Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

22 találat

1940 folyamán : Az Országos Közegészségügyi Intézet tájékoztatása szerint az országban a születési arány Kárpátalján volt a legmagasabb: minden ezer lakosra 29,1 születés jutott. A csecsemőhaladóság szintén itt a legmagasabb: 18,2%. – A beregszászi városi könyvtárból a legtöbben Zilahy Lajos és Harsányi Zsolt könyveit kölcsönözték ki. – Huszton zsidó polgári fiú- és leányiskolát nyitott a Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület. – Ungváron vendégszerepelt Tőkés Anna színművész. – Beregszászban rendeztek képzőművészeti kiállítást Haba Ferencné, Lánczy Anna, Buczko Géza, Nagy Aladár, Ungváron Márton L. Béla alkotásaiból. Ugyanitt volt képkiállítása a budapesti Széchenyi Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Bukovinszky Gyula munkácsi festőművész díjazott lett az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által Kassán szervezett V. Nemzeti Kiállításon. – Megjelent: Rónay Mária: Országjáró V. b. A Felvidéken és a Kárpátalján. Hungária Könyvkiadó, Budapest Kiss László: Nincs megállás. Versek. Viktória ny., Ungvár; Ungvár és Ung vármegye. Szerk.: Csíkvári Antal. Vármegyei Szociográfiák Kiadóhivatala, Budapest Csomár Zoltán: A csehszlovák államkeretbe kényszerített magyar református keresztyén egyház húszéves története 1918–1938. M. Kir. Állami ny., Ungvár A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja (Ruszinföld) helységnévtára. Szerk.: Várady Károly. Hornyánszky ny., Budapest; Kárpátalja községeinek névjegyzéke. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, Budapest; Ungvár új utcanevei és telefonelőfizetőinek névsora. Ny. n., Ungvár; A magyar kormány egyéves munkája Kárpátalja népéért. Mi történt eddig Kárpátalján? Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosi Hivatala, Ungvár; Bölöny József: A kárpátaljai vajdaságról és annak önkormányzatáról szóló törvényjavaslat bírálata. Magyar Közigazgatás, Budapest; Hubai Imre: Adatok Kárpátalja gazdasági földrajzához 1919–1939. Nekudah Könyvnyomda, Munkács Kárpátalja nép-, földbirtok- és állatösszeírásának eredményei. KSH, Budapest; Csukás Zoltán: A Kárpátalja szarvasmarhatenyésztése. Hunnia ny., Budapest; Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok). Franklin Nyomda, Budapest; László Vladimir: A magyarok őstörténete. Szt. Bazil Rend nyomdája, Ungvár; Jabotinszky Vladimir: Zsidóság és szocializmus. Három tanulmány. Zsidó Nemzet kiadása, Nekudah ny. (Munkács), Budapest; Kárpátalja. Bereg–Ugocsa k. e. e. és Ung vármegyék részletes ismertetője. Országos Vendégforgalmi Szövetkezet, Budapest; Koncsek István: Kárpátaljai idegenforgalmi útmutató. Viktória ny. (Ungvár), Kassa; R. Vozáry Gyula: Kárpátaljai emlékek. Franklin ny., Budapest; Útmutató Kárpátalja fontosabb gyógynövényeinek gyűjtéséhez Száhlender Károly irányítása mellett. Összeáll.: Fodor István, Martin János. Állami ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Nagyszelmenc / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Horthy Miklós / Moszkva / Németország / Huszt / Debrecen / Bécs / Kisrát / Kisszelmenc / Nagyrát / Palágy / Palágykomoróc / Pius XII. / Ungvár / Győry Dezső / Mécs László / Kiss László / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / egyéb pártok és pártszövetségek / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Ugocsa / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Galícia / Huszti / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Beregszászi / Ilosvai / Nagyszől[l]ősi / Kossey János / Perecseny / Perecsin / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / Miskolc / Talaborfalva / Tereblja / Nyíregyháza / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Wien / Teleki Pál / Szatmár / Bátyu / Batyove / Halmi / Vozáry Aladár R. / Zádor Dezső / Perényi Zsigmond / Bertók Béla / Olaszország / Szerednye / Radvánc / Radvanka / Gerény / Horjani / Verhovina / Ijjász Gyula / Hetyen / Haranglab / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Alsóapsa / Gyibrova / Siménfalvy Árpád / Berlin / Lwow, Lemberg / Lwiw / Őrhegyalja / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Zilahy Lajos / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Jabotinsky Vladimir / Harsányi Zsolt / Egyesült Magyar Párt (Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt, Felvidéki Egyesült Magyar Párt) / Máriapócs / Csomár Zoltán / Borkanyuk Oleksza (Borkanuk Oleksa) / Imrédy Béla / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Bilke / Bilki / Hubay Kálmán / Peltsárszky Imre / Szatmárnémeti / Satu Mare / Szabolcs / Ilniczky Sándor / Kovácsrét / Kusnica / Gyibrivka / Keresztes-Fischer Ferenc / Teleki Mihály / Serédi Jusztinián / Závadka / Révész Imre / Kósa Kálmán / Egyed István / Nagybánya / Baia Mare / Padányi-Gulyás Béla / Szentpéteri Kun Béla / Fodor István / Fekete Béla / Baktay Ervin / Lugosi Mihály / Katona József / Ütő Endre / Németmokra / Nyemecka Mokra / Oroszmokra / Ruszka Mokra / Királymező / Uszty-Csorna / Vágó Pál / Csernoholova / Kosáryné Réz Lola / József Ferenc / Misztice / Imszticseve / Nagycsongova / Borzsavszke / Nagyrákóc / Velikij Rakovec / Ölyvös / Vilhivka / Szajkófalva / Oszij / Szől[l]ősrosztoka / Mala Roztoka / Szuhabaranka / Bronyka / Beregdubróka / Beregkisfalud / Szilce / Zárnya / Priborzsavszke / Felsőkaraszló / Hreblja / Ilonca / Ilnica / Ilonokújfalu / Onok / Kerecke / Kerecki / Kiscsongova / Kisrákóc / Malij Rakovec / Alsókaraszló / Zarecsje / Alsósárad / Nyizsnye Bolotne / Lukova / Lukove / Szalay Károly / Inke Rezső / Ivancsó István / Kletz Károly / Nelky Jenő / Csepel / Hennyei Vilmos / Szálasi Ferenc / Simonkay Gyula / Árdánháza / Ardanove / Polhy József Leontin D. / Doroszlay Mihály / Gánya / Hanicsi / Kökényes / Ternove / Bedőháza / Bedevlja / Péchy Miklós Szabolcs (Péchy Szabolcs) / Flaviusz Jurka / Gáspár Sándor Gyula / Szől[l]ősegres / Olesnik / Szől[l]ősvégardó / Pidvinohragyiv / Tiszahetény / Hetinya / Tiszaszászfalu / Szaszove / Tiszaszirma / Drotinci / Gödényháza / Hugya / Kerekhegy / Okruhla / Őry Ferenc / Homa Ferenc / Gémesi József / Plotényi Vilmos / Szondi János / Iván József / Tőkés Anna / Száhlender Károly / Várady Károly / Vozáry Gyula R. / Bonkáló Sándor / Bölöny József / Buczko Géza / Bukovinszky Gyula / Csíkvári Antal / Csukás Zoltán / Haba Ferencné / Hubai Imre / Koncsek István / Lánczy Anna / László Vladimir / Martin János / Márton L. Béla (Márton Béla) / Nagy Aladár / Rónay Mária / Jaross Andor / Pozsony / Kassa / Bratislava / Veľké Slemence / Košice / Esztergom
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 3. Kozma Miklós hivatali időszaka (1940. IX. 12.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Királymező [Šajdíkove Humence] / Nagyszelmenc [Veľké Slemence] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1940
Rövid URL
ID243310
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1940. július : A földművelésügyi minisztérium megbízásából Kletz Károly kőrösmezői erdőmérnök színes természetfilmet készített Kárpátalja tájairól. – Megalakult a Munkácsvidéki járás mezőgazdasági bizottsága. Elnök: Ivancsó István.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Munkács / Uzshorod / magyar / Debrecen / Ungvár / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / autonómiatervek / Mukacseve / Munkácsi (Munkácsvidéki) / nyelvkérdés / tanítóképzés / elemi, polgári iskola / Beregkövesd, Kövesd / Kamjanszke / pravoszláv, görögkeleti / Talaborfalva / Tereblja / Teleki Pál / Perényi Zsigmond / Ilosva / Irsava / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Berlin / Bilke / Bilki / Kovácsrét / Kusnica / Gyibrivka / Závadka / Ruszin Országgyűlési Képviselők Klubja (Ruszin Képviselők Parlamenti Klubja) / Misztice / Imszticseve / Nagycsongova / Borzsavszke / Nagyrákóc / Velikij Rakovec / Ölyvös / Vilhivka / Szajkófalva / Oszij / Szől[l]ősrosztoka / Mala Roztoka / Szuhabaranka / Bronyka / Beregdubróka / Beregkisfalud / Szilce / Zárnya / Priborzsavszke / Felsőkaraszló / Hreblja / Ilonca / Ilnica / Ilonokújfalu / Onok / Kerecke / Kerecki / Kiscsongova / Kisrákóc / Malij Rakovec / Alsókaraszló / Zarecsje / Alsósárad / Nyizsnye Bolotne / Lukova / Lukove / Szalay Károly / Inke Rezső / Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) / Ivancsó István / Kletz Károly / színház / mezőgazdaság / sport / mozi
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésMagyarbél [Veľký Biel]
Év1940
Rövid URL
ID243178
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1940. július 22. : Bródy András a Ruszin Képviselők Parlamenti Klubja nevében kérte a kultuszminisztert, hogy a bilkei gimnáziumot ne szüntessék meg. Július 31-én Perényi kormányzói biztos pozitív választ adott a minisztérium leiratára (a bilkei gimnázium „fenntartására felajánlott összeget a szülők privát gyűjtés útján összeszedték, amit betétkönyvvel igazolnak és a gimnáziumnak az 1940/41.tanévi fenntartási költségét is garantálják. Ezért szükségesnek tartom jelenteni Nagyméltóságodnak e körülményt azzal a javaslattal, hogy az elégedetlenség elkerülése végett a bilkei gimnázium legalább átmenetileg ezen tanévben fenntartassék”). A kérelmet augusztus 11-i levelükben Bilke, Ilosva, Szajkófalva, Ilonca, Beregkövesd, Lukova, Zárnya, Misztice, Nagycsongova, Kiscsongova, Ilonokújfalu, Alsókaraszló, Beregkisfalud, Beregdubróka, Szuhabaranka, Kerecke, Alsósárad, Felsőkaraszló, Kovácsrét, Dolha, Nagyrákóc, Kisrákóc, Ölyvös, Szőlősrosztoka lakosai is támogatták. Ennek ellenére a soros tanévtől a gimnáziumot polgári iskolává fokozták le.

1939. augusztus : Bródy András megalapította a Ruszin Nemzeti Szövetséget. A szervezet nem folytat pártpolitikát, tagjai parlamenti képviselők, közéleti személyiségek. Célja: a ruszin népnek „egy egészséges népi egységbe” való tömörítése. – Rahón létrejött a Magyar Háziipari Központ. A cél „a ruszin népművészet elemeiből álló háziipar felkarolása, szociális szempontból a termelés és értékesítés elősegítése”. – A Magyar Turista Egyesület saját kezelésébe vette a 18 kárpátaljai menedékházat. – Megjelent Ung Vármegye Évkönyve (az elmúlt 20 év történéseiről).

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeTőketerebes / gimnázium / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Horthy Miklós / magyar / határkérdés / Debrecen / Bukarest / Ungvár / Técső / Tyacsiv / Ung / egyéb pártok és pártszövetségek / Beregszász / Berehove / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / magyarországi rendeletek / nyelvkérdés / Rahó / Rahiv / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / közlekedés, határforgalom, kishatár / pravoszláv, görögkeleti / Nagybereg, Bereg / Berehi / Halmi / Zádor Dezső / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Kacsóh Pongrác / Volóc / Volovec / Ruszin Nemzeti Színház / Ökörmező / Mizshirja / Ruszin (Magyarorosz) Nemzeti Színház Szövetkezet / Pataky Tibor / Bessenyei Lajos / Halmeu / Kárpátaljai Hangya Termelési, Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet / Magyar Turista Egyesület / Balogh Arthur / Felsőszinevér / Szinevirszka Poljana / Lipcsemező / Lipecka Poljana / Petőházy Sándor / Hídvégi Emil / Lőte Pál / Visóvölgy / Valea Vişeului / Ábrányi Emil / Magyar Háziipari Központ / Ruszin Nemzeti Szövetség / színház / mezőgazdaság / sajtó / zene / Trebišov / zsidók / emlékhelyek / turisztika
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 2. Perényi Zsigmond hivatali időszaka (1939. VII. 7.)
TelepülésMagyarbél [Veľký Biel] / Tőketerebes [Trebišov] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242779
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. augusztus 4–7. : A kereskedelmi minisztérium küldöttsége (Hídvégi Emil, Jablonkay István, Petőházy Sándor, Lőte Pál) tanulmányutat tett Kárpátalján (az útvonal: Munkács–Szolyva–Volóc–Dolha–Lipcsemező–Técső–Ökörmező–Felsőszinevér–Rahó–Hoverla–Kőrösmező–Tatár-hágó). A küldöttség jelentéséből: Kárpátalján „a katonai közigazgatási hatóságok a zsidók részére kiadott iparigazolványokat számottevő részben visszavonták […] de a katonai közigazgatás megszűnése után a polgári közigazgatási hatóság az elvont iparigazolványokat az érdekelteknek viszszaadta”. „A Hangya működése súlyos kifogás alá esik, drágábban árusítja a közszükségleti cikkeket és olcsóbban veszi a helybeli terményeket, mint a zsidó kereskedők.”

