Lexikonok - Néprajz

Kisalföld

Részletek

Földrajzi fogalom és néprajzi nagytáj, amely a Duna Kárpát-medencei felső szakasza mentén, nagyjából Dévény és Esztergom között terül el. Régebbi földrajzi munkák Győri-medenceként is emlegetik. A Dunától északra elterülő része 1918 óta Csehszl.-hoz, ill. Szl.-hoz tartozik, s ennek a területnek a jelölésére a szlovák névhasználat (Podunajská nížina) alapján a szlovákiai magyar iskolai nyelv (s következményeként részben a sajtó- és a köznyelv) is helytelenül annak tükörfordítását vette át, Dunamenti-síkság vagy Dunamenti-alföld formájában. Hagyományosan vízjárta, folyóágakkal, tavakkal gazdagon szabdalt, mocsaras terület, amelynek lecsapolására és árvízmentesítésére a 19. sz. második felétől került sor. Azóta szántóföldi földművelésre alkalmas, gabonatermesztő vidék. A honfoglaló magyaroknak már az első hulláma megtelepedett a térségben, ahol minden valószínűség szerint az avarok maradványaira (Komárom és környéke), valamint germán és szláv népek kisebb-nagyobb csoportjaira találtak. A magyar megyerendszer megszilárdulása után a Kisalföld északi részén Bars, Győr, Komárom, Nyitra és Pozsony megye osztozott. A Felső-Csallóközben jelentős volt a 13. sz.-i német megtelepülés. A 15–16. sz.-tól Komáromban viszonylag jelentős szerb (rác) népesség telepedett le, melynek tagjai főleg gabonakereskedelemmel foglalkoztak, s rövidesen a város polgárságának legtehetősebb rétegét alkották. Pozsony környékén ugyanebben az időben horvát menekültek telepedtek le (Horvátgurab és környéke). A török csak a terület keleti részét foglalta el. A török megszállás alóli felszabadító háborúk során (Érsekújvár felszabadítása: 1685) a terület elnéptelenedett. A megüresedett falvakba cseh, morva, szlovák, valamint német telepesek jöttek (a morva jövevények legjelentősebb csoportja Nagysurányban és környékén telepedett le, s mára elszlovákosodott). Az 1920-as évek elején a csehszlovák földreformból adódóan a térségben cseh és morva kolóniák tucatjai jöttek létre (kolonizáció), amelyek lakossága az első bécsi döntést követő, az 1938-as határmódosítások után nagyobbrészt elmenekült. Ezek a falvak a második vh. után zömében ismét szláv (részben cseh, főleg azonban szlovák) telepesekkel népesültek be. Ekkor a térség magyar lakosságának egy részét a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében Mo.-ra telepítették. Helyükbe magyarországi szlovák családok érkeztek. Nyugati részét Árpád-kori gyökerű aprófalvas településhálózat jellemzi (Felső-Csallóköz), míg a keleti, a török és a felszabadító seregek által végigpusztított területén nagyhatárú, olykor kiterjedt tanyavilággal rendelkező (Gúta, Keszegfalva), halmazos települések találhatóak (Alsó-Csallóköz). A Kárpát-medence nyugati kapujaként is emlegetett Dévényi-szoroson keresztül a nyugati vívmányok jelentős része erre áramlott be. Ennek és a közeli nagyvárosok (Bécs, Budapest, Győr, Pozsony) kulturális hatásának tudható be, hogy a ~ lakossága viszonylag korán polgárosult. Élénk gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a tőle északra (főleg a Vág és a Garam felső folyása mentén) élő szlovák lakossággal. A velük évszázadokon keresztül ápolt kapcsolatok alapvetően határozták meg a térség kulturális képét. A cseh-morva, továbbá dunántúli és alföldi gazdasági kapcsolatai sem elhanyagolhatóak. Az említett többnyelvű közeggel való kapcsolattartást a nyelvtanulás egy sajátos formája, a cseregyerek-rendszer intézménye segítette. Fontosabb tájegységei a Csallóköz, a Mátyusföld, valamint a Vág és Garam köze. A ~ szlovákiai része jelenleg Nagyszombat és Nyitra megyéhez tartozik. – Ir. Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzához (1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375240
Módosítás dátuma2014. december 25.

kisalföldi tanyák

Részletek

A Kisalföld északi részén, az Alsó-Csallóközben és a Mátyusföldön, több folyó árterének találkozásában elhelyezkedő területen a huszadik század közepére több település határában (Gúta, Bogya, Ekecs, Naszvad, stb.) fejlett tanyarendszer alakult ki. A Kis-Duna, a Vág a Dudvág, valamint a Nyitra alsó folyásának környékén, egykor áradmányos, mocsaras területen található községek többsége az Árpád-korban alakult ki. A 19. század végéig, a vidék gazdálkodásának legjelentősebb ágazata az állattartás volt. A terület, bonyolult vízrajzi viszonyai miatt, szántóföldi gazdálkodásra kevésbé volt alkalmas. A Kisalföldön az elmúlt 250–300 év alatt az alföldi tanyák csaknem valamennyi formája kialakult, létezett. Ez a sokfajta, gyakran egymás mellett élő szórványtelepülés az utóbbi kétszáz évben nagyban hozzájárult a lakosság megélhetéséhez, a táj jobb kihasználásához. A gyakori áradások, amelyek néha hetekre elvágták a falvakat a határuk jelentős részétől, megkívánták egy folyón túli, mocsarakon átnyúló állattartó szállásrendszer kialakulását. A szállások, aklok a 18–19. században elsősorban az állatteleltetésre szolgáltak, de az év többi szakaszában a gazda időszakos kinntartózkodásának színhelyei, a gazdasági eszközök és mezőgazdasági termények tároló helyei is voltak. Az aklok jelentős része, vízrajzi okok miatt, csoportosan helyezkedett el a magasabban fekvő árvízmentes szinteken. A vidék életében és gazdálkodásában nagy változást okoztak az ármentesítések, a töltések, belvízlevezető csatornák megépülése a 19. század folyamán. Egyre nagyobb területek váltak alkalmassá szántóföldi művelésre, zsugorodott a természetes füves területek nagysága, a folyók ártereit a töltések leszűkítették. A gazdálkodásban egyre nagyobb szerepet kapott a növénytermesztés, az állattartás szerepe csökkent, ugyanakkor újabb, igényesebb állatfajták jelentek meg, és az állattartás egyre belterjesebbé vált. A táj arculatában, és ezzel párhuzamosan a gazdálkodásban bekövetkezett változások nyomán az aklok, szállások szerepe is megváltozott. Miután az aklok körüli területek a 19. század végére fokozatosan szántóföldi művelés alá kerültek, azok állandóan lakott tanyákká alakultak, első időkben a szolgák, majd később egyre gyakrabban a családot alapító fiúgyerekek költöztek ide állandó lakónak. A korábbi állatteleltető szállások azonban nem minden esetben váltak fokozatosan állandóan lakott tanyákká. Negyeden, ahol a zöldségtermesztés vált a legfőbb megélhetési forrássá és kiviteli cikké, a jelentőségüket vesztett aklok a huszadik század harmincas éveire lassan elsorvadtak. A jobbágyfelszabadítás után a tulajdonba kapott egykori telki szántóföldeken újabb és újabb szántóföldi tanyák épülnek. Különösen Gúta tagosítatlan határában tapasztalható ekkor nagymértékű kitelepülés, a kiköltöző fiatal családok a földjükön építették fel házukat, hozták létre saját gazdaságukat. A határ egész területén megjelentek a szétszórt tanyák. Az egykori csoportos állattartó szállások helyén valóságos kis falvak keletkeztek. Gúta határában ilyenek Seregakol és Örtény, a szomszédos Bogya határában már üzlet, kocsma is nyílt a 20. század elején. Az itt lakóknak kialakulóban volt a saját társadalmi életük. Kápolnák, útszéli keresztek, haranglábak épültek, búcsút is rendeztek. Seregakolban 1905-ben megépítették az első tanyai osztatlan községi iskolát. A féltucatnyi alsó-csallóközi falu határához tartozó Rétek nevű területen saját iskolájuk, templomuk, temetőjük fokozatos kiépítésével az elkülönülés, az önállóság, a sajátos réti öntudat felé mozdultak el. A tanyák következő típusa a folyók menti, ártéri gyümölcsöskertekben jött létre, ahol elsősorban a gútai szegénység telepedett meg. Számukra nem nyílt más lehetőség, mint hogy itt hozzák létre sajátságos, gazdaság nélküli, elsősorban lakóhelyül szolgáló ártéri tanyáikat. Az árvízveszély miatt mesterséges dombra épített házakhoz nem kapcsolódott szántóföld, és inkább csak lakóhelyek, semmint gazdasági központok voltak, ellentétben ai jellegű, szántóföldi tanyákkal, amelyek esetében e két funkció sajátos egységet alkotott. Az itt lakóknak a gyümölcsöskertek mellett az ártéri haszonvételek, mint a halászat és vadfogás, gyűjtögetés segítették a megélhetést. Az egykori nagybirtokok parcellázására már az első vh. előtt volt példa a vidéken (Nagyszeg, Violín), azonban csak az első Csehszlovák Köztársaság időszakában, a földreform nyomán történtek jelentősebb változások a nagybirtokrendszerben. A nemzeti célokat szolgáló csehszlovák földreform nyomán elsősorban szláv telepesfalvakat hoztak létre, és csupán kisebb mértékben vált lehetővé, hogy az itteni magyar lakosság földet vásárolhasson. Az újonnan parcellázott területeket elsősorban gútaiak vásárolták meg, akik több hullámban települtek ki az egykori környező nagybirtokokra, Kingyesre, Keszegfalvai-szigetbe, valamint Kavára, és alapítottak ott tanyákat. A kirajzás, a tanyaalapítás folyamata a múlt század negyvenes éveiben érte el a csúcspontját. A kitelepülési folyamat arányait jelzi, hogy 1900-ban a terület 15 településén a lakosság 14%-a élt a külterületen, 1941-ben pedig ez az arány 25,9%. Gúta a Kisalföld legnagyobb tanyás településévé vált, ahol 1900-ban a lakosság 22,4%-a, 1941-ben pedig mintegy 4 ezer ember lakott a tanyákon, ez lakosságának 34,1%-át jelentette. A 20. század második felében, véglegesen megszakadt a sok évszázados öröklött paraszti életforma, a hagyományos családi gazdálkodás. Az ötvenes évektől a szocializmus négy évtizede alatt lezajlott gazdasági és társadalmi változások véglegesen felszámolták a hagyományos paraszti életformát. A családi üzemek kollektív gazdaságba történt összevonásával azok egyik fontos színtere, a tanya is elveszítette jelentőségét. A gazdasági és társadalmi változások mellett az árvizek, különösen az 1965-ös csallóközi árvíz okozta sok tanya pusztulását. Néhány község tanyacsoportjai esetében, elsősorban a határban szétszórt építkezések korlátozásával, illetve a lakóházak csupán rendezett utcákba történő építésének engedélyezésével, tanyaközpontokat alakítottak ki. Ezek közül több önálló faluvá fejlődött a 20. század második felében, pl. Alsóhatár, Vágfüzes, Bogyarét. Ma már a gútai lakosságnak mindössze 6-7 százaléka lakik a tanyákon. A még meglévő házak nagy része lakatlan. – Ir. Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza (2012)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőAB - Angyal Béla
Rövid URL
ID488449
Módosítás dátuma2014. november 14.

Kisgéresi pincesor

Részletek

A Kisgéres melletti akácos rejtekében, a föld mélyén helyezkednek el a borospincék. A pincéknek lapos kövekkel kirakott, boltíves bejárata van. E mögött aránylag meredeken lejtő, hosszú lejárat következik, a torok, amelynek a végén gyakran tucatnyi, ún. lyukpince ágazik szét a föld mélye alatt. A felszíni bejáratot általában nem zárja ajtó, hanem a mélyben nyíló lyukpincéket látták el a gazdák ilyen nyílászáróval.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
TelepülésKisgéres [Malý Horeš]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518625
Módosítás dátuma2017. december 1.

kisnemesek

Részletek

A középkor folyamán kialakult társadalmi csoport, amelyet a középnemességtől paraszti életmódja, a jobbágyságtól pedig előjogai különböztetett meg. Gyakran szegényebbek a velük egy településen élő jobbágyparasztoknál, előjogaikra, származásukra viszont rendkívül büszkék voltak még a 20. sz. második felében is. A kisnemesi telek bármilyen kicsiny volt, nemesi (adó- és katonai beszállásolás alól mentes) birtoknak minősült, a kisnemesi ház pedig bármilyen egyszerű volt, nemesi kúriának számított A házzal rendelkező ~et, akiket a birtokos nemesekkel szemben egy jobbágyuk sem volt, kurialista nemeseknek hívták. Fontos szerepet játszottak Gömör hagyományos társadalmi életében. Elsősorban Felsővály, Hubó, Jéne, Mihályfalva, Otrokocs, Zádor stb. falvakat lakták. A ~nek azt a csoportját, amely birtokkal egyáltalán nem, hanem mindössze címeres levéllel (litterae armales) rendelkezett, armálistáknak hívták. Az egyházi méltóságok védelmére rendelt kisnemesi réteg a predialisták. Az esztergomi érsek privilégiumai közé tartozott, hogy bizonyos érdemeket szerzett férfiúknak birtokot és nemességet adományozzon. Ezek az egyházi nemesek vagy predialisták (akiket a korabeli köznyelv papnemeseknek is hívott) négy központ, az érsekléli, vajkai (vagy másképpen gellevidéki), verebélyi és a garamszentgyörgyi nemesi székek köré csoportosulva éltek. Ezen nemesek az országos nemességhez hasonló széleskörű kiváltságokkal nem rendelkeztek ugyan, de fegyveres szolgálataikért cserébe mégis élveztek bizonyos előjogokat (pl. adómentességet). A nemesi szék élén a nádor állott, s a fennhatósága alá tartozó falvak belső társadalmi életét pedig a hadnagyok irányították. Szükség esetén bandériumokba is szerveződtek, hogy fegyverrel szolgálják urukat, az esztergomi érseket. A vajkai nemesi szék a 19. század közepe táján hagyta abba gyakorlati tevékenységét. Ir.: Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei. Hagyatéki leltárak a 17–19. századból (1997); B. Kovács István: Gömörológia. Írások a történelmi Gömör és Kishont vármegye múltjáról és jelenéről (2003); Révay József: Kisnemesek Tajnán (1942).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375339
Módosítás dátuma2015. május 8.

kiszehajtás

Részletek

Virágvasárnapi szokás, a Zoborvidék és az Ipolymente voltaképpen téltemető-tavaszváró rítusa volt, s gyakorlása nagyjából a két vh. közti időszakban szűnt meg. Virágvasárnap ebéd után a lányok egy, a menyecskéktől kért ruhába öltöztetett szalmabábuval vonultak végig a falun. Az utcán haladva minden menyecskét kiénekeltek, aki ruhát adott a kiszebábura, s azt is, aki nem adott. A kiszét a falu végén levetkőztették és a szalmabábut a patakba dobták. Ahol nem volt folyóvíz, ott a szalmabábut elégették. A vélhetően egyházi eredetű szokás idővel profanizálódott és a legtöbb európai nép körében ismeretes. Napjainkban néhány zoborvidéki településen folklorizmus formájában él. – Ir. Manga János: Morena a jej maďarské obmeny (Slovenský národopis 1956); Manga János: A magyarországi „kiszehajtás” történeti rétegei (Az MTA I. Oszt. Közleményei 1969); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (1968).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375420
Módosítás dátuma2014. november 12.

Koloni lyukas hímzés

Részletek

Fehér gyolcsra fehér pamuttal készített hímzési technika, amely a Zoborvidéken, jelesen Kolonban a 19. század utolsó harmadában vert gyökeret. A lyukas hímzés motívumkincsében viszont korábbi, reneszánsz és barokk elemek is fellelhetőek. A koloni lányok már egészen fiatal korukban megtanulták. Ez a munka általában téli foglalkozásnak számított. A ~ motívumkincsének gazdagságára utalnak az egyes díszítmények változatos megnevezései is: kis szivankó, kis csillag, sűrű csillag, búzakalász, szívescsillag, eperlevél, szivankó, háromágó taliga, négyágú taliga, ötágú taliga, bécsikerék, szív, nyolcágú csillag, ökörhugyozás, pogácsa, pávafark és rendkívüli csillag. – Ir.: Dodekné Chovan Ilona: A koloni lyukas hímzés. Új Mindenes Gyűjtemény 1. Bratislava: Madách Kiadó 1981, 129–138. p.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518646
Módosítás dátuma2017. december 4.

komáromi láda

Részletek

komáromi láda
Komáromi láda (FI)

A komáromi asztalosok legismertebb terméke („tulipántos láda”), amit vízi úton messze földre szállítottak. A Vágon leúsztatott fenyőfából (tutajozás) két méretben készültek: a nagyobbik ruhák tárolására (kelengyésláda), a kisebbik pedig értéktárgyak, iratok, levelek megőrzésére szolgált. Díszítési módjuk alapvetően megegyezett: vésővel belevésték a mintát, amit aztán ki is festettek. A ládák festését tarkázásnak mondták. A ~k díszítési technikája és motívumkincse erősen rányomta a bélyegét az egész Duna mente asztalosiparára. Az első vh. után a gyáripar olcsó termékei, valamint a gazdasági válság vetett véget a komáromi asztalosiparnak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375546
Módosítás dátuma2015. március 15.

komáromi szekeresgazdák

Részletek

Fuvarozásra szakosodott, bizonyos kiváltságokkal rendelkező társadalmi réteg. Egyrészt szekereikkel kapcsolódtak be az áruszállításba, másrészt tutajokat vontattak föl a Dunán, árral szemben Győrig (tutajozás). A hajóvontatásban is jelentős szerepet vállaltak. Főleg gabonáshajókat vontattak a Dunán, általában Linzig, de eljutottak egészen Ulmig is. A ~ bandériumot is tartottak, pompás ünnepi viseletük volt, a fontosabb egyházi ünnepeken így vonultak föl. Nagy lakodalmakat rendeztek, a családot, a rokonságot igen távoli leágazásokig is számon tartották. A 20. sz. első évtizedeiben Komáromban még több mint száz szekeresgazda-család élt, ám a második vh. után ez a zárt közösség végképp felbomlott, szétszóródott. – Ir. Kecskés László: Komáromi mesterségek (1978); Liszka József: „Csillámlik a szőke Duna…” Adalékok a komáromi szekeresgazdák életmódjához és folklórjához. In: Néprajz – muzeológia. Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (2012)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375558
Módosítás dátuma2014. november 12.

Komáromi vashonvéd

Részletek

A nemzeti áldozatkészség szobrai közé tartozó, honvédet ábrázoló szobor állításának ötletét Fischer Márton, Komáromban állomásozó faszobrász, rokkant katona 1916-ban vetette fel, aki már a tervet is elkészítette, s vállalta annak kivitelezését is. A városban szoborbizottság is alakult, amely gyűjtést hirdetett a szobor elkészítésének költségeire. Időközben a szobor terve többször is változott. A Fülöp Elemér szobrász által készített gipszmodellt már közszemlére is kiállították 2017 júliusában, s a tervek szerint a szobor fölé Hajós Alfréd készítette volna el a „gloriette-t“, amely az időjárás viszontagságaitól védte volna a Vashonvédet. A szobor köztéri felállításáról nincs tudomásunk, csupán egy Komáromban 1918 novemberében rendezett képzőművészeti kiállítás megnyitójáról szóló hírben (Forradalmi est és képkiállítás. Komáromi Lapok 1918. november 30. 2. o.) említik, hogy „a vernisage után egy faemlékművet lepleznek le.” Arra vonatkozó adattal azonban nem rendelkezünk, hogy a leleplezésre konkrétan hol került sor, mint ahogy arról sincs tudomásunk, mi lett a szobor további sorsa, s abban sem lehetünk teljesen bizonyosak, hogy a tervezett vashonvéd szobra volt-e a felállított objektum. – Ir. L. Juhász Ilona: Vaskatona, vaskorona, vasturul. A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban. Acta Ethnologica Danubiana 12 (2010), 26-29. p.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőLJI - L. Juhász Ilona
Rövid URL
ID518597
Módosítás dátuma2017. december 1.

Kőműves Kelemen balladája

Részletek

A falba épített feleség Eurázsia-szerte elterjedt balladatípusa, amely az építési áldozat ősrégi hiedelmén alapszik. Első magyar feljegyzései a 19. század derekáról, a Székelyföldről ismeretesek, majd további elterjedési köre is lényegében a keleti magyar nyelvterületre mutatott. A szakkutatás korábbi feltételezése az volt, hogy a valamikor az egész magyar nyelvterületen elterjedt balladatípus már csak az archaikusabb kultúrájú magyar népességű peremterületeken maradt fenn. Kezdetben ezt látszott alátámasztani az Ág Tibor által 1960-ben, a zoborvidéki Zsérén lejegyzett változat, ill. annak további variánsai is. Időközben viszont világossá vált, hogy a zoborvidéki variánsok nem egy helyi kontinuus hagyomány maradványai, hanem iskolai tankönyvekből másodlagosan a szóbeliségbe került, eredendően az erdélyi változatokon nyugvó darabok. – Ir.: Liszka József: Hol ringtak a bölcsők? Kérdések és válaszkísérletek a Kőműves Kelemenné balladájával kapcsolatban. Fórum Társadalomtudományi Szemle 16, 2014/1, 3–32. p.; uő.: A Kőműves Kelemenné ballada változatai a szlovákiai magyar tankönyvekben. Tanulságok és problémafelvetés. Eruditio–Educatio 9, 2014/4, 33–42. p.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518647
Módosítás dátuma2017. december 4.

kopjafa

Részletek

A hagyományos, dúsan faragott székely sírjelből kialakult, nemzeti szimbólumként funkcionáló emlékoszlop. A szlovákiai magyar nyelvterületen ebben a funkcióban az 1976-os örsújfalui művelődési tábor záróaktusaként felállított kopjafa az első ilyen objektum. L. Juhász Ilonakutatásaiból tudjuk, hogy azóta D-Szl. szerte mintegy háromszáz kopjafa, mint köztéren elhelyezett nemzeti szimbólum jelöli a szlovákiai magyarok által lakott teret. – Ir. L. Juhász Ilona: „Fába róva, földbe ütve…” A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375633
Módosítás dátuma2014. november 12.

Kőtés

Részletek

Gabonacsírából készült, édes, böjti lepényféleség. Neve tájanként változik (csiripiszli, csíramálé, biracs stb.). A Kisalföldön kőtés vagy kőtís. A szlovák nyelvterület nyugati felében is ismerik, keltýš néven. Jó másfél évtizede rendezik meg rendszeresen a Kürti Kőtésfesztivált.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518648
Módosítás dátuma2017. december 4.

Kukkónia

Részletek

Kukkónia
Csallóköz – a csicsói holtág (GJ)

Néprajzi tájegység. A Duna és a Kis-Duna által Pozsony és Komárom között közrezárt terület, Európa legnagyobb folyami szigete. Korábbi elnevezései Aranykert, Komáromi sziget, Kukkónia. Maga a megnevezés minden valószínűség szerint a középkorban létezett Csalló folyó nevét őrzi. A ~ további, földrajzi-közigazgatási gyökerű alegységekre, Alsó-Csallóközre és Felső-Csallóközre is tagolható. Részét képezi továbbá a Csilizköz. Mára gyakorlatilag elfeledett, de a 13. sz.-i oklevelek tanúsága szerint akkor még élő csallóközi tájnév a Vágköz. ~ egykor rendkívül vízjárta, mocsaras, folyóerekkel és tavakkal tarkított terület volt, ami elsősorban a halászatnak, a gyűjtögető gazdálkodásnak, ártéri állattartásnak kedvezett (→kisalföldi tanyák). A Duna fövenyéből évszázadokon keresztül csallóközi aranyászok mosták ki az aranyszemcséket (→aranymosás). A tájegység képe alapvetően a 19. sz. végén létrejött somorjai és komáromi árvízmentesítő társulatok munkájának köszönhetően változott meg. Ekkor lecsapolták a mocsarakat, mederbe szorították a folyókat, így a térség a gabonatermesztésre alkalmas területté vált. A folyók vízierejének kihasználására a Dunán és a Kis-Dunán vízimalmok (hajómalmok) tucatjai működtek még a 20. sz. első harmadában is. Az ellenreformáció időszakától az egyes szentek kultusza nyugat felől érte el a Kárpát-medencét. Ezzel is magyarázható a csallóközi Nepomuki Szent János kultusz virágzása. Mindamellett az is egyértelmű, hogy a víziveszély ellen oltalmat nyújtó szent kultusza a térség természetföldrajzi adottságaival, a halász-, hajós- és vízimolnár élettel is magyarázható. Alig akad a szigeten olyan r. k. település, amelynek területén ne állna a szentnek egy szobra. Amade László, a térség költője, saját védőszentjeként tisztelte Nepomuki Szent Jánost, és több imát, szent éneket is írt hozzá. – Ir. Liszka József: Két Duna keríti… Tanulmányok a Csallóköz néprajzához (2005); Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveiről (1989).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID371832
Módosítás dátuma2015. január 23.

kurtaszoknyás hatfalu

Részletek

kurtaszoknyás hatfalu
Bény – kurtaszoknyás menyecske egy 1930-as évekbeli képeslapon (FI)

Jellegzetes, a Garam alsó folyása mentén elterülő – Bényt, Kéméndet, Kisgyarmatot, Garampáldot, Kőhídgyarmatot és Bartot – magában foglaló kisebb táji csoport, amely sajátos viseletével és erős mi-tudatával tűnik ki. Népi kultúráját viszonylag korán leírták, és a két vh. közti időszaktól folyamatosan erős népművészeti mozgalom tapasztalható a térségben. Mindezek mára mesterségesen is erősítették e falvak lakóinak „kurtaszoknyás” öntudatát. – Ir. Liszka József (szerk.): „Kurtaszoknyás hatfalu”. Dolgozatok Kéménd község néprajzához (1988).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
TelepülésBény [Bíňa]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375981
Módosítás dátuma2015. március 17.

kürti távírászok

Részletek

Kürt lakosságának egy része, az 1855–58-as tagosítás következtében termőföld nélkül maradt. A helyi hagyomány szerint 1876-ban szerzett tudomást arról néhány kürti férfi, hogy a Rózsahegy közeli Oláhdubova (Valašská Dubová) lakosai telefon- és távíróhálózat építésével foglalkoznak. Ők is megtanulták ezt a mesterséget, s a következő években egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Rövid időn belül több mint félezer kürti férfinak adott az ország különböző részein munkalehetőséget ez az új mesterség. A munkaalkalom távolságától függően (É-Szl.-ba, Kassára, Erdélybe is eljutottak) 1–3 hétig voltak otthonuktól egyhuzamban távol. Általában csoportokban vállaltak munkát, s míg kezdetben a község inkább szegényebb, nincstelen rétegéből kerültek ki, később – mivel munkájukat jól megfizették – a nagygazdák is gyakran ide irányították fiaikat. A mesterség sokszor apáról fiúra szállt. Az akkoriban Monarchia-szerte kiépülő telefonhálózatot gyakorlatilag ők építették ki. A speciális foglalkozási ág létrejöttének fél évszázados jubileumán, 1926-ban a kürti távírászok (távirdások) krónikát alapítottak, és Jézus-szíve-ábrázolással, valamint Páduai Szent Antal képével és a távírászok szimbólumaival (mászóvas, fogó stb.) díszített zászlót is készíttettek, amelyet a helyi r. k. templomban helyeztek el. Az ekkor létrehozott egyesületük formailag 1994-ig működött. A településen ma is feltűnően nagy arányban élnek a távközlési iparhoz kapcsolódó tevékenységet folytató férfiak. – Ir. Pénzes István: Kürt (2000)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375984
Módosítás dátuma2014. december 25.

lakodalom

Részletek

Néprajzi értelemben a házasodási szokások legfontosabb mozzanata (térségünkben általában lagzinak vagy menyegzőnek mondják). A ~ keretében kerül sor a tényleges házasságkötésre. Szűkebb értelemben az egyházi esküvőt, illetve 1894 óta a hivatalos polgári házasságkötést követő ünnepséget értjük alatta. A lakodalmat a házasulandó pár, a menyasszony és a vőlegény szülei a lakodalmi tisztségviselőkkel (násznagyokkal, vőfélyekkel) karöltve szervezik. Fontos mozzanatai a lakodalmat megelőző csigacsinálás (levestészta-készítés), menyasszony-búcsúztatás, kásapénzszedés, a menyasszony asszonnyá válásának jelképes ceremóniája, a kontyolás, továbbá a menyasszonytánc. Palóc vidékeken a lakodalmat hajnaltűzugrás zárja. Lásd még: hérész. Ir.: Csáky Károly: „Jaj, pártám, jaj, pártám…” Párválasztási, lakodalmi szokások és hiedelmek az Ipoly menti palócoknál (1993); Bakó Ferenc: Palócföldi lakodalom (1987); Putz Éva: A kolonyi lagzi (1943).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376047
Módosítás dátuma2015. május 4.

legényavatás

Részletek

Az emberi élethez kapcsolódó szokások egyik közbülső állomása. A legénykorba cseperedett serdülőket az adott közösség legénytársadalma teljes jogú tagjává választja. Nyugatias, polgáriasult közösségekre jellemző, a céhes élet emlékét idéző, a gazdalegények körében fennmaradt szokás Somorján egész a 20. sz. első évtizedeig fennmaradt. A gazdalegények legényegylete (‘polgári-ifjuság’, ‘legény-kompánia’) külsőségeiben céhes hagyományokat őrzött (legénybíró, hadnagyok, borbíró, törvénykönyv, az egylet ládája, a viselet külsőségei). A szertartás farsang hétfőjén, délelőtt 9 órakor kezdődött, és a rajta legénnyé avatott ifjak ezt követően már részt vehettek a bálokon, eljárhattak a lányos házakhoz. Ir.: Khín Antal: Csallóközi legényavatás (Ethnographia 1932).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376089
Módosítás dátuma2015. május 4.

mancsozás

Részletek

Az északi magyar nyelvterületre, azon belül is elsősorban a Palócföldre jellemző ügyességi gyermekjáték. Két egyenlő létszámú csapat játssza. Kellékei a játékosonkénti tömzsi mancsbot, valamint a fából faragott mancsgolyó. – Ir. Paládi-Kovács Attila: Gancs, mancs, guncsa. Egy népi tekejáték neveinek tanulsága. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára (2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376734
Módosítás dátuma2014. november 12.

