Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Rémiás Tibor: A görgői református egyház. In Uő. (szerk.): Tornagörgő kismonográfiája/ Malá monografia obce Hrhov. Tornagörgő/Hrhov, Tornagörgő Község Önkormányzata/Obec Hrhov, 2004, 122–131. p.

A görgői református egyház. In Uő. (szerk.): Tornagörgő kismonográfiája/ Malá monografia obce Hrhov. Tornagörgő/Hrhov, Tornagörgő Község Önkormányzata/Obec Hrhov, 2004, 122–131. p.

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvfejezetek, tanulmányok
Kiadás éve2004
SzerzőRémiás Tibor
Rövid URL
ID12197
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal