Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Varga László, D.: Életfordulók. Gyermekkor, házasságkötés, elhalálozás az Ung-vidéken. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2006, 124 p.

Életfordulók. Gyermekkor, házasságkötés, elhalálozás az Ung-vidéken. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2006, 124 p.

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvek
Kiadás éve2006
SzerzőVarga László, D.
Rövid URL
ID12141
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal