Lexikonok - Egyéb

ismeretterjesztő irodalom

Részletek

A legsokoldalúbb tudományos ismeretterjesztésre az A Hét c. hetilap vállalkozott, amely a legújabb természettudományos és a műszaki eredményektől kezdve a történelem, a régészet, a néprajz, a tudomány- és művelődéstörténet, a zene és a képzőművészet egész területét felölelve igyezett számot adni a legfontosabb ismeretekről. A lap olyan szakírókat nyert meg a tudományos ismeretterjesztésnek, akik közül többen később kötetekkel is jelentkeztek. Az 1989-es rendszerváltozást követően a szlovákiai magyar könyvkiadás is felkarolta a tudományos ismeretterjesztést. 1989-ig a Madách Könyv- és Lapkiadó, jobbára csehből és szlovákból fordított művek kiadására szorítkozott, ill. Mo.-on megjelent könyveket vett át és terjesztett Szl.-ban. Kivételnek csupán a néprajzi, a honismereti és a helytörténeti témájú kiadványok számítottak. Az 1990 után megváltozott társadalmi és politikai helyzetben az ~ súlypontja áttevődött a könyvkiadás területére. Az újságok és a folyóiratok egyre kevesebb helyet kínáltak az ismeretterjesztő írásoknak, A Hét megszűnését (1995) követően pedig a folyóiratbeli néprajzi és honismereti ~ is elveszítette központi fórumát. Ezt a feladatot részben a Komáromban megjelent Múltunk emlékei, valamint a Rimaszombatban kiadott Gömörország folyóirat vették át. A mezőgazdasági ismeretterjesztés és szaktanácsadás jelentős fóruma a Jó Gazda. Az elsősorban pedagógiai szakcikkeket közlő Katedra ismeretterjesztő írásoknak is helyet ad. Az 1990-es években létrejött szlovákiai magyar könyvkiadók közül mindenekelőtt a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadó vállalkozott az ~ felkarolására. Tudomány- és művelődéstörténeti, honismereti könyveket a pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó (legjelentősebb ezirányú vállalkozása a Koncsol László (szerk.) Csallóközi Könyvtár sorozat), a Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó, a Clara Design Studio, a somorjai Méry Ratio, a dunaszerdahelyi Nap Kiadó és a komáromi KT Kiadó is megjelentet.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID374547
Módosítás dátuma2015. június 9.

Kárpátalja

Részletek

Politikai értelemben a 20. sz.-ban jött létre, különböző államok fennhatósága alatt más-más hivatalos néven volt ismeretes és a földrajzi kiterjedése is változott. 1918-at megelőzően a történelmi Mo. Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéinek nagyobb része terült el ezen a vidéken; 19. sz.-i térképeken ezt a régiót Zemplénnel kiegészülve az Északkeleti-Felvidéknek nevezték. Majd Ruszka Krajnai Autonóm Terület Mo. részeként 1918. dec. 25-től 1919. szept. 10-ig, közben Kőrösmező központtal kísérlet történt a Hucul Köztársaság megalakítására. A Ruszka Krajna pontos határainak kijelölésére – a háborús körülmények miatt – nem került sor. A régió első vh. utáni sorsát döntően befolyásolta az 1918-ban az egyesült államokbeli Homesteadben megalakult Ruszinok Amerikai Néptanácsa. A szervezet belépett a Közép-Európai Demokratikus Szövetségbe, amelynek Tomáš Garrigue Masaryk volt az elnöke, aláírta a független közép-európai népek közös céljait megfogalmazó nyilatkozatot, majd 1918. nov. 12-én Scrantonban megszavazta az általa ősi ruszin területeknek tartott vármegyéknek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását azzal a feltétellel, hogy a csehszlovák állam autonómiát biztosít a többségi lakosoknak. 1919. jan.-jától a Mo.-hoz tartozó régióban a román hadsereg fennhatósága alá került a Felső-Tisza vidéke, a csehszlovák katonaság pedig elfoglalta az Ung folyóig terjedő nyugati térséget, közte Ungvárt. A csehszlovák kormányt képviselő Edvard Beneš és Karel Kramař ~ ügyében az 1919. jan. 18-án megnyíló párizsi békekonferenciára a Ruszinok Amerikai Néptanácsa képviselőit, közte Gregory Zhatkovychot és az akkor már Csehszl.-hoz tartozó Eperjes Ruszin Tanácsának elnökét, Anton Beszkidet hívta meg. Márc. 12-én a párizsi békekonferencián jóváhagyólag vették tudomásul a csehszlovák követeléseket, többek között ~ra vonatkozóan. Ezt követően, 1919. máj. 8-án a csehszlovák megszállás alatt levő Ungváron az eperjesi, az ungvári és a huszti ruszin tanácsok közös gyűlést tartottak, amelyen megalakították a Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanácsot. A Tanács kimondta a Csehszl.-hoz való „önkéntes” csatlakozást. Aug.-ban a csehszlovák kormány lépéseket tett – a megszállás kezdetétől fennálló katonai közigazgatás mellett – a polgári igazgatás megszervezésére. Az 1919. szept. 10-i Saint-Germain-en-Laye-i szerződés értelmében a régió Podkarpatská Rus [podkarpatszka rusz] néven (a magyar nyelvhasználatban egyszerűsítve: Ruszinszkó) a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. A szerződésben Csehszl. kötelezte magát, hogy a területet önkormányzattal rendelkező autonóm egységként szervezi meg. A kötelezettség teljesítéséig ideiglenes Ruszin Autonóm Direktóriumot neveztek ki Gregory Zhatkovych elnökletével, aki családjával Ungvárra költözött. 1920. febr. 29-én megszületett a Csehszlovák Köztársaság alkotmánya, amely megerősítette, hogy ~ széles körű autonómiát fog kapni. Máj. 5-én Zhatkovychot, ismét ideiglenes jelleggel, azaz az autonómia megadásáig a terület kormányzójává nevezték ki. Az ideiglenesség magyarázatául többek között az szolgált, hogy a román katonaság még nem hagyta el ~t. Emiatt a régió kimaradt az 1920 tavaszán megtartott első csehszlovákiai nemzetgyűlési és szenátusi választásokból. Ez év aug. végére befejeződött a román hadsereg kivonulása, a terület státuszában azonban nem történt változás. Zhatkovychnak továbbra sem sikerült előbbre jutnia a kormánnyal folytatott tárgyalásokban, ezért lemondott tisztségéről. 1921. máj. 17-én hivatalos búcsút vett Ungvártól és a nyár folyamán visszaköltözött az Egyesült Államokba. Az első kormányzó lemondása után ~t továbbra is Prágából kinevezett kormányzó irányította – Anton Beszkid, majd Konstantin Hrabár – azzal a folytonos ígérettel, hogy ez ideiglenes állapot, amely az autonómia bevezetéséig tart. Ennek valóra váltása azonban egyre húzódott. Csehszl.-nak valójában ~ra elsősorban a kisantant országok (rajta kívül Románia, Jugoszlávia) közötti közvetlen kapcsolat biztosítása céljából volt szüksége. Közigazgatás tekintetében a kormányzói intézmény jelentette az egyetlen különbséget Csehszl. többi részétől, miután 1928-ban ~t is a köztársaság egyik tartományává minősítették. Ungvár – a terület központja – és Munkács rendezett tanácsú városok maradtak, Beregszászt viszont – az egyetlen olyan várost, amely a 20. sz. folyamán végig megőrizte magyar többségét – nagyközséggé fokozták le. Az ígért autonómia terén az első konkrét lépés 1937-ben történt meg azzal, hogy elfogadták a kormányzói jogkört szabályozó törvényt. 1938. nov. 22-én végre megszületett a Podkarpatska Rus autonómiatörvény is, tényleges szerepét ekkorra azonban elfedtette a háborús helyzet. A lakosság nemzetiségi alapon követelte az autonómiát, azaz ~t ruszin autonóm területté kívánták nyilváníttatni. A hivatalos magyarázatok az autonómia halogatásával kapcsolatban többnyire arról szóltak, hogy ez az itt tapasztalható elképesztő elmaradottság, szegénység miatt lehetetlen. Tény, hogy 1918 előtt ez volt a történelmi Mo. – melynek felszámolására a századfordulón tettek kísérletet az ún. hegyvidéki akció keretében –, s utána is az egész kelet-közép-európai térség legelmaradottabb szeglete maradt. Így volt ez annak ellenére, hogy a csehszlovák időszakban sikerült csökkenteni az analfabetizmust, viszont nem hozta meg a kívánt eredményt a földreform, a hivatalnokréteg szinte kizárólag bevándorló csehekből alakult ki. A régi nagybirtokokon ún. cseh telepeket hoztak létre (kolonizáció). A lakosság közel 70%-a a mező- és erdőgazdaságban dolgozott, alig volt ipar, kézműipar (10% körül), kereskedelem (5% körül). Nagy hagyománya volt a borászatnak és a méhészetnek. Állandó problémákat okoztak az árvizek, különösen nagy volt a pusztítás 1933-ban. A ~ megnevezés földrajzi értelemben már a 19. sz. második felétől használatos volt, de csak ekkor, az első csehszlovák köztársaság idején, nyert politikai tartalmat. Podkarpatska Rus területi kiterjedése 12 617 km2 volt. 1938. okt. 11-jén adta beleegyezését a cseh-szlovák minisztertanács a podkarpatska rusi autonóm kormány kinevezéséhez. Miniszterelnöke Bródy András lett. Azonban néhány nap múlva, okt. 26-án Bródyt hazaárulás vádjával letartóztatták és Avgusztin Volosin lett az új miniszterelnök, aki jelen volt nov. 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban, ahol kihirdették a tengelyhatalmak döntőbírósági határozatát. Az első bécsi döntés értelmében Podkarpatska Rus területéből 1523 km2 (az országrész 21,1%-a) Mo.-hoz került. Volosin kárpátukrán államát, melynek új központja Huszt lett, a hitleri Németország konzuli képviselet fenntartásával ismerte el. Mo. mindent megtett ~ egészének visszaszerzésére. 1938 őszén Kozma Miklós irányításával diverziót szerveztek az ún. „Rongyos Gárda” bevetésével. Bár az akciót hivatalosan leállították, a határincidensek továbbra is folytatódtak. ~ Avgusztin Volosin idején kialakult hivatalos neve Kárpáti Ukrajna (Карпатська Україна) volt. 1939. márc. 15-én néhány órán át független állam volt. Kárpáti Ukrajna területi kiterjedése 11 094 km2 volt. 1939 márc. közepén Németország hallgatólagos beleegyezésével a reguláris magyar hadsereg felszámolta a kárpátukrán államot, s ellenálló katonaságát, a Kárpáti Szicset. 1939. márc. 20-tól a trianoni határhoz (trianoni békeszerződés) képest megkisebbedett, az első bécsi döntés által meghúzott határon belüli terület neve Kárpátaljai Kormányzóság. Területi kiterjedése többször változott (befolyásolta pl. a második bécsi döntés is) 11 500–12 171 km2 között. 1944. okt.-étől a régió szovjet befolyási övezet Kárpátontúli Ukrajna néven. A Szovjetunió és Csehszl. 1941-ben és 1943-ban ismételten egyezményt írt alá a háború előtti határok elismeréséről, 1944. máj. 8-án pedig arról született határozat, hogy a felszabaduló csehszlovák területeket a szovjet hadsereg átadja a csehszlovák polgári igazgatási szerveknek. Kárpátalja esetében azonban ezt nem tették lehetővé. 1945. jún. 29-én Moszkvában a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság képviselői által aláírt szerződés döntött ~ hovatartozásáról. A szerződés többek között kimondta, hogy az 1945. jan. 20-i fegyverszüneti szerződés elfogadásával Mo. jogilag lemondott Kárpátaljáról. Csehszl. pedig „barátságból” meghajlik a népakarat előtt, amely az „újraegyesülésről” döntött (Kárpátontúli Ukrajna Népi Bizottságai első kongresszusán 1944. nov. 26-án Munkácson). 1946. jan. 22-től a Szovjetunió, 1991. aug. 24-től az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe (Закарпатська область). Területi kiterjedése 12 800 km2. A szovjet időszakban a ~ elnevezés használatát tiltották, mert a Kárpátaljai Kormányzóság időszakára emlékeztetett, amikor a régió Mo.-hoz tartozott. Az 1980-as évek végétől a magyar nyelvben ismét szabadon használható, bár nem hivatalos elnevezés. – Ir. Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944 (2002); Fedinec Csilla (szerk.): Kárpátalja 1938–1941. Magyar és ukrán történeti közelítés (2004); Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918– 1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok (2004); Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920–1945 (1998); Болдижар М.: Історія Закарпаття між світовими війнами (2001); Болдижар М.–Мосні П.: Державно-правовий статус Закарпаття (Підкарпатської Русі) в складі Чехословаччини (2001); Болдижар М.–Панов А.: Державність Закарпаття в політико-правовій діяльності Т. Масарика (2005); Вегеш М.: Історія Карпатської України 1938–1939 (2000); Вегеш М.: Карпатська Україна. Документи і факти (2004). Гранчак І. (відп. ред. і кер. авт. кол.): Нариси історії Закарпаття (1995).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374961
Módosítás dátuma2015. május 11.

Kárpátalja képzőművészete

Részletek

A művészeti élet két döntő eseménye a csehszlovák időszakban, hogy 1921-ben Munkácson létrejött a (Munkácsi) Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) a festő Virág Gyula vezetésével, ill. 1931-ben Boksay József, Erdélyi Béla, valamint cseh festők (Bedřich Oždian, Jaroslav Kaigl) kezdeményezésére megalakult a Podkarpatszka Ruszi [Kárpátaljai] Képzőművészek Szövetsége. Az utóbbinak hosszú évekig Erdélyi Béla volt az elnöke. Már 1921-től folyamatosan voltak kiállítások. A Művészklub rendezett képkiállítást az év elején Munkácson, az év végén Beregszászban téli tárlatot Kárpátalja és Kelet-Szlovenszkó festőművészeinek alkotásaiból. Ősszel Ungváron Angyal Géza festőművésznek és grafikusnak, Bayer Ágost festőművésznek volt kiállítása. 1922-ben Ungváron előbb önálló bemutatkozási lehetősége volt Boksay Józsefnek, majd a Művészklub tagjainak – Erdélyi Béla, Boksay József, Virágh Gyula, Grabovszky Emil, Ijjász Gyula – műveit láthatta a közönség, 1922–1923 fordulójának nagy eseményei voltak a Petőfi születésének centenáriuma alkalmából tartott ünnepségek. Az 1920-as években tűnt fel Spaláné Benes Miláda ungvári festőművész. A közös tárlatok sorában nagy feltűnést keltett az 1926-os ungvári (Boksay József, Novák Andor, Vaczik Theodor, Szay Károly), az 1933-as munkácsi, amelynek anyagát utána elvitték csehszlovákiai körútra. 1938 febr.-jában párizsi kiállításon mutatták be kárpátaljai festők műveit. Az 1930-as években jelentkeztek Sárkány Baba, Lahita Ernő, Boreczky Béla, Koczka András, Soltész Zoltán festőművészek. 1937-ben méltatták Remes Ferdinánd festőművész negyed százados alkotói jubileumát. Időről-időre kiállítottak Kárpátalján magyarországi festőművészek is, többnyire vásárlási lehetőséggel egybekötve. Több alkotó művét mutatták be Ungváron 1921-ben és 1922-ben. 1927-ben Ungváron állított ki Bayer Ágost és Knicht Sára, 1930-ban Munkácson Mund Hugó, 1931-ben Iványi Grünwald Béla. Személyesen járt ugyanitt 1930-ban Benjamin Herman, 1933-ban Apáti Abkarovics Béla. 1926 és 1933 között többször volt kiállítása Kárpátalján, ill. dolgozott itt Rottmann Mozart. Az ungvári Kontratovics Viktor magángyűjteményében többek között Lotz Károly, Feszty Árpád, Pólya Károly, Barabás Miklós képek voltak. Egy 1924-es kiállítás katalógusa sorolja fel a kárpátaljai iparművészeket. Az 1920-as években emlegeti a sajtó Walentinyi Ida, Varga Irén iparművészeket, az 1930-as években Bíró Istvánt ugyanezen a területen, valamint Ádám Gyula, Ortman Rezső szobrászokat. Híres volt Markovics Antal munkácsi fotográfus, akit Budapesten és az iglói iparkiállításon is kitüntettek. Mára szinte teljesen feledésbe merült Egry Ferenc kisgejőci harangöntő neve, akinek műhelyét 1793-ban alapították. Egry az 1920–30-as években kisgazda politikus, szenátor is volt hosszú időn keresztül. Harangjai a köztársaság egész területére eljutottak, Mo.-ról is számos rendelést kapott. Közéleti szerepét az is emelte, hogy az első vh.-ban számos harangot felhasználtak ágyúöntésre, s a békés időszakban a harangszentelés nagy társadalmi eseménnyé vált. A kiállításokon rendszerint aranyérmet nyert. Keresetéből adományozott pártcélokra, kultúraszolgálatra, megesett, hogy a harangot ingyen adta valamely kárpátaljai egyházközségnek, felekezeti megkülönböztetés nélkül. Ilyen adománya volt többek között a Kavasch Ernő tervezte ungvári evangélikus templomnak 1925-ben, amelynek berendezését ungvári iparosok készítették: a templompadokat Steierer Ferdinánd, az oltárt és a szószéket Olcsváry Gyula, a csillárt Kohut és Tsa, az oltárképet Szilvay Sion festette Egry Ferencről, aki az 1940-es évek közepéig Kárpátalja talán legnagyobb köztiszteletnek örvendő férfija volt. Egry nevenapjára negyed századon át minden évben Kisgejőcre zarándokoltak a kárpátaljai magyarok fontos személyiségei. – Ir. Balla László: Kárpátalja képzőművészete. In: Kárpát-medencei magyar paletta (1993); Balla László: Erdélyi Béla és kortársai (1994); Barát Mihály: Válogatott találkozások (1997); Botlik József–Dupka György: Ez hát a hon? Tények, adatok, dokumentumok a kái magyarság életéből 1918–1991 (1991); Erdélyi Béla: Képzőművészet – Ungvár és Ung megye (1940); Aba József: Kárpátalja festőművészete (Új Magyar Művészet 1944/IV).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374964
Módosítás dátuma2014. november 12.

Kárpátalja közigazgatása

Részletek

Az 1919. szept. 10-i Saint-Germain-i békeszerződés értelmében Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék nagyobb része Podkarpatská Rus [podkarpatszka rusz] néven a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. Nov. 10-én Csehszl. ratifikálta a Saint-Germain-i békeszerződést. A közigazgatási beosztás szerint a terület 4 zsupából állt: Ungvári (Ungvári, Perecsenyi, Szerednyei, Nagybereznai járás), Munkácsi (Munkácsi, Dolhai, Szolyvai, Oroszvégi, Alsóvereckei, Volóci járás), Beregszászi (Beregszászi, Huszti, Ilosvai, Kaszonyi, Nagyszőlősi járás) és Máramarosi zsupa (Rahói, Nagybocskói, Técsői, Taracközi járás). A csehszlovák–román határkiigazító bizottság tevékenysége nyomán 1921-ben településcserére került sor, amikor Nagypalád Nagytarnáért Kárpátaljához került. A helyi politikai erőket erősen foglalkoztatta, hogy az egykori Ung megyét a csehszlovák közigazgatás megosztotta Kárpátalja és Szlovenszkó között. A kialakult helyzet lényegét jól érzékelteti a Ruszinszkói Magyar Hírlapból vett idézet: „Van egy mozgalom, melynek célja az egész Ung megyének Ruszinszkóhoz csatolása, ezzel ellentétben áll a másik mozgalom, mely Ung megyét Szlovenszkó javára szeretné kiegészíteni.” A magyar pártok közigazgatási értelemben vett egységesítésről beszéltek, a ruszin pártok viszont nemzetiségi alapon tartottak igényt szlovenszkói területekre, az autonóm terület határát Poprádig akarták kiterjeszteni. A közigazgatás tekintetében a fontosabb változás, hogy 1921. okt. 15-től életbe lépett a belügyminiszter aug. 26-án kelt rendelete, melynek értelmében Podkarpatská Rus három részre (zsupára) tagolódott: 1. Ungi zsupa, székhely: Ungvár (Ungvári, Perecsenyi, Nagybereznai, Szerednyei járások, Ungvár város), 2. Beregi zsupa, székhely: Munkács (Munkácsi, Latorcai, Alsóvereckei, Szolyvai, Felvidéki, Mezőkaszonyi, Tiszaháti járások, Munkács és Beregszász város), 3. Máramarosi zsupa, székhely: Huszt (ideiglenesen azonban Nagyszőlős, amíg Huszton be nem fejeződött a hivatali negyed építése) (Huszti, Técsői, Taracközi, Nagybocskói, Rahói, Dolhai, Ökörmezői, Nagyszőlősi járások). 1923. jan. 31-ével a Mezőkaszonyi járás megszűnt, Mezőkaszony, Hetyen, Beregsom, Zápszony, Kisharangláb a Beregszászi; Kis- és Nagydobrony az Ungvári; Bátyu, Barkaszó, Bótrágy, Szernye, Csongor, Rafajnaújfalu a Munkácsi járáshoz került. Az 1923. jún. 7-én kelt 113. számú kormányrendelet szabályozta Kárpátalján a közigazgatási hatóságok működését, illetékességét, az aug. 7-i 171. számú kormányrendelet (kihirdetve aug. 18-án) pedig a kárpátaljai települések jogviszonyát (kiterjesztette a szlovenszkói községi választásokról szóló 1919. jan. 31-én kelt 75. számú törvény hatályát). Ungvár és Munkács rendezett tanácsú városok maradtak, Beregszászt viszont nagyközséggé fokozták le. 1926. jún. 4-én megszületett a 84. számú kormányrendelet, amely kimondta a három ruszinszkói zsupa (Ungi, Beregi, Máramarosi) összevonását. A kormányrendelet júl. 1-jei hatállyal életbe lépett, Podkarpatská Rus „nagyzsupa” lett Munkács székhellyel. A helyi igazgatási szervek működését a 1926. júl. 2-án kelt 106. számú kormányrendelet szabályozta. A székhely megváltoztatása hatalmas hullámokat kavart, a két város, Munkács és Ungvár versengett egymással az elsőségért. A korabeli közbeszéd, a közigazgatási reformtörvény előkészítése körüli viták mellett a politikai csatározások legfőbb témájává vált. 1928. júl. 1-jén Csehszl.-ban életbe lépett a közigazgatási reformtörvény (1927. júl. 14., 125. számú). Podkarpatská Rus a köztársaság többi területeinek mintájára szervezett tartománnyá vált, a székhelye Ungvár lett. Az egységes közigazgatás kétszintes: tartományi (országos) és járási hivatalok végezték az ügyintézést. Kárpátalján viszont az 1927. júl. 15-i 103. számú kormányrendelet értelmében az országos elnök mellett továbbra is volt kormányzó. 1937. jún. 26-án a parlament megszavazta a kormányzói jogkört szabályozó 172. számú törvényt, amely okt. 8-án lépett életbe. 1938. okt. 11-én a cseh-szlovák minisztertanács beleegyezését adta a podkarpatská rusi autonómkormány kinevezéséhez. bécsi döntéssel a magyar lakta területek Mo.-hoz kerültek vissza. 1938. nov. 22-én Prágában jóváhagyták a Podkarpatská Rus autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt. A törvénytárban dec. 16-án 328. számmal hirdették ki. 1939. márc. 15-én az autonóm terület szojmja (parlamentje) kikiáltotta Kárpáti Ukrajna függetlenségét, amelynek szinte azonnal véget vetett a magyar hadsereg katonai akciója. – Ir. Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944 (2002); Болдижар М.–Мосні П.: Державно-правовий статус Закарпаття (Підкарпатської Русі) в складі Чехословаччини (2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374967
Módosítás dátuma2014. november 13.

Kárpátalja magyar oktatásügye

Részletek

Az északkeleti Felvidék gazdasági tekintetben Mo. legelmaradottabb területe volt, kulturális hagyományai regionális jellegűek voltak. A helyi értelmiséget évszázadokon át a pap és a tanító képviselte. Két nagy múltú tanintézettel rendelkezett, ezek az 1613-ban a Zemplén vármegyei Homonnán alapított, s 1646-ban Ungvárra telepített királyi katolikus főgimnázium, és ugyanitt az 1794 óta fennálló – 1744-ben Munkácson indított szeminárium jogutódjának tekintett – gör. kat. kántortanító-képző. A Csehszlovák Köztársaság (→államhatár) elemi iskolákat (különböző tannyelvvel), kis számú polgári iskolát és három gimnáziumot (magyar tannyelvvel), középfokú szakiskolákat, három tanítóképzőt (ruszin és magyar tannyelvvel) örökölt. A tanügyigazgatásban a főhatóság az ungvári iskolareferátus volt, ill. bizonyos jogkörökkel, személyi és adminisztratív területen a kormányzó rendelkezett. Az elemi szintű oktatás javarészt érintetlen maradt. Kibővült a polgári iskolai hálózat, magyar tanítási nyelvű párhuzamos osztályok azonban csak Ungváron és Munkácson voltak. Az oktatás időtartama Kárpátalján a 30-as években négyről három évre csökkent ezen iskolatípusban, néhány helyen azonban indítottak negyedik, kiegészítő évfolyamot. A csehszlovák rendszerű reálgimnáziumokban Ungváron és Munkácson fokozatosan leépítették a magyar osztályokat, a magyar tanítási nyelvű oktatás egyetlen helyen, a beregszászi két tanítási nyelvű reálgimnázium párhuzamos osztályaiban maradt meg. A 20-as években Huszton ruszin–cseh tanítási nyelvű, Munkácson zsidó, a harmincas években Ungváron héber gimnázium nyílt. Számos magyar tanerő veszítette el állását, ill. állampolgárságát is. Az ún. kisiskola-törvény kimondta, hogy a tanintézetekben a tanulóknak nem kötelező részt venni a vallásoktatásban. A Volosin-kormány 1938–39-ben a fennhatósága alól kikerülő ungvári, munkácsi, beregszászi gimnáziumok nem magyar tanulóit, tanárait kitelepítette a megkisebbedett Kárpátalja (Kárpáti Ukrajna) területére, s ott több új gimnáziumot is nyitott ukrán tannyelvvel (Perecsenyben, Szolyván, Bilkén, Rahón, Beregrákoson, Nagybocskón). Ezeket a tanintézeteket a magyar hatóságok a következő tanévtől vagy bezárták, vagy polgári iskola szintjére fokozták le. Az ungvári gimnáziumot három önálló tanintézetre bontották: magyar tanítási nyelvű fiú- (a Drugeth) és leánygimnáziumra (a Szent Erzsébet), valamint ruszin tanítási nyelvű gimnáziumra, a munkácsit két tanintézetre ruszin és magyar (az Árpád Fejedelem) tannyelvvel, Beregszászon csak magyar középiskola volt, a huszti ruszin–magyar tanítási nyelvű lett. A zsidó-héber iskolákat a zsidótörvények sújtották. 1944–45-ben ezt a fajta iskolarendszert teljes egészében felszámolták, s helyébe a szovjet típusú oktatás lépett. – Ir. Fedinec Csilla: Nemzetiségi iskolahálózat és magyaroktatás Kárpátalján. In: Sipos Lajos (szerk.): Iskolaszerkezet és irodalomtanítás a Kárpát-medencében (2003); Fedinec Csilla: Kárpátalja közigazgatása és tanügyigazgatása 1938–1944 között (Magyar Pedagógia 1996/4.).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374970
Módosítás dátuma2014. november 12.

