Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem

párizsi békeszerződés

A második vh. győztes hatalmai (köztük Csehszl.) és Mo. képviselői által 1947. febr. 10-én aláírt okmány. A ~ az előzetes magyar reményekkel ellentétben nem tartalmazta az államhatárok etnikai elvű kiigazításának elvét, ellenkezőleg visszaállította az 1920-as, ún. trianoni határokat. Semmissé nyilvánította azelső bécsi döntést, és az 1938. jan. 1-jei csehszlovák–magyar határt állította vissza, sőt további három falut (→pozsonyi hídfő) adott át Csehszl.-nak. Bár a csehszlovák fél a szlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítésének lehetőségét is igyekezett belefoglalni a békeszerződésbe, a ~ „csupán” arra kötelezte Mo.-t, hogy bocsátkozzon tárgyalásokba azon csehszlovákiai magyarok kérdésének rendezéséről, akiket alakosságcsere-egyezmény keretén belül nem telepítenek át Mo.-ra. A ~ az első vh. után megkötött versailles-i békerendszerrel ellentétben semmiféle biztosítékot nem tartalmazott a Mo. határain kívül élő magyarok alapvető emberi és kisebbségi jogainak tiszteletben tartására. – Ir. Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés (2006).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID378225
Módosítás dátuma2014. november 12.

Hibát talált?

Üzenőfal