Bibliográfiák - Szalatnai Rezső hagyatékának válogatott bibliográfiája

(1904–1977) Tanár, kritikus, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1926). A pozsonyi magyar tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban tanított 1945-ig. 1945–1948 között a szlovákiai magyarság jogfosztottsága ellen küzdött. Az egyik szervezője és szellemi irányítója volt a Magyar Végrehajtó Bizottság néven működő illegális szervezetnek és az üldözött szlovákiai magyarokat segítő Segélybizottságnak. 1948-ban Magyarországon telepedett le. Itt először a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára volt, majd 1950-től nyugdíjazásáig, az Egyetemi Könyvtár tájékoztatási osztályán dolgozott. Az A Mi Lapunkban kezdett publikálni és nagy hatással volt a Sarló baloldali irányultságában, s később elsősorban baloldali lapokban (pl. A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava), de polgári jellegű irodalmi és elméleti szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban (Magyar Írás, Nyugat, Századok) is.
E bibliográfia az író hagyatékából Szalatnai R. Judit által a Bibliotheca Hungaricának adományozott könyv- és folyóirat-gyűjtemény, valamint újságkivágások teljes feldolgozása. (összeállították: Bereck Zsuzsanna, Sebőné Bugár Beáta és Végh Annamária közreműködésével 2004 szeptemberében)

Pašiaková Jaroslava: Újabb lépés a közeledéshez (Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom – magyar szemmel). Új Szó, 18. évf. (1965. 8. 14.) 9. p.

Újabb lépés a közeledéshez (Szalatnai Rezső: A cseh és szlovák irodalom – magyar szemmel). Új Szó, 18. évf. (1965. 8. 14.) 9. p.

KategóriaSzalatnai Rezső hagyatékának válogatott bibliográfiája
FejezetSzalatnay Rezsőről írták
Kiadás éve1965
SzerzőPašiaková Jaroslava
Rövid URL
ID11950
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal