Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Nagy Lajos: Madar 1198–1998. Nyolc évszázad történése a mátyusföldi Madar község életében. Komárno, KT Kiadó, 1998, 216 p.

Madar 1198–1998. Nyolc évszázad történése a mátyusföldi Madar község életében. Komárno, KT Kiadó, 1998, 216 p.

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvek
Kiadás éve1998
SzerzőNagy Lajos
Rövid URL
ID12082
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal