Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1 2 3 4
110 találat

1992. november 7. : Dunaszerdahelyen megtartja alakuló országos közgyűlését a Magyar Asszonyok Ligája. Megalakulását azzal indokolják, hogy a magyar nők problémáinak megoldását egyetlen magyar párt vagy mozgalom sem vállalta fel. Elnökévé Laczkóné Erdélyi Margitot választják. Az MKDM támogatásával megalakul Kovácspatakon a Magyar Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége. Elnöke Varga Mária, országos központja Érsekújvár. Az Együttélés Országos Tanácsának Český Téšín-i ülésén bejelentik, hogy az államszövetség megszűnése után a mozgalom is kettéválik, s csehországi része Coexistentia néven működik tovább. Az Országos Tanács határozatot hoz a magyar vállalkozók országos összejövetelének, valamint a magyar nemzetiségű parlamenti képviselőkés polgármesterek találkozójának megszervezéséről. A szeptember l-jén elszenvedett autóbalesete következtében Prágában elhunyt Alexander Dubček.

1992. október 24. : A szlovák fél Dunacsún és Gutor között megkezdi a Duna elterelését a bősi erőműhöz vezető felvízcsatornába. Komáromban tartja IV. közgyűlését a Magyar Ifjúsági Szövetség, amelyen Kelemen László elnököt leváltva a MISZ élére 5 fős elnökséget választanak, amelynek tagjai Mlinkovics Róbert, Hamerlik Richárd, Pál Tibor, Petrik Zsolt és N. Káka rov Szilvia. A DBP Központi Végrehajtó Bizottsága a párt dél-szlovákiai munkájának hatékonyabbá tétele céljából megbízza Borza Erzsébet alelnököt a Nemzetiségileg Vegyes Járások Tanácsának, mint a Központi Végrehajtó Bizottság tanácsadó szervének létrehozásával. A Szlovákiai Magyar Folklórszövetség megrendezi Dunaszerdahelyen a III. Szlovákiai Táncháztalálkozót.

1992. szeptember 25. : A Komáromi Jókai Színház nagytermében megtartott ünnepélyes tanévnyitóval megnyílik a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, a kecskeméti Kertészeti és Gyümölcsészeti Főiskola, valamint a soproni Benedek Elek Óvónőképző Főiskola levelező tagozatos hallgatói számára létrehozott konzultációs központként működő Komáromi Városi Egyetem. Megbízott igazgatója Szabó Rezső. (A győri főiskola, valamint a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetem ezzel párhuzamosan levelező tagozatos hallgatói számára konzultációs központot létesít Dunaszerdahelyen is.)

1992. szeptember 1. : Az SZNT kétnapos vitát követően 460/1992. számmal elfogadja a Szlovák Köztársaság Alkotmányát. Az Együttélés és az MKDM képviselői, miután valamennyi módosító javaslatukat elutasítják, az alkotmány szövege és a szavazás módszere (nyílt név szerinti szavazás) elleni tiltakozásul a szavazás előtt elhagyják az üléstermet. Az alkotmánynak a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok jogait tartalmazó negyedik szakaszának 33. cikkelye kimondja, hogy „bármely nemzetiségi kisebbséghez, vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára”, 34. cikkelye biztosítja kultúrájuk fejlesztéséhez, az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez, a nemzetiségi egyesületekben való egyesüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához, 35. cikkelye pedig többek között az anyanyelvi művelődéshez és anyanyelvüknek a hivatalos érintkezésben való használatához való jogukat. Leszögezi ugyanakkor azt is, hogy „az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára”. Megnyílnak az első magyar tannyelvű egyházi iskolák: Alistálon református, Dunaszerdahelyen, Ipolyságon és Paláston római katolikus alapiskola, Gútán római katolikus nyolcéves gimnázium nyílik. Az 1992/93-as tanévben Szlovákia 268 magyar tannyelvű alapiskoláját 47 347 tanuló, a 20 magyar tannyelvű gimnáziumot 4462 diák látogatja. Szlovák alapiskolába 12 413 magyar tanuló, a magyar nemzetiségű alapiskolások 20,8%-a, szlovák gimnáziumba 1088 magyar diák, a magyar nemzetiségű gimnazisták 19,6%-a jár. A magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók száma 2548, az összes hallgató 4,6%-a.

1992. május : Társadalomtudományi kutatásokkal foglalkozó szakemberek, mindenekelőtt történészek, szociológusok és nyelvészek részvételével megalakul Pozsonyban a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport. Tiszteletbeli elnöke Turczel Lajos, titkára Gyurgyík László.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / nyilvánosság - sajtó / nyilvánosság - rádió / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Prága / Praha, Csehország / csehszlovák-magyar tárgyalások, egyezmények / tudományosság / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / nyilvánosság - televízió / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Balla Kálmán / Barak László / Nap / Visegrád / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Szlovák Televízió / Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága / Szpisák Ibolya / Nap Kiadó / Magyar Néppárt / Szlovák Rádió / Tomášikovo / DH-Press / Magyar Polgári Párt (MPP) / Krajcár / Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottság / Honti Múzeum és Képtár / Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport / Papp Sándor / Turczel Lajos / színjátszás / nyelvhasználat / Danis Ferenc / választások / Gyurgyík László / Protič János / Léva / Pozsony / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Rozsnyó / Levice / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Tvrdošovce / Štúrovo / Bratislava / Želiezovce / Šahy / Gbelce / Ipolyság / Köbölkút / Tallós / Tardoskedd / Párkány / Dunaszerdahely / Bős / Zseliz / múzeum / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Köbölkút [Gbelce] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Naprágy [Neporadza] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rozsnyó [Rožňava] / Tallós [Tomášikovo] / Tardoskedd [Tvrdošovce] / Zseliz [Želiezovce]
Év1992
Rövid URL
ID236594
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. április : Az Együttélés területi titkárságának kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Bodrogközi Hírnök című közéleti havilap első száma. Felelős szerkesztője Pusztai József.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Moszkva / Oroszország / hadsereg, katonaság / igazságszolgáltatás / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / oktatási intézmények - alap- és középiskola / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Irodalmi Szemle / Tőzsér Árpád / Pedagógiai Kar / dunai vízlépcsőrendszer / alapítványok / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Fónod Zoltán / Szövetségi Gyűlés / Havel Václav / Balla Kálmán / Čarnogurský Ján / Čalfa Marián / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Eurolánc / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Bugár Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Csallóközi Városok és Falvak Társulása / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Gömöri Hírnök / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Minarovič Milan / Magyar Néppárt / Református Pedagógusok Munkaközössége / Magyar Polgári Párt (MPP) / Nyitrai Egyetem / Jelcin Borisz / Gömöri Hajnal / Jung Anna / Szlovák–Magyar Kulturális Alapítvány / Bodrogközi Hírnök / Pusztai Ferenc / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / színjátszás / nyelvhasználat / választások / Csáky Pál / Mádl Ferenc / Pozsony / Rimaszombat / Komárom / Új Szó / pedagógusképzés / Rozsnyó / Komárno / Dunajská Streda / Rožňava / Gabčíkovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Rimavská Sobota / Nyitra / Párkány / Dunaszerdahely / Ógyalla / Bős / Királyhelmec / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava]
Év1992
Rövid URL
ID236537
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. április 25. : A Csallóközi Városok és Falvak Társulása, az Együttélés és az Eurolánc polgári kezdeményezés - mintegy 120 szlovákiai és magyarországi Duna menti település polgármestere és több környezetvédő szakember részvételével - Duna-konferenciát rendez Dunaszerdahelyen. A konferencia résztvevői a C változat munkálatainak azonnali leállítására és a Duna rehabilitációjára szólítja fel a szövetségi kormányt. Az MPP az Új Szóban nyilvánosságra hozza az 1945-1948 között kiadott elnöki dekrétumokkal kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint a jogfosztó dekrétumokat és egyéb jogszabályokat vagy a Szövetségi Gyűlés törvényeivel, vagy az Alkotmánybíróság határozatával kellene érvényteleníteni. Komáromban a Református Pedagógusok Munkaközössége II. országos konferenciáján bejelentik négy református alapiskola szeptemberi megnyitásának szándékát, amelyek közül kettő nyílna a Csallóközben, egy-egy pedig Gömörben és a Bodrogközben. A Csemadok OV és a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség megrendezi Párkányban a néptáncszólisták első országos versenyét.