maskarázás

Részletek

Általában véve a maszkos alakoskodás gyűjtőneve, ami szerepet kaphat a farsangi szokások körében és a lakodalom vagy disznótor egyes mozzanataiban egyaránt. Szűkebb értelemben a farsangvégi szokások egyik helyi variánsának, az Alsó-Ipoly menti Helembán gyakorolt téltemető szokásnak a szakirodalomban is gyökeret eresztett megnevezése. A dőrejáráshoz hasonlóan, egy lakodalmi paródiának felelt meg. A „gazdasszonynak” és a „jegyzőnek” beöltözött felvonuló a kapukban ácsorgó, a maskarázókra már váró háziaktól tojásadományokat gyűjt, miközben a háziak a „maskarákat” itallal kínálják. A falu végén, az utolsó tűznél levetik álarcaikat, és rongyos ruhadarabjaikkal együtt elégetik őket. Délután megsütik az összegyűjtött tojást, és táncmulatságot rendeznek. A második vh. előtt farsang utolján még háromnapos volt a tánc. Húshagyókedden, a maskarázást követően valamelyik kocsmában tartották meg, ahol egy környékbeli cigánybanda muzsikált este kilencig. Ekkor elharangozták, s ezzel véget ért a farsang. Az 1989-es rendszerváltást követően a helembaiak a maskarázást a szomszédos, Ipoly-túlparti, magyarországi Ipolydamásd településsel közösen rendezik. – Ir. Liszka József: Egy népszokás múltja és jelene. Farsangi maskarázás Helembán. In: A hagyományos kultúra a szocialista társadalomban (1987).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376809
Módosítás dátuma2014. november 12.

Mátyás-hagyomány

Részletek

Mátyás-hagyomány
A Mátyás-fa Nagymegyeren (FI)

Hunyadi Mátyás (király) személyéhez kapcsolódó anekdota- és mondakör. A magyar nyelvterület peremvidékein (elsősorban az északi és déli magyar nyelvterületen) virágzott, miközben szomszédaink (szlovákok, ruszinok, szerbek) szájhagyományában is kiemelkedő szereppel bírt. A szlovákiai magyar nyelvterület két fontos régiójában a Csallóközben és Gömörben a ~ az átlagosnál élénkebben él. A csallóközi ~t általában rövid, helyi eredetmagyarázó történetek alkotják (Alistál, Dercsika, Királyfiakarcsa, Damazíkarcsa stb. nevéről). Kiemelkedő a Mad településhez kapcsolódó mondakör és annak utóélete, ill. a nagymegyeri ~, mely szerint Mátyás király egy vadászata alkalmával a település határában egy tölgyfa alatt pihent meg. Ezt a fát ma is mutogatják, és Mátyás fája néven tartják számon. Stilizált változata bekerült a város új címerébe is, a király szobra (Lipcsey György alkotása) pedig a helyi fürdő előtt állít emléket ennek a hagyománynak. Ezzel szemben a gömöri ~t inkább az országosan ismert, epikus történetek jellemzik. A Mátyás király vöröshagymán kapáltat c. közismert történetet a sajógömöriek náluk megtörténtként mesélik, emlékére 1912-ben Mátyás király életnagyságú bronzszobrát is elkészíttették Holló Barnabással. – Ir. Komorovský, Ján: Kráľ Matej Korvín v ľudovej prozaickej slovesnosti (1957); Liszka József: Két Duna keríti… Tanulmányok a Csallóköz néprajzához (2005); Ujváry Zoltán: Mátyás király Gömörben. Mondák, anekdoták a néphagyományban (1990).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376845
Módosítás dátuma2014. december 25.

Mátyusföld

Részletek

Néprajzi tájegység a Kis-Dunától északra, a Kiskárpátok és a Vág közti területen fekszik. Északon nagyjából Trencsén környékig terjed. Lakói délen zömében magyarok, északon pedig szlovákok. Nevét trencséni Csák Mátéról, a 13. századi kiskirályról kapta, akinek birtokai nagyjából ezen a területen húzódtak. A térségben jelentős volt az állattenyésztés és az állatkereskedelem. Az utóbbinak egyik fontos központja volt Szenc városa, amelyről Fényes Elek 1851-ben a következőket írta: „legnagyobb nevezetessége híres marhavásárjában áll, melly az egész országban méltán az elsők közé tartozik; mert itt minden hétfőn több száz darab hizlalt ökrök állíttatnak fel eladás végett. Ezen ökrök többnyire Léva, Érsekújvár, s Vácz felől jőnek, s a kövéreket a bécsi, és posoni mészárosok vásárolják fel. Ezen nagy fontosságú marha kereskedésnek nem csekély része magoknak a szenczieknek kezökben van, kik közt azért sok vagyonos is találtatik.” Az állattenyésztés jelentőségének tudható be, hogy a térségben nagy népszerűségnek örvendett Szent Vendel kultusza. Szent Vendel a pásztorok, állattartó gazdák patrónusa, és szobrai ott találhatóak a mátyusföldi falvak legelőre vezető útjai mellett. A sajátos birtokviszonyokból és talajadottságokból következően zöldségtermesztésre specializálódott falucsoportok alakultak ki a Vág alsó folyása mentén és Szenc környékén. A vágfarkasdi hagymások, a negyedi káposztások, a Szenc környéki dinnyések terményeiket egyrészt házalás útján értékesítették, gyakorlatilag a második vh. végéig. Másrészt a Vág parti települések, elsősorban Negyed kertészei fahajókon (dereglyéken) szállították a termést Komáromba, Párkányba, Nagymarosra, Vácra, Budapestre. Ez a zöldségtermesztésre szakosodott gazdálkodás a térséget manapság is jellemzi. A negyediek ma is büszkék káposztájukra (étkezésükben napjainkban is dominánsak a különféle káposztás ételek), a vágfarkasdiak hagymájukra, s a Vágsellye–Szenc közötti útszakasz mentén elterülő földek megművelői jelenleg is helyben kínálják portékájukat (hagymát, burgonyát, dinnyét, káposztát) az arra autózóknak. – Ir. Liszka József: Populáris kultúra (2010); Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945–2000 (2002); Bukovszky László (szerk.) Mátyusföld II. Egy régió története a XI. századtól 1945-ig (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376854
Módosítás dátuma2014. november 12.

