színikritika, színházi irodalom – színjátszás

Az első köztársaság első tíz évében egyetlen hivatásos magyar színtársulatot engedélyeztek, s ez a Pozsony és Kassa közötti térségben vándorolt. 1928-ban az egységes színikerületet nyugati és keleti részre osztották, s ennek megfelelően két társulatnak adtak koncessziót. Az ismertebb színigazgatók Faragó Ödön, Földes Dezső, Iván Sándor és Polgár Károly voltak. Kárpátalja magyarlakta területén egy társulat működött. A magyar színjátszás minőségi fejlődését az állami és járási szubvenciókból való kisemmizettségen kívül egyéb diszkriminatív intézkedések is akadályozták: a koncessziók kiutalásával kapcsolatos visszaélések, a színházi idény előnytelen megállapítása Pozsonyban és Kassán, a magyarországi színészek szerződtetésének tilalma vagy korlátozása, a hazai magyar színészképzés iránti kérelmek visszautasítása. ilyen körülmények között a kisebbségi társadalom önerejéből létrehozott Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület támogató igyekezete sem lehetett hatékonyabb, a társulatok állandó egzisztenciális nehézségekkel küzdöttek. A műkedvelő színjátszást városi viszonylatban a hagyományos kult. egyesületek, a szociáldemokrata munkásakadémiák és a kommunista munkásotthonok karolták fel, falusi viszonylatban pedig nagyon sikeresen az Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület. A hivatásos színtársulatoknak és a munkásakadémiák színjátszó csoportjainak műsorában többször szerepeltek hazai írók (Bihari Mihály, Lányi Menyhért, Merényi Gyula, Sándor Imre, Sebesi Ernő, Sziklay Ferenc, Vécsey Zoltán stb.) alkotásai, de kiemelkedő mű nem volt köztük. – A színjátszással elsősorban és hivatásszerűen a színházi lapok foglalkoztak, melyek Pozsonyban vagy Kassán jelentek meg a három hónapos színházi idény alatt, s többnyire rövid életűek voltak. Színvonalasabb közülük csak a Kassai Színházi Újság, a Színház és Mozi, a kassai Színház és a hosszabb életű Szlovenszkói Színházi Élet első két évfolyama volt. Ezek a lapok behatóan elemezték a kisebbségi színjátszás objektív és szubjektív akadályait, jó színészportrékat közöltek, ismertették az előadott darabokat. A többi lapban a szokásos műsorrovat mellett a legtöbb helyet a pletykarovat foglalta el. A színházi sajtó ismertebb, aktívabb szerkesztői, munkatársai: Fehér Jenő, Hollý Jenő, Gellért Jenő, Kázmér Ernő, Kultsár Miklós, Lányi Menyhért, Rehorovszky Jenő, Sebestyén József és Spielberger Leó. A színházi problémáknak a napilapok és jobb folyóiratok is figyelmet szenteltek. A Kassai Munkásba Mácza János és Fried Jenő írtak színikritikákat és cikkeket, a Kassai Naplóban Áldori Károly, Kultsár Miklós és Merényi Gyula voltak aktívak, a Magyar Írásban A magyar színészet problémái Szlovenszkón és Ruszinszkón címmel forrásértékű tanulmány jelent meg. A műkedvelő színjátszást elvi alapvetésű cikkekkel, műsoranyagokkal és gyakorlati instrukciókkal a Kassai Munkás, Az Út, a Csehszlovákiai Népszava támogatták, s ugyanezt tette a falusi hagyományos műkedvelő színjátszás viszonylatában az SZMKE komáromi központja és Magyar Vasárnap c. lapja. A népfrontos Magyar Fiatalok Szövetségének megalakulása után a Kéve vállalta a tagegyesületek színjátszó csoportjainak és énekkarainak műsoranyagokkal való ellátását. Megemlíthető még a rövid életű Műkedvelő c. lap. – A szlovák államban nem működött hivatásos magyar társulat, de Pozsonyban a Toldy Kör és más kult. vagy sportegyesületek (Keresztény Kultúr Kör, Kiskárpátok Turista Egyesület, VAS Sportklub, Polgári Torna Egylet) jóvoltából színvonalas műkedvelő színjátszás bontakozott ki. Erről akkor Rehorovszky Jenő Színházi Napok c. almanachja, az SZMKE szervezte vidéki műkedvelő színjátszásról pedig Párkány Lajos összefoglaló tanulmánya adott részletes tájékoztatást. – 1945 utáni hivatásos színjátszásunk a Szlovák Faluszínház magyar tagozatának (1950–1959) létrehozásával alapozódott meg, ezt követte 1952-ben a komáromi Magyar Területi Színház, majd 1969-ben a kassai Thália Színpad megalapítása. A műkedvelő színjátszás nagyarányú kibontakozása az 1949-ben megalakult Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége – Csemadok, s vele párhuzamosan a Népművelő Intézet nemzetiségi osztálya szervező és irányító munkájának volt köszönhető; jelentős mozgósító hatása volt néhány kimagasló helyi kezdeményezésnek (Párkány – Hofbauer József, Németh László, Sipka Béla, Kremmer László; Csata – Újváry László; Léva – Nagy László, később Zolczer Mihály, Csáky Pál; Rimaszombat – Drobka Géza; po.