Lexikonok - Néprajz
1 2 3 4 6
159 találat

Dunamenti-síkság

Részletek

Földrajzi fogalom és néprajzi nagytáj, amely a Duna Kárpát-medencei felső szakasza mentén, nagyjából Dévény és Esztergom között terül el. Régebbi földrajzi munkák Győri-medenceként is emlegetik. A Dunától északra elterülő része 1918 óta Csehszl.-hoz, ill. Szl.-hoz tartozik, s ennek a területnek a jelölésére a szlovák névhasználat (Podunajská nížina) alapján a szlovákiai magyar iskolai nyelv (s következményeként részben a sajtó- és a köznyelv) is helytelenül annak tükörfordítását vette át, Dunamenti-síkság vagy Dunamenti-alföld formájában. Hagyományosan vízjárta, folyóágakkal, tavakkal gazdagon szabdalt, mocsaras terület, amelynek lecsapolására és árvízmentesítésére a 19. sz. második felétől került sor. Azóta szántóföldi földművelésre alkalmas, gabonatermesztő vidék. A honfoglaló magyaroknak már az első hulláma megtelepedett a térségben, ahol minden valószínűség szerint az avarok maradványaira (Komárom és környéke), valamint germán és szláv népek kisebb-nagyobb csoportjaira találtak. A magyar megyerendszer megszilárdulása után a Kisalföld északi részén Bars, Győr, Komárom, Nyitra és Pozsony megye osztozott. A Felső-Csallóközben jelentős volt a 13. sz.-i német megtelepülés. A 15–16. sz.-tól Komáromban viszonylag jelentős szerb (rác) népesség telepedett le, melynek tagjai főleg gabonakereskedelemmel foglalkoztak, s rövidesen a város polgárságának legtehetősebb rétegét alkották. Pozsony környékén ugyanebben az időben horvát menekültek telepedtek le (Horvátgurab és környéke). A török csak a terület keleti részét foglalta el. A török megszállás alóli felszabadító háborúk során (Érsekújvár felszabadítása: 1685) a terület elnéptelenedett. A megüresedett falvakba cseh, morva, szlovák, valamint német telepesek jöttek (a morva jövevények legjelentősebb csoportja Nagysurányban és környékén telepedett le, s mára elszlovákosodott). Az 1920-as évek elején a csehszlovák földreformból adódóan a térségben cseh és morva kolóniák tucatjai jöttek létre (kolonizáció), amelyek lakossága az első bécsi döntést követő, az 1938-as határmódosítások után nagyobbrészt elmenekült. Ezek a falvak a második vh. után zömében ismét szláv (részben cseh, főleg azonban szlovák) telepesekkel népesültek be. Ekkor a térség magyar lakosságának egy részét a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében Mo.-ra telepítették. Helyükbe magyarországi szlovák családok érkeztek. Nyugati részét Árpád-kori gyökerű aprófalvas településhálózat jellemzi (Felső-Csallóköz), míg a keleti, a török és a felszabadító seregek által végigpusztított területén nagyhatárú, olykor kiterjedt tanyavilággal rendelkező (Gúta, Keszegfalva), halmazos települések találhatóak (Alsó-Csallóköz). A Kárpát-medence nyugati kapujaként is emlegetett Dévényi-szoroson keresztül a nyugati vívmányok jelentős része erre áramlott be. Ennek és a közeli nagyvárosok (Bécs, Budapest, Győr, Pozsony) kulturális hatásának tudható be, hogy a ~ lakossága viszonylag korán polgárosult. Élénk gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a tőle északra (főleg a Vág és a Garam felső folyása mentén) élő szlovák lakossággal. A velük évszázadokon keresztül ápolt kapcsolatok alapvetően határozták meg a térség kulturális képét. A cseh-morva, továbbá dunántúli és alföldi gazdasági kapcsolatai sem elhanyagolhatóak. Az említett többnyelvű közeggel való kapcsolattartást a nyelvtanulás egy sajátos formája, a cseregyerek-rendszer intézménye segítette. Fontosabb tájegységei a Csallóköz, a Mátyusföld, valamint a Vág és Garam köze. A ~ szlovákiai része jelenleg Nagyszombat és Nyitra megyéhez tartozik. – Ir. Liszka József: Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzához (1992).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375240
Módosítás dátuma2015. január 23.

emberi élethez kapcsolódó szokások

Részletek

Eredendően az emberi élet nagy fordulóihoz, a három nagy szükséghez: a születéshez (keresztelő), a házassághoz (házasodási szokások, lakodalom) és a halálhoz (temetkezési szokások) kapcsolódó jelenségcsoportokat értették alattuk. Később ez kibővült a gyerekkor (gyermekfolklór), az ifjúkor (legényavatás) szokásaival. Újabban az öregkor szokásainak, az ötvenesek, hatvanasok közös megünneplésével is foglalkozik a tudomány. Ir.: Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok (2007).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID372816
Módosítás dátuma2015. május 4.

farsangi szokások

Részletek

A téli ünnepkört záró, téltemető-tavaszváró rítusok, maszkos alakoskodások, köszöntők összefoglaló megnevezése. A magyar farsang szó a német Fasching, bajorosan Faschang, eredetileg Fastnacht szóból származik, amely szintén a farsangi időszak utolsó napját jelölte (böjt előtti éjszaka), s csak később terjedt át az egész időszakra. Amellett, hogy a farsang a lakodalmak, bálok időszaka, különösen a végéhez („farsangutolja”, „farsangfarka”) kötődnek maszkos alakoskodó szokások. Ezek lényege, hogy jelmezekben (medvének, lónak, kecskének öltözve, a nők férfi-, a férfiak női ruhát öltve) felvonulnak a település utcáján, termékenységvarázsló praktikákat űzve (hamuval szórták és bekormozták a járókelőket, mókázásukba számtalan pajzán elemet kevertek, tojást gyűjtöttek stb.), vidáman bolondozva temetik a farsangot. A ~ D-Szl.-nak inkább a nyugati részében figyelhetők meg (helembai maskarázás, bényi tojásszedés, gútai tyúkverő, felső-csallóközi dőrejárás, vágfarkasdi tőkehúzás). A térség keleti felében inkább a farsangi köszöntők domináltak. Vénleánycsúfoló mozzanatok (tőkehúzás, kongózás stb.) is kapcsolódnak hozzájuk. Utóbbi lényege, hogy a falu legényei csoportokba verődve járták az utcákat, a vénleányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögetve hangosan zengték a rigmust: „Húshagyó! Húshagyó! Itt maradt az eladó!”. Tejfalun, amennyiben abban az esztendőben nem volt a településen házasságkötés, az egyik résztvevő szintén egy farönköt vonszol maga után. – Ir. Liszka József: Farsangvégi maszkos alakoskodó felvonulások a Kisalföld északi felén (Új Mindenes Gyűjtemény 9., 1990); Ujváry Zoltán: Farsangi népszokások (1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID372981
Módosítás dátuma2014. november 12.