1939. március : A magyar–csehszlovák államközi megegyezés szerint „mindazok, akik a trianoni Magyarországon vagy a visszacsatolt területen születtek és 1928. január 1-jétől állandóan azon a területen laktak, automatikusan magyar állampolgároknak tekinthetők”. – A katonai hatóságok bezárták a perecsenyi ruszin reálgimnáziumot.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeIgló / Szobránc / Sobrance / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Erdély / Románia / Horthy Miklós / Csap / Németország / Huszt / Prága / Tiso Jozef / Párizs / Hitler Adolf / Varsó / Ungvár / Belgrád / Roma / Técső / Tyacsiv / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Egry Ferenc Baktay / Stefán Avgusztin / Uzsok [Uzsoki-hágó] / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Brascsajko Julij / Klocsurak Sztepan / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Kossey János / Perecseny / Perecsin / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Illés (Illyasevits) József / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Teleki Pál / Nevicke / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Halmi / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Perényi Zsigmond / Lengyelország / Sztojka Sándor / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Radvánc / Radvanka / Verhovina / Alsóverecke [Vereckei-hágó] / Nyizsnyi Vorota / Korláthelmec / Holmec / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Bródy András (Bródy Andrej) / Révai Julij (Révay Gyula) / Siménfalvy Árpád / Berlin / Prchala Lev / Lwow, Lemberg / Lwiw / Kolozsvár / Cluj-Napoca / Őrhegyalja / Beregszentmiklós, Szentmiklós / Csinagyijevo / Bethlen István / Ökörmező / Mizshirja / Milotay István / Marina Gyula / Tiszaújhely / Nove Szelo / Darányi Kálmán / Imrédy Béla / Beck Józef / Pataky Tibor / Kozma Miklós / Csáky István / Mussolini B. / Magyarországi Ruszinszkóiak Egyesülete / Feketepatak / Csornij Potyik / Nova Szcena Ukrán Állami Nemzeti Színház / Hoffmann Hamilkar / Beran Rudolf / Hácha Emil / Hubay Kálmán / Ilniczky Sándor / Ókemence / Kamjanica / Ukrán Görög Katolikus Papok Egyesülete / Splettstösser / Fedeles Cirill / Kontratovics Irenej (Irén) / Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) / Vajkóczy György / Sidor Karol / Volt Magyar Politikai Foglyok Segélyző Bizottsága / Vajda Géza / Kadlecz Antal / Béldy Alajos / Dolinai Mikola / Perevuznik Jurij / Cserhalom / Gyibrivka / Spák Iván / Hajovics Péter / Zágráb / Zagreb / Halmeu / Tasnádi Nagy András / Hóman Bálint / Károlyi Gyula / Keresztes-Fischer Ferenc / Kornis Gyula / Baross Szövetség / Alsóremete / Nyizsnyi Remeti / Ortutay Tivadar / Kuen-Hédervári / Őrdarma / Sztorozsnyica / Incze Péter / Szlovenszkói Ruszin Nemzeti Tanács / Popovics Mihály / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice / Spišská Nová Ves
FejezetIV. A Kárpátaljai Kormányzóság időszaka 1939. III. 20–1944. X. 19. - 1. Katonai közigazgatás (1939. III. 20.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Igló [Spišská Nová Ves] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szobránckomoróc [Komárovce] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1939
Rövid URL
ID242464
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1939. március 16. : Délben Volosin Avgusztin miniszterelnök Stefán Avgusztin és néhány kormánytisztviselő kíséretében Máramarosszigetnél román területre érkezett, és hivatalosan felkérte a román kormányt a közbelépésre. (Április 3-i zágrábi nyilatkozatában Volosin ezt cáfolta.) A Szics-gárda kinyilvánította, hogy Volosin „elárulta” Nagy-Ukrajnát, emiatt megkezdi a védelem megszervezését. (Március 17-én a miniszterelnök tovább utazott Kolozsvárra. Március 18-án a berlini kárpátukrán sajtóiroda azt közölte, hogy Volosin és miniszterei továbbra is Kárpátukrajnában, Rahón tartózkodnak, de ez nem volt igaz.) – A kárpátukrán kormány külügyminisztere a következő táviratot intézte a Berlinben akkreditált valamennyi nagykövethez: „Az ukrán határon 4 nap óta folyik a vér a hadüzenet nélküli háborúban. A kárpátukrán kormány nevében kérem magas kormányuk közbelépését a magyar kormánynál, hogy a kárpátukrán kérdést diplomáciai úton, ne pedig fegyveres erővel rendezzék.” – A 15 óra 20 perces honvéd vezérkari jelentés: Béldy Alajos csapatai elérték Vereckénél a lengyel határt, a 19 óra 05 perces: Huszt – heves harcok árán – magyar kézre került, a katonaság Dolha és Perecseny alatt áll, 23 óra 15 perckor a honvédség bevonult Técsőre. – A Népszava e napi száma kiemelte, hogy Ruszinszkót nem csak politikai szükségszerűség, de a közös társadalmi múlt, népének akarata és gazdasági okok kötik egybe Magyarországgal. „A világ közvéleménye megnyugvással veszi tudomásul a Magyarország részéről tett intézkedéseket.” – A Német Távirati Iroda szerint Románia Kárpátukrajna megszállását „Erdély bekerítésének” nevezi. Románia elvi álláspontja: „senkitől semmi követelnivalója és senkinek semmi adni valója nincs.” – A délutáni órákban megszakadt a vasúti összeköttetés Halmi és Máramarossziget között, mert „a románok felszedték a vasúti síneket”. Másnap a román kormány megtiltotta, hogy a Kárpátukrajnából menekülők, különösen a zsidók, román területre lépjenek. A menekültáradat nem áll meg, március 17-re a száma megközelítette az 5 ezret. Közben a kárpátaljai románok kérték a román kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést „szabadságuk garantálása érdekében”. Március 18-án több kárpátaljai község határozatot szavazott meg, melyben kérte a Ruszinföld Romániához csatolását. Ugyanaznap a románok hermetikus határzárat állítanak fel, a határőrségnek magukat megadó katonákat internálják. – Teleki Pál miniszterelnök a képviselőház ülésén bejelentette, hogy Kárpátalja visszafoglalása után a ruszinok („a testvér rutén nép”) autonómiát fognak kapni. – Ezen a napon megalakult a Német Birodalom Cseh–Morva Protekturátusa, s ezzel az önálló cseh-szlovák állam megszűnt létezni.

1932 folyamán : Fenczik István megalakította az Orosz Nemzeti Autonóm Pártot. – Kárpátalján 3684 magyar gyermeket anyakönyveztek (31,22%). – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a betegség okozta halálesetek 13 százalékáért a szív- és érrendszeri megbetegedések felelősek. Az országban itt szedi a legtöbb áldozatot a tüdővész. Perecsenyben és Ökörmezőn tízezer lakosra számítva 29,7, illetőleg 28,6 tuberkulózis okozta haláleset jut. – Az 1928–32-es átlag alapján az ország nyugati felében az egy főre eső éves jövedelem 5614,25 korona, Szlovenszkóban 3026,5 korona, Kárpátalján 1814,43 korona volt. – Csehországban 8392 község közül 5640 (67%), Morvaországa 3325-ből 2282 (68%), Szlovenszkóban 3478-ból 647 (19%), Kárpátalján 487-ből 53 (11%) volt ellátva villanyárammal. – Új lapok indultak: az &#1095&#1082&#1088&#1072&#1081&#1085&#1089&#1100&#1082&#1077 &#1089&#1083&#1086&#1077&#1086 (Ukrán Szó) című független társadalmi-politikai lap (szerkesztő: Brascsajko Mihajlo, megszűnt 1938-ban); a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é Ă&#1086&#1083&#1086&#1089ú (Kárpátorosz hang) című napilap (kiadó: Fenczik István, fel. szerkesztő [1934 októberéig] Kaminszki József); cseh és magyar nyelvű lap Idegenforgalom és Turisztika címmel (Visnovsky Milán). – Nagyszőlősön megalakult az SK Beszkid Sportegyesület (1942-ben szűnt meg). – Megjelent: Czabán Samu: A főpróba. Egyfelvonásos színdarab gyermekek számára. Farkas Antal: Kincsek a porban, kincsek a lélekben. Gyermekszíndarab. /Jó Barátom Kiskönyvtára, 1./ Merkur ny., Berehovo; György Ferenc: Címtelen levél. Versek. Lám Rt. Könyvnyomda és Litográfiai Műintézet, Ungvár Tamás Mihály: Mirákulum. Regény. Kazinczy, Kassa Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Kárpátalja: 1932. /Az Út Kiskönyvtára, 4./ Angermayer, Pozsony; Krofta Kamil: A csehszlovák történelem kistükre. Ford.: Sas Andor. Novina Könyvkiadó Vállalat, Munkács Jabotinsky Vladimir: A zsidó légió a világháborúban. Nekudah Nyomda és Könyvkiadó, Mukačevo; Iskolai rendtartási szabályok a podkarpatszka ruszi állami polgári iskolai tanulók részére. Svoboda ny., Ungvár –Užhorod; Volosin Avhustin: Kis bibliai katekizmus. A görög katholikus elemi népiskolák alsó osztályai számára. 6.köt. Szt. Bazil-rendiek könyvkiadó hivatala, Užhorod–Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeÓtátrafüred / Starý Smokovec / Szepes / gimnázium / Zsolna / Žilina / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Románia / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Sátoraljaújhely / Debrecen / Beneš Edvard / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / egészségügy / Ungvár / Rákóczi Ferenc II. / Darkó István / Roma / Széchenyi István / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Papp Antal / Máramaros / Bereg / autonómiatervek / hivatkozás: / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Nagybereznai / Perecsenyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Vöröskereszt / Polena / Poljana / ünnepek, évfordulók / statisztika / Demkó Mihály / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Perecseny / Perecsin / főiskola, egyetem / Miskolc / magyar pártszövetség / Nyíregyháza / sztrájk / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Szent Bazil Rend / Bátyu / Batyove / Isaák Imre / Tamás (Tvaroska) Mihály / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Czabán Samu / Szerednye / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Mária Kongregáció / Verhovina / Hokky Károly / Simon Menyhért / György Ferenc / Kurtyák Iván / Ilosva / Irsava / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Dolha / Dovhe / Malypetr Jan / Rozsypal Antonín / Alsóapsa / Gyibrova / Siménfalvy Árpád / Berlin / Kárpátorosz Tanító Egyesület / Slavik / Móricz Zsigmond / Egán Ede / Juhász Michal / Munkácsi Katolikus Kör / Volóc / Volovec / Lavocsne / Lawoczne / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Benedek Elek / Móra Ferenc / Hársfalva / Nelipine / Sevres / Krofta Kamil / Nemzetközi Munkássegély / Zsidó Nők Világszövetsége (WIZO) / Renn Ludwig / Zrínyi Ilona / Golssenau Arnold / Hamilton Gerald / Gergely Albert / Visnovsky Milán / Bencs Kálmán / Malmos / Sztrojne / Kisszolyva / Szkotarszke / Emberi Jogok Ligája / Duchnovics Orosz Nemzeti Ház / Munkácsi Segélyző Nőegylet / Wolf Olga / Fried Erzsébet / Juhász Árpád / Zilahy Lajos / Jósika Miklós / Hammeiri Avigdor / Arany János / Spira / Cariaci / Ullmann / Kárpátaljai Református Lelkészegyesület / Duchnovics Olvasó Kör / Magyar Revíziós Liga / Jan Malypetr kormánya / Franklin Társulat / Huszár Béla / Lescsisin György / Ungvári Lengyel Egyesület / Somogyi Károly / Péter Zoltán / Amerikai Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Bellyei Zapf László (Zapf László) / Ökörmező / Mizshirja / SK Beszkid Sportegyesület / Farkas Antal / Jabotinsky Vladimir / népszámlálás / Esterházy János / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Magyar Nemzeti Párt / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Sas Andor / Pozsony / Kassa / Népszövetség / Bratislava / Košice / árvíz / cigányok / zsidók / turisztika
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Kassa [Košice] / Perecsényszabadi [Prečínska Lehota] / Pozsony [Bratislava] / Románfalva [Rumanová] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1932
Rövid URL
ID240373
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1932. január 17. : Munkácson létrejött a Beregi Takarékossági Hitelintézet. Elnök: Jankovich József Mihály. – Az Őslakó írta: „Azok a tömegmegmozdulások, melyek a múlt héten zajlottak le Huszton, Dolhán, Hársfalván, azok a megcáfolhatatlan hírek, melyekből arról értesülünk, hogy egész Kárpátalján, különösen az elszegényedett magyar falvakban, leginkább pedig a Verhovinán szinte naponkint vannak elkeseredett gyűléskezések, azt bizonyítják, hogy a szegénység, nyomor, elkeseredés uralja egész Kárpátalját, annak egész nyomorgó őslakosságát. A gyűléskezések és a tömegmegmozdulások a kommunista agitáció következtében és annak irányításával tarttatnak, de ugyanúgy szervezhetné azt bármelyik polgári ellenzéki párt is, mert a nyomor és elkeseredés oly nagy, hogy csak élére kell állni, hogy csak vezetni kell a kezdetet és már indul a tömegek megmozdulása minden nagyobb agitáció nélkül.”

1931 folyamán : Beregszászban tartották a kárpátaljai cserkészek dzsemboriját. – Megalakult a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség. Elnök: Erdélyi Béla. – Munkácson volt kiállítása Iványi-Grünwald Béla, Rudnay Gyula, Lakos Alfréd, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Rottmann Mozart budapesti festőművészeknek. – Emlékművet állítottak Alekszandr Duchnovicsnak Huszton. – Kárpátalján vendégszerepelt Nagy Endre író, konferanszié. – A munkácsi városi könyvtárban a legtöbben Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza és Hugo Bettauer műveit olvasták. – Kárpátalján 3503 magyar gyermeket anyakönyveztek (30,59%). – Megjelent: Bartha Lajos: Lélek. [Próza.] Lám ny., Ungvár–Užhorod; Bartha Lajos: Tavaszi mámor és más drámák. Lám ny., Ungvár–Užhorod; Gável Béla: Elveszett esztendők. A „fővárosi zászlós” regénye. Welber ny., Mukačevo–Munkács; Sáfáry László: Lendület. Welber ny., Munkács Haraszy Károly: Az ungi református egyházmegye történetéhez. Átnézte Péter Mihály. S. a. r. Kőmíves Sándor. Református Egyházi Könyvtár, Nagykapos Jankovich József Mihály: Podkarpátszká Rusz a prehistoriában. [Csehül, oroszul és magyarul egy könyvben.] Lehoczky Múzeum Egyesület, Munkács Stahlberger Miksa: Képek egy kis vidéki városkából. Humoros elbeszélések. I–II. köt. Novina ny., Munkács–Mukačevo; Vaskó István: Miért? Halálra ítéltek között a vértenger idejében. Ungvár. (Első világháborús visszaemlékezések. Lásd 1933-at.); Bernát Bertalan: Kézikönyv a polgári büntető és közigazgatási ügyekben. A bélyegek, illetékek és ügyvédi költségek kiszámításához Szlovenszkón és Podkarpatszká Ruszban. Soklnaja Pomoscs ny., Ungvár–Užhorod; Ijjász Gyula: A magyar nyelv eredete. Földesi ny., Ungvár–Užhorod.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / Zsolna / Žilina / református / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / magyar / határkérdés / Huszt / Prága / nőkérdés / Dérer Ivan / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Orbán Gábor / Balázs Béla / Mikszáth Kálmán / Mécs László / Genf / Ung / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Szolyva / Szvaljava / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / ipar, kereskedelem / Mukacseve / Galícia / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Gebé Péter / római katolikus / Técsői, Taracvölgyi / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / főiskola, egyetem / Kárpátaljai (és Kelet-szlovenszkói) Magyar Színtársulat / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / sztrájk / Vatikán / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Vozáry Aladár R. / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Lengyelország / Sztojka Sándor / Nagyszől[l]ősi Sportegyesület (NSE) / Ungvári Atlétikai Klub (UAC) / Lehoczky Tivadar Múzeumegyesület / Jankovics (Jankovich) József Mihály / Verhovina / Hokky Károly / Ijjász Gyula / Kurtyák Iván / Ekkel Lajos / Duchnovics Irodalmi Társaság (Duchnovics Társaság) / Duchnovics Alekszandr / Konstantinápoly / Dolha / Dovhe / községi / Krakkó / Siménfalvy Árpád / Berlin / Grendzsa-Donszkij Vaszil / Ruszin Nemzeti Tanács (Ungvár) / Ruszinszkói Közművelődési Egyesület / Rottmann Mozart / Stahlberger Miksa / Vaskó István (Vaskó Stepan) / Gárdonyi Géza / Sáfáry László / Bartha Lajos / Pakots József / Bethlen István / Munkácsi Öregdiákok Köre / Zsidó Hitoktatók Érdekvédelmi Egyesülete / Horovitz Mór / Harkov / Charkov / Szerényi Nándor / Bem de Cosben Vladimir / de Gerando Felix / Nagybányai Margit / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Székely József / Aussig / Munkácsi Járási Ifjúságvédelmi Egyesület / Mitrák Alekszandr / Kárpátaljai Magyar Akadémikusok Egyesülete / Lilafüred / Thaly Kálmán / Szádeczky-Kardos Lajos / Tóth Béla / Radvánszky Béla / Szana Tamás / Benedek Elek / Fraknói Vilmos / Husznaj Igor / Szalaházy Tamás / Ratkovszky Samu / Móra Ferenc / Damaskin / Csehszlovákiai (Felvidéki) Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Pétervár / Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetség / Rudnay Gyula / Bernát Bertalan / Bettauer Hugo / Gável Béla / Haraszy Károly / Kőmíves Sándor / Lakos Alfréd / Magyar-Mannheimer Gusztáv / Nagy Endre / népszámlálás / színház / Fábry Zoltán / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Szüllő Géza / Országos Keresztényszocialista Párt / mozi / Jaross Andor / Pozsony / Népszövetség / Bratislava / Veľké Kapušany / Eperjes / Prešov / Nagykapos / árvíz / Jókai Mór / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésCsápor [Čápor] / Eperjesenyicke [Haniska] / Magyarbél [Veľký Biel] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková] / Zsolnabánfalva [Bánová]
