színházi és drámairodalom 1918–1938

A pozsonyi Toldy-kör műkedvelőinek előadása a két vh. között (FI)

Az 1918–1919-as államfordulatot megelőzően a vidéki magyar színjátszás az új országhoz kerülő területeken is jól kiépített rendszer szerint működött. Az államfordulatPozsonyban is, Kassán is erős társulatokat talált (Polgár Károly, ill. Faragó Ödön), amelyek munkájukat az új államkeretek között is tovább folytatták. A csehszlovák hatóságok egy erős szlovák nemzeti színészet megteremtését tekintették elsődleges feladatuknak, s mindent megtettek a magyar színészet visszaszorításáért. A csehszlovákiai magyar színjátszás előtt adott volt a feladat: biztosítani működőképességének legszükségesebb feltételeit, s az új körülmények közt is eleget tenni a játékszín nemzeti identitást és anyanyelvi kultúrát segítő, esztétikai értékteremtő és közösségszervező funkciójának. Az első csehszlovákiai évad után a hatóságok 1920-ban összevonták a pozsonyi és a kassai színi kerületet, melyet azután a következő direktorok nyertek el: Faragó Ödön kassai együttese – Polgár Károly pozsonyi társulata ellenében – (1920–1923); Földes Dezső (1923–1924); Faragó Ödön (1924–1926), Iván Sándor (1926–1928). Mellettük más, kisebb-nagyobb magyar társulatok is járták a magyarlakta vidékeket. Ebből a szempontból a nagyobb magyar lélekszámú városok – Komárom, Érsekújvár, Losonc, Rimaszombat – voltak jelentősek. Az egyes társulatok, de különösen a pozsonyi, a kassai és az ungvári a kor ünnepelt pesti színészeit is igyekeztek felléptetni (pl. Beregi Oszkárt, Rózsahegyi Kálmánt, Makay Margitot, Rátkay Mártont, Mezey Máriát, Somlay Artúrt). A hivatásos magyar színészet anyagi és erkölcsi támogatására, a műkedvelő színészet ügyének országos rendezésére és a színészutánpótlás biztosítására már 1921. máj. 15-én megalakult Kassán a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület, de engedélyezésére csupán 1925. okt. 9-én került sor. 1928-ban a hatóságok az addig egységes pozsony–kassai kerületet kettéosztották egy nyugat-szlovákiaira (Földes Dezső, 1926–1937) és egy kelet-szlovákiaira (Iván Sándor, 1926–1937; Sereghy Andor, 1937–1938; Fischer Károly, 1938). 1934-től a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület javaslatára a kárpátaljai színi kerület is az Iván Sándor igazgatta kelet-szlovákiaihoz került. A fentiek mellett a pozsonyi, ill. kassai rádió magyar adása is tartott rádiószínházi bemutatókat. – A műkedvelő színjátszás szintén kezdettől fogva fontos része volt a magyar játékszíni kultúrának. Az államfordulat után D-Szl.-ban erős kisebbségi műkedvelő színjátszómozgalom bontakozott ki, amelyhez a törvényi háttér is biztosított volt. Korábbi, nagy hagyományokra visszatekintő csoportok folytatták tevékenységüket (pl. a pozsonyi Toldy Kör színjátszói) és újak is alakultak. Szervezeti kereteket a műkedvelő színjátszásnak a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület adott. A szervezet hivatalos lapja a műkedvelőket is tanácsokkal segítő, s munkájukról rendre beszámoló Magyar Vasárnap volt. A korszak vége felé a Magyar Fiatalok Szövetsége lapja, a Kéve is műsoranyagokat biztosított a műkedvelők számára. A vidéki települések közül Dunaszerdahelyen, Léván, Érsekújvárott, Rozsnyón (e városokban a Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület is működött), ill. Rimaszombatban, Losoncon, Komáromban folyt eleven műkedvelő színjátszói tevékenység. 1935 tavaszán a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület kassai titkársága „faluszínjátszó-versenyt” rendezett Kassán és Eperjesen. Léván, 1938. aug. 13–15. között egy budapesti és szlovenszkói magyar színészekből, valamint műkedvelőkből álló alkalmi társulás a János vitéz háromszori szabadtéri előadásával aratott mintegy harmincezer nézőt mozgósító, a csehszlovák magyar színjátszás történetében példátlan közönségsikert. – Az 1918–1919-ben megszerveződő csehszlovákiai magyar irodalom legfejletlenebb ága mindvégig a dráma volt. Ennek egyik oka, hogy az itt működő társulatok műsorát, tájékozódását továbbra is befolyásolta Budapest, így ezek csak meglehetős anyagi kockázatok árán vállalhatták fel az új kezdeményezéseket. A fentiek ellenére mégis akadtak felfigyeltető drámaírói kísérletek, s voltak színigazgatók (Faragó Ödön, Iván Sándor, Földes Dezső), akik nem zárkóztak el a bemutatásuk elől. A pozsonyi és a kassai rádió magyar adásainak műsorán is több alkalommal szerepelt szlovenszkói magyar író darabja, hangjátéka (pl. Bihari Mihály, Lányi Menyhért, Palotai Boris, Ungváry Ferenc). A korszak két évtizedének drámaírói: Bihari Mihály, Lányi Menyhért, Sziklay Ferenc, Sándor Imre, Sebesi Ernő, Merényi Gyula, Vécsey Zoltán. – Ir. Benyovszky Károly: A szlovenszkói magyar színészet vázlatos története (1933); Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Kováts Miklós: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918–1938 (1974); Tóth László: „tisztességes s hasznos mulatság”, In: Tóth László: Párhuzamok, kitérők (1991); Tóth László: A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1998, In: Tóth László: Köz–művelődés–történet (2000).

A pozsonyi Toldy-kör műkedvelőinek előadása a két vh. között (FI)