fazekasság

Részletek

Térségünkben nyomai az őskortól a középkoron át egészen napjainkig adatolhatóak. A dél-szlovákiai Árpád-kori régészeti lelőhelyek jellegzetes magyar kerámiatípusa a cserépbogrács. A legfontosabb fazekasközpontok, melyek a 20. sz. elejéig a parasztgazdaságokat termékeikkel (tűzálló főzőedényekkel, tárolóedényekkel, tejesköcsögökkel, vizeskorsókkal, lekváros szilkékkel, ételhordókkal stb.) ellátták, Bakabánya (Pukanec), Komárom, Tata és a gömöri térség voltak. Termékeiket általában vásárokon, ill. házaló kereskedés útján értékesítették (→árucsere). Kárpát-medencei viszonylatban is kiemelt jelentőségű volt a gömöri fazekasság.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID372990
Módosítás dátuma2014. november 12.

Felföld

Részletek

Földrajzi, történelmi és néprajzi fogalom, amelynek jelentése az elmúlt évszázadok során változott. A Felföld kifejezés a 16. sz.-tól mint a sík domborzati viszonyokat jelentő Alföld fogalmi ellentétpárja terjedt el. Használatát a 19. sz.-ban kezdte kiszorítani a ~ kifejezés, amelyet kezdetben inkább szellemtörténeti, kultúrföldrajzi értelemben használtak, fokozatosan azonban átvette a Felföld kifejezés jelentéstartalmát is, tehát az észak-mo.-i térség magasabb domborzati viszonyú, hegyes területeit értették alatta. Így fogalomkörébe tartozott nemcsak a Tátra és Fátra hegyvonulata, hanem a Zemplén, Bükk, Mátra, Cserhát és Börzsöny térsége is. Nem értették a ~ fogalma alá viszont a Csallóköz síkvidékét. A dualizmus korában a ~ kifejezés politikai töltetet is nyert, s általában a szlovák többségű (Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Szepes, Sáros), ill. jelentősebb szlovák lakossággal rendelkező (Pozsony, Nyitra, Hont, Bars, Nógrád, Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén és Ung) északi megyéket értették alatta. A miniszterelnök és a kormányzat felvidéki körrendeleteinek is ez a 16 vármegye volt a címzettje. Ebben az időszakban a ~ kifejezés a szlovák nemzeti mozgalom által megálmodott etnikai Slovensko (Szlovákia) ellenében egy magyar dominanciájú és öntudatú régió képét vetítette előre, amely elképzelést Zólyom vármegye alispánja, Grünwald Béla fogalmazta egységes koncepcióvá A Felvidék c. politikai tanulmányában. A trianoni békeszerződést követően a ~ fogalma újabb jelentésváltozáson ment keresztül, s a Csehszlovákiához került Szlovákia szinonimájaként kezdték használni. Jelenleg is ebben az értelemben használatos, tehát a korábbi domborzati viszonyokkal összefüggő jelentését elveszítetve a ~ határai már nem a síkvidék és hegyek találkozásánál, hanem az államhatárok mentén húzódnak. A politikai nyelvezetben, ill. a köznyelvben így alakult ki (államhatalmi változások eredményeként!) a felvidéki, felföldi magyarság szókapcsolat, amely a Szl. területén élő magyarok összefoglaló nevével, lényegében a szlovákiai magyar szókapcsolattal lett azonos jelentésű. Újabban ~ alatt, ahistorikus módon, bármiféle megkülönböztető jelző nélkül, eleve a szlovákiai magyar nyelvterületet értik. Néprajzi értelemben a magyar szakirodalomban a Felföld nagyjából azonos a Palócfölddel, tehát a palócok lakta szl.-i és mo.-i területek is beleértendőek. A szlovák köztudatban a ~ fogalma gyakran kapcsolódik össze a térség elmagyarosításának és a történelmi Mo. felújításának vélt veszélyével.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373116
Módosítás dátuma2015. január 23.

Felső-Csallóköz

Részletek

Néprajzi tájegység. A Csallóköz nyugati, Főtájként is emlegetett területe. Nagy vonalakban az egykori Pozsony vármegye csallóközi területét foglalja magában. A térségre az Árpád-kori gyökerű aprófalvas megtelepülés a jellemző. A sok kishatárú falu gyakran olyan közel fekszik egymáshoz, hogy az idegen jószerével nem is tudja őket megkülönböztetni. E középkori településszerkezetre (amely minden bizonnyal az azonos nevet viselő nemzetség birtokainak osztódása révén jött létre) a legjobb példa a Karcsák esete. Tizenkét Karcsa-utótagú települést lehet ugyanis összeszámlálni a ~ben: Amadé-, Damazír-, Egyház-, Erdőhát-, Etre-, Göncöl-, Királyfia-, Kulcsár-, Mórocz-, Pinke-, Sipos- és Solymoskarcsa. Valamivel halványabb nyomokban, de hasonló folyamat mutatható ki a Patonyokról és az Étékről is (utóbbiak közül ismeretes Töbör-, Hegy-, Bene-, Enyed-, Csenkesz-, Balázs- és Pódaéte). Mindamellett a kétbeltelkes települési forma a ~ben is előfordul. Elsősorban a Duna menti településekben (Doborgaz, Keszölcés, Somorja, Tejfalu, Vajka) adatoltak a 17–19. sz.-ban folyamatosan az olyan külsőségek (szállások), amelyek a Duna-szigeteken, ill. a Duna jobb partján terültek el. Timaffy László kutatásaiból jól ismert a Doborgaz, Keszölcés, Tejfalu és Vajka települések Duna jobb parti tartozéktelepüléseinek 19. sz. végi, 20. sz. eleji fokozatos önállósodási folyamata. Egy 1686-ból származó térkép még nem jelzi emberi megtelepedés nyomát ezeken a szigeteken. A II. József korában, 1784-ben készült térkép viszont már mutatja a szállásokat a szétszórt szigetvilágban. A Duna mai főágának fokozatos kifejlődésével, megerősödésével ezek a szigetek a folyó jobb partjára kerültek, míg az említett községek a bal parton maradtak. Mivel a közlekedés a falvak és a szállások között egyre nehézkesebbé vált, örökösödések révén egyre többen költöztek ki és alakítottak ki állandó lakhelyet ezeken a szigeteken, szállásokon. Így jött létre Cikolasziget (Vajkából), Sérfenyősziget (Keszölcésből), valamint Doborgazsziget és Tejfalusziget (Doborgazból és Tejfaluból). – Ir. Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei. Hagyatéki leltárak a 17–19. századból (1997); Timaffy László: Szigetközi krónika (1976).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373038
Módosítás dátuma2014. november 26.

Felvidék

Részletek

Földrajzi, történelmi és néprajzi fogalom, amelynek jelentése az elmúlt évszázadok során változott. A Felföld kifejezés a 16. sz.-tól mint a sík domborzati viszonyokat jelentő Alföld fogalmi ellentétpárja terjedt el. Használatát a 19. sz.-ban kezdte kiszorítani a ~ kifejezés, amelyet kezdetben inkább szellemtörténeti, kultúrföldrajzi értelemben használtak, fokozatosan azonban átvette a Felföld kifejezés jelentéstartalmát is, tehát az észak-mo.-i térség magasabb domborzati viszonyú, hegyes területeit értették alatta. Így fogalomkörébe tartozott nemcsak a Tátra és Fátra hegyvonulata, hanem a Zemplén, Bükk, Mátra, Cserhát és Börzsöny térsége is. Nem értették a ~ fogalma alá viszont a Csallóköz síkvidékét. A dualizmus korában a ~ kifejezés politikai töltetet is nyert, s általában a szlovák többségű (Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Szepes, Sáros), ill. jelentősebb szlovák lakossággal rendelkező (Pozsony, Nyitra, Hont, Bars, Nógrád, Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén és Ung) északi megyéket értették alatta. A miniszterelnök és a kormányzat felvidéki körrendeleteinek is ez a 16 vármegye volt a címzettje. Ebben az időszakban a ~ kifejezés a szlovák nemzeti mozgalom által megálmodott etnikai Slovensko (Szlovákia) ellenében egy magyar dominanciájú és öntudatú régió képét vetítette előre, amely elképzelést Zólyom vármegye alispánja, Grünwald Béla fogalmazta egységes koncepcióvá A Felvidék c. politikai tanulmányában. A trianoni békeszerződést követően a ~ fogalma újabb jelentésváltozáson ment keresztül, s a Csehszlovákiához került Szlovákia szinonimájaként kezdték használni. Jelenleg is ebben az értelemben használatos, tehát a korábbi domborzati viszonyokkal összefüggő jelentését elveszítetve a ~ határai már nem a síkvidék és hegyek találkozásánál, hanem az államhatárok mentén húzódnak. A politikai nyelvezetben, ill. a köznyelvben így alakult ki (államhatalmi változások eredményeként!) a felvidéki, felföldi magyarság szókapcsolat, amely a Szl. területén élő magyarok összefoglaló nevével, lényegében a szlovákiai magyar szókapcsolattal lett azonos jelentésű. Újabban ~ alatt, ahistorikus módon, bármiféle megkülönböztető jelző nélkül, eleve a szlovákiai magyar nyelvterületet értik. Néprajzi értelemben a magyar szakirodalomban a Felföld nagyjából azonos a Palócfölddel, tehát a palócok lakta szl.-i és mo.-i területek is beleértendőek. A szlovák köztudatban a ~ fogalma gyakran kapcsolódik össze a térség elmagyarosításának és a történelmi Mo. felújításának vélt veszélyével.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373116
Módosítás dátuma2015. május 4.

Főtáj

Részletek

Néprajzi tájegység. A Csallóköz nyugati, Főtájként is emlegetett területe. Nagy vonalakban az egykori Pozsony vármegye csallóközi területét foglalja magában. A térségre az Árpád-kori gyökerű aprófalvas megtelepülés a jellemző. A sok kishatárú falu gyakran olyan közel fekszik egymáshoz, hogy az idegen jószerével nem is tudja őket megkülönböztetni. E középkori településszerkezetre (amely minden bizonnyal az azonos nevet viselő nemzetség birtokainak osztódása révén jött létre) a legjobb példa a Karcsák esete. Tizenkét Karcsa-utótagú települést lehet ugyanis összeszámlálni a ~ben: Amadé-, Damazír-, Egyház-, Erdőhát-, Etre-, Göncöl-, Királyfia-, Kulcsár-, Mórocz-, Pinke-, Sipos- és Solymoskarcsa. Valamivel halványabb nyomokban, de hasonló folyamat mutatható ki a Patonyokról és az Étékről is (utóbbiak közül ismeretes Töbör-, Hegy-, Bene-, Enyed-, Csenkesz-, Balázs- és Pódaéte). Mindamellett a kétbeltelkes települési forma a ~ben is előfordul. Elsősorban a Duna menti településekben (Doborgaz, Keszölcés, Somorja, Tejfalu, Vajka) adatoltak a 17–19. sz.-ban folyamatosan az olyan külsőségek (szállások), amelyek a Duna-szigeteken, ill. a Duna jobb partján terültek el. Timaffy László kutatásaiból jól ismert a Doborgaz, Keszölcés, Tejfalu és Vajka települések Duna jobb parti tartozéktelepüléseinek 19. sz. végi, 20. sz. eleji fokozatos önállósodási folyamata. Egy 1686-ból származó térkép még nem jelzi emberi megtelepedés nyomát ezeken a szigeteken. A II. József korában, 1784-ben készült térkép viszont már mutatja a szállásokat a szétszórt szigetvilágban. A Duna mai főágának fokozatos kifejlődésével, megerősödésével ezek a szigetek a folyó jobb partjára kerültek, míg az említett községek a bal parton maradtak. Mivel a közlekedés a falvak és a szállások között egyre nehézkesebbé vált, örökösödések révén egyre többen költöztek ki és alakítottak ki állandó lakhelyet ezeken a szigeteken, szállásokon. Így jött létre Cikolasziget (Vajkából), Sérfenyősziget (Keszölcésből), valamint Doborgazsziget és Tejfalusziget (Doborgazból és Tejfaluból). – Ir. Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei. Hagyatéki leltárak a 17–19. századból (1997); Timaffy László: Szigetközi krónika (1976).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373038
Módosítás dátuma2015. január 23.