Év1931
Rövid URL
ID240133
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921-es : népszámlálás alkalmával, most is tömegesen írták be a ruszinokat csehszlovákként, tiszta ruszin községekbe nagyobbrészt szlovák és cseh számláló biztosokat neveztek ki. A népszámlálás előtt a Ruszin Nemzeti Tanács felhívást intézett a ruszin néphez, hogy vallják magukat ruszin nemzetiségűnek.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. c) A közigazgatás megreformálása; gazdasági válság (1928. VII. 1.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID239977
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1923 folyamán : Haba Ferenc Kárpátalján elindította a magyar cserkészmozgalmat. A szokásos évi táborozás színhelye Rahó vidéke (Szlovenszkóban Rozsnyó). (Az ország három cserkészkerületre oszlik: cseh-morva, szlovenszkói és kárpátaljai. A kárpátaljai cserkészkerület keleti és nyugati tagozattal rendelkezik, cseh/szlovák, ruszin/ukrán, zsidó és magyar alosztályok működnek. Magyar cserkészcsapat alakult az évtizedben Ungváron, Beregszászban, Munkácson, Nagyszőlősön, Huszton. A magyar cserkészújság a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk.) – Rahón ruszin állami polgári iskola nyílt (1927-től cseh párhuzamos osztályokkal). – Új lapok indultak: Ungváron a Grimász (szerkesztő: Kreisler Géza) és a &#1057&#1086&#1077&#1072 (Bagoly) című élclapok, a Színházi Újság (szerkesztő: Orosz Lajos), a Slovan, a Csehszlovák Nemzeti Tanács kárpátaljai tagozatának orgánuma; Munkácson a Szeretet Bertók Béla kárpátaljai református püspök szerkesztésében. – Ungváron volt kiállítása Boksay József, Ijjász Gyula, Kutlán István, Spaláné Beneš Miláda kárpátaljai festőművészeknek. – Ungváron vendégszerepelt Somlay Artúr és Beregi Oszkár budapesti színművész, Basilides Mária, a budapesti Operaház tagja. – Megindult a Kárpátaljai magyar Gazda-naptár. Szerk.: Jaross Gyula, Bakó Gábor, Danelik János. Földesi ny., Užhorod–Ungvár. – Megjelent: Földessy Sándor: A Pók. Tragikomédia. Nagy Jenő, Beregszász–Berehovo; Mécs László: Hajnali harangszó. S. a. r. Rácz Pál. Borító: Fodor Béla. Földesi ny., Ungvár Tamás Mihály: Novelláskönyv. Kassai Kazinczy Társaság kiadása, Beregszász Péter Mihály: A magyar református lelkipásztor a történelemben. Kálvin ny., Beregszász Szerényi Ferdinánd: Magyar sorsunk tükre. Levelek a magyar néphez. 1.r. /A Néplap Könyvtára, 1./ Skolnaja Pomoscs ny., Užhorod; Vaszócsik Gyula: A szlávpolitika és Podkarpatszka Rusz. Szociológiai tanulmány. Ungmegyei ny., Užhorod Vaszócsik Gyula: A fascizmus lényege, az emberiség jövője Csehszlovákiában. Uo.; Sziklay Ferenc: A Csehszlovák Köztársaság népművelési törvényei és rendeletei. Szent Erzsébet ny., Kassa Hodinka Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Apostol Nyomda Rt., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkegimnázium / református / Petőfi Sándor / Turócszentmárton / Martin / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / himnusz / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Szabó Lajos / Prága / Tiszaásvány / nőkérdés / Brünn / egészségügy / Ungvár / Nagy Jenő / Rákóczi Ferenc II. / Mécs László / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Lám Elemér / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Bereg / Ugocsa / autonómiatervek / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Hodža Milan / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Kisgejőc / Mali Hejivci / Szerényi Ferdinánd / Beszkid Anton / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / György Endre / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Szerednyei / Ungvári (Ungvidéki) / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Švehla Antonín / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Beregszászi / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / posta, távközlés / Petrigalla Péter / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Gagatko Andrij / cserkészet / Tóth Bálint / Nagybocskó / Velikij Bicskiv / Zápszony / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Pesek J. / főiskola, egyetem / pravoszláv, görögkeleti / magyar pártszövetség / borászat, szőlészet / Mezőkaszony, Kaszony / Nagyberezna / Velikij Bereznij / Vatikán / Hodinka Antal / Viskovo / Peleskey Sándor / Salánk / Salanki / Doszifej / Szatmár / Bátyu / Batyove / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Árky Ákos / Isaák Imre / Sütő Áron / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Szabó Eumén / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Kavasch Ernő / Boksay József / Sztojka Sándor / Bertók Béla / Bacsinszki Edmund / Aknaszlatina, Szlatina / Szolotvina / Szerednye / Fibiger Sándor / Biki Ferenc / Beregi Oszkár / Ijjász Gyula / Freund Benő / Spányi Artúr / Kurtyák Iván / Nagydobrony / Velika Dobrony / Rafajnaújfalu / Rafajlovo / Szernye / Beregsom / Som / Bótrágy / Batragy / Csongor / Csomonin / Hetyen / Kisdobrony / Mala Dobrony / Kisharangláb / Haranglab / Barkaszó / Barkaszove / Bustyaháza / Bustina / Ekkel Lajos / Guttmann Emánuel / Szavvatij / Sztankai Gyula / Suba György / Demjén András / Hetey Bertalan / Meisels László / Tahy Ábrahám (Tahy Ábris) / Nemes József / Tekeháza / Tekove / Ilosva / Irsava / Ruszin Nemzetvédelmi Tanács / Antalovszkij V. / Fülöp Árpád / Horny Oszkár / Duchnovics Alekszandr / Caregrád / Konstantinápoly / Benjámin / Novák Endre / Nuszer Lajos / Minaj / Nagygejőc / Veliki Hejivci / Tiszaágtelek / Ungtarnóc, Tarnóc / Tarnyivci / Eszeny / Korláthelmec / Holmec / Komáromy Lajos / Komjáthy Gábor / Podhering / Pidhorjani / Dolha / Dovhe / Kosvanec Jaroszlav / Baán Mihály / Telmányi Emil / Boromissza Tibor / Vámos István / Szentgyörgyi Adolf / Malypetr Jan / Brno / Bechyně Rudolf / községi / Malina Sztaniszlav / Szevasztopol / Rozsypal Antonín / Méray Ádám / Riskó Béla / Csokonai Vitéz Mihály / Vaszócsik Gyula / Somlay Artúr / Spaláné Beneš Miláda / Basilides Mária / Danelik János / Fodor Béla / Földessy Sándor / Haba Ferenc / Kreisler Géza / Kutlán István / Orosz Lajos / Péter Mihály / egyház / Petrogalli Oszkár / Sziklay Ferenc / színház / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Léva / Érsekújvár / Kassa / Losonc / Rozsnyó / Levice / Nové Zámky / Rožňava / Košice / Lučenec / Eperjes / Prešov / Visk / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 4. a) Az első parlamenti választások (1923. XI. 18.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Kassa [Košice] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Románfalva [Rumanová] / Rozsnyó [Rožňava] / Somszeg [Vieska] / Turócszentmárton [Martin] / Ungmogyorós [Liesková] / Viskó [Vyškovce]
Év1923
Rövid URL
ID238675
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1923. április : Ismeretlen tettesek lerombolták a dolhai Rákóczi-emlékművet. – Átadták a forgalomnak a Latorca új (podheringi) vashídját. – A Munkácsi Kaszinó közgyűlésén elhatározták, hogy a kaszinó 5 ezer kötetes könyvtárát „az egész magyar társadalom számára hozzáférhetővé teszik”, „kölcsönkönyvtárrá” alakítják.