Kárpátalja nemzetiségei

Részletek

A ruszinok a történelmi Mo. északkeleti Felvidékén, elsősorban Zemplén, Ung, Bereg, Máramaros vármegyékben élő szláv lakosság, akik a 14–18. sz. folyamán telepedtek le ezen a vidéken. A magyar történelemben 1918-ig elsősorban ruténeknek (ruthéneknek), utána ruszinoknak (ritkábban oroszoknak), 1938 után rövid ideig magyaroroszoknak, majd ismét ruszinoknak nevezték őket. Nyelvük az ukránhoz áll a legközelebb. 1945 után a szovjet fennhatóság alá került Szovjetunióban a ruszin mint külön nemzetiség nem létezett, ukránoknak nyilvánították őket. Az 1991 óta független Ukrajna sem ismeri el hivatalosan a ruszin nemzetiséget, szemben más országokkal, pl. a szomszédos Szlo.-val vagy Mo.-gal. Pontos számuk így megállapíthatatlan. A görögkeleti (pravoszláv) és a gör. kat. vallást gyakorolják. A kárpátaljai ruszinokat földrajzi elhelyezkedés szerint két fő csoportra oszthatjuk: a síkföldön és a Kárpátok alacsony nyúlványain élnek a völgy-, ill. síklakók: a dolisnyánok, a Kárpátok gerince közelében, a hegyvidéken pedig a hegylakók: a verhovinaiak. Az utóbbiak népcsoportjai: a huculok, a bojkók és a lemkók. Hivatalosan ukránokként tartják őket számon. Az ukránok nagy arányú betelepedése a két vh. közötti időszakban és a második vh. után következett be. A szlovákok nagyobb arányú betelepedése a mai Kárpátalja területére a 18. sz. második felétől történt. Legnagyobb számban az első vh. után, amikor a terület a Csehszlovák Köztársasághoz került. 1938–1939-et követően a szlovákok jelentős része, főleg azok, akik 1919 után települtek a vidékre, arra kényszerültek, hogy visszatérjenek Csehszl.-ba. A második vh. után a kárpátaljai magyarok és a németek egy része szlováknak vallotta magát, hogy ezzel elkerülje a megtorlást. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 5600-an élnek a területen. Jelentős részük szétszórtan, az ukránok között, a terület nyugati részében él. A második vh. idején és a szovjet időszakban nem volt szlovák nyelvű oktatás. A helyzet Ukrajna függetlenné válása (1991) után változott meg. Az ungvári egyetemen szlovák tanszéket is nyitottak. A múltban a szlovákok majdnem kizárólag a r. k. egyházhoz tartoztak. Többségük ma is r. k., de vannak közöttük gör. kat.-ok és protestánsok (lutheránusok) is. A zsidók ma Kárpátalján alig több mint kétezren vannak, a jiddist töredékük vallja anyanyelvének. Többségük Ungváron és Munkácson, ill. Huszt környékén él. A zsidóság térhódítása Kárpátalja mai területén a 18. sz. végén indul meg, amikor a szomszédos Galíciából, a különböző korlátozó intézkedések ellenére folyamatosan szivárogtak át a Kárpátokon. Számuk nőtt és az 1910. évi népszámláláskor elérte a kárpátaljai lakosság 15%-át, azaz mintegy 90 ezer főt. A csehszlovák időszakban önálló nemzetiségként szerepeltek a statisztikákban, aktívan bekapcsolódtak a politikai életbe, héber nyelvű iskolák, gimnáziumok nyíltak (Ungváron, Munkácson), újságokat, könyveket adtak ki. 1938–39 után, amikor a terület ismét Mo.-hoz került, sorsuk nehézre fordult. 1942-ben és 1944 ápr.-ában Kárpátaljáról mintegy 80 ezer zsidó származású egyént hurcoltak el koncentrációs táborokba, s közülük csak néhány ezren tértek vissza. A szovjet időszakban igen nagy mértékű volt a kivándorlás. Ukrajna függetlenedése nem állította meg, de némileg lelassította a folyamatot. A 19. sz. második felétől a neolog irányzat a mai Kárpátalja területén csak a nagyobb városokban, elsősorban Ungváron nyert teret. A zsidók többsége ortodox maradt. A szovjet időszakban elveszítették egyházi vagyonukat és nem gyakorolhatták nyíltan vallásukat. Ukrajna függetlenné válásával újra feléledt a zsidó vallás és egyházi élet. A zsidó hitközségek az ortodox, a progresszív és a chabad irányzatokat képviselik. A németek a kárpátaljai etnikumok között az egyik legkisebb, de jól elkülöníthető csoportot alkotják. Számuk ma (a 2001-es népszámlálás alapján) mintegy három és félezer főre tehető. A tatárjárás utáni időszakban és a 18. sz.-ban történt telepítésekkel kerültek erre a vidékre. Főleg a volt Bereg és Máramaros vármegyékben éltek, mára településterületük Munkács környékérodott. A szovjet időszakban nem voltak iskoláik, bár az iskolai oktatásban és a felsőoktatásban az egyik választható – de kötelezően oktatott – idegen nyelv a német volt (az angol és a francia mellett). A számos archaikus elemet tartalmazó helyi német nyelvjárások a frank és a bajor–osztrák német nyelvi csoportokhoz tartoznak. Az 1960-as években megindult a kivándorlás Németországba. Ez a folyamat mind a mai napig tart. A románok a mai Kárpátalja területén, az egykori Máramarosban a 14. sz. elején jelentek meg. A szovjet időszakban a hivatalos szervek a Kárpátalján élő románokat moldovánoknak nevezték. Ők saját magukat mindvégig románoknak tartották. 1945–1990-ig kényszerből cirill betűs írást használtak, utána visszatértek a latin betűsre. A második vh. után iskoláik moldován, az 1990-es évektől román tanítási nyelvűek, az ungvári egyetemen román tanszék nyílt. A 2001-es népszámlálás adatai szerint a kárpátaljai románok lélekszáma 32,1 ezer. Többségük pravoszláv és gör. kat. vallású, kisebb részben r. k. Kompakt területen, a Tisza jobb partján, a Rahói és a Técsői járás egymással érintkező részein, 80%-ban faluhelyen élnek. Jellemző a szezonális munkavállalás Kárpátalja területén kívül. A helyben maradottak zömmel a sóbányászatból élnek, melynek központja Szlatina. Történelmükből ki lehet emelni 1919–1920-at, amikor Kárpátaljának ezt a részét a román hadsereg tartotta megszállva. Romák ma Kárpátalján a hivatalos adatok szerint 14 ezren, becslések szerint 20–30 ezren élnek. Nyelvük az európai romák újindoárja nyelvének ún. kárpáti és vlach dialektusához tartozik. Saját írással nem rendelkeznek. Jellemző a vegyes házasságok elenyésző száma. Igen mozgékonyak, keveseknek van állandó munkája. A muzsikus romák alkotják a legfelsőbb társadalmi rétegét. Vannak kézműves csoportok. A városokban túlnyomórészt az alacsony presztízsű munkát végzik. A romák Kárpátalján nem alkotnak zárt települési tömböt, szétszórtan élnek más, elsősorban az ukrán és a magyar etnikum között, sok helyütt ma is táborokban. Többségük a síksági területeken él és csak kisebb részük a hegyvidéken, jellemző módon a nagy közlekedési központokban összpontosulnak. Több érdekvédelmi, kulturális szervezetük van. – Ir. Kárpátalja településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai 1880–1941 (KSH 1996); Rékai Miklós: A munkácsi zsidók „terített asztala” (1997); Sonnevend Péter: A szlovákiai és kárpátaljai németek élet- és tudati viszonyai a két vh. közötti időszakban (Kisebbségkutatás, 1991/1992/4.); Udvari István: Ruszinok (In: Ács Zoltán szerk.: Együtt élő népek a Kárpát-medencében (1994).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374973
Módosítás dátuma2015. május 18.

kárpátaljai magyar irodalom

Részletek

Kárpátalján nem voltak meg a nagy fajsúlyú regionális hagyományok, e régióban szakadt el leginkább az irodalmi gondolkodás a magyar irodalom egészének fejlődési ívétől, és szorult zárkózott regionális keretek közé, különösen a második vh. után. A 20–30-as években nem választható szét pontos határ mentén a kárpátaljai és a szlovenszkói magyar irodalom, legfeljebb az előbbi perifériálisabb jellegére utalhatunk. Bár történtek kísérletek ennek az irodalmi anyagnak a megemelésére. Az ezt megmozgató lokális hazafiság azonban nem maga az irodalmi mérce. Ennek ellenére nem hagyható ki a magyar irodalomból ez a fejezet sem, amely sajátos színt képvisel, megkerülhetetlen eleme a kárpátaljaiságnak. Az időszak nevesebb alkotói: Fülöp Árpád (1863–1953), Ilku Pál (1912–1973), Ják (Jakubovits) Sándor (1898–1980), Kiss László (1904–1976), Nátolyáné Jaczkó Olga (1895–1970), Prerau Margit (1909–1944), Rácz Pál (1888–1952), Sáfáry László (1910–1943), Simon Menyhért (1897–1962), Tamás (Tvaroska) Mihály (1897–1967), Vaskó István (1893–1940) és mások. – Ir. Keresztény Balázs: Irodalmi barangolások a Kárpátok alján (1993); Keresztény Balázs: Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon (2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374976
Módosítás dátuma2016. január 22.

kárpátaljai magyar könyvkultúra

Részletek

A Csehszl.-ban megjelent több mint kétezer magyar nyelvű könyvnek csak igen kis töredéke esett Kárpátaljára. Az adott időszakban a következő könyvsorozatokat adták ki (egyes esetekben csak a nevében volt sorozat, hiszen a tervezetből végül csak egy-egy könyv lett, vagy a megjelenés helye elkerült innen): A Néplap Könyvtára, Hitvédelmi Füzetek, A Néplap Műkedvelő Színtára, Cserkész-könyvtár, A Szeretet Kiskönyvtára, A Jó Barátom Kiskönyvtára. Az egyéb megjelent magyar nyelvű könyvek között a legnagyobb tétel a szépirodalom. Az adott időszakban magyar nyelvű könyveket megjelentető nyomdák (ezek szerepelnek kiadóként, eltekintve egy-két magánkiadástól; némely esetben a megjelenés helye és a nyomda telephelye nem egyezik; ilyen esetekben sejthető, hogy nem a nyomda a kiadó, csak bérmunkát végzett): Beregszászban – Kálvin, Merkur, Kormos, Haladás; Munkácson – Grosz, Grünstein, Nekudah, Kárpáti, Novina, Pannonia, Reform; Ungváron – Földesi, Lám, Miravcsik, Skolnaja Pomoscs, Svoboda, a Szent Bazil rend nyomdája, Unio, Viktoria. A legjelentősebb a maga huszonöt körüli kiadványával a Kálvin Nyomda volt Beregszászban. A nyomda a Kárpátaljai Református Egyház tulajdonát képezte. A Csehszlovák Köztársaságban az egyik leghasznosabbnak tartott törvény a könyvtárak szervezésére vonatkozott, melyek alapján a kárpátaljai helyzet is javult. 1935-ben Kárpátalján 592 könyvtár volt, ebből 190 magyar, 421 ruszin (orosz, ukrán), 36 cseh (szlovák), a többi német és román. Ezekben összesen mintegy 100 ezer kötettel tudtak szolgálni. A könyvtárak statisztikái szerint az emberek a magyar szerzők közül elsősorban Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Zilahy, Harsányi, Makkai, Gulácsy műveit keresték. A helyi lapoknak többnyire volt irodalmi rovata, ahol közöltek könyvismertetéseket, s ezek között szerepeltek a kárpátaljai alkotók művei is. 1922-ben megjelent egy kérész életű lap Napsugár címmel a „könnyű fajsúlyú irodalmi termékek” terjesztésére, nem elhanyagolva „a mélyebb és irodalmilag értékesebb műfajok kultiválását sem.” Mo.-ról írók érkeztek előadókörútra: Szabó Dezső, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond és mások. Az 1935-ben Budapesten tartott ún. első Kisebbségi Irodalmi Esten (erdélyi, felvidéki és vajdasági résztvevőkkel) Kárpátalját Tamás Mihály képviselte. Komoly esemény volt 1937 végén, amikor erdélyi magyar írók estjeit tartották több kárpátaljai (és szlovenszkói) településen. A vendégek között volt többek között Tamási Áron, Molter Károly, Ligeti Ernő. Az Erdélyi Szépműves Céh 10 kötetes, a Felvidék számára készült válogatása megvehető, ill. megrendelhető volt a könyvesboltokban, a lapkiadóknál. Mo.-on az 1931. évi könyvnapokra először adták ki külön kötetben „az elszakított országrészek íróinak antológiáját” Koszorú címmel. Kárpátalján (Ungváron, Munkácson, Beregszászban) könyvnapokat 1936-ban rendeztek. – Ir. Fedinec Csilla: Magyar könyvkiadás és képzőművészet kapcsolata Kárpátalján (1918-tól napjainkig). In: Az elsüllyedt jelek. I. A 20. századi magyar könyvillusztráció Magyarország határain kívül 1918-tól napjainkig (2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374979
Módosítás dátuma2015. április 20.

kárpátaljai magyar kultúregyesületek

Részletek

A kárpátaljai magyar kultúregyesületek sorában a legeredményesebben a Mozaik Kultúregyesület, ill. az 1930-as években a Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúr Egyesület (PRMKE), a Beregszászi Irodalmi és Színpártoló Egyesület (BISZE) működött. Ezenkívül számos kisebb-nagyobb helyi szervezet szervezte a ma már elképzelhetetlen mennyiségű rendezvényt, klubestet, megemlékezést, felolvasást, népfőiskolát és egyebeket. A magyarság nagy reprezentációja volt minden év elején Beregszászban a Magyar Nemzeti Bál. Tömegeket mozgattak meg az igen népszerű torna/sportegyesületek, melyek kulturális rendezvényeikkel is kitűntek. Eseményszámba ment az FTC, az Újpest vagy a debreceni labdarúgócsapat vendégjátéka, magyar olimpiai bajnokok bemutató szereplése. Már 1926-ban virágkarnevált és rózsakirálynő-választást szervezett Ungváron a városi atlétikai klub. Komoly presztízst jelentett egy-egy településnek, ha volt dalárdája. A kárpátaljai magyar dalárdáknak „országos” – ezzel a megkülönböztetéssel illették a magyar köznyelvben a régió (vagy tartomány, vagy zsupa) egészére kiterjedő eseményeket – szemléje is volt az 1930-as években (Nagyszőlősön, Beregszászban, Munkácson, Ungváron), és volt „gyermekdalos verseny” (Tiszaújlakon, Beregszászban). Az 1930-as években már tartottak szépségkirálynő-választásokat. 1935-ben a hármashatár közönsége rendezett több ezres felvonulást a tiszabecsi Rákóczi-emlékoszlophoz, amit az 1990-es években a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség újított fel, ill. emelt hagyománnyá (ma a találkozó helye Tiszaújlak határában a helyreállított Turul-emlékmű, amit a huszas években romboltak le). Az ifjúságot a cserkészszövetség tömörítette. A kárpátaljai cserkészszövetség 1920-ban alakult; cseh/szlovák, ruszin/ukrán, zsidó és magyar tagozatai voltak; az utóbbit 1923-ban szervezte meg Haba Ferenc. Külön egyesületük volt a kárpátaljai főiskolásoknak, egyetemistáknak. Szabadkőműves-páholy működött a harmincas években Ungváron. – Ir. S. Benedek András: Kárpátalja története és kultúrtörténete (1993); Popovics Béla: Munkács kultúrtörténete a korabeli sajtó tükrében (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374982
Módosítás dátuma2015. május 18.

kárpátaljai magyar politizálás

Részletek

A csehszlovák időszakban a kárpátaljai magyarok sajátos utat jártak be. Az államfordulatot („prevrat”) a lakosság nehezen tudta elfogadni. Hosszú időt vett igénybe annak a ténynek a tudatosítása, hogy az új határok nem ideiglenes állapotot jeleznek. Kezdetben a terület ügyeit direktórium intézte az Egyesült Államokból érkezett ruszin származású ügyvéd, Gregory Zhatkovych vezetésével. Rövid, néhány hónapos próbálkozás után belátta törekvései kilátástalanságát. Ettől kezdve Kárpátalját, megszakításokkal, Prágából kinevezett kormányzó irányította, azzal az ígérettel, hogy ez ideiglenes állapot a kárpátaljai autonómia bevezetéséig, amire azonban csupán 1938 okt.-ében került sor. 1924 és 1928 között megtörtént a terület unifikálása, azaz integrálása a csehszlovák igazgatási rendszerbe. A magyar közösség az első lépéseket a felszámolásra ítélt magyar gimnáziumi oktatás megmentése (Munkácson, Beregszászban és főleg Ungváron, ahol petíciókat fogalmaztak meg az ügyben, ill. megpróbálkoztak önerőből iskolát alapítani), valamint saját politikai szervezeteinek létrehozása érdekében tette. Ebben a korai időszakban megalakult kárpátaljai magyar pártok: Magyar Jogpárt, Őslakosok Autonóm Pártja, Keresztényszocialista Párt, Kisgazda-, Kisiparos és Földműves Párt. Problémát okozott, hogy az egykori Ung megyét a csehszlovák közigazgatás megosztotta Kárpátalja és Szlovenszkó között. A magyar élettérben betöltött központi szerepért Ungvár, Munkács, ill. Beregszász és Nagyszőlős versengett. A magyar pártok közül a 20-as évek második felére megszűnt a Magyar Jogpárt és az Őslakosok Autonóm Pártja. A Kisgazda-, Földműves és Iparos Párt átalakult Magyar Nemzeti Párttá, amely az Országos Keresztényszocialista Párttal kötött az együttműködést lehetővé tevő szövetséget. A magyar pártok választások alkalmával a német pártokkal kötöttek szövetséget. A magyar politikai élet személyiségei: Korláth Endre, Egry Ferenc, Hokky Károly, Árky Ákos, Nagy Kálmán, Jaross Gyula, Magyar Bálint, Kerekes István, Polchy István, Bakó Gábor, R. Vozáry Aladár, Köszörű Károly és mások voltak. Mo. hivatalos körei e pártokat, valamint azon ruszin pártokat, amelyek az autonómia követelését helyezték előtérbe, rendszeres anyagi támogatásban részesítette. A kárpátaljai politikában a kezdetektől fogva számottevő szerepet játszott a CSKP (Csehszl.-ban az egyetlen minden etnikumot összefogó párt). A választási eredmények szerint az 1920-as években Kárpátalján a lakosság 70 százaléka támogatta a munkáspártokat (az országban ennek körülbelül a fele), ill. a centralista pártok fölényben voltak az autonómiát követelőkkel szemben, s ez a helyzet később sem változott lényegesen. A magyarlakta járásokban a kommunisták mindig több szavazatot kaptak, mint a magyar pártok. A 20–30-as évek fordulója, a gazdasági válság időszaka az irredenta mozgalmak megerősödését hozta. A hivatalos magyarországi kormányzat a Társadalmi Egyesületek Szövetségének Központján, ill. közvetlenül a miniszterelnökségen és a külügyminisztériumon keresztül juttatott pénzek révén gyakorolt befolyást Kárpátalján a magyar politizálásra, ill. külön támogatásban részesültek az autonomista ruszin pártok is. Az ”őslakos egység” gondolatának szorgalmazása is azt szolgálta, hogy a magyarok természetes hajlandósága mellett a többi nemzetet is Mo. felé hajlítsák (nem utolsó sorban területi megfontolásból). 1937. jún. 26-án a parlament megszavazta a kormányzói jogkört szabályozó 172. számú törvényt, amit az autonómiához vezető első lépésként kommentáltak. 1938 nyarára, a külpolitikai tényezőktől is befolyásolva, megérett a (magyar) nemzeti autonómia követelésének gondolata, amelyet egyre hangosabban követeltek a magyar pártok. Igen nagy számban jelentek meg újságok, pl.: Ruszinszkói, majd Kárpáti Magyar Hírlap, Határszéli Újság, Az Őslakó, Kárpátalja, Kárpáti Híradó, Kárpáti Magyar Gazda, Munkás Újság stb., többnyire világos politikai elkötelezettséggel. Kárpátalja Mo.-hoz történt visszacsatolása után Teleki Pál miniszterelnök azonnal hozzálátott a megígért autonómia vatásához, ám ebben a törekvésében azok a politikusok sem támogatták, akik a 20–30-as években a kérdés exponensei voltak. Teleki gondolata a ruszin vajdaságról megbukott. – Ir. Fedinec Csilla: Magyar pártok Kárpátalján a két vh. között (Fórum Társadalomtudományi Szemle 2007/1); Токар М.: Політичні партії Закарпаття в умовах багатопартійності 1919–1939 (2006); R. Vozáry Aladár: A magyar és a magyar nyelvű újságírás a volt Csehszlovákiában. Adatok a magyar újságírás történetéhez (1942).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374985
Módosítás dátuma2016. február 9.

kárpátaljai magyar színjátszás

Részletek

A magyar színjátszásban 1920 őszén Kiss Árpád és Horváth Kálmán kisvárdai (Mo.) színigazgatók, akik még a megelőző idényben is átjártak a határon, az ungvári városi tanácsnál jelezték szándékukat az önálló ruszinszkói magyar színi kerület megalakítására, melyhez Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszőlős tartozott volna. (Az addigi, azaz „a régi magyar” beosztás szerint Ungvár, Munkács és Nyíregyháza tartozott egy kerületbe.) Az önálló színi kerület az 1920-as években zavartalanul fennállt, a harmincas években összevonták a kelet-szlovenszkóival, ami ellen Kárpátalján folyamatosan tiltakoztak. Kiss és Horváth után a színi igazgató 1926-tól Polgár Károly, 1932 nyarától Juhász Árpád, 1933 nyarán rövid ideig Nádas József, majd Faragó Ödön. Már 1926-ban megalakult Ungváron az önálló Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület. Szerveztek önálló színi tanfolyamokat, hosszabb-rövidebb ideig létezett önálló színházi lap Színházi Újság, majd Ruszinszkói Színházi Élet címen. A kárpátaljai magyar színtársulat tagjai között igen gyakran találkozunk a magyar fővárosban éppen munkanélküli, ezért ide szerződött színészekkel. Láthatták a kárpátaljai színpadon Beregi Oszkárt, Rózsahegyi Kálmánt, Medgyaszay Vilmát, Fedák Sárit, Mezei Máriát, Tőkés Annát, Somlay Artúrt, Muráti Lilit, Törzs Jenőt, Vaszary Pirit, Dayka Margitot, Lázár Máriát, Perczel Zitát stb. Az amatőr színjátszók pedig sorra mutatták be helyi szerzők darabjait, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. Érdekes módon a kortárs sajtóban megjelent tudósítások azt sugallják, hogy az amatőr színjátszás nagyobb társadalmi eseményt jelentett, mint a hivatásos színjátszás folyamatos elismerése. A színtársulatok életben maradását a látogatottság biztosította, amely hullámzó képet mutatott. Az áttöréshez gyakran kellett apellálni a közönség nemzeti érzelmeire, ill. szóvá tenni annak esetleges halványodását. – Ir. Faragó Ödön: Írások és emlékek (1933); Magyar színháztörténet 1920–1949 (2005); Rácz Pál: Kárpátalja magyar színészete (Magyar Írás 1934/6); Sziklay Ferenc: A magyar színjátszás Csehszlovákiában (1930).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374988
Módosítás dátuma2014. november 12.

Kárpátaljai Református Egyházkerület

Részletek

1920 okt.-ében kétéves szünet után megtartotta első közgyűlését az Ungi Református Egyházmegye Szűcs István esperes és Bernáth Zoltán egyházmegyei gondnok elnökletével. A gyűlés búcsúzott a Miskolcra távozó Révész Kálmán püspöktől. 1921. jún.-ában az Ungi Református Egyházmegye lelkészi kara állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy Szlovenszkóban fel akarják állítani az önálló szlovák egyházmegyét. A lelkészi kar véleménye az volt, hogy az ungi egyházmegyéhez tartozó szlovák községekben mindig is szlovákul folyt az istentisztelet, nyelvi szempontból nem indokolt a szétválasztás. A lelkészkar ragaszkodott az egységes ungi egyházmegyéhez, az volt a véleménye, hogy a szlovák egyházmegye kérdéséről népszavazásnak kell döntenie. A Ruszinszkói Magyar Hírlap kommentárja: „Ruszinszkónak külön református püspökséggé kell alakulnia s az ungi egyházmegye egysége a ruszin és szlovák határok kiigazításáig épségben tartandó, mert az egész Ung megye Ruszinszkóé!” Ugyanekkor tartották a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye lelkészi közgyűlését Nagyszőlősön. Elhangzott, hogy a 32 egyházközségből a „földarabolás miatt” 25 maradt meg az egyházmegye kebelében. Kimondta a gyűlés, hogy „Podkarpatszka Rusz reformátusainak külön egyházkerületbe (püspökségbe) szervezése iránt megteszi a szükséges lépéseket és erre hívja fel Bereg és Ung reformátusait is.” 1921 júl.-ában Ungváron ref. presbiteri ülésen Barkaszy Károly szalókai lelkész indítványozta, hogy „a volt ungi egyházmegyéből Ruszinszkóban maradt” 12 egyházközség mondja ki a volt egyházmegyéjétől való elszakadást, és alakítson önálló kárpátaljai egyházmegyét. 1921 augusztában Beregszászban értekezletet tartottak a Máramaros-ugocsai, Beregi és Ungi Református Egyházmegyék küldöttei. A máramaros-ugocsai egyházmegye részéről Sütő Áron egyházmegyei főjegyző javasolta, hogy a fenti három egyházmegye alakítsa meg a külön egyházkerületet. 1921 dec.-ében megalakult a szervező bizottsága, 1922. okt. 31-jén pedig kimondták a ~ létrejöttét. Egyelőre csak a helyettes püspököt választották meg Biki Ferenc személyében. 1923. ápr. 17-én a ~ első püspökévé választották meg Bertók Béla munkácsi lelkészt, beregi esperest, akit jún. 7-én a munkácsi ref. templomban iktattak be. Rövidesen Léván a Szlovenszkói és Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház első törvényhozó zsinata hivatalosan elismerte a ~ megalakulását. 1925. dec. 16-án a háború óta először került sor Kárpátalján ref. papavatásra. Az állam az egyházkerületet 1932-ben ismerte el hivatalosan. 1939. márc. 1-jén Budapesten a magyarországi ref. egyház zsinata elfogadta „A Magyarországhoz visszacsatolt területeken levő református egyházi önkormányzati testületnek a magyarországi református egyház többi részével való egyesülése végrehajtásáról szóló II. tc.-t” (Horthy kormányzó jóváhagyása okt. 28-án). Ezzel a ~ megszűnt létezni, a régió a magyar fennhatóság alatt ismét a Tiszántúli Egyházkerületbe tagolódott be. – Ir. Czibulka Zoltán: Kárpátalja településeinek vallási adatai 1880–1941 (2000); Peyer-Müller Fritz: A Kárpátaljai Református Egyház története a két vh. között – kitekintéssel a jelenre (1994); Útközben. Tanulmányok a kárpátaljai magyarságról (1998).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374991
Módosítás dátuma2014. november 12.

Kárpátaljai Római Katolikus Apostoli Kormányzóság

Részletek

Boromissza Tibor szatmári püspök 1923-ban nevezte ki Tahy Ábris ungvári r. k. plébánost püspöki helynökké, majd rövidesen Kárpátaljára látogatott, ahol „az elszakítás óta” először járt bérmakörúton. 1928-ban Kárpátalján mozgalom indult, hogy a terület önálló r. k. püspökséget kapjon. A Szentszék 1929-ben megkötötte Romániával a konkordátumot, aminek eredményeképpen többek között megszűnt a szatmári ordinárius joghatósága az egyházmegye kárpátaljai része fölött. 1930-ban a római Szentszék helyben önálló püspöki adminisztratúrát létesített, melynek élére apostoli kormányzóvá Tahy Ábrist nevezte ki. Halálát követően, 1935 febuárjától Szvoboda Ferenc pápai kamarás lett a kárpátaljai apostoli kormányzó. Kárpátalja katolikus társadalmában terjedni kezdett a hír, hogy a szatmári egyházmegyétől elcsatolt kárpátaljai és kelet-felvidéki résznek – mint apostoli kormányzóságnak – az önállósága megszűnik és a kassai püspökséghez csatolják. A lakosság az ügyben aláírásokat gyűjtött, amit 1936 jan.-jában a római Szentszékhez továbbított azzal a céllal, hogy kérje a Kárpátaljai Apostoli Kormányzóság önállóságának fenntartását, ill. a területen önálló püspökség felállítását. 1939. szept. 1-jével Szvoboda Ferenc kárpátaljai r. k. apostoli kormányzót apostoli kormányzói helynökké minősítették. 1939 okt.-ében pápai rendelkezésre megszüntették a ~ot, a terület egyházközségei ismét egyesültek a szatmári egyházmegyével. – Ir. Czibulka Zoltán: Kárpátalja településeinek vallási adatai, 1880–1941 (2000); Útközben. Tanulmányok a kárpátaljai magyarságról (1998); Pápai Zsuzanna (szerk.): Kárpátalja – Római katolikus templomok. Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye (2003).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFCs - Fedinec Csilla
Rövid URL
ID374994
Módosítás dátuma2014. december 25.

Kassa-környéki járás

Részletek

Kassa-környéki járás
A Kassa-környéki járás térképe (CsT)

Közigazgatási egység. A járás elődjének számító Kassa-vidék járás 1923-ban alakult meg, annak É-i és K-i határai megközelítőleg megegyeztek a mai járás határvonalaival, változások mindössze a Ny-i határ mentén történtek – 1923-ban az Aranyida (Zlatá Idka), Jászóújfalu (Nováčany), Pány, Szeszta, Komaróc, Perényhím vonaltól Ny-ra, beleértve az említett településeket is, a Szepsi járáshoz tartoztak. További eltérés, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idején a Kassa-vidéki járáshoz 11 olyan község is tartozott, amelyek ma már Kassa városához tartoznak: Kavocsán (Kavočany), Hernádtihany (Ťahanovce), Szentlőrincke (Lorinčík), Miszlóka (Myslava), Pólyi (Poľov), Saca, Kassaújfalu (Košická Nová Ves), Szilvásapáti, Bárca (Barca), Zsebes (Šebastovce) és Abaszéplak. 1938–1945 közt a terület nagy része Mo.-hoz tartozott. Az 1949-ben újjáalakult Kassa-vidéki járás határai hasonlóak voltak a két vh. közöttihez, lényeges eltérés az ÉK-i határvonala mentén történt, ahol több község az akkor újonnan megalakult Gálszécsi járáshoz került. 1960-tól a Kassa-vidéki járás külső határai már megegyeztek a maiakkal, nem számítva azt, hogy 1968-ig még Kassa városa is hozzátartozott. 1960-tól a terület a Kelet-szlovákiai kerületbe, majd 1996-ban a Kassa-vidékiről Kassa-környékire keresztelt területet a Kassai kerülethez sorolták. A járás központi részét a Kassai-medence, valamint a hozzá tartozó Tornai-medence alkotja. Ny felől a Gömör–Szepesi-érchegység és a Gömör–Tornai-karszt, K felől pedig az Eperjes–Tokaji-hegység határolja. Jan.-i középhőmérséklete –3,9 °C, a júl.-i 19,7 °C. A csapadék évi átlagos mennyisége 630 mm (a legtöbb csapadék jún.-ban – 82 mm, a legkevesebb pedig a téli hónapokban hull le – 30–39 mm). Területe 1534,6 km2. Népessége a 2011. évi népszámláláskor 119 227 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok lélekszáma 11 845 fő volt. A népesség korösszetétele az országos átlagtól jóval kedvezőbb (a 0–14 évesek részaránya közel 22%), amit a járásban élő jelentős roma kisebbség magas természetes szaporulata magyaráz. A járáshoz összesen 114 település tartozik, amelyből két városi jogállású – Szepsi (11 068) és Mecenzéf (4261). A járás közlekedési fekvése kedvezőtlen. Gazdasága másfél évtizede stagnál, a gazdasági és szociális viszonyok kedvezőtlenek (2013. júl. 31-én a munkanélküliségi ráta értéke 20,0% volt, az átlagkereset pedig az országos átlag 90%-án volt). A járás gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő települése Kenyhec, itt az elmúlt 10 év alatt példaértékű ipari övezet jött létre 332 ha területen, ahol jelenleg 16, többségében külföldi érdekeltségű befektetők működtetik a gyártócsarnokaikat s mintegy 2500 embernek adnak munkalehetőséget. A járásban továbbá számottevő még az építőanyag-ipar (a tornai cementgyár), a gépipar (Mecenzéf), a bútoripar (Mecenzéf), az acéltermékek gyártása (Stósz) és az élelmiszeripar. A mezőgazdasági termelés természeti feltételei különösen a D-i és a K-i területeken kedvezőek (számottevő a zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés). A járás idegenforgalmi potenciálja jelentős – műemlékekben (a tornai vár, a jászói kolostor) és természeti értékekben (Szlovák-karszt Nemzeti Park, stószi gyógyfürdő, Ránkfüredi (Herľany) gyógyfürdő) egyaránt gazdag, azonban a turisztika nagyobb gazdasági szereppel csak az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztését követően fog bírni.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID375003
Módosítás dátuma2014. december 1.

Kassai járások

Részletek

Közigazgatási egységek. A járásokon a Kassai I, Kassai II, Kassai III és a Kassai IV járások értendők, mely járások lényegében Kassa várost alkotják, amely 22 városrészből áll. A járások városrészeinek többsége az 1923-as közigazgatási reformot követően még a mai Kassa-környéki járás elődjének számító járásban önálló községként létezett, de az elmúlt 80 év alatt a város dinamikus fejlődése Kassába történő beolvadásukat eredményezte (mindamellett a korábban lakatlan területeken felépített új városrészek is szerepet játszottak a város mai méretének kialakulásában). 1938 és 1945 között a terület Mo.-hoz tartozott. A járások teljes egészében a Kassai-medencében fekszenek, a Hernád folyó partja mentén. Jan.-i középhőmérsékletük –3,6 °C, a júl.-i 19,6 °C. A csapadék évi átlagos mennyisége 720 mm (a legtöbb csapadék júl.-ban – 90 mm, a legkevesebb pedig a téli hónapokban hull le – 30–37 mm). Területük 242 km2. A Kassa I járás népessége a 2011. évi népszámláláskor 68 467 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 2071 fő volt. A Kassa II járás népessége a 2011. évi népszámláláskor 82 676 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 1963 fő volt. A Kassa III járás népessége a 2011. évi népszámláláskor 30 048 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 683 fő volt. A Kassa IV járás népessége a 2011. évi népszámláláskor 59 242 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 1665 fő volt. A népesség korösszetétele nagyjából megegyezik az országos mutatókkal. A járások közlekedési fekvése nagyon kedvező. Munkanélküliségi mutatóik az országos átlagtól kedvezőbbek (2013. júl. 31-én a munkanélküliségi ráta értéke 11% körül mozgott), hasonlóan az átlagos havi jövedelmek nagyságához (2012-ben az itteni átlagkeresetek 1000 € körül mozogtak szemben az országos 881 € átlagkeresettel szemben). A járásokban csaknem az összes nemzetgazdasági ágazat megtalálható (ezen belül a vas-, az acél- és gépgyártása a Kárpát-medencében csaknem egyedülálló, elsősorban az amerikai U. S. Steel vállalat tevékenysége miatt, amely közel 13 ezer főt foglalkoztat), az ország második legerősebb gazdasági centruma Pozsonyt követően. A járások, mely Szl. második legnagyobb közlekedési csomópontjai, kulturális, oktatási és tudományos szempontból a Kárpát-medence egyik legjelentősebb szellemi központjai (pl. a kassai műszaki egyetem az egyik legszínvonalasabb felsőoktatási intézmény az országban), hatalmas turisztikai vonzerővel bírnak (az idegenforgalmi látványosságok közt kiemelkedik Kassa történelmi városnegyede, botanikus- és állatkertje). 2013-ban Kassa volt Európa egyik kulturális fővárosa.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID375018
Módosítás dátuma2014. november 12.

katolikus egyház

Részletek

A trianoni békeszerződés után sajátosan alakult a ~ helyzete, az új államhatárok egyházmegyéket szabdaltak szét. A nyitrai, besztercebányai és szepesi egyházmegye teljes egészében Csehszlovákia része lett. A rozsnyói és a kassai egyházmegye egyes plébániái az egri egyházmegyéhez kerültek, az esztergomi főegyházmegye 493 plébániájából 404 került Csehszl.-hoz (birtokainak pedig háromnegyed része). 1922-ben a Szentszék létrehozta a Nagyszombati Apostoli Adminisztratúrát, amely az esztergomi főegyházmegye plébániáinak szlovákiai részét is átvette. A csehszlovákiai magyar papoknak meg kellett tanulniuk szlovákul, hogy állami fizetéshez jussanak. Az egyház magyar része – jogainak hatékony védelmében – több szervezetet is létrehozott (Katolikus Nagybizottság, Komárom 1924, Katolikus Magyar Kisszeminárium, Katolikus Magyar Internátus, Komáromban lap- és könyvkiadás működött). Az 1938 utáni visszacsatolás helyreállította a régi egyházmegyéket. A második vh. utáni deportálások, kitelepítések és lakosságcsere érzékenyen érintette a katolikus egyházat is. Több papot kitelepítettek, bevezették a szlovák nyelvű istentiszteletet. Pavol Jantausch püspök, nagyszombati adminisztrátor egyedüliként ítélte el a magyarok deportálását. A szlovákiai magyar papok folyamatosan informálták a nemzetközi közvéleményt a retorziókról, többek között Mindszenty bíborost is, aki több nemzetközi fórumon is felszólalt a szlovákiai magyarok ügyében. Mindszenty letartóztatása után a szlovákiai magyar papokat is üldözni kezdték, és többüket bebörtönözték. 1948 után feloszlatták a szerzetesrendeket, államosították az egyházi vagyont és az iskolákat, megszüntették az egyházi intézményeket. Létrehozták a „békepapi mozgalmat”, melynek célja a papság megnyerése és a szocializmus szolgálatába állítása volt, hatása főleg az 1969-es lazulási időszak után volt érzékelhető. Ellenreakcióként létrejött a földalatti egyház Szl.-ban, amely az ellenzéki magatartás egyik meghatározó eleme lett a szocializmus időszakában. Az egyházmegyék határait 1977-ben VI. Pál pápa rendezte, a nagyszombati, rozsnyói és kassai egyházmegyéket az államhatárokhoz igazítva, a nagyszombati egyházmegyét pedig érsekségi szintre emelve létrehozta a szlovákiai egyháztartományt. A kassai püspökséget II. János Pál pápa emelte érsekségi rangra 1995-ben. 1990 után gyökeresen változott meg az egyház helyzete és szerepe a társadalomban. Részben visszakapta vagyonát, rendeződött az állam és az egyház viszonya, létrejöttek az intézményei, iskolái. 1991-ben 368 616 szlovákiai magyar hívő vallotta magát katolikusnak, 2001-ben 378 700. A szlovákiai magyar katolikusok több egyházmegye területén élnek. Legnagyobb számban a pozsony-nagyszombati és a kassai főegyházmegyében, valamint a rozsnyói és nyitrai egyházmegyében. Jelenleg Szl.-ban hat római katolikus (pozsony-nagyszombati, nyitrai, besztercebányai, szepesváraljai, rozsnyói, kassai) egyházmegye van (közülük a pozsony-nagyszombati és a kassai főegyházmegye), valamint két bizánci szertartású (az eperjesi püspökség és a kassai exarchátus). A szlovákiai magyarok 1990 óta küzdenek egy magyar püspökség létrehozásáért, melynek érdekében évente békés imanap keretében adnak hangot Komáromban. – Ir. Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés (2006), Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában. Kultúra (2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID378954
Módosítás dátuma2015. január 23.

képzőművészeti élet

Részletek

A két vh. közötti Szl.-ban egy nagyon erős generáció képviselői éltek és alkottak; jelentős részük Budapesten és külföldi akadémiákon szerezte képesítését. Több társaságot és egyesületet létesítettek. Pozsonyban folytatta munkáját az 1884-ben alakult Kunstverein, majd ennek keretein belül 1931-től a Szlovenszkói Úttörő Művészek Szövetsége (SZUM). Flaché Gyula festőművész kezdeményezésére 1921-ben Besztercebányán megalakult a kisebbségi Szlovenszkói Képzőművészek Egyesülete. Komáromban 1923-ban alakult meg a Jókai Egyesület Színművészeti Osztálya, fő szervezője Harmos Károly volt. Az 1931-ben megalakult Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság művészeti osztályának munkájában a következő képzőművészek vettek részt: Angyal Géza, Brogyányi Kálmán, Erdélyi Béla, dr. Fleischmann Arthur, Gwerk Ödön, Halász-Hradil Elemér, Harmos Károly, Hermélyi Viktor, Jánoska Tivadar, Kőszeghy Elemér, Nagy Márton, Prohászka Tallós István, Reichental Ferenc, Schubert Gyula, Szőnyi Endre, Stern Ármin, Szalatnai Artúr, Tichy Kálmán, Weinwurm Frigyes. Az osztály rendkívül aktív vezetője Brogyányi Kálmán volt. A Társaság mellett képtár alakult. 1934-ben két képzőművészeti díjat (Murmann József, Weiner (Král) Imre) és két ösztöndíjat (Staudt Mihály, Nemes Endre) ítéltek oda. Az 1935-ben Pozsonyban rendezett kiállítás két díját Prohászka István és Lőrincz Gyula kapta meg. Kassán egyrészt a Kazinczy Társaság 1923-ban alakult művészeti osztálya, másrészt Krón Jenő szabadiskolája körül csoportosultak a kelet-szlovákiai művészek. A kassai művészeti élet számára erős impulzust jelentett a Tanácsköztársaság bukása után ideiglenesen ide települt magyar avantgárd művészek (Kernstock Károly, Perlrott-Csaba Vilmos, Berényi Róbert, Bortnyik Sándor, Krón Jenő és mások) jelenléte. A város saját erős művészegyéniségei közé tartozott Jaszusch Antal, Bauer Szilárd, Koloman Sokol, Feld Lajos, Jakoby Gyula és mások. – A Sarló mozgalommal együttműködő képzőművészek 30-as évekbeli aktivitása szorosan összefüggött a publicisztikai és más médiumokkal (plakátművészet, tipográfia, montázs). Az 1931-ben a Sarló kongresszusán a politikai rajzot, a színkonstrukciót, a szociofotót, a montázst és a kollektív tipográfiát jelölték meg munkacsoportjaik programjaként; hangadóik Lőrincz Gyula, Prohászka István, Brogyányi Kálmán, Csáder László és Nemesszeghy Jenő voltak. Részt vettek Az Út folyóirat munkájában is. – Szőnyi Endre építész egyik legjelentősebb tette a Forum c. építészeti és képzőművészeti havilap megindítása volt. A képzőművészeti élet eseményeiről más magyar médiumokban (Prágai Magyar Hírlap, A Nap, Magyar Nap, Az Út, a rádió magyar adása stb.) is jelentek meg írások, értesítések, polémiák. A képzőművészeti témájú könyvek kiadása viszont rendkívül szerény volt. Brogyányi Kálmán, Kőszeghy Elemér, Weyde-Leweke Gizella kötetei sem minden esetben magyarul, hanem, a nagyobb publicitás és eladhatóság kedvéért, németül jelentek meg. Jelentősebb kiállítási katalógusok sem léteztek, a legjobb esetben a művek jegyzéke volt kinyomtatva. – Az első Szlovák Köztársaság idején Pozsony volt az egyetlen művészeti központ, s a Kunstverein művészegylet a művészek egyetlen szervezete. A pozsonyi Madách Könyvesházban létrejött a Madách Képszalon. A Toldy Kör kiadásában jeles művészek reprodukcióival jelent meg a Szlovákiai Magyarok Képes Naptára. A Zobor vidéki Menyhén nyári művésztelepet hoztak létre. – 1945 máj.-ában az új állam megszüntette a Kunstverein egyesületet, s a kisebbségi képzőművészek önálló szervezettsége egészen 1989 nov.-éig tilos volt. A Csemadok csak az amatőr képzőművészeti csoportosulásokkal foglalkozott. A szlovákiai magyar képzőművészek főleg az állami, „hivatalos” képzőművészeti életben tudtak érvényesülni. Így lett Érdemes Barta Gyula, Löffler Béla, Jakoby Gyula,Szabó Gyula, Nemzeti Művész Lőrincz Gyula. Az első önálló mozgás a 60-as években kezdődött, a pozsonyi és prágai főiskolákon végzett első fiatalok indulásakor. A fiatal művészek 1961-es vándorkiállításán, Ekecsen és Gombaszögön mutatkozott be Nagy János, Nagy József, Eckerdt Sándor, Bacskai Béla és Kubička Kucsera Klára. A dél-szlovákiai múzeumok közül a Duna Menti Múzeumban Szuchy Emil és Farkas Veronika, a losonci Nógrádi Galériában Haltenberger Szabó Kinga rendeznek kiállításokat kétnyelvű katalógusokkal. – A Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága 1989. dec. 19-én Pozsonyban tartotta alakuló közgyűlését. Jelenlegi székhelye Dunaszerdahely. – Ir. Katalóg výstavy Jednoty výtvarných umelcov Slovenska (1922); Brogyányi Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón (1931); Fünfzig Jahre Pressburger Kunstverein 1884–1934 (1934); Fülöp Zsigmond: A Jókai Egyesület huszonöt éve (1937); Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973); Turczel Lajos: Tanulmányok és emlékezések (1987); Albertini Béla: A Sarló szociofotós vonulata (1993); Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága Második Tagsági Kiállítása, katalógus (1995); Hushegyi Gábor: Kortárs és jelenkori magyar képzőművészek. In: Csanda Gábor–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III., Kultúra 1989–2006 (2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID375129
Módosítás dátuma2015. június 11.

Ki kicsoda Kassától–Prágáig?

Részletek

Életrajzgyüjtemény (1993). A századvég magyarsága sorozatban, a Révai új nagylexikona I. segédkönyveként jelent meg a szekszárdi Babits Kiadó gondozásában. Megtaláljuk benne a csehszl.-i magyar kultúra, tudomány, közélet és szellemiség képviselőinek fontosabb adatait. A kiadvány végén mutatók (személynevek, születési helyek, évek, napok, álnevek, betűjegyek, írói nevek, foglalkozások, helynevek mutatója) segítik az olvasót az eligazodásban. Végül a magyar nyelvű lapokról, folyóiratokról, alkalmi kiadványokról ad tájékoztatást. – Szerk. Szőke József és Viczián János.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID498271
Módosítás dátuma2015. április 25.