franciások

Részletek

A két vh. között, az 1920- ban Fanciaország és Csehszl. között megkötött bevándorlási szerződés értelmében elsősorban a Vág és Garam közéről és az Ipoly mentéről, részben a Felső-Csallóközből néhány éves mezőgazdasági munkavállalás végett tömegesen kivándorlók, majd visszatértek megnevezése. A Franciaországban eltöltött éveik során szerzett tapasztalataikat otthon kamatoztatták: újítások a szőlő- és a cukorrépa-termesztésben, munkaszervezési megoldások stb. (→migráció).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373272
Módosítás dátuma2014. november 12.

furmánosok

Részletek

– a felső-gömöri (ill. bodrogközi), főleg a gömöri vas- és fazekasipari terméket messzi vidékekre is elszállító fuvarosok megnevezése volt a vasúti forgalom megindulása előtt.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőUZs - Urbán Zsolt
Rövid URL
ID488436
Módosítás dátuma2014. november 14.

Gömör 1.

Részletek

Néprajzi tájegység. Az egykori Gömör-Kishont vármegye területe, amely mára mind a magyar, mind a szlovák köznyelvben (Gemer) egyszersmind tájegységjelző. Ismert még a nem túl régről datált, de nagyobb múltat sejtető Gömörország kifejezés is, amely ugyanezt a térséget jelöli. A Palócföld központi területeként szokás számon tartani. Kultúráját az erdőgazdálkodáson (az ebből adódó kézművességen), pásztorkodáson, bányászaton, valamint a folyóvölgyekben a földművelésen alapuló megélhetési formák jellemzik. Hegyes-dombos, erdőkkel borított területein fontos kiegészítő foglalkozásnak számított az erdei gyümölcsök, gombák gyűjtögetése és a vadfogás. A térséget messze földön híressé tette gömöri fazekassága, amely szórványosan egészen a 20. sz. végéig fönnmaradt. A vidék népi kultúráján erősen érződik a szlovákokkal, németekkel és a ruszinokkal való több évszázados együttélés, valamint az Alfölddel való kereskedelmi és munkakapcsolatok hatása. Folklórjából külön említést érdemel a gömöri Mátyás-hagyomány. Számos regionális jelentőségű búcsújáró hely mellett (mint amilyen a rudnai Magdolna-forrás, továbbá a rozsnyói, krasznahorkai, barkai, várhosszúréti, körtvélyesi stb. búcsújáróhelyek, valamint az Egyházasbást és Vecseklő között található Básti-hegyen lévő búcsújáróhely) a gömöri r. k. magyarok legkedveltebb zarándokhelye a mátraverebélyi Szentkút volt. Ide életében legalább egyszer minden gömöri katolikus elzarándokolt. Maga a nagytáj rendkívül tagolt, mind társadalmi (egykori jobbágy-, ill. kisnemesi falvak), mind felekezeti (római katolikusok, reformátusok, evangélikusok), mind természetföldrajzi szempontból: szinte ahány völgy, annyi kis kulturális tájegység. Ily módon ~ magyarok lakta térsége több tucatnyi mikrorégióra bontható (a legjellegzetesebbek a Csermosnya-völgy, Rima-völgy, Túróc-völgy, Vály-völgy, Medvesalja), mindamellett a kutatás, Paládi-Kovács Attila tagolását átvéve, magyar szempontból ma öt régióját különbözteti meg: 1. Bányavidék (központi városai Rozsnyó és Pelsőc, s ide sorolandóak a Sajó-völgy, a Csetneki-völgy és a Csermosnya-völgy magyar települései); 2. Karsztvidék és Száraz-völgy (gyakorlatilag Gömör keleti peremvidéke a Szilicei-fennsíkkal); 3. Folyóvölgyi lapály (Gömör déli része, a Sajó, a Rima-völgy és a Balog völgyével); 4. „Agyagövezet”, fazekasfalvak (a Rimaszombat–Nagybalog–Deresk–Pelsőc vonallal jelzett nyelvhatár mentén található, a fehér agyagot nyújtó „agyagövezet”, amelynek fontosabb fazekastelepülései többek között a túróc-völgyi Lévárt és Deresk, valamint a Murány-völgyi Lice, Gice és Melléte); 5. Délnyugati erdővidék (a Rima völgyétől délnyugatra elterülő dombvidék, amely az Erdőhátra és a Medvesaljára tagolódik; összefoglalóan Barkóság; ide tartozik továbbá néhány település a Füleki-medencéből). – Ir. B. Kovács István: Gömörország. Tények és képek az egykori Gömör-Kishont vármegyéről (1997).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373623
Módosítás dátuma2014. december 22.

Gömöri ácsolt láda

Részletek

Vaskos bükkfa törzsekből készített, mértanias (koncentrikus körökből, körívekből, négyzetekből, csillagokból, rozettákból, olykor stilizált emberfigurákból stb. ékrovásos technikával kivitelezett) díszítésű ácsolt ládatípus, amelynek gyártása az egykori Gömör megyére összpontosult. Készítése nagyjából a 18. századtól adatolható és az első vh.-ig virágzott. Házaló kereskedelem útján elkerült az Alföldre, a Partiumba és a tokaji borvidékre is. – Ir.: Böszörményi István: Ácsolt ládák nyomában Honismeret 12, 1984/3, 43–45. p.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518642
Módosítás dátuma2017. december 4.