-i Déryné Színkör – Kulcsár Tibor, Lőrincz János, Miklósi Péter; Dunaszerdahely – Riedl Sándor; füleki Zsákszínház – Mázik István és ifj. Csák István stb.). – A színikritika, Színházi irodalom feléledése 1950-től, rendszeresebbé válása pedig 1958-tól, az Irodalmi Szemle megalakulásától datálható. A színházi bemutatókat azóta gyorsabb, néha vitákat is kiváltó visszhang követte, a színházi irodalomnak a A Hét, az Új Szó, az Irodalmi Szemle, s később a Kalligram is teret adott. A felgyorsult fejlődésben új lökőerőt jelentett a műkedvelő színjátszás differenciálódása, új formák (irodalmi színpad, bábjáték, gyermekszínjátszás) megjelenése, valamint a műkedvelő színjátszó versenyeknek a komáromi Jókai Napokon és más fórumokon való rendszeressé válása. Mindez változatosabbá és igényesebbé tette színházi kritikánkat és publicisztikánkat, s ez nemcsak a színjátszásra, rendezésre hatott termékenyítően, hanem a drámairodalom felélénkülését, új emberek (szerzők, rendezők), s újabb formák jelentkezését is kiváltotta. Ha ritkán is, de születtek drámaelméleti tanulmányok, s a színikritikában, publicisztikában (és az új színpadi formák meghonosításában) seregnyi ember tevékenykedett (Beke Sándor, Bodnár Gyula, Dávid Teréz, Dusza István, Egri Viktor, Gágyor Péter, Gáspár Tibor, Gyüre Lajos, Havasi Péter, Hizsnyan Géza; Horváth Lajos, Kiss Péntek József; Kiss József, Klimits Lajos, Kmeczkó Mihály, Kolár Péter, Konrád József, Mészáros László, Miklósi Péter, Pásztó András, Puntigán József, Siposs Jenő, Soóky László, Szigeti László, Szilvássy József, Szuchy M. Emil, Takáts Emőd, Tóth László, Vas Ottó, Zalabai Zsigmond stb.). A színjátszásnak és színházi irodalomnak ezt a sokszínűségét, folyamatos differenciálódását a kommunista kultúrpolitikát hatálytalanító 1989-es rendszerváltás tovább fokozta. Gyors változások főleg az amatőr színjátszásban mutatkoznak, ahol az egykori hagyományos formák teljesen háttérbe szorultak, a kísérletező csoportoknak országos szervezete alakult (Szlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Társasága, 1996-tól Pódium Színházi Társaság), s néhány csoport – köztük az 1988-ban létrejött losonci Kármán József Színház – versenyhelyzetbe került a szintén aktivizálódó hivatásos színtársulatokkal. – Sajnos, ezt a rendkívül élénk kibontakozást nemcsak a piacgazdálkodásra való áttérés gazdasági nehézségei fékezik, hanem 1993-tól a magyar kult. élet (színház, sajtó, könyvkiadás) költségvetési támogatásának drasztikus csökkentése is. – Ir. Kultsár Miklós: A szlovenszkói magyar színészet (Tűz, 1921/1–2); Antal Sándor: Nyílt levél a Színház ügyében Szlovenszkó teljhatalmú miniszteréhez (Nemzeti Kisebbségek, 1922/3); Faragó Ödön: Írások és emlékek (1933); Z.: A magyar színészet problémái Szlovenszkón és Ruszinszkón Magyar Írás, 1934/3); Háber Zoltán: A színjátszást így kezdjük (Az Út, 1934/10); Sziklay Ferenc: Kulturális szervezkedésünk története. In: Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 (1938); Párkány Lajos: A szlovákiai magyar műkedvelő színpadok munkája. In: A szlovákiai magyarság élete 1938–1942 (1942); Botka Ferenc: Munkásszínjátszásunk hagyományaiból (Hét, 1960/23); Vita a csehszlovákiai magyar színjátszás és drámairodalom helyzetéről (Irodalmi Szemle, 1960/1); Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (1967); Szilvássy József: 20 éves a Magyar Területi Színház (Irodalmi Szemle, 1973/2); Kováts Miklós: Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918–1938 (1974); Kmeczkó Mihály: Színházi kritikánkról kritikusan (Irodalmi Szemle, 1977/2); Mészáros László: Nyitott tétel (1977); Szilvássy József: Ne csak szép szavakkal… (Új Szó, 1982. okt. 15); Tóth László: A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (Irodalmi Szemle, 1983/2); Dusza István: A mindennapok és a történelem dramaturgiája (Irodalmi Szemle, 1986/8); Klimits Lajos: Néhány megjegyzés a drámáról és színjátszásról (Irodalmi Szemle, 1987/8; uő: Fejezetek a színjátszás pszichológiájából (1976); Tóth László: Párhuzamok, kitérők (tan., 1991); Hizsnyan Géza: Rendkívüli deficit, s a színészmesterség Mohácsa (Kalligram, 1992/2–3); Dusza István: Nézőtéri Napló 1981–1990 (1992); Hizsnyan Géza: Jó rendező kerestetik (Kalligram, 1994/3); Paulovics János: Fejezetek a párkányi műkedvelő színjátszás történetéből (Párkányi Szemle, 1993); Hizsnyan Géza: Színházak – színházi élet. In: Csanda Gábor–Tóth Károly szerk.: Magyarok Szlovákiában III. Kultúra 1989–2006 (2006).