Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Juhász Katalin

Juhász Katalin
Juhász Kataliln (GJ)

(* 1969. nov. 25. Rimaszombat) Költő, újságíró. Szülővárosában tett közgazdasági szakérettségit 1988-ban, majd a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án magyar–angol szakos tanári diplomát szerzett (1994). 1996-tól a Szőrös Kő irodalmi folyóirat egyik alapítója, majd főszerkesztője volt. Több kötet szerkesztője, valamint hét éven keresztül az IFI című ifjúsági magazin irodalmi rovatának vezetője. Két és fél éven át szerkesztette és vezettePátria rádió irodalmi magazinját.  Az 1997/98-as tanévben a kassai Középfokú Ipariskola és Kereskedelmi Akadémia angol szakos tanáraként dolgozott. 1998 szeptemberétől 2007 december végéig az Új Szó kassai és Kassa környéki regionális tudósítója volt, ahol közéleti, gazdasági és kulturális témákkal is foglalkozott.  2008 januárjától három éven át az MKKI sajtó- és közönségkapcsolatokért felelős munkatársa volt. 2010-től három éven át az Új Szó rovatvezetője volt, majd a lap kulturális rovatának szerkesztője. 1992-től publikál.  1998 óta tagja a Szlovákiai Újságírószövetségnek, 1994 óta tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társasásának. A 2000-es években több dokumentumfilm forgatókönyvírója volt, öt éve tagja az Ekotopfilm nevű nemzetközi természetfilm-fesztivál zsűrijének. Főbb díjak: Forbáth-díj (2019); Szlovák Irodalmi Alap Madách Nívódíja (2001).  – Fm. Gerezdek (v., 1995); Le Big Mac (v., 1999); Mentés másként (v., 2001); Makacs foltok (v., 2006); Látod, duzzad (v., 2009). – Ir. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004);

 

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRimaszombat [Rimavská Sobota] / Kassa [Košice]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID374826
Módosítás dátuma2021. november 26.

Hibát talált?

Üzenőfal