Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

7 találat

1992. június 5-6. : A rendszerváltás utáni második szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában, amelyeken a választópolgárok 84-86%-a vesz részt. Amíg Csehországban a jobboldali Polgári Demokrata Párt és a Kereszténydemokrata Párt koalíciója győz, addig Szlovákiában a populista DSZM nyeri a választásokat. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a DSZM a szlovákiai szavazatok 33,5%-ával 24, a DBP 14,4%-kal 10, az SZNP 9,4%-kal 6, a KDM 8,9%-kal szintén 6, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (227 925 szavazattal) 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,4%-kal (72 877 szavazat) kiszorul a parlamentből. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a DSZM 33,8%-kal 33, a DBP 14,0%-kal 13, az SZNP 9,3%-kal 9, a KDM 8,8%-kal 8, az MKDM-Együttélés-Magyar Néppárt koalíció 7,4%-kal (228 219 szavazattal) 7, Szlovákia Szociáldemokrata Pártja 6,1%-kal 5 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-kal (71 122 szavazat) nem jut be a parlamentbe. A Szövetségi Gyűlésben a magyar koalíció listájáról összesen 11 magyar képviselő szerez mandátumot: a Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként Andrássy Ferenc, Mihályi Molnár László és Pázmány Péter, az MKDM jelöltjeként Bartakovics István; a Nemzetek Kamarájában az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Bajnok István, Batta István és Boros Zoltán, az MKDM jelöltjeként Bábi Péter, Hornyák János és Sárközy Klára. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Stanislaw Gawlik is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a DSZM az érvényes szavazatok 37,3%-át megszerezve 74, a DBP 14,7%-kal 29, a KDM 8,9%-kal 18, az SZNP 7,9%-kal 15, az MKDM-Együttélés koalíciója 7,4%-kal (228 885 szavazattal) 14 mandátumhoz jut; az MPP 2,3%-ot szerezve (70 689 szavazat) kiszorul a szlovák parlamentből. A 150 tagú SZNT-ben öszszesen 16 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot: az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Dobos László, Duka Zólyomi Árpád, Köteles László, Kom-lósy Zsolt, Filakovszky János, Fehér Miklós, Harna István és Rózsa Ernő, az MKDM jelöltjeként Bugár Béla, Barta Pál, Csáky Pál, Farkas Pál és Fóthy János; a DBP listájáról pedig Varjú János és Zselenák József.

1990. június 8-9. : A rendszerváltás utáni első szabad parlamenti választásokat tartják Csehszlovákiában. A választópolgárok 96-97%-os részvétele mellett zajló választásokon mindkét országrészben a rendszerváltó politikai mozgalmak, Csehországban a PF, Szlovákiában a NYEE szerzi meg a szavazatok többségét. A Szövetségi Gyűlés 150 tagú Népi Kamarájában a NYEE a szlovákiai szavazatok 32,5%-ával 19, a KDM 18,9%-kal 11, az SZLKP 13,8%-kal 8, az SZNP 10,9%-kal 6, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,6%-kal (291 278 szavazattal) 5 mandátumot szerez. A 150 tagú Nemzetek Kamarájában a NYEE 37,3%-kal 33, a KDM 16,67%-kal 14, az SZLKP 13,4%-kal 12, az SZNP 11,4%-kal 9, az MKDM-Együttélés koalíció pedig 8,5%-kal (287 426 szavazattal) 7 mandátumhoz jut. Az Szövetségi Gyűlésben öszszesen 15 magyar nemzetiségű képviselő szerez mandátumot. A Népi Kamarába az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az MKDM jelöltjeként bejut Szőcs Ferenc, Magyar Ferenc és Varga Olivér, az Együttélés jelöltjeként Gyimesi György; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Világi Oszkár. A Nemzetek Kamarájában az MKDM-Együttélés koalíció listájáról az M KDM jelöltjeként mandátumhoz jut Rajczy László, Bugár Béla, Novitzky Béla és Szurový Ferenc, az Együttélés jelöltjeként Duray Miklós, Nyitray László és Baculák Veronika; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként pedig Sándor Eleonóra, Gémesi Károly és Szőllősi Ilona. A Népi Kamarában az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a lengyel Wladislaw Niedoba is. A szlovák nemzeti tanácsi választásokon a NYEE az érvényes szavazatok 29,4%-ával 48, a KDM 19,2%-kal 31, az SZNP 13,9%-kal 22, az SZLKP 13,3%-kal ugyancsak 22, az MKDM-Együttélés koalíció 8,7%-kal (292 636 szavazattal) 14, a DP 4,3%-kal 7, a Zöldek Pártja pedig 3,4%-kal 6 mandátumot szerez. A 150 tagú SZNT-be összesen 23 magyar nemzetiségű képviselő jut be: az MKDM-Együttélés listájáról az MKDM jelöltjeként Csáky Pál, Tirinda Péter, Agárdy Gábor, Ásványi László, Bartakovics István, Janics Kálmán és Görcsös Mihály, az Együttélés jelöltjeként Bauer Edit, Harna István, Rózsa Ernő, Szabó Rezső, Mikó Jenő és Dobos László; a NYEE listájáról az FMK jelöltjeként Varga Sándor, Zászlós Gábor, A. Nagy László, Markotán Péter és Pirovits László; az SZLKP listáján Paulicky Péter, Varjú János, Zselenák József és Kardos Ferenc, a KDM listáján Hamerlik Rudolf. Az SZNT-ben az Együttélés jelöltjeként mandátumhoz jut a ruszin Mikuláš Hirjak is.

