Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

12 találat

1941 folyamán : A kárpátaljai iskolák közül az aknaszlatinai és a técsői Máramaros, a nagyszőlősi és a királyházai Ugocsa vármegyéhez, azaz a Szatmárnémeti tankerülethez került. – Pénzintézetek Kárpátalján: Munkácsi Kereskedelmi Bank, Ungvári Kereskedelmi Bank, Tiszaháti Magyar Bank (Ungvár), Ugocsai Bankegyesület (Nagyszőlős), Ung-völgyi Bank (Nagyberezna). – A Kárpátaljai Mezőgazdasági Kamara kimutatása szerint Kárpátalja területe 11 583 km2, lakossága 621 916 fo, a lakóházak száma 119 904, a települések: 433 kisközség, 11 nagyközség, 1 koronaváros (Huszt), 103 körjegyzőség, a népsűrűség 55,1, családonként 4,1 gyermek születik, 2,93 marad életben, a népszaporodás 1930–1941 között 17,6% (a trianoni Magyarországon 7,5%). – Megjelent: A Kárpátaljai Tudományos Társaság alapszabályai. KTT ny., Ungvár; Ungvár törvényhatósági jogú város címtára. Viktória ny., Ungvár; Művészeti Hetek. Ungvár, 1941. május 17.–június 8.Országos Irodalmi és Művészeti Tanács. Athenaeum, Budapest; Fenczik István: A kárpátaljai autonómia és a kisebbségi kérdés. Egyetemi Kisebbségi Intézet, Pécs; Magyar irodalmi ismeretek. Magyar irodalomtörténeti segédkönyv különös tekintettel az érettségi tételekre. Összeáll. a munkácsi m. kir. állami „Árpád fejedelem” gimnázium VIII. osztálya. Sajtó alá rendezte: Oláh Miklós. Kárpáti ny., Munkács; Reggeli és esti közös imádság. A bazilita internátus növendékei részére. [Ungvár.] KTT ny., Ungvár; Dékány András: Végig Kárpátalján. Stádium, Budapest; Urbányi Jenő: Gyümölcsfavédelem Kárpátalján. Stephaneum ny., Budapest; Az Ungvári Athletikai Club alapszabályai. Viktoria ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Horthy Miklós / Csap / magyar / Moszkva / Németország / határkérdés / Huszt / Szambor / Debrecen / Tiszaásvány / nőkérdés / Ravasz László / Varsó / egészségügy / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Madách Imre / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Szabó Sándor / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Szabó Zoltán / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Polchy István / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi törvények / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Rahói / magyarországi rendeletek / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Tárczy Károly / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / Perecseny / Perecsin / Spenik László / főiskola, egyetem / Miskolc / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Nyíregyháza / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Hodinka Antal / Ökörmezői / Teleki Pál / Nagylucska / Veliki Lucski / Bátyu / Batyove / Lengyelország / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Antal Miklós / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Eszeny / Siménfalvy Árpád / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Egán Ede / Husztbaranya / Boronyava / Lavocsne / Lawoczne / Harsányi Zsolt / Kozma Miklós / Peltsárszky Imre / Szatmárnémeti / Satu Mare / Ilniczky Sándor / Hóman Bálint / Dudinszky Béla / Erdmannsdorff Otto / Bartha Károly / Váralja / Varga József / Fodor István / Misztice / Imszticseve / Szalay Károly / Inke Rezső / Szálasi Ferenc / Doroszlay Mihály / Kiseszeny / Petrivka / Gaál János / Hajdúdorog / Roskovics Emánuel / Nazimov Borisz / Bárdossy László / Popoff Mihály / Székesfehérvár / Szabó László Cs. / Várkonyi Zoltán / Ungváry László / Lukács Margit / Major Tamás / Nagybakos / Szvoboda / Bulecza Viktor / Környei Molnár György / Molotov V. / Ortutay Pál / S(z)iánki / Sztrij / Munkácsy Mihály / Ajtay Gábor / Kolomea / Bánffy Dániel / Harajda Ivan (Harajda János) / Újdávidháza / Nove Davidkove / Boksay Gyula / Malinics Ernő / Szabó Aladár / Krausz József / Bártfai László / Pataky Lajos / Geletey D. Ervin / Petenyko István / Tóth Ernő / Oláh Miklós / Urbányi Jenő / Dékány András / Tóth László / népszámlálás / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / mozi / Kassa / Košice / Baracska / árvíz / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Csápor [Čápor] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1941
Rövid URL
ID243667
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1941. március : Megalakult a Munkácsi Hegyközség. Elnök: Tárczy Károly. – Az új iparkamarai beosztás szerint a kassai kamara kerületébe tartozik Abaúj-Torna, Bereg, Ung és Zemplén vármegye, az ungi, a beregi és a máramarosi közigazgatási kirendeltség területe, Kassa és Ungvár thj. város. – Munkácson bevezették a liszt- és kenyérjegyet. – A Kárpátalján kiadott iparjogosítványok 29 százalékát zsidók kapták. – Doroszlay Mihály, a kárpátaljai görögkeleti ruszin egyházmegye elnöke engedélyt kapott, hogy a Szegeden kiadott Magyar Kelet ezentúl Máramarosszigeten jelenjen meg magyar, ruszin és román nyelven.

1921-es : népszámlálás alkalmával, most is tömegesen írták be a ruszinokat csehszlovákként, tiszta ruszin községekbe nagyobbrészt szlovák és cseh számláló biztosokat neveztek ki. A népszámlálás előtt a Ruszin Nemzeti Tanács felhívást intézett a ruszin néphez, hogy vallják magukat ruszin nemzetiségűnek.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID239977
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1927 folyamán : Kárpátalján 3844 magyar gyermeket anyakönyveztek (32,62%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a betegség miatti halálesetek 31 százalékát szív- és érrendszeri megbetegedések okozzák. – Munkácson megindult az agrárpárt hivatalos lapja &#1079&#1077&#1084&#1083&#1077&#1075&#1098&#1083&#1100&#1089&#1082&#1072˙ &#1087&#1086&#1083&#1094&#1084&#1094&#1082&#1072 (Földműves Politika) címmel. 1934-től Ungváron adták ki, megszűnt 1938-ban. – Munkácson vendégszerepelt Beregi Oszkár budapesti színművész, a magyar fővárosban Unger István, a kárpátaljai színtársulat oszlopos tagja. – Ungváron Boksay József és Erdélyi Béla nyilvános festőiskolát szervezett. – Megjelent: Kiss József: Legendák nagyapámról. [Próza.] Első teljes kiadás. Viktória ny., Ungvár–Užhorod; Pásztor Mihály: Ludas Matyi. Vígjáték. Ungvár–Užhorod; Simon Menyhért: Életünk lényege. [Versek.] Welber ny., Munkács; Tamás Mihály: A szép Angéla háza. Regény. A Reggel, Pozsony Vajas Klára: Fehér Ilona. Elbeszélések fiatal lányoknak. Szeretet, Beregszász; Földesi Gyula: Az autonóm Kárpátoroszország államjogi vázlata. Földesi ny., Užhorod; A községi választási rendtartás ismertetése. A vonatkozó törvények, rendeletek és joggyakorlat alapján kiadja a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. Concordia Könyvnyomda és Kiadóvállallat, Bratislava–Pozsony; Mónus Gyula: Zilárd királyfi. Gyermekszínmű. Népmesék nyomán. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 2./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Preiss Gabriella: A mostohaleány. Dráma a falusi életből. /A Néplap Műkedvelő Színtára, 5./ Skolnaja Pomosč ny., Užhorod; Jelentés a „Podkarpatska Rusi Zsidó Árvagyámolító Egyesület” munkásságáról (1920–1926). Pannonia ny., Munkács–Mukačevo; Sas Andor: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376–1850.A régi városi archívum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése. Grünstein ny., Munkács; Köztársasági magyar földmíves-népkönyv az 1928-as szökőévre. Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Prága / Tiso Jozef / Molnár Ferenc / Masaryk Tomáš Garrigue / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Kiss József / Belgrád / Mikszáth Kálmán / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Kőrösmező / Jaszinya / Szolyva / Szvaljava / Sáros / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Kisgejőc / Mali Hejivci / Földesi Gyula / kárpátaljai (szojm) / Nagykaposi, Kaposi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / csehszlovák rendeletek / csehszlovák választások / Petrigalla Péter / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Vöröskereszt / ünnepek, évfordulók / Remény (Nadija) Rokkantszövetség / statisztika / Gagatko Andrij / Tárczy Károly / közlekedés, határforgalom, kishatár / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Szobránci / Doszifej / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Árky Ákos / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Tamás (Tvaroska) Mihály / Nagy Kálmán / Vozáry Aladár R. / Boksay József / Erdélyi Béla / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Ungvári Testnevelési Klub (UTK) / Simon Menyhért / Beregi Oszkár / Kurtyák Iván / Fülöp Árpád / Benjámin / Pidhorjani / Kassai Kereskedelmi és Iparkamara / Vajas Klára / Hrbek Jan / Ireneusz (Irenej) / Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Polgár Károly / Köszörű Károly / Karlóca / Sremski Karlovci / Bernáth Pál / Kelembéri Sándor / Szeghalmi Erzsi / Unger István / Budai Imre / Gáspár Iván (Gáspár János) / Ibsen H. / Kacsóh Pongrác / Kálmán Imre / Kováts Terus / Kóbor Irén / Őrhegyalja / Nyilas Vince / Sájghy János / Steinmetz Paula / Stern Mór / Vajda Emil / Popiel Zsigmond / Schlesinger Dezső / Sutay Béla / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Paček Jan / Schönberger Géza / Adler M. Sámuel / Behun Béla / Blum József / Cap Béla / Cser Béla / Fried Ármin / Grosz Mór / Hartmann Sámuel / Havasi István / Indig Mózes / Jáchym Alois / Jendrék András / Juga Konstantin / Kasser Emanuel / Kerényi Márton / Kozár Lajos / Lebovits Dezső / Lichtestein Adolf / Makovicka Ferenc / Mihók János / Miskolczy Lajos / Molnár Arnold / Szegedi Vilmos / Tamás István / Szolyvai Műkedvelők Egyesülete / Felvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete / Komlóssy István / Fehér (Fejér) Herman / Podkarpatszka Ruszi Zsidó Árvagyámolító Egyesület / Pásztor Mihály / Mónus Gyula / Preiss Gabriella / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Országos Keresztényszocialista Párt / Sas Andor / Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. b) A nagyzsupa időszaka (1926. VII. 1.)
TelepülésKassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1927
Rövid URL
ID239521
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921 folyamán : Kárpátalján 18 politikai párt fejtett ki tevékenységet. – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a mezőgazdaságilag művelhető terület 206 255 kataszteri hold. – Munkácson megalakult a Művészklub (a Ruszinszkói Festőművészek Klubja). Tagjai: Beregi Sámuel, Boksay József, Erdélyi Béla, Virágh Gyula. A klub Beregszászban rendezte meg Kárpátalja és Kelet-Szlovenszkó festőművészeinek téli tárlatát – Ungváron állítottak ki Angyal Géza és Bayer Ágost kárpátaljai festőművészek. – Munkácson lépett fel Medgyaszay Vilma budapesti művész. – Kárpátalja magyar bajnoka volt az Ungvári Munkás Testvériség Egyesület labdarúgócsapata (valamint 1932-ben és 1933-ban). – Megalakult a Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség. – Új lapok indultak: Ungváron a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é &#1077&#1098&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082ú (Kárpátorosz Hírmondó) (a Földműves Szövetség lapja, főszerkesztő: Kaminszki József; 1923-tól Munkácson jelent meg mint a Köztársasági Földműves Párt ruszinszkói tagozatának lapja; megszűnt 1926-ban); Munkácson a Keleti Újság (szerkesztő: R. Vozáry Aladár). A Magyar Bálint tulajdonát képező Határszéli Újságot megvette a Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt, és annak hivatalos sajtóorgánuma lett. – Megjelent: Rácz Pál: A rongyszedő és más elbeszélések. Borító: Grünwald [?] Földesi Gyula ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID238065
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921. június : Az illetékes minisztérium elrendelte a román katonaság által okozott károk bejelentését. – A Népszövetség felszólította Csehszlovákia kormányát, hogy tegyen előterjesztést Podkarpatszka Rusz autonómiájára vonatkozóan. – Az ungi és a zempléni református lelkészek és egyházi gondnokok Nagymihályban letették a csehszlovák állam iránti hűségesküt. – Megindult a Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület hivatalos havilapja, a &#1085&#1072&#1088&#1086&#1075&#1085&#1072 &#1096&#1082&#1086&#1083&#1072. – A beregszászi téglagyárak dolgozói sikeresen léptek fel a bérek tervezett csökkentése ellen.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / református / Munkács / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / határkérdés / Huszt / Szabó Lajos / Prága / Tiszasalamon / Ungvár / Ung / Praha / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Máramaros / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / Mukacseve / népszavazás / római katolikus / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / román megszállás / nyelvkérdés / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Nagyszől[l]ősi / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / statisztika / Demkó Mihály / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Ungi Református Egyházmegye / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / mezőgazdaság / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Népszövetség / Michalovce / Nagymihály / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Nagymihály [Michalovce] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID237852