Kisebbségi Géniusz

Részletek

Győry Dezső nagy hatású kinyilatkoztatásának címe. Az első Csehszlovák Köztársaság kisebbségi magyar iljúsága nevében elhangzott programadó felhívás. A háború után felnövekedett generáció öntudatának első jelentkezése, a generációs különbség tudatosítása, amelyben a költő a megmásult körülmények között felserdült ifjúság reprezentánsaként hitet tesz amellett, hogy csupán a háborúktól megundorodott fiatalság tudja megteremteni az elfakult régi ideálok helyébe az újat, az emberhez méltó élet kereteit. Más akar lenni, mint apái, le kíván számolni az apák „bűnével”. – Ir. Győry Dezső: Kisebbségi Géniusz (A Mi Lapunk 1927/1); Balogh Edgár: Hét próba (1955); Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Szeberényi Zoltán: A vox humana poétája. Győry Dezső csehszlovákiai költészete (1972); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom története 1945–1980 (1982); Fónod Zoltán: Üzenet (1993, 2002).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőSzZ - Szeberényi Zoltán, TK - Tóth Károly
Rövid URL
ID498272
Módosítás dátuma2015. április 27.

klubmozgalom

Részletek

klubmozgalom
Nyári Ifjúsági Találkozó − Abara (1966): balról Jakab István, Németh László, Turczel Lajos, Duka-Zólyomi Árpád, Varga Levente, Duray Miklós, Németh István (FI)

A 60-as évek elején a tartalmas élet, a rendszeres művelődés és a szabadidő hasznos megszervezése érdekében jöttek létre a művelődési klubok. Fenntartóik országszerte az ifjúsági szövetség, D-Szl.-ban pedig a Csemadok helyi szervezetei voltak. Egy részük (a 70-es években) politikai kérdéseket is felvetett. A klubok előfutárának tekinthető az 1953-ban Érsekújvárott megalakult Honismereti Kör, mely később Thain János Honismereti Klub néven működött. 1957-ben szerveződött a prágai Ady Endre Diákkör, 1964-ben a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub (JAIK), 1966-ban a vágsellyei Vörösmarty Klub. Ezt követte a komáromi Petőfi Ifjúsági Klub, a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub, a dunaszerdahelyi Csallóközi Ifjúsági Klub, a csatai Csillag Ifjúsági Klub, valamint a kassai Új Nemzedék. A 70-es évek második felében – főleg végzett főiskolások kezdeményezésére – más vidéki városokban, településeken is alakultak művelődési klubok. Ifjúsági klub alakult Brünnben (Kazinczy Ferenc Diákklub), Lednicében (Kertészeti Főiskolások Ifjúsági Klubja) és Gottwaldovban (ma Zlín) Főiskolások Klubja. Jól működött a vágsellyei Vörösmarty Klub, a párkányi Balassi Bálint Klub, a nagymegyeri Steiner Gábor (később Besnyei György) Klub, a rozsnyói Fábry Zoltán Klub, a rimaszombati Tompa Mihály Klub, a szepsi Csombor Márton Klub, a nagykaposi Erdélyi János Klub és a losonci Korunk Ifjúsági Klub, élénk tevékenység folyt a somorjai, a galántai, a szenci és a zselízi művelődési klubban. A klubmozgalom sajátos színfoltja a pozsonyi Liszt Ferenc Klub, a Csemadok óvárosi szervezetének gyermekklubja és az ágcsernyői eszperantó klub. – A mozgalom szervezett irányítása 1965-ben kezdődött, amikor a pozsonyi JAIK a prágai diákkörrel és a kassai Új Nemzedékkel együtt megszervezte az I. Nyári Ifjúsági Találkozót (NYIT). E találkozók színhelyei Berzétekőrös, Abara, Pinc, Keszegfalva, Kéménd, Nyarádkelecsény és Szádalmás voltak. A hetvenes évek második felében az örsújfalui nyári művelődési táborok voltak nagyon népszerűek. Megalakult a Csemadok KB Országos Klubtanácsa, a 80-as években pedig a Központi Klubtanács irányította a klubokat. 1986-ban az országban működő 78 klub 507 rendezvényén több mint 32 ezer személy vett részt. A Csemadok XIV. közgyűlésén elhangzott beszámoló szerint 1982 és 1986 között 2081 klubrendezvény iránt több mint 150 ezer személy érdeklődött. A klubok főleg a 70–80-as években nemcsak a művelődés, hanem a másként gondolkodás sejtjei is voltak. Irodalomszervező munkát is vállaltak, író-olvasó találkozókat rendeztek. 1989 után egy részük megszűnt vagy új alakult helyettük. 2007-ig nem működött a JAIK, s helyette egyetemi karok szerint alakultak új klubok (Pilinszky János Klub – BTK; Bánki Donát Klub – gépészet; Ybl Miklós Klub – építészet; Teller Ede Klub – matematika–fizika; Selye János Klub – orvosi kar; Neumann János Klub – villamosmérnöki kar; Werbőczy István Klub – jogi kar). Az 1989 utáni változások a klubmozgalomban is éreztették hatásukat: míg a klubok korábban a másként gondolkodás szinte egyedüli közösségi formái voltak, értékteremtő és -közvetítő szerepük egy részét mára helyi önkormányzatok, polgári társulások, szakmai vagy érdekvédelmi egyesületek vették át. – Ir. Varga Sándor: Csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom az 1960-as években (Regio 1990/2); Puntigán József: Honismereti kerékpártúrák 1975–1999 (1999); Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992 (2006); Lacza Tihamér: Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör története 1957–2011 (2012).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID375450
Módosítás dátuma2016. március 26.

Komáromi járás

Részletek

Komáromi járás
A Komáromi járás térképe (CsT)

Közigazgatási egység. Területe az 1923-as közigazgatási reform alapján három járás közt oszlott meg: Ny-i felében a ~ terült el, az É-i és K-i területek egy része az Ógyallai, ill. a Párkányi járásokhoz tartoztak. A terület 1938–1945 közt Mo.-hoz tartozott. 1949-ben a mai járás Ny-i felének egy része az akkor újonnan megalakult Nagymegyeri járáshoz került, amely azonban 11 évvel később, az Ógyallai és a Párkányi járásokkal együtt, az 1960-as közigazgatási átszervezést követően megszűnt. A ~ napjainkban érvényes területi kiterjedését az 1960-as közigazgatási átszervezés során jelölték ki az 1960-ig létezett ~ és Ógyallai járás teljes területéből, ill. a Nagymegyeri és a Párkányi járások egy-egy részéből. A területet 1960–1990 közt a Nyugat-szlovákiai, majd 1996-tól a Nyitrai kerületbe sorolták be. A ~ a Kisalföld É-i részén terül el, a Dunamenti-dombvidék határán. A jan.-i középhőmérséklet –1,9 °C, a júl.-i 20,6 °C. A csapadék évi átlagos mennyisége 556 mm (a legtöbb csapadék jún.-ban – 65 mm, a legkevesebb jan.-ban hull le – 32 mm). Területe 1100 km2. Népessége a 2011. évi népszámláláskor 103 995 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 66 356 fő volt. A népesség korösszetétele kedvezőtlenebb az országos átlagnál, a fiatalok aránya fokozatosan csökken, a 0–14 évesek részaránya mindössze 16%. A települések száma 41, mely közt három város található Komárom (34 439), Gúta (10 696) és Ógyalla (7751). A magyar nemzetiség részaránya 38 településen haladja meg a 10%-ot. A népesség területi eloszlására, településszerkezetére jellemző, hogy míg a Nyitra folyótól K-re eső területen a közepes- és nagyközségek vannak túlsúlyban, addig a járás Csallóközre eső részén főképp kisfalvak találhatók (a Gúta környékére jellemző tanyavilág Szl.-ban egyedi jelenségnek számít). A ~ közlekedési fekvése kedvező. A gazdasági szerkezetváltás során a korábban jelentős gépipari termelés leépült, aminek következtében a járás gazdasága közel két évtizede stagnál. DNY-Szl. egyik legkedvezőtlenebb munkaerő-piaci viszonyai alakultak ki a régióban: az országos átlagtól 5%-kal magasabb a munkanélküliség – 2013. júl. 31-én a járásban a munkanélküliségi ráta 18,45% volt, az átlagkeresetek az országos mutatóktól 25–30%-kal alacsonyabbak. A járás legnagyobb ipari múltjával az élelmiszeripar mellett a hajógyártás rendelkezik, azonban az elmúlt tíz évben a komáromi hajógyár piacvesztés miatt csődközelbe került, jövője bizonytalan. A járásban továbbá jelentős a cipőgyártás (a Rieker Komáromban), a bőripar, a sörgyártás (a holland Heineken csoportba tartozó Zlatý bažant (Aranyfácán) sörgyár (Ógyallán) és az elektronikai ipar (a gútai Kromberg-Schubert kábelgyár). A mezőgazdasági termelés természeti feltételei kitűnőek, mezőgazdasági művelés alatt a ~ területének 78,75%-a áll (a szántók aránya csaknem eléri a 70%-ot). Kiemelkedően magas gabonatermelése mellett számottevő a szőlőtermesztés (a régió borászata újjászületőben van). A történelmi és technikai műemlékek (a komáromi erődrendszer, az izsai Leányvár, a gútai vízimalom), valamint a gazdag kulturális és tudományos élet (Komáromi Jókai Színház, Selye János Egyetem, az ógyallai csillagvizsgáló), természeti értékeinek (Dunai ártéri erdők Tájvédelmi Körzet, termálvíz) és határmenti fekvésnek köszönhetően jelentős az idegenforgalma.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID375543
Módosítás dátuma2014. december 25.

könyvillusztráció 1918–2005

Részletek

könyvillusztráció 1918–2005
Kopócs Tibor – Háry János illusztráció (FI)

A két vh. közötti időszakban több mint 2000 magyar könyv jelent meg, de abból csak kb. 80 mondható illusztrált könyvnek, gyakoribb volt a képzőművész által megtervezett borító és címlap. A szlovákiai könyvillusztráció legismertebb illusztrátorai Tichy Kálmán és Harmos Károly voltak. A húszas-harmincas években a tipográfiában és a könyvművészetben modern törekvések is megnyilvánultak. A tipográfia egyik úttörője Csáder László volt, de jelentős impulzusokat hoztak a nálunk emigrációban élő modern magyar művészek is, mint Krón Jenő, Bortnyik Sándor, Pór Bertalan és mások. A Bauhaus törekvéseit követő pozsonyi Iparművészeti Iskolában tanított Reichental Ferenc, számos fedéllap és illusztráció alkotója. A losonci származású Kudlák Lajos Bécsben az 1920–1925 között Kassák Lajos által szerkesztett Ma c. folyóiratnál adta ki 1923-ban Gitár és konflisló c. avantgárd művét, amely egységes szöveg- és képi alkotás. Szalatnai Artúr építész és Weyde Gizella művészettörténész szakmai könyveiket saját dokumentáris rajzaikkal illusztrálták. Jelentős Jánoska Tivadar és Prohászka Tallós István munkássága. A második vh.-t követően csak 1949 után folytatódott a magyar könyvkiadás. 1969-től egyetlen magyar kiadóként a Madách Könyv- és Lapkiadó jelentetett meg illusztrált könyveket. A magyar tanítási nyelvű iskolák tankönyveit az Állami Pedagógiai Kiadó, majd utódja, a Szlovák Pedagógiai Kiadó adta ki. Az államfordulat utáni első évtizedben nem beszélhetünk hazai könyvillusztrációról. A könyv vizuális megjelenése és az illusztráció iránti igény a hatvanas-hetvenes években fokozatosan fejlődött ki. Ebben nagy szerepet játszott a hazai magyar képzőművészek fiatal nemzedékének megjelenése és köztük egyesek speciális grafikai, illusztrátori, könyvművészeti képesítése. A Madách Könyv- és Lapkiadó kép- és műszaki szerkesztője 1974-ig Kopócs Tibor volt, pályatársa Varga Lajos 1975-től töltötte be ezt a posztot. Ugyanitt volt képszerkesztő a nyolcvanas években René Murat. A pozsonyi Képzőművészeti Főiskola első grafikus és illusztrátor nemzedéke: Nagy József, Eckerdt Sándor, Kiss Sándor, Schnitzer Tivadar, Szabó Štefunková Erzsébet, Turcsan László, őket követte Jaksics Ferenc, Dolán György, Fodor Kata, Nagy Zoltán. Prágában végzett Lőrincz Zsuzsa. További illusztrátorok Balázsy Géza, Janiga József, Szkukálek Lajos, Šmídová H. Klára. 1991 után több magánkiadó kezdte meg működését. A Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága 1992-ben rendezte meg először az Illusztrált Könyv biennálét Dunaszerdahelyen, mely mint biennálé működik. A hazai eredeti illusztráció jelenleg csupán csekély számú gyermekkönyv kísérője. A 20. sz. utolsó évtizedében Németh Ilona és Rácz Noémi, Šmídová H. Klára illusztrált könyveket és tankönyveket. – Ir. Kubičková Klára: Kisgaléria (1977); Turczell Lajos: Visszatekintések kisebbségi életünk első szakaszára. (1995); Az elsüllyedt jelek. A 20. századi magyar könyvillusztráció Magyarország határain kívül (2003); Az Illusztrált Könyv biennálé katalógusai (1992, 1996, 2000, 2002, 2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID375618
Módosítás dátuma2014. december 25.

