Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Jókai Napok

Jókai Napok
A Jókai Napok egyik plakátja (FI)

A szlovákiai magyar amatőr színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválja (Komárom, 1964). Az első évtized a mozgalom kialakításával telt, s az anyanyelv megőrzésén, művelésén túl nem vállalt jelentősebb társadalmi szerepet, a hetvenes-nyolcvanas években jelentős kulturális fesztivállá nőtte ki magát. Az 1989-ben végbement rendszerváltással megszűnt a ~ ellenzéki jellege. Néhány évig még kitartott a közös téma, a múlt rendszer kritikája, de az egyre távolodó rendszerváltás, s az újabb generációk politikai közömbössége felszínre hozta a formai és tartalmi problémákat. Az első mélypont – a csoportok száma szerint – 1991–1993 közötti időszakban volt, ezekben az években jelentősen visszaesett a versenyprogramban résztvevő csoportok száma. Az amatőr színjátszó mozgalom akkori koordinátorai több mindennel próbálkoztak, hogy végre kimozdítsák a fesztivált a holtpontról. A leghatékonyabb megoldásnak az az oktató program bizonyult, amely Szabó Csilla (a Pódium Társaság akkori titkárának) kezdeményezésére indult, és melynek keretében amatőr rendező- és színészképző tanfolyamokat, táborokat szerveztek. Ezekben a táborokban minden nyáron főleg magyarországi vendégtanárok megpróbálták megalapozni a fiatal színházcsinálók szakmaiságát a drámajátékoktól a szövegelemzésen át a megvalósításig. A tábor hagyománnyá vált, s a folyamatosság végül meghozta a gyümölcsét, az ismert csoportokon kívül újabb középiskolás és egyetemista színkörök, kisszínpadok jöttek létre, melyekben már nemcsak színészként lépett színpadra az új generáció, hanem rendezőként is bizonyíthatott. – Rendezője korábban a Csemadok volt, majd a Komáromi Jókai Napok Alapítvány, Komárom Városa és a Komáromi Városi Művelődési Központ közösen szervezték.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőDVE - Dömötör Varga Emese
Rövid URL
ID374784
Módosítás dátuma2016. március 9.

Hibát talált?

Üzenőfal