Medvesalja

Részletek

Néprajzi tájegység. Két megye határán, a Medves-hegy tövében elterülő hat település összefoglaló neve (a Medves szó a száraz, kevés vizű, terméketlen értelmű med, medes szavunkból származik, és azonos gyökerű a meddő kifejezéssel). Óbást és Vecseklő az egykori Nógrád; Dobfenek, Egyházasbást, Medveshidegkút és Tajti pedig az egykori Gömör megyéhez tartozott, ám ez nem bontotta meg a kistáj kulturális egységét. A szakirodalom olykor tágabban értelmezi ~ kiterjedését, ám ezeket a falvakat (Almágy, Ajnácskő és Gömörpéterfala) a helyiek nem sorolják a ~hoz. Tágabban a Barkóság része. R. k. lakossága hagyományosan nagyállattartással és -kereskedelemmel foglalkozott. Megélhetésükben még a közelmúltban is jelentős szerepet játszott a különféle erdei termények (főleg gombafélék) gyűjtögetése. A nagycsaládi családszerkezet emlékét őrzik a több lakóegységből álló hosszúudvarok, amelyeket itt „szabad udvarok”-nak neveztek. ~ férfilakossága már a 19. sz. végén viszonylag jelentős arányban vállalt munkát a közeli ipari központokban, szénbányákban (Fülek, Ózd). Ezzel párhuzamosan megszaporodott a térségben a kőművesek, ácsok száma, akik elsősorban a környék falvaiban, ill. az ipari központokban találtak munkát. Az 1950-es évektől távolabbi munkahelyeken (főleg Besztercebányán, Losoncon és Zólyomban) vállaltak (kőműves, ács, vasbetonszerelő stb.) szakmunkákat. E szakképesítés visszatükröződik ~ falvainak az utóbbi évtizedekben épült, hatalmas, emeletes lakóházain is. Regionális jelentőségű búcsújáró helye Egyházasbást határában található.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376881
Módosítás dátuma2014. december 25.

mészégetés

Részletek

Mésztartalmú kövek kiégetése, melynek eredményeként a paraszti háztartásokban (a 19. század közepétől) építkezésre, festésre használatos meszet nyerték. Falusiak, rendesen jövedelemkiegészítésként foglalkoztak vele a Zoborvidéken és a Bódva-völgyben. Általában saját maguk is kereskedtek vele a környékbeli piacokon, ill. házalás útján. A zoborvidéki koloni meszesek ismert alakjai voltak a Kisalföld síkvidéki falvainak még a 20. század közepén is, ahol terméküket rendesen kukoricára cserélték. A debrődi (Bódva-völgy) meszesek portékájukkal általában a Szepességben kereskedtek, szintén nagyjából a 20. század közepéig.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376968
Módosítás dátuma2014. november 12.

Méta

Részletek

Középkori, a várháborúk emlékét őrző, ütőfával és labdával játszott mérkőző csapatjáték. A magyar parasztság körébe a kora újkorban kollégiumi diákság közvetítésével jutott és variálódott tovább. A szlovákiai magyar nyelvterületen a 20. század első felében a fiatalok széltében elterjedt szórakozási formája volt. Távolabbról a baseball típusú játékok köréhez tartozik.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518650
Módosítás dátuma2017. december 4.

migráció

Részletek

A népesség különféle okok kiváltotta mozgása. Lehet időszakos is (munkamigráció), de igen gyakran állandó megtelepedés kíséri. A népi kultúra vizsgálata, az egyes kulturális jelenségek terjedése szempontjából rendkívül fontos a különféle ~s folyamatok feltárása. A 19–20. sz. fordulójától jelentős tengerentúlra (amerikások), ill. a két vh. között Franciaországba irányuló (franciások) munkamigráció mutatható ki. Térségünk népi kultúrájának alakulása szempontjából meghatározóak a második vh.-t követő csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény következményei. 1989 után megnőtt a Ny-Európa felé irányuló munkamigráció jelentősége az egész dél-szlovákiai térségben.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID376998
Módosítás dátuma2014. december 25.

Morvány

Részletek

A Palócföldön és a Zoborvidéken elsősorban a lakodalmi fonott kalács elnevezése. Maga a kifejezés szlovák eredetű, ugyanezt más vidékeken örömkalácsnak, násznagykalácsnak, papkalácsnak, menyasszonykalácsnak stb. is mondják. Gyakran különféle termékenység szimbólumokkal, életfa motívummal díszítik.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518651
Módosítás dátuma2017. december 4.

munkamigráció

Részletek

A lakhelytől távolabb fekvő területeken hosszabb-rövidebb ideig végzett munkatevékenység. Térségünkben a következő formái ismeretesek: 1. Ingázás: rendszeres beutazás az állandó lakhelytől távolabb fekvő munkahelyre. Általában a mezőgazdasági munkából megélni már nem tudó rétegek sajátja. Naponta vagy hetente utaznak fel a nagyvárosokba, ipari központokba, ahol az építőiparban, gyári segédmunkásként stb. helyezkednek el. Régebbi hagyományokon alapuló tevékenységi forma (a Medvesalja férfilakossága pl. a 19. sz. folyamatosan vállalt építőipari szakmunkát a közeli és távolabbi városokban), bár igazán jellemzővé a 20. sz. második felére vált (Pozsony, Besztercebánya, Kassa vonzáskörzete). – Ir. Gyurgyík László: Ingázás Szlovákiában – adalékok egy társadalmi-gazdasági jelenség megközelítéséhez. Új Mindenes Gyűjtemény 9 (1990). 2. A lakhelytől távolabb, változó helyszíneken vállalt munka. Térségünk leghíresebb vándormunkásai a szlovák drótosok, kőművesek, ill. tutajosok, valamint az üstfoltozó és teknővájó cigányok, ill. a komáromi szekeresgazdák, valamint a gömöri és bodrogközi furmánosok voltak. Egyénileg és csoportosan is járhattak, szolgáltatásaikért pénzt, ill. gyakrabban valamilyen terményt, élelmiszert kértek cserébe. Érintőlegesen ebbe a kategóriába sorolhatóak a lakhelyüktől távolabb munkát vállaló, egy-két hétig távolmaradó gömöri favágók, a medvesalji kőművesek és ácsok vagy a kürti távírászok. 3. Idénymunka: hagyományos értelemben a nagytáji munkamegosztás keretében, általában, de nem szükségszerűen szerződésesen rögzített módon, a lakhelytől távolabb végzett, ciklusosan ismétlődő, általában mezőgazdasági munka (a vándormunka szezonálisan szakosodott fajtája). A munkavállalók részéről kiegészítő foglalkozásnak számított, és néhány héttől fél évig is eltarthatott. Térségünkben alapvetően észak–déli irányú, a 16. sz. óta adatolható ~ról beszélhetünk. Az ország északi, terméketlenebb talajú vidékeiről különféle mezőgazdasági munkák (szőlő- és kendermunkák, szénakaszálás, aratás, cséplés-nyomtatás stb.) elvégzésére az alföldi területekre vándorló tömegekről van szó. Vannak adataink, hogy a hegyi szlovák falvakból már kora tavasszal elindultak, hogy először a Buda környéki szőlők nyitásában vegyenek részt, majd továbbvándoroltak az Alföldre, ahol először a szénakaszálásban, majd az aratásban vettek részt. A nyomtatás elvégzése után (népi gazdálkodás) visszatértek a budai szőlőkbe a szüretnél segédkezni, s csak ezt követően indultak haza szülőfalujukba. Az ~ olykor a nyelvtanulást is szolgálta. Modern megfelelője a 20. sz. második felében a dél-szlovákiai egységes földműves-szövetkezetekbe érkező észak-szlovákiai vagy cseh-, ill. morvaországi kombájnisták. Az itteni aratás végeztével a helybéliekkel együtt mentek vissza az északabbra fekvő térségekbe aratni. – Ir. Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (1999).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID377223
Módosítás dátuma2014. december 25.

muzeológia

Részletek

Egy-egy közösség kultúrájának, a közösség élettere természeti viszonyainak tárgyi emlékeit felhalmozó, azokat dokumentáló és prezentáló, ill. mindezzel elméleti szinten is foglalkozó diszciplína. Ezen belül a hagyományos népi kultúra tárgyi emlékeit gyűjtő, dokumentáló és prezentáló muzeológiai ágazatot néprajzi muzeológiának mondjuk. Utóbbi az anyagát egyrészt klasszikus tárlatok keretében mutatja be, másrészt a skanzenszerű prezentálás (a hagyományos paraszti kultúra építményeinek egy kiállító helyre való szállítása és összpontosítása), valamint a helyszínen történő bemutatás (tájházak) gyakorlata is elterjedt. A 19. századi magyarországi múzeumalapítási kezdeményezések sorában az akkori Felső-Magyarország (a mai Dél-Szlovákia) vezető szerepet játszott. Pozsonyban (1868), Kassán (1872), Rimaszombatban (1882), Komáromban (1886), továbbá Ipolyságon (1902) és Rozsnyón (1905, 1912) alakultak múzeumok. A két vh. között ezekhez csatlakozott még a lévai Barsi Múzeum (1927), a somorjai Csallóközi Múzeum (1929), továbbá az érsekújvári Városi Múzeum (1935/36). A második vh. után szlovákiai magyar vonatkozásban elsősorban a dél-szlovákiai járási múzeumok (Rozsnyói Bányászati Múzeum ; Barsi Múzeum, Léva; Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely; Gömör-Kishonti Múzeum, Rimaszombat; Galántai Honismereti Múzeum ; Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, Komárom; Nógrádi Múzeum, Losonc; Thain János Múzeum, Érsekújvár) tevékenysége jelentős. 1989-et követően ezek mellé néhány önkormányzati (Füleki Városi Múzeum ; Honti Múzeum és Galéria ; Párkányi Városi Múzeum), valamint egyházi (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei, Rimaszombat) múzeum is fölsorakozott. 2002-ben alakult a Szlovák Nemzeti Múzeum pozsonyi székhelyű Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. 1989 után a korábbi, második vh. előtti múzeumi egyesületek egy része is felújította tevékenységét (pl. Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület ).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID377238
Módosítás dátuma2015. május 4.

múzeumok

Részletek

Egy-egy közösség kultúrájának, a közösség élettere természeti viszonyainak tárgyi emlékeit felhalmozó, azokat dokumentáló és prezentáló, ill. mindezzel elméleti szinten is foglalkozó diszciplína. Ezen belül a hagyományos népi kultúra tárgyi emlékeit gyűjtő, dokumentáló és prezentáló muzeológiai ágazatot néprajzi muzeológiának mondjuk. Utóbbi az anyagát egyrészt klasszikus tárlatok keretében mutatja be, másrészt a skanzenszerű prezentálás (a hagyományos paraszti kultúra építményeinek egy kiállító helyre való szállítása és összpontosítása), valamint a helyszínen történő bemutatás (tájházak) gyakorlata is elterjedt. A 19. századi magyarországi múzeumalapítási kezdeményezések sorában az akkori Felső-Magyarország (a mai Dél-Szlovákia) vezető szerepet játszott. Pozsonyban (1868), Kassán (1872), Rimaszombatban (1882), Komáromban (1886), továbbá Ipolyságon (1902) és Rozsnyón (1905, 1912) alakultak múzeumok. A két vh. között ezekhez csatlakozott még a lévai Barsi Múzeum (1927), a somorjai Csallóközi Múzeum (1929), továbbá az érsekújvári Városi Múzeum (1935/36). A második vh. után szlovákiai magyar vonatkozásban elsősorban a dél-szlovákiai járási múzeumok (Rozsnyói Bányászati Múzeum ; Barsi Múzeum, Léva; Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely; Gömör-Kishonti Múzeum, Rimaszombat; Galántai Honismereti Múzeum ; Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma, Komárom; Nógrádi Múzeum, Losonc; Thain János Múzeum, Érsekújvár) tevékenysége jelentős. 1989-et követően ezek mellé néhány önkormányzati (Füleki Városi Múzeum ; Honti Múzeum és Galéria ; Párkányi Városi Múzeum), valamint egyházi (Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei, Rimaszombat) múzeum is fölsorakozott. 2002-ben alakult a Szlovák Nemzeti Múzeum pozsonyi székhelyű Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. 1989 után a korábbi, második vh. előtti múzeumi egyesületek egy része is felújította tevékenységét (pl. Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület ).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID377238
Módosítás dátuma2014. december 25.