1992. január : A Mécs László Népfőiskola kiadásában megjelenik Királyhelmecen a Helmeci Mécses című havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / SZNT [Szlovák Nemzeti Tanács]-rendeletek / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Beneš Edvard / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Comenius Egyetem / Tóth János / nyilvánosság - televízió / Dubček Alexander / dunai vízlépcsőrendszer / Jakoby Gyula / Kopócs Tibor / Jakab István / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Cseh Nemzeti Tanács / Havel Václav / A. Nagy László / Mikloško František / Bajnok István / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Gyurovszky László / Čalfa Marián / Világi Oszkár / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Pirovits László / Gémesi Károly / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Szőcs Ferenc / Gawlik Stanislaw / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Novitzky Béla / klubmozgalom - parlamenti klub / Antall József / Szlovák Televízió / Mihályi Molnár László / Magyar Néppárt / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Mécs László Népfőiskola / Jakoby Gyula Képtár / Kelet-szlovákiai Képtár / Lilium Aurum Kft. / Princzkel József / Tüske / Palágyi Lajos / Magyar Polgári Párt (MPP) / Tarnóczy István / Helmeci Mécses / Popély Gyula / Beneš-dekrétumok / nyelvhasználat / Zalabai Zsigmond / mezőgazdaság / választások / közigazgatás / Tóth Károly / Hodossy Gyula / Pozsony / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Komárno / Nové Zámky / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Hurbanovo / Bratislava / Košice / Görcsös Mihály / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Királyhelmec / múzeum
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Gúta [Kolárovo] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Ógyalla [Hurbanovo] / Pozsony [Bratislava] / Tüskés [Pichne]
Év1992
Rövid URL
ID236372
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1992. január 25. : Dunaszerdahelyen tartja VIII. országos közgyűlését a Független Magyar Kezdeményezés, amelyen új alapszabályt fogadnak el, s határoznak a mozgalom párttá alakulásáról Magyar Polgári Párt (MPP) néven. Elnökévé A. Nagy Lászlót, első alelnökévé Tóth Károlyt, alelnökeivé Világi Oszkárt, Tóth Jánost és Gémesi Károlyt, politikai szóvivőjévé Gyurovszky Lászlót választják. A választásokkal kapcsolatban úgy döntenek, hogy koalíció kialakítása során elsőbbséget élvez a magyar mozgalmakkal kötendő szövetség. A Csemadok OV vezetősége Václav Havel dél-szlovákiai útja kapcsán levélben fordul a köztársasági elnökhöz, amelyben síkra száll a Beneš-dekrétumok eltörléséért, s a magyar kisebbség sérelmeit felsorolva kifejti: „értékeink megőrzése céljából kulturális és oktatásügyi önrendelkezést kívánunk, és olyan közigazgatási elrendezést, amely meggátolja, hogy szülőföldünkön diaszpórává váljunk.” Az MKDM Országos Választmányának nagykaposi ülésén elfogadott határozat szerint az MKDM szorgalmazza a második világháború után a szlovákiai magyarságot alapvető emberi jogaiban sértő kollektív bűnösség elvének eltörlését, s elengedhetetlennek tartja a magyar kisebbség rehabilitálását.