1921 folyamán : Kárpátalján 18 politikai párt fejtett ki tevékenységet. – A statisztikai hivatal nyilvántartása szerint Kárpátalján a mezőgazdaságilag művelhető terület 206 255 kataszteri hold. – Munkácson megalakult a Művészklub (a Ruszinszkói Festőművészek Klubja). Tagjai: Beregi Sámuel, Boksay József, Erdélyi Béla, Virágh Gyula. A klub Beregszászban rendezte meg Kárpátalja és Kelet-Szlovenszkó festőművészeinek téli tárlatát – Ungváron állítottak ki Angyal Géza és Bayer Ágost kárpátaljai festőművészek. – Munkácson lépett fel Medgyaszay Vilma budapesti művész. – Kárpátalja magyar bajnoka volt az Ungvári Munkás Testvériség Egyesület labdarúgócsapata (valamint 1932-ben és 1933-ban). – Megalakult a Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség. – Új lapok indultak: Ungváron a &#1050&#1072&#1088&#1087&#1072&#1084&#1086&#1088&#1095&#1089&#1089&#1082&#1103é &#1077&#1098&#1089&#1084&#1085&#1094&#1082ú (Kárpátorosz Hírmondó) (a Földműves Szövetség lapja, főszerkesztő: Kaminszki József; 1923-tól Munkácson jelent meg mint a Köztársasági Földműves Párt ruszinszkói tagozatának lapja; megszűnt 1926-ban); Munkácson a Keleti Újság (szerkesztő: R. Vozáry Aladár). A Magyar Bálint tulajdonát képező Határszéli Újságot megvette a Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt, és annak hivatalos sajtóorgánuma lett. – Megjelent: Rácz Pál: A rongyszedő és más elbeszélések. Borító: Grünwald [?] Földesi Gyula ny., Ungvár.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Dobóruszka / Maťovské Vojkovce / Ótátrafüred / Starý Smokovec / Piešťany / Szepes / gimnázium / református / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / himnusz / Horthy Miklós / Moszkva / határkérdés / Huszt / Bécs / Beneš Edvard / Ausztria / Szabó Lajos / Prága / Kisrát / Nagyrát / Tiszasalamon / nőkérdés / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Szilassy Béla / Árvay József / New York / Mécs László / Rákóczi Szövetség / Roma / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Korláth Endre / Csehszlovák Nemzeti Tanács / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Berzeviczy István / Flach Jakab / Hámos Aladár / Magyar Bálint / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Papp Antal / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Szolyva / Szvaljava / Abaúj, Abaúj-Torna / Bereg / Sáros / Ugocsa / autonómiatervek / Károly IV. / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Egry Ferenc Baktay / ipar, kereskedelem / Polchy István / Mukacseve / Simon Mózes / Földesi Gyula / Rahói / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / népszavazás / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / román megszállás / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Sztripszkij Miron / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / direktórium / oktatásügy / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Szolyvai / Taracközi / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Balog Juro / Kaminszki József / Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt / Szent-Ivány (Szentiványi) József / Zseltvay János / ünnepek, évfordulók / Ehrenfeld Péter / kormányzók / Puza Jevhen / Ruszinszkói Magyar Jogpárt / Boldizsár Boldizsár / statisztika / Demkó Mihály / Tóth András / cserkészet / Toronszky Endre / Podkarpatszka Ruszi Tanító Egyesület / Tárczy Károly / Havas Emil / közlekedés, határforgalom, kishatár / elemi, polgári iskola / Černy Jan / Pesek J. / főiskola, egyetem / Frankenberg Ede / Ungi Református Egyházmegye / pravoszláv, görögkeleti / Szabó András / magyar pártszövetség / Deutsch Jenő / sztrájk / Mezőkaszony, Kaszony / Ruszinszkói Méhészek Egyesülete (Ruszinszkói Országos Méhész Egyesület) / méhészet / Munkácsi Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) / Sztarickij Mihail / Szadovszkij Mikola / Zagarov Olekszandr / Vinyár Mihajlo / Arkasz Mikola / Sidló Ferenc / Szentgyörgyi István / Csernoch János / Kisfaludi Stróbl Zsigmond / Pásztor János / Ratyivci / Mali Ratyivci / Vatikán / Szent Bazil Rend / Septicki / Hodinka Antal / Illés (Illyasevits) József / Wien / Viskovo / Kárpátia Földműves Biztosító Szövetkezet / Peleskey Sándor / Ács Lajos Sámuel (Ács Lajos Ács L. Sámuel) / Ágoston József / Gratz Gusztáv / Husák / Koller Béla / Morvay Zoltán / (I.) Teleki-kormány / Kerekes István / Szlovenszkói és Ruszinszkói Nyomdatulajdonosok Szövetsége / Ruszinszkói Ügyvédek Szövetsége / Ruszinszkói Országos Gazdasági Tanács / Benda Ottokár / Kelet-Szlovenszkói és Ruszinszkói Cukrászok és Mézeskalácsosok Szövetsége / Salánk / Salanki / Fancsika / Fancsikove / Matécsa György / Szlovenszkói és Ruszinszkói Kereskedelmi Testületek Országos Szövetsége / Duschinszky Frigyes / Ökörmezői / Ungvári Sportklub (USC) / Szobránci / Bruck / Marienbad / Mariánské Lázně / Teleki Pál / Bánffy Miklós / Grünwald Adolf / Löw Lázár / Ungvári Munkás Testedzők Egyesülete (UMTE) / Schwingula Ferenc / Kárpátaljai Labdarúgó-szövetség / Kelet-Szlovenszkói Labdarúgó-szövetség / Szlávik Emil / Doszifej / Paulik János / Podkarpatszka Ruszi (Ruszinszkói) Őslakosok Autonóm Pártja (Autonóm Őslakos Párt) / Hlinka Andrej / Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyar Színpártoló Egyesület / Grünstein Mór / Mátyóc / Fulajtár Ferenc / Nagybereg, Bereg / Berehi / Nagylucska / Veliki Lucski / Spolarits (Spolarich) János / kisantant / Szatmár / Handalbustyaháza / Topolovka / Bozsojovszki Zsigmond / Szolomonove / Bátyu / Batyove / Voith György / Podkarpatszka Ruszi Szakszervezeti Tanács / Dusinszki József / Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye / Országos Atlétikai Szövetség / Beregrákos / Rakosin / Mocskos Iván / Szalóka / Szolovka / Barkaszy Károly / Ruszinszkói Földtanács / Árky Ákos / Isaák Imre / Beregi Református Egyházmegye / Sütő Áron / Bereg Megyei Gazdasági Egyesület / Czapáry Dénes / Bohut László / Kárpátaljai Pravoszláv Egyház (Kárpátorosz Keleti Pravoszláv Egyház) / Homicsko Vladimir / Técső és Vidéke