Bibliográfiák - Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)

Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek. (összeállította: A. Kis Béla)

Kovács István, B. (szerk.): Vály-völgy. Pozsony–Rimaszombat–Felsővály, Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, 1991, 430 p. /Népismereti Könyvtár, 1./

Vály-völgy. Pozsony–Rimaszombat–Felsővály, Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, 1991, 430 p. /Népismereti Könyvtár, 1./

KategóriaSzlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
FejezetKönyvek
Kiadás éve1991
SzerzőKovács István, B. (szerk.)
Rövid URL
ID12060
Módosítás dátuma2019. augusztus 8.

Hibát talált?

Üzenőfal