1991. október : A Gazda Kereskedelmi Kft. kiadásában megjelenik Pozsonyban a Jó Gazda című gazdasági havilap első száma. Főszerkesztője Kádek Gábor. A DH - a lapot a brünni Kazinczy Ferenc Diákklubtól átvéve - Sárga Szamár címmel közéleti havilapot indít, amely azonban három szám után megszűnik. Főszerkesztője Kosár Dezső.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeNagycsalomja / Bibliotheca Hungarica / Poprád / Matica slovenská / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / határkérdés / erőszakszervezetek, állambiztonság / jegyzékek, memorandumok / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / emlékművek, emlékhelyek / könyvkultúra / Brünn / Brno, Csehország / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Duna-híd (komáromi; párkányi-esztergomi Mária-Valéria / díjak, kitüntetések / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Szlovák Tudományos Akadémia / / alapítványok / Nagy János / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / Ravasz József / Mikloško František / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Bauer Győző / Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Vojtek Lászó / Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hamerlik Rudolf / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Štúr Társaság / Márai Sándor Alapítvány / Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság / Oravec Ján / Demokratikus Baloldal Pártja (DBP) / Nemzetiségi Dokumentációs Centrum / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Diákhálózat (DH) / Gazda Kereskedelmi Kft. / Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya / Csehszlovákiai Magyar Központi Könyvtár és Levéltár / Varga Béla 4. / Szlovák Statisztikai Hivatal / Porubjak Martin / Szaló Csaba / DH-Press / Déli Hírlap / Könözsy László / Bencúr Ján / Széchényi György / Mécs László Népfőiskola / Agócs Zoltán / Jó Gazda / Sárga Szamár / Polgári Demokrata Unió – NYEE / Kádek Gábor / Kosár Dezső / Liszka József / gazdaság / Esterházy János / nyelvhasználat / Gyurcsík Iván / közigazgatás / Kocsis Aranka / Pozsony / Deáki / Somorja / Érsekújvár / Komárom / Nemzetiségi Tanács / Új Szó / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Bratislava / Veľká Čalomija / Érsekkéty / Diakovce / Kéť / Párkány / Dunaszerdahely / Gúta / Királyhelmec / múzeum / Magyarország / Esztergom / Gyurcsó István Alapítvány
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDeáki [Diakovce] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekkéty [Keť] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Kétkeresztúr [Nové Hony] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagycsalomja [Veľká Čalomija] / Nolcsó [Nolčovo] / Párkány [Štúrovo] / Poprádfalu [Forbasy] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín]
Év1991
Rövid URL
ID236219
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. május : Megjelenik Somorján a Somorja és Vidéke című közéleti havilap első száma. Főszerkesztője Csiba László. (A lap júniustól Somorja és Vidéke - Šamorín a okolie címmel kétnyelvűként jelenik meg.)

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeGidrafa / Budmerice / Budapest / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - római katolikus / mezőgazdaság - földreform / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / emlékművek, emlékhelyek / Soóky Dezső / Szlovák Katolikus Püspöki Kar / diszkrimináció / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Hites Kristóf / díjak, kitüntetések / Nagy János / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Gyimesi György / A. Nagy László / Rákóczi Szövetség / Göndöcs László / Vigh Károly / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Tőkés László / Zászlós Gábor / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Glória Társulat (Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata) / Harsányi Gyula / Koller Gyula / Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége / Gémesi Károly / Szőcs Ferenc / Magyarok Világszövetsége / Halzl József / Selmeczi Elek / Határon Túli Magyarok Titkársága / Entz Géza / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / Bartal Károly / klubmozgalom - parlamenti klub / Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesülete / Vincze Dániel / Miklós István / Szlovákiai Magyar Folklórszövetség / Mihályi Molnár László / Esterházy Malfatti Alice / Barcsek Sándor / Lány / Európai Népcsoportok Föderális Uniója / Boros Zoltán / Állami Földalap / Esterházy János Emlékbizottság / Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága / Somorja és Vidéke – Šamorín a okolie / Duray Miklós / Esterházy János / színjátszás / állampolgárság / nyelvhasználat / Csiba László / mezőgazdaság / Csáky Pál / Pozsony / egyházak / Somorja / Kassa / Komárom / Új Szó / Komárno / Šamorín / Dunajská Streda / Bratislava / Želiezovce / Košice / Senec / Dunaszerdahely / Szenc / Zseliz / Magyarország / Klapka György / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Gidrafa [Budmerice] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Pozsony [Bratislava] / Somorja [Šamorín] / Szenc [Senec] / Zseliz [Želiezovce]
Év1991
Rövid URL
ID235904
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. április : Pozsonyban megalakul a Kalligram Könyvkiadó Kft. Ügyvezető igazgatója Szigeti László, a kiadóvezető Grendel Lajos. Az Erdélyi János Népfőiskola kiadásában, Tóth Ferenc szerkesztésében megjelenik Nagykaposon az Ungi Táj című közéleti havilap első száma.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBudapest / Ferenc József / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / Országgyűlés / Bécs / Wien, Ausztria / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / egyházak - református / Prága / Praha, Csehország / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / Olomouc / könyvkultúra / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Dobos László / Nagymaros / dunai vízlépcsőrendszer / Duka Zólyomi Árpád / Grendel Lajos / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája / Rákóczi Ferenc II. / Révész Bertalan / Püspöki Nagy Péter / Fuksz Sándor / Čarnogurský Ján / Bárdos Gábor / Mikloško František / Szigeti László / Bajnok István / Felvidéki Diáktanács / Urbán Aladár / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Magyar Diákszövetség / Bauer Győző / Kolár Péter / Mézes Rudolf / Klaus Václav / Vojtek Lászó / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Máté László / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Kovács László / Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) / Puntigán József / Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség / Gábor Bertalan / Lőrincz János / Szőcs Ferenc / Erdélyi János Népfőiskola / Magyar Ferenc / Varga Olivér / Bugár Béla / Novitzky Béla / SZNT Nemzetiségi, Etnikai és Emberjogi Bizottsága / Kereszténydemokrata Néppárt / Zempléni / Polgári Demokrata Párt / Lovász Attila / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Zempléni Változások / Diákhálózat (DH) / Ajpek Gabriella / Orosházy Lajos / Paxy László / II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság / Bodnár Gyula / Keresztény Kapcsolatok Magyar Kisebbségi Titkársága / Komáromi Lapok 2. / Új Komáromi Lapok – Komárňanské listy / Voderadská Tatiana / Zöldek Pártja / Surján László / Ambrus Ferenc / Száraz Dénes / Ungi Táj / Kalligram Könyvkiadó / Tóth Ferenc / Végh László / Duray Miklós / Kmeczkó Mihály / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Gál Sándor / Kvarda József / Sidó Zoltán / Lacza Tihamér / Takács András / Varga Sándor / Csáky Pál / Hodossy Gyula / Mádl Ferenc / Pozsony / egyházak / Kassa / Komárom / Szabó Rezső / Komárno / Dunajská Streda / Gabčíkovo / Bratislava / Veľké Kapušany / Košice / Borša / Csáky Károly / Dunaszerdahely / Bős / Nagykapos / Borsi / Magyarország / Csehország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésBecsó [Bečov] / Borsi [Borša] / Bős [Gabčíkovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Pozsony [Bratislava]
Év1991
Rövid URL
ID235838