Kereskedő Egyesület / Méhes Sámuel / Nevicke / Brdlik / Karczub Géza / Halmos Dezső / Mandel Mór / Tamás (Tvaroska) Mihály / Bakó Gábor / Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye (Püspökség) / Szabó Eumén / Balogh-Beéry László / Kutkafalvy Miklós / Jaross Gyula / Nagy Kálmán / Izsnyéte / Zsnyatino / templomszentelés / Ruszin Nemzeti Tanács (USA) / Edvard Beneš politikusokból és hivatalnokokból álló vegyes kormánya / Nevetlenfalu / Gyakove / Szől[l]ősgyula / Gyula / Tiszapéterfalva / Petrove / Tivadarfalva, Tivadar / Fedorove / Csepe / Farkasfalva / Vlková / Feketeardó / Csornotisziv / Forgolány / Gyivicsne / Batár / Bratove / Akli / Klinove / Szabó Ferenc / Szabó Gyula / Molnár Béla / Bayer Károly / Bukovich Károly / Czihor László / Danku Mihály / Farkas Sándor / Glück Ernő / Verbőc / Verbovec / Bihary Lajos / Felvidéki / Halmi / Latorcai / Tiszaháti / mozgósítás / Kavasch Ernő / Dezsőfy János / Kárpátaljai Református Egyházkerület / Kalász Andor / Kotljarevszkij Iván / Munkácsi Ifjúsági Labdarúgó-szövetség / Vozáry Aladár R. / Beregi Sámuel / Angyal Géza / Bayer Ágost / Boksay József / Erdélyi Béla / Iványi-Grünwald Béla / Medgyaszay Vilma / Virágh Gyula / népszámlálás / egyház / Papp Sándor / színház / Szabó Károly / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / képzőművészet / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Rimaszombat / Kassa / Népszövetség / Ruská / Košice / Rimavská Sobota / Iža / Michalovce / Eperjes / Prešov / Visk / Pöstyén / Nagymihály / cigányok / zsidók / emlékhelyek
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 3. Interregnum 1. (1921. V. 17.)
TelepülésBecsó [Bečov] / Beregszeg [Šulekovo] / Dobóruszka [Ruská] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Farkasfalva [Vlková] / Gyulafalva [Dulice] / Kassa [Košice] / Mátyóc [Maťovce] / Nagymihály [Michalovce] / Pőstyén [Piešťany] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Románfalva [Rumanová] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Verbóc [Vrbovce] / Viskó [Vyškovce] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1921
Rövid URL
ID238065
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1921. október 15. : E naptól a belügyminiszter 1921. augusztus 26-án kelt rendeletével új közigazgatási beosztás lépett életbe, melynek értelmében Podkarpatszka Rusz három egységből (zsupából) áll: 1.Ungi zsupa, székh. Ungvár (Ungvári, Perecsenyi, Nagybereznai, Szerednyei járás, Ungvár város); 2.Beregi zsupa, székh. Munkács (Munkácsi, Latorcai, Alsóvereckei, Szolyvai, Felvidéki, Mezőkaszonyi, Tiszaháti járás, Munkács és Beregszász város); 3.Máramarosi zsupa, székh. Huszt (ideiglenesen azonban Nagyszőlős, amíg Huszton a szükséges hivatali épületek el nem készülnek) (Huszti, Técsői, Taracközi, Nagybocskói, Rahói, Dolhai, Ökörmezői, Nagyszőlősi járás). „Az új rendelet nagy változása az, hogy a beregszászi zsupánság megszűnik s Beregszászt és a tiszta magyar vidéket beosztják a munkácsi zsupába. Az eddig Beregszászban székelő Bereg megyei árvaszék is átköltözik Munkácsra, Nagyszőlős és vidéke, ideszámítva a Halmi járásbeli 25 magyar községet is, átmegy Máramarosba.”

1919 folyamán : Megalakult a Munkácsi Pedagógiai Kör. – Megalakult a Munkácsi Sportegyesület (MSE). – Jurij Peleh ungvári orvos kezdeményezésére Ungváron Iskola Segély Bizottság alakult, 1923. június 23-tól a neve Iskola Segély Egyesület. – A csehszlovák hatóságok felfüggesztették az ungvári Gyöngyösi Irodalmi Társaság tevékenységét. – Megindult a &#1056&#1095&#1089&#1089&#1082&#1072˙ &#1079&#1077&#1084&#1083˙ (Orosz Föld), a Kárpátorosz Munkapárt hivatalos lapja (megszűnt 1938-ban). – A 430/919. sz. csehszlovák törvény kimondta, hogy minden településen könyvtárat kell szervezni. – Ruszin tannyelvű reálgimnázium lett a munkácsi magyar középiskola (1925-től cseh tagozattal). – Megjelent: Családi Naptár az 1920-ik szökőévre. Szerk. Rácz Pál. Ungvár; Krúdy Gyula: Havasi kürt. Ruszin-Krajna kistükre. /Ruszin-Krajnai Könyvtár, 1./ [Ruszka-Krajnai Népbiztosság, Garai ny.] [Bp.]; Domokos László: Ruszka Krajna a népek ítélőszéke előtt. Ráth Korvin ny., Budapest.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
CímkeZemplén / Szepes / gimnázium / Koroleve / Munkács / Budapest / Uzshorod / Jugoszlávia / Románia / Csap / határkérdés / Huszt / Beneš Edvard / Prága / Jabloniczky János / Párizs / Masaryk Tomáš Garrigue / Ungvár / Franciaország / Técső / Tyacsiv / Amerikai Egyesült Államok / Ung / Nagy-Britannia (Anglia) / Homestead / Ruszinok Amerikai Néptanácsa / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Károlyi-kormány / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / statárium / Szabó Simon / Szovjetunió (Oroszország, Ukrajna) / Máramaros / Sztanyiszlav / Kőrösmező / Jaszinya / Máramarossziget / Sighetu Marmaţiei / Hucul Néptanács (Jaszinyai [Kőrösmezei] Ukrán Néptanács) / Bereg / Sáros / Ugocsa / Scranton / autonómiatervek / hivatkozás: / Kramář Karel / csehszlovák, szlovák / Rácz Pál / Szabó Oreszt / ipar, kereskedelem / Vix Ferdinand / antant budapesti katonai missziója, Vix-jegyzék / Stefán Avgusztin / Legeza Pál / Ruszka Krajna / Mukacseve / Fenczik István (Fencik Sztepan) / Bukovina / Galícia / Ciaffi / csehszlovák bevonulás / Eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács / Berinkey Dénes / Beszkid Anton / Gardosh Julij / Berinkey-kormány / Hucul Köztársaság / Rahói / Ungvári Néptanács / katonai irányítás / Brascsajko Mihajlo (Brascsajko Mihály) / Dnyeperi Nagy Ukrajna / Nyugat-Ukrán Népköztársaság / Kijev / Ukrán Nemzeti Tanács (Kijev) / Gebé Péter / népszavazás / Piszeckij F. / Moys Ladislav / Országos Néptanulmányi Egyesület / Szegedy Rezső / Vikár Béla / Domokos László / György Endre / Podhradszky György / magyarországi rendeletek / kárpátaljai (szojm) / római katolikus / Pós Lajos / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Nagykaposi, Kaposi / Perecsenyi / Szerednyei / Taracvizi / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Forradalmi Kormányzótanács / Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltása / Csop / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / tanácshatalom / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Királyháza / Tiszaújlak, Újlak / Vilok / Papp László / Clemenceau G. B. / pozsonyi fegyverszüneti szerződés / román megszállás / Ruszkij Klub / Nicolson Harold / Hennoque / nyelvkérdés / tanítóképzés / Rahó / Rahiv / Huszti Ruszin Tanács / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / Ungvári Ruszin Tanács / Sztripszkij Miron / Szabó Dezső / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Tusar Vlastimil / miniszterelnök Vlastimil Tusar, szociáldemokrata / Švehla Antonín / Breicha J. / direktórium / Huszár-kormány / oktatásügy / Saint-Germain-en-Laye / Saint-Germain-en-Laye-i szerződés / Ungvári Filharmóniai Társaság / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Oroszvégi / Szolyvai / Taracközi / Volóci / Toronszkij Omeljan / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Tost Barna / Wirth Gyula / Tobler János / Bittó Dénes / Fleischmann Gyula / Grosschmid Géza / Körmendy-Ékes Lajos / posta, távközlés / Proszvita Egyesület (Kultúregyesület, Társaság) / Sztripszkij Hiador / Petrigalla Péter / Paris / Balog Juro / Gyöngyösi Irodalmi Társaság (Gyöngyösi Társaság) / Iskola Segély Egyesület (Skolnaja Pomoscs) / Munkácsi Pedagógiai Kör / Munkácsi Sportegyesület (MSE) / Peleh Jurij / Kaminszki József / Krúdy Gyula / egyház / párizsi békekonferencia / mezőgazdaság / sport / sajtó / zene / közigazgatás / Jászi Oszkár / Országos Keresztényszocialista Párt / szakszervezetek / Pozsony / Kassa / Károlyi Mihály / Lelley Jenő / Bratislava / Košice / Eperjes / Prešov
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 1. A közigazgatás megszervezése (1919. IX. 10.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Bukovina [Bukovina] / Csápor [Čápor] / Egyházfa [Kostolná pri Dunaji] / Eperjesenyicke [Haniska] / Kassa [Košice] / Párisháza [Parížovce] / Pozsony [Bratislava] / Sárosfa [Blatná na Ostrove] / Szepesbéla [Spišská Belá] / Ungmogyorós [Liesková] / Zemplénpálhegy [Pakostov]
Év1919
Rövid URL
ID237296
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1919. november : Kassa és Pozsony katolikus egyesületeiből megalakult az Országos Keresztényszocialista Párt. Alapítók: ’keleten’ Fleischmann Gyula, Wirth Gyula, Körmendy-Ékes Lajos, Tost Barna, Grosschmid Géza, ’nyugaton’ Lelley Jenő, Tobler János, Jabloniczky János, Bittó Dénes. ->1920. március 23.

Részletek

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkehatárkérdés / Prága / Jabloniczky János / Ung / Homestead / Zhatkovych Gregory (Zsatkovics Gergely) / Praha / Volosin Avgusztin (Volosin Ágoston) / Hadzsega Julij (Hadzsega Illés) / Máramaros / Bereg / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Rahói / katonai irányítás / római katolikus / Dolhai / Huszti / Nagybereznai / Perecsenyi / Szerednyei / Técsői, Taracvölgyi / Ungvári (Ungvidéki) / Munkácsi (Munkácsvidéki) / Hennoque / nyelvkérdés / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / Breicha J. / direktórium / oktatásügy / Saint-Germain-en-Laye-i szerződés / csehszlovák rendeletek / Alsóvereckei / Beregszászi / Ilosvai / Mezőkaszonyi, Kaszonyi / Nagybocskói / Nagyszől[l]ősi / Oroszvégi / Szolyvai / Taracközi / Volóci / Toronszkij Omeljan / Brascsajko Julij / bank, hitelintézet, postatakarék, pénzügyek / csehszlovák választások / Tost Barna / Wirth Gyula / Tobler János / Bittó Dénes / Fleischmann Gyula / Grosschmid Géza / Körmendy-Ékes Lajos / mezőgazdaság / közigazgatás / Országos Keresztényszocialista Párt / Pozsony / Kassa / Lelley Jenő / Bratislava / Košice
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 1. A közigazgatás megszervezése (1919. IX. 10.)
TelepülésBeregszeg [Šulekovo] / Kassa [Košice] / Pozsony [Bratislava] / Ungmogyorós [Liesková]
Év1919
Rövid URL
ID237281
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

1919. november 10. : Csehszlovákia ratifikálta a saint-germaini szerződést. – Kinevezték Podkarpatszka Rusz Autonóm Direktóriumát; elnöke: Zhatkovych Gregory, tagjai: Brascsajko Julij, Volosin Avgusztin, Hadzsega Julij, Toronszkij Omeljan. A direktóriumnak 6 osztálya van: 1.elnöki és határon túli; 2.művelődési és iskolaügyi; 3.vallási, ipari és kereskedelmi; 4.igazságszolgáltatási, földművelésügyi és élelmiszerellátási; 5.belügyi; 6.pénzügyi. (A kötelező iskolai oktatás időtartama 6-tól 14 éves korig terjed (előtte a régióban 12 éves korig). ->1920. február 19.A terület 4 zsupára tagolódik: Ungvári – hozzá tartozik az Ungvári, Perecsenyi, Szerednyei, Nagybereznai járás, Munkácsi – Munkácsi, Dolhai, Szolyvai, Oroszvégi, Alsóvereckei, Volóci járás, Beregszászi – Beregszászi, Huszti, Ilosvai, Kaszonyi, Nagyszőlősi járás és Máramarosi zsupa – Rahói, Nagybocskói, Técsői, Taracközi járás. ->1921. augusztus 26.– G. Zhatkovych direktóriumelnök 30 pontos programjából: „1.Ünnepélyesen kijelentem, hogy mi kárpátaljai ruszinok vagyunk és a mi területünk hivatalos neve Podkarpatszka Rusz. 2.Podkarpatszka Rusz mint autonomikus egység a Csehszlovák Köztársaság keretében, önként csatlakozik a csehszlovák testvérekhez […] 3.A csehszlovák törvényhozástól követelem, hogy a Podkarpatszka Rusz speciális alkotmányában minden bennfoglaltassék, ami biztosítja a mi népünknek és a kárpátaljai ruszinok jövő nemzedékének a mi területünkön a legszélesebb körű önkormányzatot, amit nekünk és utódainknak a békekonferencia adott meg.” Zhatkovych követeli a szólás- és sajtószabadságot, az általános választójog biztosítását, az egyház és az állam viszonyának rendezését, a természeti kincsek ésszerű felhasználását, az állampolgárok jogainak védelmét, a kultúra és a nyelv szabad fejlődésének lehetőségét, a gazdaság és a pénzügyek rendezését. A 16.pont kimondja: „Biztosítom kisebbségeinket, hogy a békekonferencia által adott jogaik meg lesznek tartva.”

22 találat