Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem

kassai kormányprogram

A második vh. utáni első csehszlovák kormány programja, amelyet 1945. ápr. 5-én Kassán hirdettek ki. 1945 márc.-ában Moszkvában dolgozták ki, a moszkvai kommunista emigráció és a Beneš elnök köré tömörülő csoportok közötti kompromisszumként. A kormányprogram a csehszlovák gazdaság- és belpolitika radikális átalakítását hirdette meg, a külpolitikában pedig kimondta az ország Szovjetuniótól való függését. A szlovákiai magyarok szempontjából a legfontosabb eleme a szláv nemzetállam megteremtésének meghirdetése volt. Ennek érdekében (az antifasiszta és a csehszlovák álamhoz lojális személyek kivételével) kollektíven háborús bűnösnek nyilvánította a köztársaság német és magyar nemzetiségű lakosságát, s meghirdette jog- és vagyonfosztásukat, az országból való eltávolításukat. A kormányprogram V. fejezete kimondta, hogy a nemzetiségek által lakott településeket a szlovák etnikai területeken érvényes demokratikus választásoktól eltérően nem választott, hanem a Belügyi Megbízotti Hivatal által kinevezett, az északi szlovák etnikai területről iderendelt, ill. a helyi szlovákok közül kiválasztott tisztségviselők irányítják. A VIII. fejezet kijelenti, hogy a magukat németnek, ill. magyarnak valló polgároktól megvonják a csehszlovák állampolgárságot, s miután az állam javára elkobozták minden ingó és ingatlan vagyonukat, „örök időkre” kitiltják őket a Csehszlovák Köztársaságból. Az így hontalanná vált németek és magyarok vagyonáról a XI. fejezet rendelkezik, amely kimondja, hogy ezt a vagyont csakis szláv nemzetiségű személyeknek utalhatják ki. A német és a magyar kultúra megsemmisítésének folyamatát ismerteti a XV. fejezet. Ez a szláv tudat megerősítése érdekében megszüntette a német és a magyar nyelvű oktatást, s elrendelte a már működő nem szlovák tanítási nyelvű alapiskolák bezárását. A kassai kormányprogram rendelkezései az 1945–1948 között kiadott magyar- és németellenes törvények (→jogfosztó intézkedések) alapkövének tekinthetők. – Ir. Janics Kálmán: A kassai kormányprogram és a magyarság „kollektív bűnössége” (1993), Szarka László (szerk.): Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában. 1944–1949 (2005).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőVK - Vadkerty Katalin
Rövid URL
ID375015
Módosítás dátuma2014. november 12.

Hibát talált?

Üzenőfal