gömöri fazekasság

Részletek

Minden bizonnyal középkori gyökerekre vezethető vissza, de a 17. századtól levéltári adatokkal már egyértelműen dokumentálható. Az itteni (a tulajdonképpeni gömöri mellett beleértve néhány kelet-nógrádi települést is) fazekasfalvak száma nagyjából harmincra tehető és elsősorban Rimaszombat környékére összpontosultak. Ezen települések egy része magyar, más része szlovák, ill. vegyes lakosságú. Viszont a különböző etnikumú fazekasfalvak termékei etnikai alapon nem különíthetőek szét. A gömöri fazekastermékek jellegzetessége nem díszítményeikben, hanem tűzállóságukban rejlett, ami a térségben kitermelhető agyag minőségének volt köszönhető. A főzőedényeknek két alapformája ismeretes: az egyik, régiesebb, minden bizonnyal középkori előzményekre visszavezethető forma szűk szájú, hasas, keskeny fenekű, belül mázas edény, míg a másik, a takaréktűzhelyek elterjedésével kialakult szélesebb szájú, széles fenekű, kívül-belül mázas edény. A gömöri népi kerámia egyik jellegzetes, funkcionálisan a lakodalmi szokáskörben helyet kapó, általában művészi kivitelezésű tárgytípusa az ember alakú, ún. hérészes korsó. Szimbolikájában a funkciónak megfelelő elemek dominálnak. A gömöri fazekasok a 17. sz.-ban már biztosan, de feltehetően már a 13. sz.-tól kezdve szállították termékeiket a dél-alföldi területekre, ahol azt elsősorban gabonára cserélték. A fazekasfalvakban általában olyan fuvarosok (furmányosok) is éltek, akik a kerámiatermékek messze földön történő értékesítéséből tartották fenn magukat (nagytáji munkamegosztás, árucsere). – Ir. B. Kovács István: Agyagkenyér. Fejezetek az agyagművesség történetéből Gömörben és Kishontban (2001); Szalay Emőke – Ujváry Zoltán: Két fazekasfalu Gömörben (1982).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373647
Módosítás dátuma2014. november 12.

gyermekfolklór

Részletek

Azon műfajok, jelenségek, közösségi hagyományok összessége, amelyek, ha nem is kizárólag, de jellemzően a kiskorúak körében élnek. A gyermekfolklór egyik markáns jellegzetessége az alkotóelemek, műfajok rendkívül erős összefonódottsága. A gyermekfolklórt kitevő egyes műfajok, jelenségek eredetüket tekintve lehetnek a felnőttek gyermekeknek szánt alkotásai, a felnőttek kultúrájából a gyermekvilágba „leszállott” kultúrjavak, ill. lehetnek a gyermekek körében keletkezett alkotások. A gyermekek és a felnőttek folklórja közt nincsen éles határ, bizonyos műfajoknak (mese, találós stb.) vannak felnőtteknek, ill. gyermekeknek szánt típusai is. Ide szokás sorolni a különféle ügyességi gyermekjátékokat is (mancsozás, pilickézés, pitykövezés stb.). A többi folklórműfaj kutatásához képest a magyar gyermekfolklór iránti tudományos érdeklődés valamivel később bontakozott ki. Kis Áron gyermekjáték-gyűjteménye az első, amely nemzetközi párhuzamok fölvillantásával országos áttekintést ad (Magyar gyermekjáték-gyűjtemény. Budapest 1891). Bár elszórt folyóiratbeli közlésekként korábbi gyermekmondóka-adatokkal is rendelkezünk, az első, térségünket érintő, módszeres gyermekjátékgyűjtés Bakos József nevéhez fűződik. Az érsekújvári gimnázium tanáraként, 1939–1945 között, önképzőkört vezetve, diákjaival is gyűjtetett ilyen szövegeket, majd ezeket, saját gyűjtéseivel ötvözve, külön kötetben is megjelentette. Erőssége, hogy a mátyusföldi magyar mellett, összehasonlításként (jórészt saját gyűjtésű) mátyusföldi szlovák anyagot is közöl. Bakos munkáját néhány évtizeddel később, részben az általa kutatott területet is lefedve, részben attól kissé nyugatabbra Gágyor József folytatta, és végezte el a gyermekjátékok összegyűjtését. Ily módon a szlovákiai magyar nyelvterületnek ebből a nyugati szegletéből igazán példás adatközlésekkel rendelkezünk. B. Kovács István baracai közlését kell itt megemlíteni, valamint Géczi Lajos Ung-vidéki publikációit. Ir.: Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (1953); Gágyor József: Megy a gyűrű vándorútra. Gyermekjátékok és mondókák I–II. (1982); Gágyor József: Kislibáim, gyertek haza! Népi mondókák és gyermekjátékok (1999).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373770
Módosítás dátuma2015. május 4.

hajómalom

Részletek

Gabonaőrlésre használatos berendezés. A vízimalmok egyik típusa a hajómalom, amelynek lényege, hogy a malomszerkezet két, vízen úszó hajótesten helyezkedik el. Előnye, hogy igény szerint mozgatni lehetett, ill. automatikusan az adott vízszint maximális kihasználását tette lehetővé. Térségünkben elsősorban a Kis- és Nagy-Dunán, a Vágon és a Garamon, valamint bizonytalan adatok alapján a Bodrogon is használták. Fénykora a 18–19. századra tehető, bár szórványosan a 20. sz. közepéig fennmaradt. Jelenleg ilyen jellegű, a nagyközönség számára is hozzáférhető szerkezet a gútai vízimalom. Másik, térségünkben használatos ~típus a cölöpös ~. Ennek lényege, hogy a malomszerkezet folyóvízben álló cölöpökön, lábakon nyugszik (ezért lábas malomnak is mondják). Ilyen jellegű építmény a látogatható dunatőkési, a tallósi, valamint a jókai vízimalom.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID381393
Módosítás dátuma2015. január 23.

hajóvontatás

Részletek

Fuvarozásra szakosodott, bizonyos kiváltságokkal rendelkező társadalmi réteg. Egyrészt szekereikkel kapcsolódtak be az áruszállításba, másrészt tutajokat vontattak föl a Dunán, árral szemben Győrig (tutajozás). A hajóvontatásban is jelentős szerepet vállaltak. Főleg gabonáshajókat vontattak a Dunán, általában Linzig, de eljutottak egészen Ulmig is. A ~ bandériumot is tartottak, pompás ünnepi viseletük volt, a fontosabb egyházi ünnepeken így vonultak föl. Nagy lakodalmakat rendeztek, a családot, a rokonságot igen távoli leágazásokig is számon tartották. A 20. sz. első évtizedeiben Komáromban még több mint száz szekeresgazda-család élt, ám a második vh. után ez a zárt közösség végképp felbomlott, szétszóródott. – Ir. Kecskés László: Komáromi mesterségek (1978); Liszka József: „Csillámlik a szőke Duna…” Adalékok a komáromi szekeresgazdák életmódjához és folklórjához. In: Néprajz – muzeológia. Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (2012)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375558
Módosítás dátuma2015. január 26.

