Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem

kitelepítés

A népesség egyes csoportjainak faji, nemzetiségi, vallási, ill. más indíttatású törvények, rendeletek vagy nemzetközi szerződések alapján végrehajtott más országba való áttelepítése. A szlovákiai magyarokat a második vh.-t követően sújtó ~ a csehszlovák vezetők által megfogalmazott és a kassai kormányprogramba is bekerülő szláv nemzetállami elképzelések következménye volt. Mivel a potsdami értekezleten a nagyhatalmak elutasították a szlovákiai magyarság egyoldalú és tömeges kitelepítésének a tervét, a csehszlovák hatóságok a kitelepítésnek más formáit próbálták megvalósítani. Ennek egyik módozata a kitoloncolás volt. A csehszlovák hivatalok a kitoloncolásra ítélteket két csoportba osztották, az 1938. nov. 2-át követően az első bécsi döntés révén Mo.-nak ítélt területre betelepült ún. anyásokra, valamint az 1938. nov. 2-a előtti csehszlovák állampolgárokra, akik nem voltak hajlandók feladni magyar nemzetiségüket. Az „anyásokat” a Nemzetbiztonság Országos Főparancsnokságának 1945. ápr. 16-i 281/1945-ös parancsa alapján összeírták, majd a Belügyi Megbízotti Hivatal máj. 15-i körlevele alapján ingó és ingatlan vagyonuk hátrahagyásával kiutasították az országból. A kitoloncolások járási, ill. helyi időpontját a Belügyi Megbízotti Hivatal határozta meg. A „bűnös” magyarok vagyontalan kitoloncolásának politikai alapja a csehszlovákiai magyarok kollektív háborús bűnössége volt. Vagyonukat a belső telepítések keretében a szlovák etnikai területről észak–déli irányban betelepülő kolonistáknak szánták. A vagyontalanul kitoloncoltak száma 39–60 ezer között lehet. 1945 máj.-ától az év őszéig kb. 38 ezer, zömmel „anyásnak” minősített személyt toloncoltak át a csehszlovák–magyar határon, de az ún. helyi jellegű kitoloncolások még 1947-ben is folytatódtak. A kitelepítés számszerűen jelentősebb módozata a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény következtében valósult meg. – Ir. Janics Kálmán: A hontalanság évei (1979), Vadkerty Katalin: A lakosságcserétől a reszlovakizációig (2001), Kaplan, Karel: Csehszlovákia igazi arca (1993), Šutaj, Štefan: Národnostná otázka na Slovensku v rokoch 1945–1948 (1993).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID375426
Módosítás dátuma2015. február 7.

Hibát talált?

Üzenőfal