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. március : Az 1990 decemberében megszűnt Kis Építo utódlapjaként megjelenik Pozsonyban az óvodások és kisiskolások Tücsök című havilapjának első száma. Kiadója a Madách Könyv- és Lapkiadó, főszerkesztője Batta György.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeMatica slovenská / kisajátítás / igazságszolgáltatás / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / erőszakszervezetek, állambiztonság / egyházak - római katolikus / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / egyházak - református / cigányság / egyházak - evangélikus / nőkérdés / irodalmi élet / emlékművek, emlékhelyek / ifjúság / nyelvhasználat - helységnevek használata / Magyar Írószövetség / egyházak - görög katolikus / óvoda / Kis Építő / Egyházak Ökumenikus Tanácsa / Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttes (Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes) / klubmozgalom / Batta György / Bartók Béla / Duka Zólyomi Árpád / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Madách Könyv- és Lapkiadó / Belügyminisztérium (szlovák) / Havel Václav / A. Nagy László / Fuksz Sándor / Magyar Kulturális Központ (Pozsony) / Mikloško František / Mikó Jenő / Márai Sándor / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Nyilvánosság az Erőszak Ellen (NYEE) / Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága / Mečiar Vladimír / Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Hulkó Gábor / Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága / Paulicky Péter / klubmozgalom - parlamenti klub / Pittner Ladislav / Schwartz Árpád / Esterházy János Közművelődési Klub / Esterházy Malfatti Alice / Szabad Demokraták Szövetsége / Kis János / Szlovák Nemzeti Egység / Csallóközi Értelmiségi Fórum / Huszár László / Ambrovics Ferenc / Honti László / Gömöri Városok és Falvak Társulása / Jókai Anna / Dlouhý Vladimír / Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) / Tücsök / Popély Gyula / népszámlálás / Esterházy János / állampolgárság / nyelvhasználat / mezőgazdaság / Bauer Edit / közigazgatás / Tóth Károly / Pozsony / egyházak / Kassa / Dunajská Streda / Bratislava / Košice / Plešivec / Tornaľa / Andrásfalvy Bertalan / Dunaszerdahely / Pelsőc / Tornalja
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésDunaszerdahely [Dunajská Streda] / Galánta [Galanta] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Kassa [Košice] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Tornalja [Tornaľa]
Év1991
Rövid URL
ID235784
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1991. március 15. : Pozsonyban hivatalos találkozóra kerül sor az FMK és az MKDM küldöttsége között. A tárgyalófelek leszögezik, hogy a magyar kisebbségnek Csehszlovákia megőrzése felel meg leginkább, s a tagköztársaságok jogkörének bővítésével együtt kell, hogy járjon a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogbiztonságának megszilárdítása. Az Együttélés Intéző Bizottsága a készülő földtörvénnyel kapcsolatban leszögezi, hogy minden csehszlovák állampolgárnak vissza kellene kapnia a vagyonát, „tehát azoknak is, akiktől mezőgazdasági birtokukat az igazságtalanul kimondott kollektív bűnösség elve alapján vették el”. Pozsonyban Andrásfalvy Bertalan magyar művelődési és közoktatási miniszter jelenlétében átadják a korábban a magyar főkonzulátus épületében működött Magyar Kulturális Központ székházát. Igazgatója Honti László. Dunaszerdahelyen megalakul a Csallóközi Értelmiségi Fórum. Elnökévé Hulkó Gábort, alelnökévé Ambrovics Ferencet, szervezőtitkárává Huszár Lászlót választják.

1990. december : Megjelenik Pozsonyban a Népművelési Intézet Népművelés című folyóiratának, valamint a Kis Építo című gyermeklap utolsó száma. A Nemzeti Bizottságok utódlapjaként megjelenik Pozsonyban a szlovák kormány Közigazgatás című szakmai tanácsadó és módszertani folyóiratának első száma. Az Együttélés politikai mozgalom Együttélés Hírmondó címmel időszaki értesítő kiadásába kezd. Felelős szerkesztője Fuksz Sándor.

