Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Reviczky Társulás

Reviczky Társulás
Reviczky Társulás – az Esterházy-emlékérem átadása (RT)

Kulturális, közművelődési társulás (Léva, 1997). A lévai és környékbeli magyarok kultúrájának, oktatásügyének, szellemi életének fejlesztésével, emberi jogai védelmével, a vállalkozások fellendítésével, a kölcsönös helyi szlovák–magyar kapcsolatépítést szolgáló programok szervezésével, tehetséges fiatalok tanulmányi támogatásával foglalkozik. Társadalmi, kulturális rendezvényein túl kiadói- és klubtevékenységet is folytat. Szakosztályai a Léva és Vidéke Helytörténeti szakosztály (Müller Péter), Zenei szakosztály (Ürge László), Irodalmi szakosztály (Puksa Magdolna). Székházában, a Honvéd utcai Reviczky Házban (Vojenská 28) dalárda (Szalai Pál), könyvtár, magyar könyvesbolt (Kosztolányi Magdolna és Turczi Angéla), ill. a Léva és Vidéke Célalap és a Szövetség a Közös Célokért regionális irodája működik. Itt tevékenykedik továbbá a Lévai Magyar Asszonyok Ligája, a Lévai Szent László Kör és az MKP Lévai Járási elnöksége is. A ~ munkáját 2015-ben Esterházy-emlékéremmel jutalmazták. – Vezető: Újváry László (1997); Néveri Zoltán (2003); Wirth Jenő (2011).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésLéva [Levice]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID493110
Módosítás dátuma2019. december 19.

Hibát talált?

Üzenőfal