2006-ban vonult végleg nyugdíjba. Szakterülete a radiokémia és a radiokémiai analízis. Szlovákiában iskolát teremtett, számos jó nevű tanítványt nevelt fel. Prágában megvédett kandidátusi munkáját a radiometriás titrálásokról írta. Nagydoktori értekezésében a térfogatos analízis ekvivalencia pontjának meghatározásánál alkalmazott radiometriás indikációs módszerrel foglalkozott. 1973-ben a magkémia professzorává nevezték ki. 1968-ban egyik alapítója és éveken át vezető szerkesztője volt a Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry nemzetközi tudományos folyóiratnak. Tudományos munkája mellett tankönyvek írásával és ismeretterjesztéssel is foglalkozik. Több tudománynépszerűsítő könyvet írt a radioaktivitásról, a radiokémiáról, ezek szlovákul, magyarul és más nyelveken is olvashatók. – Fm. Nukleárna farmácia (Nukleáris gyógyszertan); Otázky a odpovede z jadrovej chémie a technológie (Kérdések és feleletek a magkémiából és magtechnológiából); Radioanalytical Chemistry I-II.; Handbook of Radioanalytical Chemistry I-II; Rádiometrické titrácie (Bujdosó Ernővel); Sub-superekvivalentová izotópová zrieďovacia analýza (Ján Klas-szal és Juraj Lesnývel); Az atomkorszak detektívjei (1977); Nuclear Environmental Chemical Analysis; Rádionuklidová röntgenoflurescenčná analýza zložiek životného prostredia; Radionuclide X-Ray Fluorescence Analysis; Emanation Thermal Analysis and other Radiometric Emanation Methods (társszerző); Környezetünk és mi (Miklós Lászlóval, 2002).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Vereknye [Vrakuňa]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID494593
Módosítás dátuma2019. december 16.