Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

3 találat

1943 folyamán : Zrínyi Ilona éve volt a fejedelemasszony születésének 300. évfordulója tiszteletére. – A 62.827/943.IV. 4. sz. VKM-rendelet értelmében a kárpátaljai egyetemi és főiskolai hallgatók segélyezése az összes többi hallgatóra érvényes szabályok szerint történik, vagyis „nemzethűségükre, az általános jó tanulmányi előmenetelre és az indokolt családszociális körülményekre való tekintettel”. A Kárpátaljai Kormányzóság tanulmányi osztálya is megítél ösztöndíjakat. – Nagyszőlősön megalakult az Ugocsa Vármegyei Általános Tanító Egyesület. – Megjelent: Fülöp Árpád: Hunyadi. Hősköltemény 48 énekben. Arany János ny., Budapest; Kiss László: Magányos csillag. Versek. Viktória, Ungvár; Siklaky Dezső: Munkács várasszonya. Verses színmű. A Magyar Tavasz kiadója, Herzog Ernő könyvnyomdája, Gyöngyös; Ruszin elbeszélők. [Elbeszélések, regénytöredékek.] /Szláv Írók, 1./ Kárpátaljai Tudományos Társaság, Ungvár; R. Vozáry Aladár: Munkács. Officina, Budapest; R. Vozáry Aladár: Ünnepi beszéd kormányzó urunk 75.születésnapján. Mérnökök ny., Budapest; Csiki Lajos: A Felvidék és Kárpátalja felépítése – az új nemzetiségi politika vonalán. Stádium ny., Budapest; Beregszász megyei város útmutatója. Szerk. és kiadó: Pécs Győző; Antal Miklós: A magyarországi Drugeth-család. Ünnepi beszéd Drugeth János szobrának Ungváron tartott leleplezési ünnepségén. Viktória ny., Ungvár; Tájékoztató és útmutató Ungvár thj. város iskolánkívüli népműveléséhez… Viktoria ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeDobóruszka / gimnázium / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / himnusz / Horthy Miklós / Csap / magyar / Moszkva / Huszt / Debrecen / Beneš Edvard / nőkérdés / egészségügy / Ungvár / Győr / Pécs / Flachbarth Ernő / Benda Kálmán / Kovács Béla / Kaposvár / Kiss László / Sárospatak / Técső / Tyacsiv / Ung / görög katolikus / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Bereg / Ugocsa / hivatkozás: / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / magyarországi rendeletek / római katolikus / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / posta, távközlés / ünnepek, évfordulók / statisztika / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / borászat, szőlészet / Viskovo / Szatmár / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Zádor Dezső / Sztojka Sándor / Antal Miklós / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Szernye / Fülöp Árpád / Tiszaágtelek / Herczeg Ferenc / Köszörű Károly / Rózsahegyi Kálmán / Sáfáry László / Székely József / Zrínyi Ilona / Marina Gyula / Pataky Tibor / Ilniczky Sándor / Béldy Alajos / Hóman Bálint / Ortutay Tivadar / Kállay Miklós / Serédi Jusztinián / Megay László / Pataky Mária / Márton L. Béla (Márton Béla) / Popoff Mihály / Ivánka László / Antal István / Szinyei Merse Jenő / Demjanovich Péter / Ganyó István / Kricsfalussy-Hrabár András / Szundy Zoltán / Csánk György / Eisemann Mihály / Kiss Manyi / Eöttövényi Olivér / Szigethy Gyula / Erdélyi József / Karády Katalin / Pataky László / Scheffler János / Drugeth János / Bory Jenő / Pethes Sándor / Mészáros Ági / Mádi Zoltán / Pataki Ferenc / Beregi Sándor / Thuránszky László / Csatay Lajos / Lukács Béla / Simor Erzsi / Feleki Kamill / Karácsony Sándor / Ortman Rezső / Fellegi Teri / Greguss Zoltán / Bisztray Gyula / Thuróczy Zoltán / Bereznay Ilona / Siklaky Dezső / Csiki Lajos / egyház / színház / mezőgazdaság / sport / zene / képzőművészet / Kassa / Rozsnyó / Rožňava / Ruská / Košice / Visk / Esztergom / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 4. Tomcsányi Vilmos Pál hivatali időszaka (1942. I. 5.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Györkeháza [Ďurčiná] / Kassa [Košice] / Magyarbél [Veľký Biel] / Pécsújfalu [Pečovská Nová Ves] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Rozsnyó [Rožňava] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1943
Rövid URL
ID244195
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1943. január 1-jétől : „a visszacsatolt kárpátaljai területről” felsőházi tagként hívták be a parlamentbe Demjanovich Pétert, Kricsfalussy-Hrabár Andrást és Ganyó Istvánt. – A propaganda minisztérium kirendeltséget állított fel Ungváron (1944 október közepéig működött). A kirendeltséghez előadónak nevezték ki Ortutay Tivadart. Ortutay visszaemlékezéséből a célt illetően: „Az ťanyaországbólŤ Kárpátaljára áthelyezett közalkalmazottak egy része az eltelt néhány év alatt még nem élte bele magát az új környezetbe. A normálisabb viszonyokat erősen befolyásolta a háborús atmoszféra. A férfilakosság katonai szolgálatra történő bevonulása, s a frontra küldése, a megbízhatatlannak tartott férfiaknak a munkaszolgálatos osztagokba való belekényszerítése, s az azokban alkalmazott bánásmód – bizony – felkavarták a kedélyeket. A lakosság és a hatóságok közötti jobb viszony kialakításában szerepet kapott a tájékoztatásügyi szolgálat. A feladatkörhöz tartozott a családvédelmi ügyek intézése is az ún. ONCSA-szervezet égisze alatt.” Másutt: „Ha feltalálták volna a ťlelkiŤ röntgenezést is, ez esetben a röntgenkép sok esetben igen barátságtalan érzelmeket vetítene az uralkodó magyar politikai és közigazgatási rendszer szeme elé. De ezt a röntgenképet nemcsak a ruszinok esetében kapnánk meg, hanem a magyarokéban is, mert köztük is éltek abban az időben szélsőbal, kommunista érzelmű és szélsőjobb, azaz nyilas érzelmű polgárok. E két szélsőséges tábornak a lélekszáma talán jóval felülmúlta a középen álló, mérsékeltebb gondolkodásúak arányszámát.”

3 találat