könyvkiadás 1918–1945

Részletek

A csehszlovákiai magyar könyvkiadás a két vh. között nem volt rendszeres, s a piaci kereslethez képest a könyvárak aránytalanul magasak voltak, főként azért, mert kisszámú olvasóközönség számára, alacsony példányszámban jelentek meg. A legtöbb könyvet szerzője saját költségén adta ki, s gyűjtőívek, ügynökök, ismerősök segítségével terjesztette. Ezek jó része műkedvelő vagy helyi érdekű kiadvány volt, s az ügyeskedő szerzők az átlagolvasó ízlését kiszolgálva néha jelentős népszerűséget értek el. A lapok többsége alkalmilag könyvet is kiadott számos városban, amit megkönnyített, hogy gyakran az újságokban kinyomott szedést (betűanyagot) használták fel a könyvhöz. Több könyv ezért keskeny, újsághasábokra emlékeztető formátumban jelent meg, s a lapok különnyomatának is tekinthető. A kassai Renaissance Könyvtár ilyen módon egy olcsó elbeszélés- és versgyűjtemény-sorozatot adott ki a Kassai Naplóban megjelent írásokból. Néhány könyvet, füzetet a kommunista lapok és irodalmi folyóiratok is kiadtak, általában belső munkatársaik írásait. Néha egy-egy budapesti kiadó is vállalkozott szlovákiai magyar könyv kiadására, jórészt személyes ismeretség, pártfogás alapján. A rendszeresebb magyar könyvkiadás a kassai Kazinczy Társaság kezdeményezésére indult meg a berlini Voggenreiter Verlag magyar osztályán. Több ismert írónk sikeres könyve jelent itt meg, pl. Ölvedi László: A bányász éneke; Mécs László: Rabszolgák énekelnek; Egri Viktor: Pierre találkozása; Darkó István: Zuzmara. A kiadást a berlini egyetem akkori magyar lektora, Farkas Gyula irányította. – 1927-ben Sziklay Ferenc Kassán megszervezte a Kazinczy Társaság kiadóvállalatát, amely a berlini kiadás folytatását és továbbfejlesztését szolgálta. Állandó előfizetőkre támaszkodva megalakította a Kazinczy Könyvbarátainak Egyesületét, amely évente hat kötetet adott ki, zömmel szlovákiai magyar, részben magyarországi és erdélyi írók alkotásait. Mivel a kiadóban a jobboldali magyar pártok befolyása és támogatása érvényesült, baloldali vagy szocialista szellemű művek itt nem jelentek meg, de számos polgári humanista író (Darkó István, Győry Dezső, Egri Viktor, Jarnó József, Sebesi Ernő stb.) művét adták ki. 1933-ban a kiadó, Vécsey Zoltán regényének elkobzása következtében, anyagi válságba került, s székhelyét Tornaljára áttéve, kisebb szünetekkel 1938-ig folytatta tevékenységét. A műveket átlagosan 2000 példányban adták ki. Itt jelent meg a legtöbb (kb. 60) csehszlovákiai magyar irodalmi alkotás, Mo.-ról pedig a népi írók (Féja Géza, Szabó Pál) néhány műve. – Több polgári szellemiségű magyar és szlovák könyv jelent meg az eperjesi Pallas Kiadó és könyvkereskedés gondozásában. A főként marxista szellemű lapkiadással foglalkozó vállalkozás adta ki a DAV c. baloldali lapot, a Szovjetföldet, Az Útat, valamint Fábry Zoltán és a davisták első könyveit. A nyomda melletti könyvkiadást Albin Schein-Babej irányította (Az ÚT Könyvtára). – A magyarországi kiadók közül a Franklin Társulat adott ki 1935-ben egy tízkötetes szlovákiai magyar könyvsorozatot, amelyben akkori legjobb elbeszélőink, regényíróink alkotásai szerepeltek. A kiadó megjelölése néha csupán névleges volt, a szükséges anyagi támogatást a nemzeti szellemű kiadványokhoz a magyar, az aktivistákhoz (aktivizmus) pedig a csehszlovák kormánykörök nyújtották. Az előbbiek (Gömöry János és mások visszaemlékezése szerint) főként a Kazinczy Kiadót támogatták, az utóbbiak pedig az Eugen Prager Könyvkiadót. A pesti születésű Prager Jenő a Magyar Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol 1930-tól német nyelvű könyveket adott ki. Mivel az ausztriai könyvek behozatalát a csehszlovák hatóságok engedélyezték (a magyarországiakét tiltották), néhány magyar könyvet is megjelentetett, s azokat (hasonlóan a bécsi magyar emigránsok lapjaihoz) főként a szlovákiai magyar olvasók között terjesztették. Prager 1935-től Pozsonyban, majd Prágában élt, itt adta ki magyar és részben német nyelvű könyveitnek jó részét emigráns magyar írók írták vagy fordították. A kormányköröket megnyerő szándékára jellemző, hogy kiadta vezető csehszlovák politikusok (Tomáš Garrigue Masaryk, Edvard Beneš, Milan Hodža, Ivan Dérer) írásait, de megjelentetett értékes külföldi és cseh, szlovák alkotásokat is. Magyar eredetit csak kivételesen adott ki (Révész Béla, Sándor Ernő, Bodnár István). Számos népszerű külföldi kommunista vagy polgári baloldali szellemű alkotás Pragernál jelent meg először magyar fordításban, s ezek – illegális úton – Mo.-ra is eljutottak. – Mindössze öt, de átlagon felüli könyvet tudott kiadni (1928) a Barta Lajos szervezte pozsonyi Írók Kiadóvállalata (IKVA): Barta Lajos, Egri Viktor, Szucsich Mária, Sándor Imre regényeit és Mihályi Ödön verseskötetét. – 1937-ben Tamás Mihály vezetésével alakult Pozsonyban a Tátra Lap- és Könyvkiadó, amely színvonalas vállalkozásnak ígérkezett. Kiadványai közül a legnevezetesebb a Tátra Almanach – Szlovenszkói városképek (Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse). – Kísérletet tett a szervezett könyvkiadásra a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság is, de a tervezett 12 műből csak hatot tudott kiadni: Sellyei József, Morvay Gyula, Ilku Pál, Szucsich Mária, Kaczér Illés, Szabó Béla és Martin Kukučín (Farkas István fordította) könyveit. – A második vh. alatt kevés magyar könyv jelent meg Szl.-ban. Ezek főként a már előbb is működő nyitrai Híd kiadványai. – Ir. Sándor László: A csehszlovákiai magyar könyvkiadás (Korunk 1937); Alapy Gyula: Kisebbségi irodalmunk tíz éve és annak könyvészete. In: Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898–1929 (1929); Csatár István és Ölvedi János (szerk.): A visszatért felvidék adattára (1939); Zombori György: A szlovenszkói magyar líra könyv alakban megjelent termékei. In: Wallentinyi Samu (szek.): Új magyar líra (1937); Csanda Sándor: Első nemzedék (1968).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőCsS - Csanda Sándor
Rövid URL
ID375621
Módosítás dátuma2016. január 27.

könyvkiadás 1945 után

Részletek

A kisebbségi magyarság 1945–1948-as jogfosztottsága után 1949 elején a Tájékoztatási és Művelődési Megbízotti Hivatal utasítására a Tatran Rt. kiadott egy magyar nyelvű könyvet (Klement Gottwald: 1948 febr.-ja), mely a csehszlovák kormány és az alkotmányozó nemzetgyűlés fontosabb dokumentumait tartalmazta. Magyar nyelvű brosúrákat, politikai kiadványokat más szlovák kiadók (Práca, Pravda) is megjelentettek. – Az intézményes magyar könyvkiadás megoldásával először a Pravda Kiadóvállalat próbálkozott: Magyar Könyvtár (1949–1952). A Magyar Könyvtár együttműködött magyarországi kiadókkal, megelőzve ezzel a közös könyvkiadási egyezmény intézményét. Kb. 75–80, főleg politikai művet jelentetett meg. Értékes kezdeményezése volt a Magyar Könyvbarátok Körének (1950) megszervezése. Az első könyvklubnak 1952-ben 15 ezer tagja volt. – 1953-ban létrejött a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó. Ez formálisan a Csemadok KB-hoz tartozott, ám tevékenységében önálló volt. Indulása évében 47 művet jelentetett meg. 1956-ban beolvasztották a Szlovák Szépirodalmi Könyvkiadóba (a későbbi Tatranba). A kiadó magyar szerkesztősége a Tatran 1947–1967-es bibliográfiája szerint 128 magyar, 111 szlovák és 148 cseh művet gondozott. – 1967 jan.-jában megalakult a Tatran Magyar Üzeme, mely gazdaságilag a Tatranhoz kötődött, programját tekintve azonban közvetlenül a Kiadói Főigazgatóság irányítása alatt állt. A Magyar Üzem az önálló könyvkiadó előzménye volt. – A Madách Könyv- és Lapkiadó 1969. jan. 1-jén alakult meg, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének határozata alapján. Kiadói programjának tervszerű bővítése lehetővé tette, hogy a szépirodalmi művek mellett a tudományos és ismeretterjesztő irodalom, a gyermek- és ifjúsági irodalom, a néprajzi és képzőművészeti kiadványok is megjelenjenek. 1977-ben a kiadó megindította a 20 kötetre tervezett Csehszlovákiai Magyar Írók sorozatot, melybe a kisebbségi magyar irodalom legjobb alkotásait sorolta be. Gondozta a Magyar Könyvbarátok Köre (1950) sorozatát, melyben kedvezményes áron kisebbségi, egyetemes magyar és világirodalmi művek jelentek meg. Ugyancsak könyvklubként alakult meg 1965-ben a Versbarátok Köre, melynek sorozatában a kortárs és klasszikus magyar irodalom, valamint a világirodalom kiemelkedő alkotásai kaptak helyet. – A magyarországi Diákkönyvtár sorozat 1980-ig a közös könyvkiadás keretében jutott el Szl.-ba, 1981-tól a könyvterjesztő vette át. Ezt a sorozatot egészítette ki az Iskolások Könyvtára, melyben cseh és szlovák, majd kisebbségi írók alkotásai jelentek meg. – Az Első Osztályosok Ajándék Könyve sorozat 1978-ban indult a kisebbségi gyermekirodalom programszerű támogatása céljából. Az 1981-ben indult Főnix Füzetek sorozat a fiatal, pályakezdő írók számára biztosította a megjelenés feltételeit. – A fordításirodalom népszerűsítésére 1977-ben indult a Madách–Európa Kiskönyvtár sorozat, melyben kis terjedelmű alkotások kaptak helyet. A 80-as évek elején indított cseh Irodalom Könyvtára és Szlovák Irodalom Könyvtára sorozatok kényszerű programváltás miatt akadtak el. – Az 1981-ben indított Új Mindenes Gyűjtemény sorozatban, majd a hozzákötődő Új Mindenes Gyűjtemény Könyvtára sorozatban társadalomtudományi, néprajzi stb. jellegű tanulmányok jelentek meg. – A Madách Kiadó kiadványai 90–95%-át a közös könyvkiadási egyezmény keretében a magyarországi könyvpiacra szállította, s évente 150–180 címet hozott be Mo.-ról 350–450 ezer összpéldányszámban. A magyarországi kiadványok kereskedelmi úton is eljutottak Szl.-ba. A Madách Könyv- és Lapkiadó 1994. márc. 30-én feloszlott. – A politikai, szakszervezeti, pedagógiai, mezőgazdasági és egészségügyi irodalmat más kiadók adták ki: a politikai irodalmat 1948 és 1980 között a Pravda, a Práca, a Tatran stb., 1953–1958 a Szlovákiai Politikai Könyvkiadó, majd ennek az Obzor Kiadóval való egyesülése után az Epocha (1968). 1970-től a Pravda Könyvkiadó magyar szerkesztősége gondozta a fontosabb politikai műveket és célkiadványokat. A Pravda magyar szerkesztősége évente 7–10 könyvet jelentetett meg, esetenként almi jellegűt is. A szakszervezeti mozgalom kiadója, a Práca 1949-től adott ki magyar nyelvű könyveket, esetenként a budapesti Táncsics Kiadóval közös kiadásban. Az ifjúsági szövetség kiadója, a Smena a szervezeti élettel kapcsolatos magyar kiadványokat s a gyermek- és ifjúsági folyóiratokat (Kis Építő, Tábortűz, Új Ifjúság) gondozta. A Szlovák Pedagógiai Kiadó tankönyveket és módszertani segédanyagokat ad ki. A kiadó magyarországi tankönyveket is hozott be, főleg a szakiskolák számára. A kiadót 1996-ban privatizálták, 2003-ban összevonták a Mladé letá Kiadóval. A magyar szerkesztőség a kiadóban önálló szerkesztőségként működik, és magyar tanítási nyelvű alapiskolák, középiskolák és speciális iskolák számára egyaránt ad ki tankönyveket. Eredeti tankönyveket ezenkívül még a Terratankönyvkiadó ad ki. – Mezőgazdasági kiadó 1949-ben Oráč néven jött létre. Magyar szerkesztősége 1950. jan. 1-jén alakult meg, s egy ideig az Állami Mezőgazdasági Könyvkiadó keretében működött. 1955. júl. 1-jén létrejött az önálló Szlovák Mezőgazdasági Könyvkiadó (1969. jan. 1-jétől Príroda), melynek magyar szerkesztősége 1970-től főként a magyar szakmunkásképzők és szakközépiskolák számára adott ki tankönyveket. – Az 1989-es rendszerváltást követően új kiadók alakultak. Az újonnan szerveződöttek közül némelyik tiszavirág-életűnek bizonyult, az ezredfordulóra azonban néhány kiadó fontos kultúra- és értékközvetítővé vált: Kalligram Könyv- és Lapkiadó, Lilium Aurum Könyvkiadó, AB-ART Könyvkiadó, Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó, Nap Kiadó, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Plectrum Kiadó, Méry Ratio. Magyar könyveket társaságok, önkormányzatok és nyomdák is jelentetnek meg. A megjelent kiadványok nagyobb része esetében még 2007-ben sem állítható, hogy minőségi irodalom, vagy szakmailag átgondolt kiadói koncepció eredménye volna. – Ir. Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Popély Gyula: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (1973); Kollin Ferenc: A Prager Könyvkiadó története (1977); Magyar könyvkiadás Csehszlovákiában. In: Fónod Zoltán: Tegnapi önismeret, (1986); Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek (1977).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID375624
Módosítás dátuma2016. január 28.

könyvterjesztés

Részletek

A magyar könyveket 1989 előtt a Slovenská kniha nemzeti vállalat terjesztette. A vállalatnak Pozsonyban a Mihály-kapu közelében, Kassán a dóm szomszédságában volt magyar könyvesboltja. Mo.-ról évente kb. 11 millió korona értékben hoztak be könyveket. Miután a 80-as években Szl.-ban korlátozták a Mo.-ról kereskedelmi úton behozott könyvek forgalmát, az olvasók érdeklődését a Prágai Magyar Kultúra könyvesboltja elégítette ki. 1989 után a vállalat könyvesboltjait részben magánosították, s magánvállalkozásban újabb könyvesboltok is nyíltak. A Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó Pozsonyban, Komáromban, Kassán és Nagykaposon, Rozsnyón és Érsekújvárott Kultúra néven, Királyhelmecen Mécs László Könyvesbolt, Rimaszombatban és Tornalján pedig Tompa Mihály Könyvesbolt néven nyitott könyvesboltot. 1989-ben Pantha Rei néven új könyvüzletlánc alakult. Magyar könyvek kaphatók egyes magyarlakta városok nagyáruházaiban is.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőFZ - Fónod Zoltán
Rövid URL
ID375627
Módosítás dátuma2014. november 12.

labdarúgás

Részletek

Csehszl.-ban a két vh. közötti időszakban a többi sportághoz hasonlóan a labdarúgás is nemzetiségi alapon szerveződött. A szlovákiai magyar labdarúgás irányítója a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) volt. Az MLSZ által szervezet labdarúgó-bajnokság három kerületben folyt, amelynek győztesei vívtak meg az MLSZ bajnoka címéért. Ezt a címet legtöbbször a pozsonyi Ligeti SC szerezte meg, amely mellett a Füleki TC (FTC), a kassai KAC, a komáromi KFC és a losonci LAFC értek el jelentős eredményeket. Az MLSZ égisze alatt a szlovákiai magyar klubok játékosaiból összeállított válogatott több ízben megmérkőzött a szlovák klubok és a csehországi német klubok válogatottjával is. A szlovenszkói magyar futballválogatott szövetségi kapitányaként Leberfinger Frigyes, Kohut Pál és Mandl Oszkár tevékenykedett. A második vh. után a szlovákiai magyar labdarúgás megszűnt, s a magyar települések sportklubjai a központosított csehszlovákiai sportélet részeivé váltak. Egy-egy magyar jellegű város labdarúgócsapatának sikereit azonban a szlovákiai magyar lakosság továbbra is érdeklődéssel követte. Így az 1980-as években nagy visszhangot váltott ki a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatának sikersorozata, amely a legfelső csehszlovák labdarúgó ligába jutott, sőt a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség kupáját is elhódította. A csehszlovák, majd a szlovák labdarúgó válogatottban is több kiemelkedő képességű magyar labdarúgó szerepelt, mint pl. Szikora György, Gőgh Kálmán, Móder József vagy Németh Szilárd.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID376011
Módosítás dátuma2014. november 12.

