Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb

ifjúsági táborok 1945 után

ifjúsági táborok 1945 után
A Nyári Ifjúsági Találkozók 1965-ből származó történelmi lobogója Duka-Zólyomi Árpád hagyatékából (FI)

A csehszl.-i magyar egyetemisták nyári táborait a II. vh. után a prágai Ady Endre Diákkör kezdeményezésére az egyetemi klubok szervezték újra. 1965–1972 között a Nyári Ifjúsági Tálálkozók elnevezésű rendezvény folytatta a két vh. közti egyetemista cserkésztáborok hagyományát (1966 – Abara; 1967 – Pinc; 1968 – Keszegfalva; 1969 – Kéménd; 1970 – Kaposkelecsény; 1971 – Körtvélyes; 1972 – Jászó). A táborok szervezése ötéves szünet után 1977-ben, Nyári Ifjúsági és Művelődési Tábor, ill. Honismereti Ifjúsági Tábor néven a klubok szervezésében, a Csemadok védnöksége alatt indult újra és szerveződött meg a rendszerváltásig különböző helyszíneken (1977–79, 1985–86 – Őrsújfalu; 1980–81, 1988 – Somodi; 1982–83 – Ipolyság; 1984 – Gombaszög; 1987 – Jászó). A táborok kezdetben országos rendezvények voltak, majd a nyolcvanas évek második felétől, a központi tábor mellett 1993-ig Járási Művelődési Táborokat is rendeztek (időnként a központ táborral megegyező helyszínen): 1977–88 – Őrsújfalu; 1978–88 – Ghymes; 1980–81, 1983–88 – Somodi; 1981, 1983–87 – Latorca-part; 1986–88 – Abroncsos; 1986–88 – Almágy). A rendszerváltás után ezt a feladatot az újonnan alakult Diákhálózat, ill. az egyetemi klubok vállalták magukra. 1988–1992 – Ősrújfalu; 1993 – Ghymes; 1994 – Kovácspatak; 1998 – Ghymes; 1999 – Köbölkút; 2001–2003 – Gombaszög; 2005-től (2008 kivételével, amikor Ghymes adott helyet a tábornak) minden évben Krasznahorkaváralján tartják a Gombaszögi Nyári Tábort– Ir. Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992 (2006); Lacza Tihamér: Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör története 1957–2011 (2012).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőOÖ - Orosz Örs
Rövid URL
ID494106
Módosítás dátuma2015. február 25.

Hibát talált?

Üzenőfal