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920 folyamán : Podkarpatszka Rusz képviseli a köztársaság területének 9%-át, lakosságának 5%-át, ipari kapacitásának 0,67%-át. – Ungváron létrejött a Podkarpatszkij Bank. – Ungváron megalakult a Mozaik Kultúregyesület. – Ruszin polgári iskola nyílt Nagybereznán (1924-től cseh/szlovák párhuzamos osztályokkal). – A Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület megalapította első elemi iskoláját Munkácson (1925-ben kapott nyilvánossági jogot). – Megalakult a Nagyszőlősi Testnevelési Klub. – A területen 22 magyar, 9 ruszin, 10 orosz, 4 ukrán, 4 cseh, 3 cseh–ruszin, 3 orosz–magyar, 1 magyar–ruszin–cseh nyelvű, 5 zsidó újság jelent meg. – Új lapok indultak: Ungváron: G. Zhatkovych kormányzó hetilapja &#1056&#1095&#1089&#1094&#1085&#1098 (Ruszin) címmel (1923. február 1-jétől felelős kiadója Ehrenfeld Péter alkormányzó; utolsó, 248.száma 1923. december 31-én jelent meg); a &#1056&#1095&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1085&#1094&#1077&#1072 (Ruszin Föld), a Földműves Párt hivatalos lapja (főszerkesztő: Brascsajko Mihajlo; megszűnt 1928-ban); a cseh nyelvű Podkarpatské Hlasy és az Užhorodské Noviny (Ungvári Hírek). Az utóbbi 1921-ben &#1055&#1086&#1075&#1082&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1089&#1100&#1082&#1072 &#1056&#1095&#1089&#1100 (Kárpátaljai Rusz) címmel, utána megszűnt. Munkácson: a Kárpáti Futár című hetilap Demkó Mihály szerkesztésében. Beregszászban: a kárpátaljai kisgazdapárt hivatalos orgánumaként újraindult a Beregi Hírlap.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Késmárk / Kežmarok / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / Huszt / Prága / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Illés Béla / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Reisman Henrik / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Zombory Dezső / Berzeviczy István / Gáti József / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Sáros / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Legeza Pál / Mukacseve / Galícia / Kisgejőc / Mali Hejivci / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Nagykaposi, Kaposi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Tusar Vlastimil / Breicha J. / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagyszől[l]ősi / Brascsajko Julij / Körmendy-Ékes Lajos / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Kaminszki József / Református Ifjúsági Egyesület / Györke István / Apponyi Albert / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / Vöröskereszt / Polena / Poljana / Remény (Nadija) Rokkantszövetség / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Klocsurak Sztepan / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / Versailles / Rizsák V. / Demkó Mihály / Tiszáninneni Református Egyházkerület / Pálóczi Czinke István / Nicsaj Vladimir / Curkanovics I. / Gagatko Andrij / Tóth András / Podkarpatszka Ruszi Cserkész Szövetség / Božetech Passek / Beregújfalu, Újfalu / Beregujfalu / Badaló / Badalovo / Rátz Miklós / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Toronszky Endre / Zápszony / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Ruszinszkói Újságírók Szindikátusa / Terebesi László / Tárczy Károly / Sepsi Márton / Eperjessy József / Havas Emil / Kossey János / Kováts Miklós / Lőrinczy Jenő / Mondok Iván / Perecseny / Perecsin / Černy Jan / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / Spenik László / Pesek J. / Czimbalinecz Miklós / Mihalkó János / Kisvárda / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Frankenberg Ede / Horváth Kálmán / Kiss Árpád / Miskolc / Ungi Református Egyházmegye / Szűcs István / Révész Kálmán / Bernáth Zoltán / Monori Miksa / Talaborfalva / Tereblja / Tófalva / Tofalău / Újbárd / Novobarove / Csománfalva / Csumaleve / Herincse / Horincseve / Husztköz / Nankove / Keselymező / Koseleve / Alsóbisztra / Nyizsnyi Bisztrij / Alsószelistye / Nyizsnye Szeliscse / Kricsfalva / Kricsove / Lipcse / Lipcsa / Szabó András / Galagó / Ruszinszkói Magyar Színi Kerület / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / Záhony / Deutsch Jenő / Grünwald Mór / Podkarpatszka Ruszi Szőlészeti Egyesület / Pisch András / Braunfeld Mór / Czmór Béla / Mezőkaszony, Kaszony / Podkarpatszka Ruszi Húsiparosok Szövetsége / Ruszinszkói Húsiparosok Szövetsége / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / Mermelstein Mihály / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Kárpátaljai Zsidó (Héber) Iskolaegyesület / Mozaik Kultúregyesület / Nagyszől[l]ősi Testnevelési Klub (NTK) / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Komárom / Gömör / Lelley Jenő / Komárno / Bratislava / Košice / Iža / Pöstyén
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Gömörpéterfala [Petrovce] / Kassa [Košice] / Késmárk [Kežmarok] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Lipcseutca [Ľupčianska Ulica] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pőstyén [Piešťany] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1920
Rövid URL
ID237627
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. augusztus : Elbocsátották a beregszászi járásbíróság alkalmazottait, mert nem tettek hűségfogadalmat. A megüresedett állásokat a munkácsi és az ungvári járásbíróságok áthelyezett alkalmazottaival töltötték be. – Ehrenfeld Péter alkormányzó felhívást tett közé, miszerint „minden közintézmény feliratában a ruszin nyelvű legyen az első helyen, és ne legyen kisebb betűvel, mint más felírás”. – Zhatkovych Gregory kormányzó új titkára lett Kossey János Budapesten végzett jogi doktor. – Kárpátalján eddig a következő pártokat ismerték el hivatalosan: Földműves Párt (Volosin Avgusztin), Orosz Szociáldemokrata Párt (Puza Jevhen), Munkapárt (Beszkid Anton), Parasztpárt (Gagatko Andrij), Kommunista Párt (Mondok Iván), Podkarpatszka Ruszi Földműves Szövetség (Kaminszki József), Keresztényszocialista Párt (Magyar Bálint), Magyar Jogpárt (Korláth Endre), Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt (Egry Ferenc), Cionista Párt, Köztársasági Földműves (Agrár) Párt. – A közélelmezési nyilvántartás szerint Ungvár lakossága 18 766 fő. Ebben a számban nincs benne a katonaság és a csehszlovák tisztviselők létszáma. – Terebesi László munkácsi tanárt nevezték ki az ungvári reálgimnázium igazgatójává.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeSzepes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Ungvár / Ung / Korláth Endre / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / egyéb pártok és pártszövetségek / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Kőrösmező / Jaszinya / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / Mukacseve / Galícia / Beszkid Anton / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / statisztika / Gagatko Andrij / Zápszony / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Ruszinszkói Újságírók Szindikátusa / Terebesi László / Tárczy Károly / Sepsi Márton / Eperjessy József / Havas Emil / Kossey János / Kováts Miklós / Lőrinczy Jenő / Mondok Iván / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / szakoktatás / sajtó / Országos Keresztényszocialista Párt / zsidók
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 2. Gregory Zhatkovych kormányzása (1920. IV. 26.) (1919. IX. 10.)
TelepülésSzepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1920
Rövid URL
ID237483
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1920. augusztus eleje : A Ruszinszkói Magyar Jogpárton belül jogvédő liga alakult. Vezetője: Korláth Endre ungvári ügyvéd. Célja „a magyarság közjogi, politikai és közérdekű magánpanaszainak védelme a hatóságok előtt s szükség esetén a sajtó útján és a parlamentben”.

ID237434
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

12 találat