Halálhelyjelek

Részletek

A tragikus körülmények között életüket vesztett személyek emlékét jelölő különféle objektumok (koszorúk, keresztek, emléktáblák, ún. „kvázi sírok” és más állandó emlékjelek) azon a helyen ahol a halállal végződő tragédia megtörtént. Legelterjedtebbek a közlekedési balesetek áldozatainak emlékére a közutak mentén, vasúti átjárók mellett állított halálhelyjelek, de megtalálhatóak más helyeken is, mint például folyók és tavak mellett, hidakon stb. A szokás időbeni megjelenése a múlt ködébe vész, azonban már 16. századi adatokkal is rendelkezünk a különféle szakrális kisemlékek (pl. keresztek) állítása kapcsán. Különbséget kell tennünk azonban haláljelek és ~ek között. A haláljelek nem mindig állnak a baleset helyszínén, a ~ek ezzel szemben közvetlenül azt a helyet jelölik, ahol a tragédia bekövetkezett. A ~ek jelölése és látogatása bizonyos idő elteltével megszűnik, több esetben viszont a kezdeti emlékjeleket (keresztek, fatáblák) ún. állandó ~re (fémből, kőből készült keresztek, kisebb nagyobb kőből készült emlékművek) cserélik. Ezek egy részén megjelenik az elhunyt képi ábrázolása is: kezdetben papírfényképek, azonban az ún. állandó ~en porcelán foglalatban vagy gravírozott formában találhatók. Az ezekhez az emlékjelekhez fűződő kultusz és a látogatási alkalmak sok tekintetben megegyeznek a temetői sírlátogatási kultusszal. – Ir. Kovács Ákos szerk. Haláljelek. Budapest: Liget 1989.; L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyjelek az utak mentén. Somorja–Komárom: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Etnológiai Központ 2013.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJI - L. Juhász Ilona
Rövid URL
ID518600
Módosítás dátuma2017. december 1.

Haláljelek

Részletek

Tragikus körülmények (balesetek, gyilkosságok) között elhunytak emlékét a temetőn kívül, általában a tragédia helyszínén, vagy máshol elhelyezett különféle objektumok (virágok, mécsesek, koszorúk, különféle anyagból készült keresztek, emléktáblák, „kvázi sírok”, kisebb sírjelek, vagy azokhoz hasonló kisebb-nagyobb emlékjelek). A haláljel nem minden esetben található azon a helyen, ahol a tragédia bekövetkezett. Tágabb értelemben ide sorolhatjuk a háborús emlékjeleket is, de azokat a virágokat, mécseseket, plüss állatokat, papírra írt üzeneteket stb. is, amelyeket az áldozat/áldozatok lakóhelye előtt, vagy a munkahelyén, iskolákban, iskolai padokon stb. helyeznek el a barátok, hozzátartozók, vagy együttérző ismerősök és ismeretlenek. – Ir. Kovács Ákos szerk. Haláljelek. Budapest: Liget 1989; L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyjelek az utak mentén. Somorja–Komárom: Fórum Kisebbségkutató Intézet–Etnológiai Központ 2013.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJI - L. Juhász Ilona
Rövid URL
ID518599
Módosítás dátuma2017. december 1.

Halmazos falu

Részletek

Szabálytalan belső elrendezésű, nehezen áttekinthető, zeg-zugos településforma. Inkább, de nem kizárólagosan, az alföldi jellegű területekre jellemző. Megléte a középkornál régebbről nem adatolható (pl. Jóka, Szirénfalva).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518645
Módosítás dátuma2017. december 4.

házasodási szokások

Részletek

Néprajzi értelemben azokat a társadalmilag meghatározott szabályok, amelyek az ifjú pár házasságkötését hagyományosan előírják. Tágabb értelemben ide tartozik az összeházasodás szabályozása is. Ennek két alapvető megoldásával találkozunk térségükben. Az egyik a regionális vagy lokális, ill. társadalmi, vallási, etnikai endogámia (ami azt jelenti, hogy az összeházasodás csak az adott csoporton belül volt engedélyezett, ill. azt tartották helyesnek). A legtovább a vallási endogámia működött, míg a lokális vagy regionális endogámia sok esetben inkább csak mint elvárás fogalmazódott meg (mint pl. az Alsó-Garam menti kurtaszoknyás falvak esetében). A társadalmi endogámia szép megfogalmazása a közismert Kádár Kata balladája. Az exogámia ezzel szemben azt az elvárást tükrözi, hogy a házasságkötések lehetőleg a lokális vagy regionális, olykor az etnikai csoporton kívül jöjjenek létre. A ~ legfontosabb mozzanata a lakodalomIr.: Csáky Károly: „Jaj, pártám, jaj, pártám…” Párválasztási, lakodalmi szokások és hiedelmek az Ipoly menti palócoknál (1993); Kocsis Aranka: Endogám házasodási szokások a kéméndi anyakönyvek szerint (Új Mindenes Gyűjtemény 7.).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373950
Módosítás dátuma2015. május 4.

Hegyközség

Részletek

Olyan, önkormányzati jellegű közösség, amely a szőlőművelők érdekvédelmi szervezeteként működik. A hegytörvények alapján működtek, s élükön a hegymester, hegybíró állt. Azokat a tartozéktelepüléseket (szőlőskerteket, szőlőhegyeket) nevezzük ~nek, amelyeken szőlőművelés folyt, s az év bizonyos szakaszában (általában a nagyobb munkák idején) a szőlősgazdák huzamosabb ideig ott is laktak. Ezekből a hegyközségekből olykor állandó lakhelyként szolgáló településrészek is kialakulhattak (pl. Kolta).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518623
Módosítás dátuma2017. december 1.

hérész

Részletek

A palócföldi lakodalom teljesen pontosan nem definiálható mozzanata. Egyes vidékeken a menyasszonyos háznál tartott vígasságot mondják ~nek (szemben a vőlegényes háznál tartott lakodalommal). Másutt a menyasszony vendégeinek éjfél körüli látogatását a vőlegényes házban jelenti a ~t. Jellegzetes attribútuma a ~korsó (gömöri fazekasság).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID373989
Módosítás dátuma2015. május 4.