1989. december : Kassán megalakul a Kassai Magyarok Baráti Társasága, amely a Magyar Demokrata Fórum miskolci szervezetével együttműködve Kassai Fórum címmel időszaki folyóirat kiadásába kezd. A társaság vezetője és a lap főszerkesztője Balassa Zoltán. Pozsonyban megjelenik a CSKP KB Pártélet című folyóiratának utolsó száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMoszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Husák Gustáv / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) / Szlovákiai Kommunista Pártja (SZLKP) / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / irodalmi élet / tudományosság / Csehszlovák Néppárt / könyvkultúra / ifjúság / Varsó / Warszawa, Lengyelország / Szlovák Megújhodás Pártja / mezőgazdaság - kollektivizálás / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Pártélet / Szabad Földműves / Szűcs Béla / Szlovák Írók Szövetsége Magyar Szekciója / díjak, kitüntetések / Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kultúregyesülete) / Kubička-Kucsera Klára (Kucsera Klára) / Dobos László / (A) Hét / nyilvánosság - televízió / Pedagógiai Kar / klubmozgalom / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Fekete József / Krocsány Dezső / alapítványok / Szlovák Szakszervezeti Tanács / SZNT Nemzetiségi Bizottsága / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Varsói Szerződés / Janík Ján / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Petrőczi Bálint / Strasser György / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Nemzetiségi Minisztérium / Pacem in Terris / Kiss József / Charta 77 / Havel Václav / Szlovák Képzőművészek Szövetsége / Gyimesi György / Szilvássy József / Presinszky Lajos / Nemzetiség Jogvédő Bizottsága) / A. Nagy László / Boda Pál / Bara László / Nagy Kázmér / Lukács Tibor / Čarnogurský Ján / Merva Lóránt / Janák Ignác / Kusý Eszter / Újlaky Géza / Vedra Vladimír / Neszméri Sándor / Jakeš Miloš / Magyar Demokrata Fórum / Bárdos Gábor / Johanes Jaromír / Čič Milan / Szigeti László / Adamec Ladislav / Pitra František / Hrivnák Pavel / Hunčík Péter / Zselenák József / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Polgári Fórum (PF) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Berényi József / Csehszlovákiai Magyarok Fóruma / Vajas Elemér / Tőkés László / Schuster Rudolf / Cornea Doina / Sütő András / Delinga Pavol / Nagy Ferenc 2. / Pinc František / Vacek Miroslav / Čalfa Marián / Bauer Győző / Görföl Jenő / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Böszörményi István / Csemadok KB Néprajzi Szakbizottsága / Dienstbier Jiří / Komárek Valtr / Sacher Richard / Klaus Václav / Blažej Anton / Chudík Ladislav / Kováč Ladislav / Kukrál Stanislav / Markuš Jozef / Ondruš Vladimír / Bartončík Josef / Nap / Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetsége / Kiss Katalin / Móricz Zoltán / Pásztor Mária / Široký Ján / Szirovecz Géza / Galko Béla / Csehszlovákiai Charta 77 Alapítvány / Cserepes Lajos / Horváthné Ozorai Katalin / László Béla / Lőrincz László / Miklósi Péter / Szabó Géza / Tóth Mihály / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma / Czetner Gyula / Hral Éva / Mátis Iván / Mohorita Vasil / Németh Károly / Romániai Magyar Demokrata Szövetség / Stank Jozef / Klamarcsik Mária / Csehszlovák Mezőgazdasági Párt / Kassai Fórum / Kassai Magyarok Baráti Társasága / Liszka József / Popély Gyula / Duray Miklós / Fazekas József / mezőgazdaság / Gál Sándor / Gyurcsík Iván / sport / Kvarda József / Sidó Zoltán / Zsilka László / választások / Lacza Tihamér / Kocsis Aranka / Varga Sándor / szakszervezetek / Balassa Zoltán / Pozsony / Kassa / Szabó Rezső / Új Szó / pedagógusképzés / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Bratislava / Nitra / Košice / Pribeta / Nyitra / Dunaszerdahely / Bős / Királyhelmec / Perbete
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Naprágy [Neporadza] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Perbete [Pribeta] / Pozsony [Bratislava]
Év1989
Rövid URL
ID234974
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1989. december 17. : Pozsonyban tartja rendkívüli kongresszusát Szlovákia Kommunista Pártja, amely síkra száll a párt megújhodásáért, felfüggeszti több egykori pártvezető párttagságát, s javasolja a pártból igazságtalanul kizártak rehabilitálását. A 93 tagú új Központi Bizottságba bekerül többek között Kiss József, Zselenák József, Szirovecz Géza, Galko Béla, Kiss Katalin, Móricz Zoltán és Pásztor Mária. A párt élére 11 tagú Végrehajtó Bizottságot állítanak, amelynek elnökévé Ján Širokýt választják. Országos taggyűlést tart Dunaszerdahelyen az FMK szóvivői testülete, amelyen elfogadják a mozgalom ideiglenes működési szabályzatát. A gyűlés elveti egy egységes magyar politikai párt megalapításának szükségességét, s kimondja, hogy az FMK a NYEE független csoportjaként kíván tevékenykedni. Az FMK állásfoglalást tesz közzé a Csemadok tevékenységével és céljaival kapcsolatban, amely szerint a megújult Csemadokra mint kulturális szervezetre a jövőben is rendkívül fontos szerep vár, elengedhetetlen ugyanakkor teljes depolitizálása, s megengedhetetlen, hogy megújult vezetése vagy más körök politikai ambíciók és célok szolgálatába állítsák.

7 találat