Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Szent-Ivány József; Zerdahelyi József

Szent-Ivány József; Zerdahelyi József
Szent-Iványi József (FI)

(* 1884. nov. 15. Zsár (Žiar), † 1941. dec. 1. Balatonfüred [Mo.]) Földbirtokos, politikus, író, a két vh. közötti szlovákiai magyar politika és közélet egyik kiemelkedő személyisége. Budapesten jogi, Ny-Európában mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, majd bejei birtokán gazdálkodott. A politikába Nagyatádi Szabó István Kisgazdapártjában kapcsolódott be. Már fiatalon a Gömör-Kishont Megyei Gazdasági Egyesület elnökévé választották. Az államfordulatot követően az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt (Magyar Nemzeti Párt) alapítója és első elnöke volt. Noha a pártelnöki tisztséget 1925-ben átadta Törköly Józsefnek, az 1930-as évek közepéig ő volt a párt tényleges vezetője. Szorgalmazta a magyar politikai erők egyesítését. 1920-tól 1938-ig pártja parlamenti képviselője volt. 1926-ban együttműködést kezdeményezett a csehszlovák kormányzattal, de ún. reálpolitikai kísérlete kevés eredményt hozott, és hamarosan megbukott. Az 1930-as évek elejétől ismét határozottabb ellenzéki politikát folytatott. Az első bécsi döntés után a magyar parlament behívott képviselője lett. A szélsőbal felé való fordulása előtt támogatta a Sarló mozgalmat, elnöke volt a Kazinczy Könyvkiadó vállalatnak, és ő kezdeményezte a Szentiváni Kúria létrejöttét. Elbeszéléseket is írt. – Fm. Egy tőnek három fakadása (elb., Zerdahelyi József néven, 1934).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésZsár [Žiar] / Beje [Behynce]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID379743
Módosítás dátuma2019. december 16.

Hibát talált?

Üzenőfal