Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Kassai Napló

Független politikai napilap (Kassa, 1884–1929). 1884 és 1918 között Felsőmagyarország címen jelent meg, ám alcíme már ekkor is a ~ volt. Az államfordulat után az emigráns írók (Ignotus, Barta Lajos, Szende Pál) színvonalas, korszerű újsággá formálták. Itt nőttek fel olyan kitűnő hazai újságírók és szerkesztők, mint Dzurányi László, Győry Dezső. A lap nagy figyelmet szentelt az irodalomnak, a művészetnek és a kulturális életnek, s ilyen jellegű rovataival és kitűnő irodalmi mellékleteivel (Új Élet, Kassai Napló Vasárnapja) folyóiratot pótló szerepet töltött be. Az induló Fábry Zoltán legtöbb és legjelentősebb írása itt jelent meg, s az első nemzedék további írói közül itt vált ismertté Darkó István, Földes Sándor, Győry Dezső, Jarnó József, Komlós Aladár, Márai Sándor, Merényi Gyula, Mihályi Ödön, Sebesi Ernő, Simándy Pál, Tamás Mihály, Vécsey Zoltán, Vozári Dezső. A ~ volt a Petőfi- és Ady-kultusz egyik legaktívabb bázisa, s József Attila szlovákiai népszerűsítésében is övé volt a vezető szerep. 1925 őszétől az addig független lap súlyos anyagi válságba jutott, amit nem kis mértékben a bulvárjellegű Kassai Újság konkurenciája idézett elő. A Magyar Nemzeti Párt befolyása alá kerülő lap egy ideig Az Újság (~ alcímmel) majd Napló címmel jelent meg, míg végül 1929 júl.-ában megszűnt. – Szerk. Kendi Zoltán (1918), Szepessi Miksa (1918), Telléry Gyula (1927), Keller Imre (1928). – Ir. Gyüre Lajos: Kassai Napló 1918–1929 (mon., 1986).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID375024
Módosítás dátuma2016. március 10.

Hibát talált?

Üzenőfal