Hosszúudvar

Részletek

A telken több lakóház helyezkedik el egy sorban. Az adott lakóépületekhez tartozó gazdasági épületek a telek másik oldalán sorjáznak. A 20. század első felében lényegében az egész szlovákiai magyar nyelvterületen előfordult, jellegzetes példái a közelmúltban Nyitracsehiben még megfigyelhetőek voltak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID518624
Módosítás dátuma2017. december 1.

huntyiak

Részletek

huntyiak
Ipoly mente − az Ipoly folyó Ipolyságnál (SzL)

Néprajzi tájegység. A Palócföld legnyugatibb tájegysége. Az egykori Hont és Nógrád megye területe, amely a szlovák–magyar nyelvhatár és a magyar–szlovák országhatár között húzódik (mivel az Ipoly hosszú szakaszon határfolyó, szlovákiai szempontból csak az Ipoly jobb partját sorolhatjuk ide). A hosszú, keskeny sávot lakó magyar nemzetiségű (az Ipoly alsó folyása mentén találunk néhány 18. sz.-i telepítésű, mára elmagyarosodott szlovák falut is), r. k. felekezetű lakossága elsősorban földműveléssel és állattartással, részint szőlőtermesztéssel foglalkozott. Az Ipolyság környékén lakókat egyes források huntyiaknak is nevezik, amivel talán a palócoktól való különállóságukat hangsúlyozzák. Elsősorban Hontra jellemzőek az irtványokon kialakult szórványtelepülések. Építkezésében karakterisztikusak a fából, vályogból, téglából kialakított tornácok. Néhány Losonc környéki falu (Kalonda, Rapp, Terbeléd stb.) az 1870-es 80-as években zöldségtermesztésre szakosodott. Főleg paradicsomot, káposztát, uborkát, hagymát termesztettek és terményeiket elsősorban az északi megyékben (Liptó, Turóc) értékesítették. Manga János és Csáky Károly kutatásai révén jól ismert a térség szokásvilága, aminek egyik karakterisztikus mozzanata a kiszehajtás. Az Ipoly alsó folyása mentén elterülő Helemba farsangi maskarázása lassan idegenforgalmi látványossággá válik. A szőlőtermesztésre szakosodott Ipoly menti falvak népe körében virágzik Szent Orbánnak, a szőlősgazdák patrónusának kultusza. – Ir. Botík, Ján (szerk.): Hont. Tradície ľudovej kultúry (1988); Csáky Károly: Honti barangolások (1985); Csáky Károly: Néprajzi-honismereti írások az Ipoly mentéről (2000).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID374451
Módosítás dátuma2015. január 23.

húsvéti szokáskör

Részletek

A karácsony mellett (karácsonyi szokáskör) a legnagyobb keresztény ünnepkör. Krisztus feltámadásának az ünnepe, ekkor ér véget a negyven napos böjt (az ünnep magyar megnevezése is innen származik: böjt = hústól való tartózkodás). Mozgó ünnep, hét héttel követi a farsangot (farsangi szokások), és ötven nappal előzi meg a pünkösdöt. Mai egyértelmű keresztény jellege ellenére nyilvánvaló kereszténység előtti téltemető, tavaszköszöntő rítusokat is magába olvaszt. Egy sor egyházi szertartás és a népi vallásosság keretébe tartozó szokás kötődik ezekhez a napokhoz (körmenetek, nagypénteki mosdás, ételszentelés stb.). Profán jellegű népszokások elsősorban húsvéthétfőhöz kapcsolódnak (locsolkodás, korbácsolás). A locsolóversikék bizonyos táji különbözőségeket is felmutatnak. A Bodrogköz és Ung-vidék hosszú és igényesen formált versei minden valószínűség szerint a sárospataki diákköltészet hatásait hordozzák. – Ir. Lukács László: A húsvéti korbácsolás interetnikus vonatkozásai (Acta Museologica 1–2, 1994); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (1968); Viga Gyula: Húsvéti köszöntők és locsolóversek a Bodrogközből. (In Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok. Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére, 1993).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID374325
Módosítás dátuma2015. május 8.

idénymunka

Részletek

A lakhelytől távolabb fekvő területeken hosszabb-rövidebb ideig végzett munkatevékenység. Térségünkben a következő formái ismeretesek: 1. Ingázás: rendszeres beutazás az állandó lakhelytől távolabb fekvő munkahelyre. Általában a mezőgazdasági munkából megélni már nem tudó rétegek sajátja. Naponta vagy hetente utaznak fel a nagyvárosokba, ipari központokba, ahol az építőiparban, gyári segédmunkásként stb. helyezkednek el. Régebbi hagyományokon alapuló tevékenységi forma (a Medvesalja férfilakossága pl. a 19. sz. folyamatosan vállalt építőipari szakmunkát a közeli és távolabbi városokban), bár igazán jellemzővé a 20. sz. második felére vált (Pozsony, Besztercebánya, Kassa vonzáskörzete). – Ir. Gyurgyík László: Ingázás Szlovákiában – adalékok egy társadalmi-gazdasági jelenség megközelítéséhez. Új Mindenes Gyűjtemény 9 (1990). 2. A lakhelytől távolabb, változó helyszíneken vállalt munka. Térségünk leghíresebb vándormunkásai a szlovák drótosok, kőművesek, ill. tutajosok, valamint az üstfoltozó és teknővájó cigányok, ill. a komáromi szekeresgazdák, valamint a gömöri és bodrogközi furmánosok voltak. Egyénileg és csoportosan is járhattak, szolgáltatásaikért pénzt, ill. gyakrabban valamilyen terményt, élelmiszert kértek cserébe. Érintőlegesen ebbe a kategóriába sorolhatóak a lakhelyüktől távolabb munkát vállaló, egy-két hétig távolmaradó gömöri favágók, a medvesalji kőművesek és ácsok vagy a kürti távírászok. 3. Idénymunka: hagyományos értelemben a nagytáji munkamegosztás keretében, általában, de nem szükségszerűen szerződésesen rögzített módon, a lakhelytől távolabb végzett, ciklusosan ismétlődő, általában mezőgazdasági munka (a vándormunka szezonálisan szakosodott fajtája). A munkavállalók részéről kiegészítő foglalkozásnak számított, és néhány héttől fél évig is eltarthatott. Térségünkben alapvetően észak–déli irányú, a 16. sz. óta adatolható ~ról beszélhetünk. Az ország északi, terméketlenebb talajú vidékeiről különféle mezőgazdasági munkák (szőlő- és kendermunkák, szénakaszálás, aratás, cséplés-nyomtatás stb.) elvégzésére az alföldi területekre vándorló tömegekről van szó. Vannak adataink, hogy a hegyi szlovák falvakból már kora tavasszal elindultak, hogy először a Buda környéki szőlők nyitásában vegyenek részt, majd továbbvándoroltak az Alföldre, ahol először a szénakaszálásban, majd az aratásban vettek részt. A nyomtatás elvégzése után (népi gazdálkodás) visszatértek a budai szőlőkbe a szüretnél segédkezni, s csak ezt követően indultak haza szülőfalujukba. Az ~ olykor a nyelvtanulást is szolgálta. Modern megfelelője a 20. sz. második felében a dél-szlovákiai egységes földműves-szövetkezetekbe érkező észak-szlovákiai vagy cseh-, ill. morvaországi kombájnisták. Az itteni aratás végeztével a helybéliekkel együtt mentek vissza az északabbra fekvő térségekbe aratni. – Ir. Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (1999).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID377223
Módosítás dátuma2015. január 23.

Ipoly mente

Részletek

Ipoly mente
Ipoly mente − az Ipoly folyó Ipolyságnál (SzL)

Néprajzi tájegység. A Palócföld legnyugatibb tájegysége. Az egykori Hont és Nógrád megye területe, amely a szlovák–magyar nyelvhatár és a magyar–szlovák országhatár között húzódik (mivel az Ipoly hosszú szakaszon határfolyó, szlovákiai szempontból csak az Ipoly jobb partját sorolhatjuk ide). A hosszú, keskeny sávot lakó magyar nemzetiségű (az Ipoly alsó folyása mentén találunk néhány 18. sz.-i telepítésű, mára elmagyarosodott szlovák falut is), r. k. felekezetű lakossága elsősorban földműveléssel és állattartással, részint szőlőtermesztéssel foglalkozott. Az Ipolyság környékén lakókat egyes források huntyiaknak is nevezik, amivel talán a palócoktól való különállóságukat hangsúlyozzák. Elsősorban Hontra jellemzőek az irtványokon kialakult szórványtelepülések. Építkezésében karakterisztikusak a fából, vályogból, téglából kialakított tornácok. Néhány Losonc környéki falu (Kalonda, Rapp, Terbeléd stb.) az 1870-es 80-as években zöldségtermesztésre szakosodott. Főleg paradicsomot, káposztát, uborkát, hagymát termesztettek és terményeiket elsősorban az északi megyékben (Liptó, Turóc) értékesítették. Manga János és Csáky Károly kutatásai révén jól ismert a térség szokásvilága, aminek egyik karakterisztikus mozzanata a kiszehajtás. Az Ipoly alsó folyása mentén elterülő Helemba farsangi maskarázása lassan idegenforgalmi látványossággá válik. A szőlőtermesztésre szakosodott Ipoly menti falvak népe körében virágzik Szent Orbánnak, a szőlősgazdák patrónusának kultusza. – Ir. Botík, Ján (szerk.): Hont. Tradície ľudovej kultúry (1988); Csáky Károly: Honti barangolások (1985); Csáky Károly: Néprajzi-honismereti írások az Ipoly mentéről (2000).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID374451
Módosítás dátuma2014. december 1.

kalendáris szokások

Részletek

Más szóval a naptári ünnepekhez kapcsolódó szokásoknak mondjuk őket, s alapvetően az egyházi év jeles ünnepeihez kapcsolódnak. Általában a téli, tavaszi, nyári és őszi ünnepkör szokásaira bontjuk őket. Térségünkben a legjelentősebbek a (téli) karácsonyi szokáskör és a (tavaszi) húsvéti szokáskör.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID374859
Módosítás dátuma2015. május 4.

karácsonyi szokáskör

Részletek

A húsvét (húsvéti szokáskör) mellett a legnagyobb keresztény ünnepkör. Krisztus születésének az ünnepe. Az adventtal kezdődik (négy héttel december 24-ét megelőzően), amely a várakozás, a Megváltó eljövetelére való felkészülés időszaka, és vízkereszttel (január 6.) végződik. Ekkor veszi kezdetét a farsang (farsangi szokások). A családok az adventi időszakot közvetlenül megelőzve készítik az adventi koszorú-t, a gyerekeknek szüleik az adventi kalendáriumot. Az időszak jeles napjaihoz (főleg András, Miklós, Luca) egyenként egy sor perióduszáró és -kezdő szokás (ajándékozás), termékenységvarázsló és házasságjósló praktika kacsolódik. Az ünnepkor legfontosabb napja december 24-e, karácsony vigíliája. Térségünkben a 20. század elejétől ekkortól ajándékozzák meg a felnőttek a gyerekeket karácsonyfával és egyéb ajándékokkal. Az ünnephez kapcsolódik a betlehemezés, kántálás, mendikálás, valamint katolikus vidékeken e nap éjféli miséjén tudták kipróbálni a Luca napjától (december 13.) készített lucaszéket (erre állva a templomban felismerhetőek voltak ugyanis a falu boszorkányai). A vízkereszthez, az ekkor szokásos házszentelésen túlmenően egy énekes dramatikus, köszöntéssel egybekötött szokás, a háromkirályjárás is kapcsolódik. Ir.: Khín Antal: Lucaszékek a Csallóközben (Ethnographia 1941); Manga János: Ünnepek és szokások a nyitramegyei Menyhén (1942); Manga János: Szlovák kapcsolatok a palóc karácsonyi szokásokban (Ethnographia 1948).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID374946
Módosítás dátuma2015. május 4.

keresztelő

Részletek

Az emberi élethez kapcsolódó szokások első jelentős szokáscselekménye. Szűkebb értelemben az újszülött keresztény egyházba fogadásának a rítusa, tágabb értelemben az ehhez az aktushoz kapcsolódó, egyéb, profán cselekményeknek az összessége. Előkészületeinek fontosabb mozzanatai a keresztszülő- (felekezeti hovatartozástól függően lehet egy vagy akár több pár keresztszülője is egy gyermeknek) és a keresztnévválasztás. A templomi ~-re rendesen a bába vagy a keresztanya vitte az újszülöttet (ide a szülőkön kívül általában nem is ment más meghívott). A kereszteletlen gyermek kezére, nyakába óvó, mágikus célzattal, a rontást elhárítandó vörös szalagot vagy rózsafűzért akasztottak. Az egyházi szertartásról hazatérve, ahogy a magyar nyelvterület nagy részén, az Ipoly mentén is a „pogánykát vittünk, báránykát hoztunk”-formula elmondásával lépett be a bába, az immár megkeresztelt gyerekkel a karján a házba. A ~t lakoma követte (térségünkben sok helyen poszita a neve), ahová a tágabb rokonság és a szomszédok voltak hivatalosak. Ir.: Csáky Károly: Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk. A születéssel s a gyermekkel kapcsolatos népi hiedelmek és szokások az Ipoly mentén (1993)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Néprajz
FejezetNéprajz
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID375141
Módosítás dátuma2015. május 4.

1 2 3 4 6
159 találat