Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Kovátsné Németh Mária: A förgepatonyi helv. hitv. református népiskola. In Uő (szerk.): Diósförgepatony névkincse, iskola- és sporttörténete. Diósförgepatony, k. n., 1998, 50–71. p.

A förgepatonyi helv. hitv. református népiskola. In Uő (szerk.): Diósförgepatony névkincse, iskola- és sporttörténete. Diósförgepatony, k. n., 1998, 50–71. p.

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvfejezetek, tanulmányok
Kiadás éve1998
SzerzőKovátsné Németh Mária
Rövid URL
ID12171
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal