Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb

bősi vízerőmű

bősi vízerőmű
Bősi vízerőmű (ST)

Szl. legnagyobb teljesítményű vízerőműve (720 MW), mely a dunai vízműcsatornán épült fel, miután a magyarországi környezetvédők tiltakozásának eredményeképpen a (cseh)szlovák–magyar bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítésétől a magyar fél az 1989-es rendszerváltást követően elállt (az államközi szerződést még 1977-ben kötötték). A ~ megépítése ellen az 1990-es évek elején Szl.-ban is intenzív tiltakozási akciókat folytattak a környezetvédők, sikert azonban nem értek el. Szl. a saját területén megépítette, majd 1992-ben üzembe is helyezte az erőművet. Az erőmű üzembe helyezését követően Szl. és Mo. a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult jogorvoslatért, amely 1997-ben mindkét felet elmarasztalta különféle jogsértésekért (az ítélet szerint Mo. jogtalanul szüntette meg az 1977. évi szerződést a vízlépcső megépítéséről, viszont Szl. jogtalanul helyezte üzembe azt).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Egyéb
SzerzőLG - Lelkes Gábor
Rövid URL
ID371616
Módosítás dátuma2015. május 8.

Hibát talált?

Üzenőfal