Részletek

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeTőketerebes / Aranyosmarót / Budapest / Hernádcsány / nyilvánosság - sajtó / törvények, törvényhozás / egyházak - izraelita / Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT): / Galánta / Demokrata Párt (DP) / Prága / Praha, Csehország / nőkérdés / oktatási intézmények - felsofokú intézmények / irodalmi élet / tudományosság / ifjúság / Szövetsége, Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége) / Nemzeti Bizottságok / Kis Építő / díjak, kitüntetések / Népművelési Intézet (Központ) / Népművelés / Dobos László / (A) Hét / Szlovák Műszaki Főiskola / klubmozgalom / Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara / / Duba Gyula / alapítványok / Fónod Zoltán / Tábortűz / Szövetségi Gyűlés / Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarája / Fuksz Sándor / Hunčík Péter / Magyar PEN Klub Pozsony / Független Magyar Kezdeményezés (FMK) / Ifi / Együttélés / Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) / Rajczy László / Göncz Árpád / Új Út / Brndiar Ivan / klubmozgalom - parlamenti klub / Márai Sándor Alapítvány / Liberális Internacionálé / Tamás András / Hont Kiadó / Csehszlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága / Bodrogközi és Ung-vidéki Városok és Falvak Szövetsége / Neumann János Klub / NKVD / Szlovák Nők Demokratikus Uniója / Živena / Miklós István / Szlovákia Kommunista Pártja – Demokratikus Baloldal Pártja / Együttélés Hírmondó / deportálás / Duray Miklós / nyelvhasználat / Duka Zólyomi Emese / közigazgatás / Léva / Pozsony / Somorja / Rimaszombat / Érsekújvár / Kassa / Komárom / Fülek / Losonc / Rozsnyó / Nagymegyer / Levice / Komárno / Nové Zámky / Šamorín / Dunajská Streda / Rožňava / Kolárovo / Kráľovský Chlmec / Štúrovo / Hurbanovo / Bratislava / Nitra / Želiezovce / Šahy / Veľké Kapušany / Veľký Krtíš / Košice / Lučenec / Plešivec / Rimavská Sobota / Tornaľa / Moldava nad Bodvou / Šaľa / Veľký Meder / Trebišov / Sládkovičovo / Senec / Fiľakovo / Nagysurány / Šurany / Vráble / Čaňa / Revúca / Zlaté Moravce / Nagyrőce / Nyitra / Ipolyság / Verebély / Párkány / Vágsellye / Dunaszerdahely / Gúta / Ógyalla / Pelsőc / Szenc / Nagykapos / Nagykürtös / Tornalja / Zseliz / Szepsi / Királyhelmec / Diószeg / Magyarország
FejezetV. A „bársonyos forradalomtól” Csehszlovákia megszűnéséig. A kisebbségi intézményrendszer kiépülése
TelepülésAranyosmarót [Zlaté Moravce] / Diószeg [Sládkovičovo] / Dunaszerdahely [Dunajská Streda] / Érsekújvár [Nové Zámky] / Fülekpüspöki [Biskupice] / Galánta [Galanta] / Gúta [Kolárovo] / Hernádcsány [Čaňa] / Ifjúságfalva [Dedina Mládeže] / Ipolyság [Šahy] / Kassa [Košice] / Királyhelmec [Kráľovský Chlmec] / Komárnó [Komárno] / Komáromfüss [Trávnik] / Léva [Levice] / Losonc [Lučenec] / Nagykapos [Veľké Kapušany] / Nagykürtös [Veľký Krtíš] / Nagymegyer [Veľký Meder] / Nagyrőce [Revúca] / Nagysurány [Šurany] / Nolcsó [Nolčovo] / Nyitrapásztó [Pastuchov] / Ógyalla [Hurbanovo] / Párkány [Štúrovo] / Pelsőc [Plešivec] / Pozsony [Bratislava] / Rimaszombat [Rimavská Sobota] / Rozsnyó [Rožňava] / Somorja [Šamorín] / Surányka [Šurianky] / Szenc [Senec] / Szepsi [Moldava nad Bodvou] / Tőketerebes [Trebišov] / Tornalja [Tornaľa] / Vágsellye [Šaľa] / Verebély [Vráble] / Zseliz [Želiezovce]
Év1990
Rövid URL
ID235619
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

1 2 3 4
110 találat