Latorca Tájvédelmi Körzet

Részletek

1990-ben hozták létre 15 620 ha területen. A tájvédelmi körzetnek az ott található ártéri ligeterdők, vízi- és mocsári társulások, a Latorca folyónak és mellékvizeinek árterei, valamint a Bodrogközi homokbuckák egyedi és utánozhatatlan jelleget adnak. A körzeten belül 7 kisebb kiterjedésű védett természeti terület található, amelyek közül a legjelentősebbek a Hosszú-Tice és a Nagy-tó.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID376080
Módosítás dátuma2014. november 12.

Lévai járás

Részletek

Lévai járás
A Lévai járás térképe (CsT)

Közigazgatási egység. A ~ az 1923-as megalakulásakor a mai járás területénél sokkal kisebb területet fedett le: számos mai községe akkor a Zselízi, az Ipolysági, a Verebélyi és az Aranyosmaróti járások része volt. 1938-tól 1945-ig a ~ D-i része a járási székhellyel egyetemben Mo.-hoz tartozott. 1960-ban a ~hoz csatolták a megszüntetett Zselízi és az Ipolysági járást, s az így kialakult nagy ~t a Nyugat-szlovákiai kerületbe sorolták be. A terület 1996-tól a Nyitrai kerülethez tartozik. A ~ három geomorfológiai egység határán terül el: Ny-i felét a Kisalföld, K-i felét pedig a Selmeci-hegység és a Korponai-fennsík alkotja. A jan.-i középhőmérséklet –2,0 °C, a júl.-i 20,6 °C. A csapadék évi átlagos mennyisége 589 mm (a legtöbb csapadék jún.-ban és júl.-ban – 64 mm, a legkevesebb pedig a téli hónapokban hull le – 35–40 mm). Területe 1551 km2. Népessége a 2011. évi népszámláláskor 115 367 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok száma 38 085 fő volt. A népesség korösszetétele jóval kedvezőtlenebb, mint az országos átlag – a gyermekek (0–14 évesek) részaránya mindössze 14%. A települések száma 89, mely közt négy város található: Léva (34 844), Ipolyság (7624), Zselíz (7186) és Garamtolmács (3823). A magyar nemzetiség részaránya 55 településen haladja meg a 10%-ot. Közlekedési fekvése kedvezőtlen. A járás gazdasági válsággal sújtott több éve, a munkanélküliségi és a bérezési mutatók Ny-Szl.-ban itt a legkedvezőtlenebbek. A munkanélküliségi rátája az országostól 1,64%-kal magasabb (2013. júl. 31-én a munkanélküliségi ráta értéke 15,62% volt), míg a bérek az országos átlagtól 25%-kal alacsonyabbak. A gazdaságában a legmeghatározóbbak a Léván és Garamtolmácson összpontosuló gépipari, energetikaipari (mohi atomerőmű), textilipari és élelmiszeripari üzemek (malom-, sütő- és tejipar, borászat). Jelentős ásványvízkészlet található (Szántó, Szalatnya), mely gazdasági hasznosítása egyre növekvő tendenciát mutat (kedvelt ásványvízmárkává váltak Szl.-ban az utóbbi évek alatt). A régió agráriumában fontos szerepet tölt be a szőlészet, a falvakban található borospincesorok jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentenek, azonban a hiányzó turisztikai infrastruktúra miatt a bor- és a vidéki turizmus napjainkban még nem számottevő. Turisztikai kínálatában jelenleg a legmeghatározóbb elemeknek a történelmi és kulturális műemlékek (a lévai vár, a Franz Schubert emlékszoba Zselízen), a hontvarsányi Margit-Ilona termálfürdő, a Garam és az Ipoly folyók számítanak.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID376167
Módosítás dátuma2014. december 4.

Losonci járás

Részletek

Közigazgatási egység. A járás elődjének számító, 1923-ban létrejött ~ területe a mai járás területi határvonalaitól több helyen eltért, csupán a D-i határvonala, mely egyben országhatárvonal is, maradt változatlan. 1938–1945 között Losonc és a tőle D-re elterülő települések Mo.-hoz tartoztak. 1949-ben visszaállították az 1938 előtti járás határvonalait, amit azonban 1951-ben újra megváltoztattak – a DK-i részében megalakult a Füleki járás, az ÉK-iben pedig a Poltári járás. 1960-ban a Füleki és Poltári járások megszűntek, területük nagy része ismét visszakerült a ~hoz, mely a Közép-szlovákiai kerületbe kapott besorolást. 1968-ban a ~ jelentős területet vesztett az újonnan létrehozott Nagykürtösi járás miatt. Az 1996-os közigazgatási reform révén az 1990-ig ~hoz tartozó Poltár és térsége önálló járássá vált, s a ~sal egyetemben a Besztercebányai kerülethez sorolták. Központi részét a Dél-szlovákiai-medencéhez tartozó Losonci-medence, É-i részét a Gömör-Szepesi-érchegység Ny-i vonulatai és az Osztrovszki-hegység, déli részét pedig a Cseres-hegység tölti ki. A jan.-i középhőmérséklet –3,4 °C, a júl.-i 20,5 °C. A csapadék évi átlagos mennyisége 629 mm (a legtöbb csapadék júl.-ban – 62 mm, a legkevesebb pedig a téli hónapokban hull le – 39–48 mm). Területe 826,6 km2. Népessége a 2011. évi népszámláláskor 74 861 fő volt, melyből a magyar nemzetiségű lakosok lélekszáma 17 338 fő volt. A népesség korösszetétele az országos átlagtól kedvezőbb a járásban élő jelentős roma kisebbség magas természetes szaporulata miatt. A járáshoz összesen 57 település tartozik, amelyekből városi jogállású Losonc (28 475) és Fülek (10 817). Közlekedési fekvése viszonylag kedvező. A gazdasági szerkezetváltás következtében nagyon kedvezőtlen gazdasági és szociális viszonyok alakultak ki a járásban: a munkanélküliségi ráta az országos átlagtól közel 10%-kal magasabb (2013. júl. 31-én az értéke 22,63% volt), az átlagkeresetek az országos mutatóktól mintegy 30%-kal alacsonyabbak. A régió gazdaságának motora a Losoncon megtelepedett Johnson Controls amerikai nagyvállalat, amely autóülésekben használt poliuretánhab gyártásával foglalkozik. A Johnson Controlson kívül azonban kevés a jelentős gazdasági súllyal bíró vállalkozás, hagyományos tevékenységi területnek az építőanyag-ipar (tűzálló anyagok gyártása, magnezitfeldolgozás), gépipar (tűzhelyek, kádak), textilipar, bútoripar és az élelmiszeripar (a losonci húsfeldolgozás nagy múltra tekint vissza) számítanak. A járásban a mezőgazdasági termelés természeti feltételei kedvezőek. A régió gazdag mind műemlékekben (a bazaltvidék peremhegyeire számos vár épült, mint pl. a Füleki vár, Somoskő vára, Ajnácskő vára), mind természeti értékekben (Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet), az alacsony idegenforgalmi infrastruktúrája miatt azonban a turisztikai bevételei nem számottevőek.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID376293
Módosítás dátuma2014. november 12.

Madách Imre-díj

Részletek

A Szlovák Irodalmi Alap (Literárny fond) díját 1967-ben alapították, s 1968-től ítélik oda mindig az előző esztendő legjelentősebbnek tartott szlovákiai magyar irodalmi alkotásáért és egy szlovákból magyarra fordított műért. Mindkét esetben feltétel, hogy a díjazott műnek Szlovákiában kell megjelennie. A Madách-díjjal jelenleg 1000 euró pénzjutalom jár, a nívódíj 250. A Madách-díjról és a fordítói Madách-díjról 1989 óta háromtagú magyar bírálóbizottság dönt. A díjak mellett minden évben három-három nívódíj is kiosztható. A bírálóbizottságot évente választják: két tagját a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jelöli, egyet az Irodalmi Alap. Ha a bizottság úgy ítéli meg, hogy az előző évben nem jelent meg arra érdemes eredeti mű vagy műfordítás, nem osztja ki a díjat. (1989 előtt csak politikai okokból fordulhatott elő, ha valamely évben nem volt Madách-díjas.) – Először 1968-ban osztottak Madách-díjat, mégpedig négyet, a rákövetkező évben is négyet (egyet prózakötetért, egyet verseskötetért, a harmadikat irodalomtörténetért, egyet műfordításért), 1970-ben hármat, 1971-ben kettőt. 1993-ig csak a Madách Kiadó műhelyében megjelent könyvek részesültek Madách-díjban, a sort Farnbauer Gábor kalligramos kötet törte meg. Azóta döntően a Kalligram kötetei aratják le a legtöbb díjat. A díjátadásra mindig júniusban kerül sor a pozsonyi Zichy-palota tükörtermében. – Madách Imre-díjas szerzők és könyvek: N. Tóth Anikó (A szalamandra mosolya, 2022); fordítás: Mészáros Tünde (Silvester Lavrík: Vasárnapi sakkpartik Tisóval 2022); Németh Zoltán: Tektonika (2021). Fordítás: Mészáros Tünde (Katarína Kucbelová: Főkötő) (2021); Csehy Zoltán: Grüezi! Fordítás: Pénzes Tímea (Mária Modrovich: Flesbek (2021);  Ardamica Zorán: Belülről csupa vér. Fordítás: Vályi Horváth Erika (Svetlana Žuchová: Yesim (2020); Bárczi Zsófia: Vidéki lyányok énekeskönyve (2019); Barak László: Én nem menni lakni külföld (2018); Tőzsér Árpád: Imágók. Fordítás: Polgár Anikó (Peter Juščák: …és ne feledd a hattyúkat!) (2017); Nem osztották ki (2016); Németh Zoltán: Kunstkamera (2015); Kulcsár Ferenc: Mindig (2014); Tőzsér Árpád: Fél nóta (2013); Juhász R. József: Urban mémoire. 13+1 versplakát. Fordítás: Hizsnyai Tóth Ildikó (Pavel Vilikovský: A gonosz önéletrajza) (2012); Benyovszky Krisztián: Fosztogatás. Móricz-elemzések (2011); Polgár Anikó: régésznő körömcipőben (2010); Nem osztották ki (2009); Csehy Zoltán: Parnassus biceps (2008); Vida Gergely: Rokokó karaoke (2007); N. Tóth Anikó: Fényszilánkok (2006); Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre. Fordítás: F. Kováts Piroska (Dušan Šimko: Kassai maraton) (2005); Polgár Anikó: Catullus noster (2004); Csehy Zoltán: A szöveg hermaphrodituszi teste. Fordítás: Hizsnyai Tóth Ildikó (Pavel Vilikovský: Az utolsó pompeji ló) (2003); Benyovszky Krisztián: Rácsmustra (2002); Csepécz Szilvia: Magház. Fordítás: Zeman László (František Miko: Az epikától a líráig) (2001); Németh Zoltán: A kapus öröme a tizenegyesnél. Fordítás: Hizsnyai Tóth Ildikó (Peter Pišťanek: Különcök) (2000); Cselényi László: Aleatória avagy a megírhatatlan költemény / tartomány – dunatáji téridő-mítosz (1999); Bereck József: A galambszelídítő (1998); Grendel Lajos: És eljön az Ő országa (1997); Talamon Alfonz: Az álomkereskedő utazásai (1996); Hizsnyai Zoltán: A stigma krátere. Fordítás: Mayer Judit (Juraj Špitzer: Kétség és remény) (1995); Fülöp Antal: Piszkos ember (1994); Farnbauer Gábor: Az ibolya illata (1993); Kulcsár Ferenc: Az idő hallgatása. Fordítás: Koncsol László (Dominik Tatarka: A hallgatás démona) (1992); Bettes István: Szétcincált ének idején. Fordítás: Nóta János (Ľubomír Feldek: Van Stiphout) (1991); Grendel Lajos: Szakítások. Fordítás: Hubik István (Rudolf Sloboda: Bűnhődés) (1990); Balla Kálmán: Életírásjelek. Fordítás: Rácz Olivér (Ján Johanides: Mauthauseni elefántok) (1989); Rákos Péter: Az irodalom igaza. Fordítás: Hubik István (Ivan Hudec: Fattyak) (1988); Fónod Zoltán: Tegnapi önismeret. Fordítás: Cselényi László: A pitypang mítosza (1987); Zalabai Zsigmond: Hazahív a harangszó (csak 1990-ben kapta meg). Fordítás: Nagy Judit (Vladimír Ferko: Volt egyszer egy mesterség) (1986); Tőzsér Árpád: Régi költők, mai tanulságok. Fordítás: Mayer Judit (N. Schneiderová–J. Vágner: Az oroszlán nem az állatok királya) (1985); Nem osztották ki. Fordítás: Nóta János (Jozef Kot: Születésnap) (1984); Duba Gyula: Örvénylő idő. Fordítás: Rácz Olivér (Jozef Puškáš: A Negyedik dimenzió) (1983); Zalabai Zsigmond: Tűnődés a trópusokon. Fordítás: Tóth Elemér (Vincent Šikula: Vilma) (1982); Nem osztották ki. Fordítás: Tőzsér Árpád (Ľubomír Feldek: Virradat a ceruza körül) (1981); Koncsol László: Kísérletek és elemzések (1980); Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek. Fordítás: Hubik István (Alfonz Bednár: Egy marék aprópénz a szerencsekutyában) (1979); Nem osztották ki (1978); Rácz Olivér: Álom Tivadar hadparancsa (1977); Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (1976); Nem osztották ki (1975); Fordítás: Hubik István (Alfonz Bednár: Egy marék aprópénz) (1974); Ordódy Katalin: A keskenyebb út (1973); Dénes György: Az idő börtönében (1972); Gál Sándor: Szabad vonulás, Duba Gyula: Szabadesés (1971); Zs. Nagy Lajos: Tériszony, Mács József: Adósságtörlesztés, Csanda Sándor: Első nemzedék (1970); Dobos László: Földönfutók, Ozsvald Árpád: Laterna magica, Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Fordítás: Rácz Olivér: Égi lovasok (1969); Monoszlóy Dezső: Csók, Bábi Tibor: Könny a mikroszkóp alatt, Duba Gyula: Delfinek, Fábry Zoltán: Európa elrablása (1968).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőCsG - Csanda Gábor
Rövid URL
ID516168
Módosítás dátuma2023. október 3.